Interjú Balsai Móni színésznővel

Liza a legokosabb a családban

Nem ismerjük az alapvető emberi jogainkat, ahogy a munka törvénykönyvét sem. Nem tudunk a „fehérneműszabályról” és arról sem, pontosan mit jelent a zaklatás. Balsai Móni ezért összegyűjtötte, és hamarosan posztolja is a Facebook-oldalán, mivel kéne tisztában lennünk. A színésznővel ismertségről, jótékonysági projektekről, menhelyi kutyákról és egy vágyott erős színészszakszervezetről beszélgettünk. Azt is megtudtuk, hogyan lett a Bőrőrök képviselője.

Mit szeretne, mit jelentsen a Balsai Móni-brand?

Hú, ez nehéz... Emberség, tisztaság, őszinteség, repülés.

A repülést hogy érti?

Érezzük jól magunkat, kezeljük lazán, a helyükön a dolgokat!

Mit hozott önnek az ismertség?

Csak a színpadon szeretem magamra vonni a figyelmet, az utcán nem viselem ezt a fajta ismertséget. Ha megismernek, a mai napig meglep. Legutóbb a hentesnél álltam a kis kinyúlt sapkámban, mert oda azért nem öltözöm ki, mélyen gondolkodtam: akarok-e májkrémet venni vagy sem… na, ebbe a bonyolult gondolatmenetbe lépett be valaki, és teljesen összezavart. De nagyon jól tud esni, hogy kedvesek az emberek. Borzasztó aranyosan és félve jönnek oda. Olyan jó, hogy mindenki más munkámat emeli ki!

A Liza, a rókatündér filmért kapta a legtöbb gratulációt?

Lehet, bár nem tudom pontosan…de közben a tévésorozatokra is sokan reagálnak, a Társas játékra, a Válótársakra, a Terápiára és az Alvilágra. Amikor újravetítik a Lizát a tévében, akkor újra az válik hangsúlyossá. Nehéz ügy ez a kapcsolattartás a közönséggel. Ha fotót kérnek, nem tudok küldeni, mert nincs. Levelekre, üzenetekre is csak ritkán van időm válaszolni, de akkor kimondottan szeretek is. Amikor napi tizenhét órát dolgozom, napközben forgatok, este játszom, akkor anyukámnak sem tudom felvenni a telefont.

Van menedzsere, aki besegít? Aki bemegy ön helyett tárgyalni egy igazgatóhoz, szerepeket keres.

Magyarországon nem feltétlenül létezik menedzser. Szűcs Nóra segít kezelni az interjúkat, de a tárgyalásokat én intézem.

Nem is vágyik arra, hogy ezeket megoldja valaki ön helyett?

Arra vágyom, hogy egy erős szakszervezet álljon a színészek mögött. Egyre több feladatban kellene segíteni: például a televíziós munkáknál. Nagyon nehéz egy ilyet szervezni, ha nem ez a munkád. Erről beszélgettünk nemrég a kollégámmal, Rajkai Zoltánnal, aki létrehozta a szinkronszakszervezetet.

Elvben van színészszakszervezet.

Igen. De nincs olyan, amely a jogaimban képviselne. A szakmánkon belül rengeteg íratlan szabály van, és az elmúlt évszázadban ez leírás nélkül is működött. Ma már egyre kevésbé. Rögzíteni kellene a határokat. A színházban nagyjából működik ez, bár ott is akad olyan rendező, aki túllépi a kibírható munkaidőt. A probléma inkább a forgatások feltételrendszerében van. Hiányoznak a szerződéseinkből az alapvető munka- és emberi jogainkat érintő bekezdések.

Sok megalázó helyzetbe került?

Nem megalázásról szól, sokkal inkább a forgatási körülményekről. Nehéz erre konkrét példát mondani, mert egy csomó mindent tilt a szerződésünk. Az is nagyon nehéz, mi az, amit az ember bevállal, miként áll ki magáért. Van olyan bátor kollégám, aki nemet mondott egy filmsorozat-szerepre a feltételek hiánya miatt – és ezzel egzisztenciálisan veszélybe sodorta magát. Sokszor kikívánkozik belőlem az erős vélemény, de persze ezek sosem feketék vagy fehérek. Azért megpróbálom kifejezni, mit gondolok a világról… Például nem tudjuk, mik az alapvető emberi jogaink, és nem ismerjük a munka törvénykönyvét sem. Ezért összeállítottam egy anyagot, amelyet megosztok majd a hivatalos Facebook-oldalamon. Ez nem csak színészeknek szól. Nem tudjuk, ha megállít egy rendőr, mihez van joga neki és nekünk. Ezt soha senki nem tanította meg, és valahogy nem is cél, hogy ezt tudjuk. Ugyanilyen kemény téma a zaklatás, ami valamilyen formában minden második nőt érintett már. Nyilván férfiakat is, de főleg nőket. Amikor kamaszként érvényesülni kezdett a nőiességem, nőtt a mellem, és rájöttem, hogy lány vagyok, elkezdtem szoknyát hordani. Egészen addig viseltem, amíg az úton dolgozó munkásférfiak – brutál trágár szavakkal – nem kiabáltak utánam. Nekem ettől nem önbizalmam lett, hanem rettentően éreztem magam, visszahúztam a nadrágot. Persze van az a típusú nő, aki ilyenkor kihúzza magát, és lazán, váll fölött visszaszól. Majd továbbmegy és viseli büszkén a nőiességét. Érdekes módon később ezeknek a nőknek kevésbé szólnak be. Gyűlölöm, ha valaki azt mondja, a nőt az öltözködése vagy a viselkedése miatt zaklatják. Általában pont nem azokat bántják – ők magabiztosak, és jól kezelik az ilyen helyzetet.

Önt zaklatták már?

Igen, sőt több embert a családunkból, pedig ők nem színészek. Részleteket nem akarok mondani. Úgy látom, azokból mindig bűnbak lesz, akikről kiderül, hogy zaklatták. Minek ment oda? – kérdezik. Utánanéztem annak is, a jog szerint pontosan mit is jelent ez. Nemcsak azt, ha megfogja valaki a melled vagy belenyúl a bugyidba. Verbális zaklatás is létezik. Ezekről mindenképpen tudjunk, és legyen rá eszközünk, hogyan lépjünk tovább! Hazudnék, ha azt mondanám, én mindig slágfertig módon reagálok erre, de ma már nem ijedek meg. Gyorsan összeszedem magam, és jól kezelem.

Gyerekként, sportolóként volt, ami zaklatásnak minősült?

Szertornáztam és úsztam, mindkettőt szerettem csinálni, mindeközben borzasztóan béna voltam. Nem vagyok sportoló típus, nem tudtam orr- vérzésig küzdeni. A szertornát azért kellett abbahagynom, mert az edzőcserénél nem a megfelelő embert kaptuk. Kellemetlen élmény volt, de zaklatásról szó sem volt. Elképesztően fontos a kommunikáció. Beszélni kell róla, csak nem vagdalkozni, hanem megoldásokat keresni. Nem ártana ezt iskolában, alsó tagozatban elkezdeni. Már a kicsiknek elmesélni például az úgynevezett fehérneműszabályt. Minden gyereknek joga van ugyanis megtagadnia, hogy hozzáérjenek. Az orvosnál a szülők vetkőztetik le úgy, hogy becsukják a rendelő ajtaját, kintről ne lássanak be. Ha a gyerek nem szereti, hogy a szomszéd néni folyamatosan puszilgatja, ezt megmondhatja, és mindenkinek tiszteletben kell tartania. Szóval, tudatni kell a kisgyerekkel, hogy csak akkor nyúlhat valaki a testéhez, ha erre engedélyt ad! Ezt a szabályt is szeretném megosztani az oldalamon. Fontos terep, de nagyon okosan kell mindent kommunikálni, mert Magyarországon sokan szeretnek vagdalkozni, ítélkezni, és belekötni mindenbe, főleg kommentelve, gyakran arctalanul. Szilveszterkor például az állatok meg a petárda témakörben osztották egymást az emberek. Elképesztő volt. Egy nagyon kedves kutyasulim oktatója rendszeresen megosztja az írásait. Elolvastam, amit a petárda kapcsán írt, majd végigfutottam a hozzászólásokat is. Hogy lehet vérre menően összeveszni azon: a kutya fél a petárdától és a tűzijátéktól?

Sokan felvetették: tanítható a kutya, hogy ne féljen.

Nagyon örülök annak, ha valakinek ez sikerült. De ez nem csak a gazdin múlik, van olyan ismerősöm, aki ezt megtanította a kutyájának, majd bedobtak a kerítésen egy petárdát, és azóta retteg az eb.

Sok terve van a közösségi oldalakkal, ugyanakkor viszonylag későn indította el a saját profilját. Miért?

Én sosem csináltam volna, de a munkáim miatt fontos promóciólehetőség volt benne. Nem köteleztek rá, de éreztem, ez ajánlatos.

Nehezére esik még mindig csinálni?

Máig keresem a helyét az életemben. Buggyannak ki belőlem a mondanivalók, nehéz ezt a fedőt a lábasomon tartani. Nem vitákat szeretnék, hanem megoldási javaslatokat látni-hallani ezeken a felületeken. A legfontosabb az oktatás. Nagy különbség van egyébként a mostani fiatalok és a mi korosztályunk között. Többet látnak a világból, mi zártabban éltünk iskolásként. Ők bátrabbak, és jobban kiállnak magukért. Fontos, hogy matematikából mindenki kitűnőre érettségizzen, és tudja a többismeretlenes egyenleteket, de elengedhetetlen, hogy tudja az alapvető jogi ismereteket, és azt is, hogyan kell egy csekket kifizetni, számlát kitölteni.

Vállalná, hogy a gyerekekkel beszélgessen ilyenekről?

Igen. Egy csodálatos kezdeményezés, a Bőrőrök mellé már odaálltam. Nem látszanak, nem hallani róluk a híradóban. A Mária utcai bőrklinikán különböző orvosok majdnem minden hónapban tartanak egy-egy foglalkozást középiskolásoknak. Röhögsz, sírsz, félsz, rettegsz. Minden van benne. Nagyon jó. Én is beültem a padba, és ugyanúgy hallgattam az előadásokat, mint a diákok.

Mi volt ebben a szerepe?

Arra kértek, képviseljem őket az egyik előadáson. Amikor felkértek, nem is tudták, hogy kozmetikus végzettségem is van. Akkor tanultam ezt, amikor nem vettek fel a Színművészeti Főiskolára.

Hitt abban, hogy kozmetikus lesz?

Sosem. Megcsináltam, hogy a szüleim megnyugodjanak, van egy szakmám. Egyébként évek óta hálás vagyok, hogy van ilyen tudásom. Jó érzés, hogy lehet egy B tervem. Nem feltétlenül kozmetikai szalonban képzelem el magam, de szívesen dolgoznék krémekkel és egyéb hatóanyagokkal, ápolási, gondozási termékekkel. A kozmetika tisztasága érdekel, a gyógyítás. A színházra is így tekintek. Nagyon jó dolog, ha elgondolkoztat, az is, ha szórakoztat. Így fogalmazódik meg bennem a világra való reflektálás is. Ha nem jött volna össze a színészet – bár arra terelt az élet –, bőrgyógyász szívesen lettem volna. Tehát olyan csapathoz csatlakoztam, a Bőrőrökhöz, akik átadják azt a tudást, amiről kevesen beszélnek, például: milyen baj lehet egy tetoválással, mit jelent a faktorszám a naptejen, vagy hogyan akadályozhatják meg, hogy elkapjanak valamilyen nemi betegséget?

Vannak kutyás projektjei is. Menhelyeket mutat be a közösségi oldalain, és támogatja is őket. Az ön kutyája szintén menhelyi. Biztos volt abban, hogy kutyát csak onnan fog választani?

Sokat gondolkodtunk azon, akarunk-e fajtatiszta kutyát. A menhelyiről mindig szó volt, de teljesen beleszerelmesedtünk a labrador fajtába. Elmentünk egy tenyésztőhöz, de ott azzal szembesültünk, hogy az egy szaporító, ahol rettenetes körülmények között, betegen élnek a kutyák. Nagyon kiborultam, amikor megláttam a túlterhelt anyakutyákat. Nem volt kérdés, hogy nem onnan, hanem menhelyről fogadunk örökbe egy állatot. Ma már tudom, nincs is jobb egy menhelyi ebnél. Liza a legokosabb a családban. Nem könnyű vele, de annál izgalmasabb és hálásabb. Három és fél hónapos volt, amikor elhoztuk, ez több mint négy és fél éve történt.

Gondolom, a férjével, Ujj Mészáros Károly rendezővel közös filmjük alapján lett Liza.

Igen, mert a premier másnapján tudtuk elhozni. Nem a premier miatt izgultunk Károllyal, hanem a kutya miatt.

Van olyan jótékonysági projekt, ami szívügye?

Legutóbb a kutyákkal kapcsolatban volt ilyen. Mérhetetlenül becsülöm azokat, akik Budaörs szélén, egy sár- tenger mellett önkéntesen foglalkoznak a kutyákkal. Amikor először jártam ott, borzasztóan sírtam. Rémes volt látni ennyi elhagyott állatot. Ezért adománygyűjtést indítottam a Budaörsi Állatmenhely javára. Felajánlottam, hogy a támogatók között kisorsolom az X – a rendszerből törölve című filmben használt sálamat. Lebonyolítani kisebb trauma volt. Jogi nehézségek akadtak: magánemberként ugyanis nem gyűjthetek, mert nem tudom bizonyítani, hogy tényleg nekik utalom a pénzt. A megoldás végül az lett, hogy a menhely számlaszámát írtuk ki, de a sorsoláshoz elkértük tőlük a neveket. Gyakran érzem, sok mindenben segítenék, de nem tudom, hogyan lehet szabályszerűen csinálni. Sok Krisna-tudatú barátunk van, a karácsonyi ételosztásra mi is feliratkoztunk, és borzasztóan sajnálom, hogy nem tudtunk végül elmenni, mert Liza megette az egyik karácsonyi ajándékát, egy gumilabdát, és végighányta az éjszakát. Nem mertük otthagyni. Nagyon figyeltem, láttam, mit csinál, de korábban mindig kiköpte, ha valamit szétcsócsált. Saját hibámból tanulok. 2020-ban már biztosan megyünk, Liza pedig csak ehető ajándékot kap.

Szerző: Szemere Katalin

fotó: Gregus Máté

Ha további információra kíváncsi Balsai Mónival kapcsolatban, látogasson el a színésznő Facebook-oldalára.

Megjelent: 2020. február