A művészet támogatása befektetés a jövőbe

Kedves Olvasók!

A kultúra fogalmának tág értelmezése – hazai vonatkozásban – többek között Józsa Péter esztéta, szociológus (1929–1979) nevéhez fűződik. Meghatározása szerint a kultúra mindazon ismeretek, értékek, viselkedési modellek, szokások és hiedelmek összessége, amelyeket a szocializáció során részint tudatosan, másrészt észrevétlenül elsajátítunk. A kultúra nem csupán a „magas szellemi szférába” tartozó tevékenységeket, a tudomány vívmányait és a művészi produktumokat foglalja magába, hanem azt is, ahogyan a természethez és az épített környezetünkhöz viszonyulunk, ahogyan egymáshoz szólunk, ahogyan közlekedünk, étkezünk, dolgozunk, tisztálkodunk, öltözködünk, ahogyan a családtagjainkkal, a beosztottjainkkal, az ügyfeleinkkel, a vendégeinkkel vagy a segélykérőkkel bánunk.

„A tükröt használod, hogy lásd az arcodat. Használd a műalkotásokat, hogy lásd a lelkedet!” – írta George Bernard Shaw. A művészek világszemlélete, nyitottsága, kreativitása a haladás egyik záloga. Alkotásaik életismeretre tanítanak, általuk olyan dolgokat is felfedezünk saját magunkban és a világban, amelyek nem evidenciák, „önerőből” nem jutnának eszünkbe. Felpiszkálják az igazságérzetünket, helyrerázzák az értékrendünket – hogy jobb emberekké váljunk. A művészet a társadalom lelkiismerete.

Az alkotókat, illetve a műalkotások létrejöttét anno az arisztokrácia, császári és királyi udvarok, őrgrófok, hercegek támogatták. Utóbb két hagyomány alakult ki: Európában az állami támogatás, Amerikában pedig a filantrópia alapján működő magánmecenatúra. Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója szerint Magyarországon Csipkerózsika-álmot alszik a szponzoráció, még nem jöttek rá az emberek, milyen hatalmas előnyökkel jár, ha egy nagy cég összekapcsolódik egy kulturális intézménnyel, projekttel.

Ahogy Dosztojevszkij megfogalmazta: „A művészet éppoly szükséglete az embernek, mint az evés-ivás.” Vagyis olyan esszencia, amely a mindennapi testi-lelki jóérzés előfeltétele. Tisztelet azoknak, akik felébredtek a Csipkerózsika-álomból, és mecénásként áldoznak a kultúra oltárán. Hogy mindannyian jobb emberek lehessünk, reménytelibb életet élhessünk.

L. Horváth Katalin

Borítókép: Hatvany Lajos író, kritikus, irodalomtörténész, az MTA tagja, „az utolsó mecénás” (Székely Aladár felvétele, 1910-es évek)

Megjelent: 2019. december