Interjú Debreczeni Mónikával, a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet birtokigazgatójával

A bor hangjai

Az Art is Business Díj kis-és középvállalkozás kategóriájának nyertese a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet lett. A birtokigazgatóval, Debreczeni Mónikával beszélgettünk, akinek művészetek iránti elhivatottsága „átragyog” a márkán. Mert van, ahol a művészetekkel való együttműködés nem marketing, hanem belső indíttatás.

A bornak millió arca van – mondja Debreczeni Mónika. – Befolyásolja az évjárat és a terroir hatása, az ember, aki hozzányúl. [Terroir: a termőterület, annak közvetlen környéke, az éghajlat, a mikroklíma, tágabb értelemben a történelem és társadalom. – a szerk.] Végtelen paramétertől függ, azért nem is tudja mindig ugyanazt hozni. Ahogy a művészet is – egy bizonyos szint fölött – ugyanúgy egyszeri és megismételhetetlen.

Melyik volt az első olyan lépés, ahol a bort összekapcsolták a művészettel?

A logónk. 1996 környékén a férjemmel kitaláltuk a nevet: Vylyan – ami Villány középkori neve –, s egy logót szerettünk volna hozzá terveztetni. A férjem rábökött egy borcímkére, hogy ezt vajon ki készíthette, és kiderült, hogy egy Bernard Penalba nevű francia művész. Bernard végtelenül érzékeny ember. Rossz munkát szerintem még életében nem engedett ki a kezéből. A sok terve közül logónak egy lúdtollal írott kaligrafikus formát választott, és ebbe szerettünk bele. Rengeteget tanultam tőle. Hosszú volt az út, amíg a jelenhez értünk.

Honnan jött az ötlet, hogy – egy ősi villányi legenda segítségével – „megszemélyesítsék” a boraikat?

Volt egy klasszikus arculatunk, ami szép volt, csak épp a lényeg hiányzott belőle. Egy brainstormingon bedobta valaki, hogy itt az Ördögszántotta hegy legendájának története: kakassal, macskával, boszorkánnyal, ördöggel, szép lánnyal. Megnéztük, mert a borok száma stimmelt. Az is kiderült, hogy a szereplők és a borok karaktere is igen erősen rímel egymásra! A macska lágy szőrű, selymes, simulékony, mint a portugieser, a boszorkánynál a rizling – szálfaegyenes boszorkányról van szó, nem egy vasorrú bábáról – citrusos, fanyar humorú, erős tartású valakiA chardonnay a (nyilvánvalóan) szőke, gömbölyded Herka, a szép lány, akinek a csábítás a lényéből fakad. S az ördögnél nem a tudása, hanem az életereje az, ami rabul ejt. Olyan ez, mint amikor egy puzzle-t elkezdesz összerakni és összeáll a kép. Ahogy megjelentünk ezzel az arculattal, az emberek többé már nem portugiesert kértek, hanem macskát, nem rosét, hanem kakast, nem rizlinget, hanem boszorkányt, nem chardonnay-t, hanem Herkát, nem cuvée-t, hanem ördögöt, de rögtön, az első pillanattól kezdve!

Majd jött a prémium kategória, ahol a borokhoz novellákat és verseket társítottak Cserna-Szabó András, Dragomán György, Grecsó Krisztián, Háy János, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna és Székely Csaba tollából. S a történetek nyomán készültek el a címkék, Veress Tamás grafikus rajzaival.

Ezeknek a boroknak saját arcuk, karakterük, személyiségük van. Arra gondoltunk, hogy ha meg akarjuk őket személyesíteni, akkor szeretve tisztelt írók, költők hangján szólaltassuk meg őket. Az Ördögkatlan Fesztivál óta sokukkal baráti kapcsolatunk van. A feladat utána az volt, hogy az írásokat grafikailag is megjelenítsük. Aki a borokra néz, nem kell föltétlenül tudnia a sztorit ahhoz, hogy leemelje az üveget a polcról. Viszont megnyílik számára egy út: a borhoz egy hozzáadott értéket is kap. Egy történetet, ami a brandhez és az adott fajtához tartozik, s ez – úgy vélem – nagyon izgalmas.

Egy novella – gondolom – csak kevés esetben fér fel egy borcímkére. Hol olvashatjuk el a teljes szövegeket?

Csak egy mondat van belőlük az üvegen és QR-kóddal lehet fölmenni arra a microsite-ra, ahol a novella teljes terjedelmében szerepel. Míg a klasszikus borcsaládnak számító Ördögszántotta hegy legendájának szereplői egy játékosabb, színesebb világ, ha a prémium vizekre evezünk, az elegánsabb, kevesebb színnel dolgozik, kevésbé szókimondó, sokkal visszafogottabb. Itt van például a merlot: egy táncoló pár és Szabó T. Anna verse. Nem lehet úgy kapcsolódni hozzá, mint az előzőekhez, viszont vizuálisan nagyon erős. Így valaki a hangulatához,

a vacsorához vagy egy randevúhoz választhat bort a novella és a vizualitás alapján. Az írások rövidek. Azt kértük, egy oldalnál ne legyenek hosszabbak. Gyorsan el lehet olvasni őket. Az íróknak szabadságot adtunk, hogy ne magáról a borról írjanak, hanem arról, hogy milyen hatást, milyen érzetet vált ki belőlük. Dragomán György ért a borokhoz, jól kóstol, ismeri a terminológiát. Elmondta nekem, hogy Kőasztal címmel írt novellájában a cabernet sauvignonra vonatkozó szaknyelvet belerejtette a szövegbe. Ott vannak azok a jelzők, amik a novellában nem a bort jellemzik, hanem az erdőt vagy az ott található gyümölcsöket. De ha az ember aláhúzza őket, szinte egy kóstolási jegyzetet kap, miközben a szövegben elhelyezve ezek a kifejezések teljesen mást jelentenek. A novellákat lefordíttattuk angolra is. Parti Nagy Lajos novellája olyan, mint a nyelvhús: lefordíthatatlan. Szerintem a magyar közönség egy része sem feltétlenül érti, vagy csak többszöri nekirugaszkodásra. Peter Sherwood ültette át angolra a szöveget, s ahhoz, hogy Parti Nagy Lajos novellájának a hangulatát visszaadja, óskót dialektust választott… Ha a piramis csúcsa felé megyünk, a szuper prémium kategóriához, az még ennél is visszafogottabb. Olyan, amit inkább csak sejtünk, mint látunk.

Bogyólé nevű borukon minden évben más címke szerepel.

Az is egy játékból indult. Beaujolais, „bozsolé”, bogyólé: Nomen est omen. Azt jelenti, hogy a bogyónak a leve és az a bor tényleg olyan, mint egy gyümölcslé. A címkéket eleinte fiatal művészek tervezték. Először csak a Pécsi Tudományegyetemről, majd országossá nyitottuk a címketervező pályázatot, és a díjátadóval második éve kapcsolódtunk az Aranyrajzszöghöz.

Más borcímkéiken autista gyerekek alkotásai is szerepelnek.

Igen. Jaksity György kérdezte meg pár évvel ezelőtt, hogy hajlandók vagyunk-e egy olyan bort készíteni, amit autista gyerekek rajzaival címkézünk. Ebből lett először limitált darabszámú Zweigelt, majd most Pinot Noir.

Milyen egyéb művészi együttműködéseik vannak?

A Dalfutárral idén fogunk először együtt dolgozni. Értékeket teremtenek, embereket hoznak össze, és úgy gondoltuk, ez illik a márkához. A Jelenkor Kiadó csapata csinál a Mai Manóval egy könyvklubot, Könyvek és Képek címmel. Márciusig havonta tartanak beszélgetéseket, amit Lovász László vezet, és a boraink ott is megjelennek: mindig az adott témához választjuk ki, hogy melyiket kóstolja meg a közönség. Szemere Katalin újságíró Presszó című sorozatának beszélgetéseit is támogatjuk – és nemcsak borainkkal. Ott az adott beszélgetőpartner választja ki a boraink közül azt, amelyiket kedveli. Juhász Anna irodalmárral szintén szeretnénk folytatni az együttműködést a jövő évben. Emellett a Mészáros Márton alapította Arany Medál-díjat is támogatjuk borainkkal.

Tehát itt a művészet nem az eladásokat segítő kapcsolat, hanem…

Ez a brandről szól…

Mennyire tud az ön „érintése”, ízlése megmutatkozni a márkában?

Ezt belülről nehéz megítélni. Van egy csodálatos csapat, akikkel fölvázoljuk az irányokat, de a végső döntést én hozom meg. S nyilván az ember olyan döntést hoz, amilyen ő maga.

Milyen érzés, amikor a márka egyszer csak életre kel?

Nagyon jól a fején találta a szöget, mert úgy érzem, a Vylan valóban egy önálló entitás. Tényleg élő dologgá válik, és ezt nagyon jó látni! Nagyjából ezért érdemes ezt az egészet csinálni. A jó bor olyan, mint Michelangelónál a szobor, ami benne van a kőben, csak ki kell hozni belőle. És tényleg így van..! A bort tiszteletben kell tartani és nem megerőszakolni. Ami abban az évjáratban van, azt kell szépen kibontani. Másként nem ad élvezetet, új és újabb tudást, izgalmat.

Mivé változtatja a bort a művészet?

Akár az irodalom, akár a grafika ugyanazt az értéket, tartalmat fejezi ki. És amilyen a személyisége, azt fogalmazza meg különböző módokon. Ezáltal erősíti, hiszen több érzékszerv számára is ugyanazt az üzenetet közvetíti. Akár olvassuk, hangoskönyvben hallgatjuk, a Dalfutárral halljuk, vagy a címkét látjuk. Igen: isszuk, látjuk, halljuk. Viszont mindezek mellett a legfontosabb dolog az, ami a palackban van. Kifejezi a villányi termőtájat, kifejez bennünket. A művészet segédeszköz ahhoz, hogy a bor megszólaljon. De az első helyen mindig a bornak kell lennie.

szerző: Canjavec Judit

fotó: Gönczöl Gábor

 

Megjelent: 2019. december