Gravus: Több mint nyomda

Siklósi Kelemen, a GRAVUS innovatív nyomda tulajdonosa szerint az Art is Business magazinon keresztül fejleszteni lehetne az emberek érzékenységét a kultúra iránt.

Siklósi Kelemen 2014 áprilisában, egy szerencsés találkozásnak köszönhetően másodmagával alapította a GRAVUS-t. A vállalkozás létrehozásával az volt a céljuk, hogy egy újfajta dimenziót nyissanak az emblémázás, a jelölés és a designtermékek piacán, s egy kicsit többet adjanak hozzá a megrendelésekhez, mint amit egy átlagos nyomda adhat. A GRAVUS előtt már sok évet töltöttek el mindketten a kreatív ipar: egyikük mint gyártó, stúdióvezető, másikuk pedig mint befektető és megrendelő, tehát jól ismerték mindkét oldal elvárásait. „Láttuk, hogy egyre erőteljesebb igény van egy olyan innovatív jelöléstechnikai cégre, amely segíti a kreatív embereket” – magyarázza Siklósi
Kelemen. A GRAVUS tehát lehetőséget ad a kezdő tervezőknek és grafikusoknak, hogy megfizethető áron készíttethessék el termékeiket, ötleteiket, de sokmilliós megrendeléseket is probléma nélkül tudnak teljesíteni. Széles körű gépparkjuknak köszönhetően a kreatív névjegyektől a gravíro
zott tárgyakon át a nagy promóciós megrendelésekig szinte minden területen helytálltak már. Nyár óta folyamatos változásban és fejlődésben van a cég: a közelmúltban ugyanis tulajdonosváltás történt, és új partnerrel folytatják tovább. Januártól pedig új telephelyre költöznek. Az újabb igények kiszolgálása miatt igyekeznek olyan gépekkel fejleszteni a már meglévő infrastruktúrát, amelyekkel a többi nyomda nem rendelkezik.


HASONLÓ VILÁGLÁTÁSSAL

Miután nem hagyományos nyomdaként funkcionálnak, hanem gyakran foglalkoznak gyártástervezéssel is, szinte minden területről vannak ügyfeleik. „Dolgozunk divattervezőknek, sportszövetségeknek – például szokatlan módon érmek készítésével is foglalkozunk –, a digitális iparban tevékenykedő nemzetközi cégeknek, a HR szakmának, kulturális csoportoknak, zenészeknek, illetve nagyon sok kreatív designer keres meg bennünket” – sorolja Siklósi Kelemen. Hozzáteszi, hogy mivel az Art is Business magazin tulajdonosával, Balogh Mátéval hasonló a világlátásuk, régóta gondolkodtak abban, hogyan hozhatják össze az üzlet és a kultúra világát. A magazin létrejöttével ez a terv megvalósulni látszik, hiszen a GRAVUS végzi az újság nyomdai munkálatait. „Alapvetően
világéletemben kultúrakedvelő voltam, akár irodalomról, akár színházról, akár zenéről volt szó. Sosem elégített ki a hétköznapi tömeggyártás, mindig az hozott lázba, ha valami többet tudtam minőségben hozzátenni a világhoz” – emlékezik Kelemen. A vizuális kultúra és a vizuális design-tervezés pedig összekapcsolódott számára. Mint mondja, a GRAVUS-on és a magazinon keresztül szeretné valamilyen formában fejleszteni az emberek érzékenységét. „Nem található olyan kulturális magazin a piacon, amelynek a fókuszában az üzleti világ áll, az Art is Business esetében azonban éppen ezen van a hangsúly, ezért kitűnő eszközt látok benne arra, hogy segítse az üzlet és a kultúra egymásra találását és összefogását” – fűzi hozzá.


GRAVUS NYOMDA

A Gravus öt éve jött létre. Cégvezetője, Siklósi Kelemen a cégalapítás előtt hét évig egy nyomdászati cégnél dolgozott. A GRAVUS küldetése, hogy több legyen, mint egy hagyományos nyomda, ezért eszközparkját folyamatosan bővítik. Az ügyfeleik között divattervezők, sportszövetségek, kulturális csoportok és zenészek is megtalálhatók. 2019 nyarán részleges tulajdonosváltás történt, modernizálják az infrastruktúrát, januártól pedig új telephelyre költöznek.

szerző: Sebők Viktória 

Megjelent: 2019. december