Interjú Hámori Gabriella színésznővel

„Már van köztünk egy erős bizalmi kötelék”

Hamarosan visszatér a színpadra Hámori Gabriella, az Örkény Színház művésze. Egyéves a kisbabája, és úgy érzi, Lotti határaiba ez már belefér. Beszélgettünk arról, miért akart celeb helyett kordokumentumokat közvetítő színész lenni, mit profitált az önként hátrahagyott hollywoodi karrierlehetőségből. Szó volt egy erős témákat felvető koncert vágyáról és olyan fontos társadalmi kérdésről is, mint a hajlék nélküliek kriminalizálása. 

– Tudom, nem könnyű erre válaszolni, de mit jelent ma a Hámori Gabi brand?

– Nehéz úgy gondolni magamra, mint brand-re, azt hiszem, ez hiába tűnne korszerűnek, nekem nem megy. Anya lettem, az elmúlt időszakban ez sokat hangolt rajtam. Most kezdek visszatérni a munkához, jelen pillanatban az érdekel, hogyan jelenik meg az a gazdagság a munkámban, amit a kislányomon keresztül kaptam. Belülről dolgozom, mindig a felszínre hozok valamit magamból munka közben. Ezért a felületes dolgok, „az odamegyek, gyorsan csillogok-villogok” jellegű feladatok nem is estek jól soha. Bizonyos filmes szereplések miatt olykor a bulvár is megkeres, de ennek nagy részét hárítom, mert nem érzem magam jól benne, és az sem érdekel, mennyit jövedelmezne, ha belemennék. Nekem biztonságot ad az, hogy amiben részt veszek, átgondolt és igényes, mindig újat kutat, keres.

– Szóval, nem akart celeb lenni. Ráadásul a celeb pejoratív szó Magyarországon.

– Pejoratív, de sokszor azt jelenti: eladható. Ettől távol állok. Amikor a Várkertben megközelítőleg háromszázan nézik a Naplót, és ott maradnak az előadás utáni beszélgetésen, az nekem mindenképpen nagyon nagy erő. Az egyéves babám mellett ezen az úton szeretnék továbbmenni. Az Örkény Színház is egy remek brand, hízelgő odatartozni. Januárban kezdtem ott újra próbálni Ascher Tamással, tavasszal pedig Bodó Viktorral fogok dolgozni. Nagy munkák lesznek.

– Hogyan tervezi a „visszatérést” a színházba?

– Lottit még nem nagyon bíztuk idegenre, alapvetően a család vigyáz rá, ha dolgozom.   Szülés előtt két nappal még játszottam Mácsai Pállal a Müpában. Ott kérdezte, van-e kedvem a társulati Arany-estbe beszállni december 14-én, Győrben. Éreztem, hogy azt már nem kellene. A szülőszobából írtam neki, hogy a babám elindult, és milyen jó, hogy nem mentem, így nem egy benzinkúton vajúdok. Három hónapos volt a pici, amikor elkezdtem játszani, de csak alkalmanként és rövid előadást. Vannak félelmeim a visszatérés miatt, mert a munkában az ember felkavarodik, és ez talán hat rá is, de szerencsére nagyon nyugis baba.

– Biztos volt, hogy visszavárja az Örkény Színház?

– Teljesen. Szólt Mácsai Pál: ha vissza akarok menni, lesz rá lehetőség. Amikor Pali felhívott, hogy Ascher Tamás rendez a színházban, és halkan kérdezi: lehet-e rám számítani,  megörültem, ugyanúgy, mint Bodó Viktornak. Utána persze lelkifurdalásom volt, hogy szinte gondolkodás nélkül igent mondtam. Azaz nem akkor gondoltam át, hanem amióta megszületett Lotti, folyamatosan mérlegeltem, milyen fázisban vagyunk. Már van köztünk egy nagyon erős bizalmi kötelék. Látom, a határaiba belefér, hogy délelőttönként és néhány este újra dolgozzak. Nyilván a rendezők tudják: ha valami történik vele, akkor nem biztos, hogy ott leszek a próbán. Attól persze tartok, mi történik, ha például a főpróbahéten lázasodik be, arról ugyanis nem lehet hiányozni. Ugyanilyen fontos lelkiismereti kérdés: egy anyatejes babánál figyelni kell az etetésekre is, hogy időközönként megkapja mindazt, ami a szoptatás együttes hatása, táplálékot, nyugalmat, szeretetet.

– Jó pár éve szerencsét próbált külföldön, szuper lehetőségeket kapott, mégis hazajött. Miért?

– Elindultam, de nem számítottam arra, mivel jár, hogy kint maradjak, castingokra járjak, ez legyen a foglalkozásom. Olyan dolgok jöttek össze, amik keveseknek, egy teljes külföldi karrierindításhoz mégsem lettek volna elegek. Az biztos, hogy sokáig kellett volna teperni, megcsináltatni az amerikai művészvízumot, állandóan cikázni kontinenstől kontinensig. Felmértem, hogy iszonyú anyagi bázis kellene ahhoz, hogy ott éljek és időm legyen készülni a megmérettetésekre. Ugrásra készen állva castingokra utazgatni Hollywood különböző részeire. Szóval, miután az ügynököm végigjárta velem az összes nagyszerű stúdiót és rengeteg remek castingirodát, a nekem is meglepő pozitív visszajelzések után át kellett gondolnom, milyen hatással lenne az életemre, ha valóban hallgatnék mindenkire, és kint maradnék. Az a helyzet, hogy nagyon erős a kapcsolatom a családommal. Az ember nem repülget haza Amerikából olyan könnyen, mint Berlinből. Vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam: nem maradok. Ezért elég sokan néztek hülyének. Tényleg, itt hagyod az Örkényt, csinálsz egy ekkora turnét, sok mindent beáldozol, körülnézel, és azt mondod: á, nem!? El kellett magyaráznom, hogy azt éreztem, az a nyomulás annyira megöli a lelket, kiölné belőlem a lényeget. Az amerikai útból annyit profitáltam, hogy mostanra könnyen bánok a nyelvvel. Az amerikai lapok szerint Oscar-esélyes  animációs film, a Ruben Brandt, a gyűjtő női főszerepének nemcsak a magyar, hanem az angol verzióját is én szinkronizáltam. A vetítések után meglepett és jólesett, mennyien gratulálnak az angol nyelvű szinkronhoz. Azt mondják, nem hallatszik, hogy nem anyanyelvi. Egyébként, ha nagyon szeretnék amerikai nagy költségvetésű filmben szerepelni, megtehetem, itthon egyre több ilyen készül. De nem vagyok egy menedzseralkat, és most nekem tényleg nagy dolog, hogy valaki intézi az ügyeimet.

– Könnyen elfogadta, hogy van egy menedzsere?

– Igen, ez nagy önbizalmat adott. Sokáig kerestem a megfelelőt. Azt biztosan tudtam, olyat nem akarok, aki a kereskedelmi tévé felé löki az embert. És nagyon nem akarok állandóan címlapokon szerepelni, folyamatosan a magánéletemről beszélni. Lottit is csak egyszer lehetett újságban látni, úgy gondoltuk, jobb, ha mi mutatjuk meg, mintha innen-onnan leszedett képeket publikálnak. De ebből nem lesz rendszer.

– Félt attól, a karrierjét majd befolyásolja, hogy politikus a párja?

– Igen, ez alap. De szerencsére se előnyöm, se hátrányom nem származott belőle. Egy család vagyunk, sok mindenen mentünk keresztül. Az emberek a lejárató kampányok alapján féltettek engem. Mellbevágó, mennyien gyanútlanok, elhiszik az álhíreket, nyitottak a mocskolódásra. Talán ki vannak éhezve a hírmorzsákra és szeretnek ítélkezni. Pont ez tartja életben ezt a műfajt. Ráadásul, nem érdekli azokat, akik írják, gyártják ezeket, mennyi ártatlan embernek ártanak. De szerencsére sokan kedvelik a páromat, és sokszor inkább azért szólítanak meg, hogy elmondják, mennyire szeretik őt.

– Rendezésen gondolkodott valaha?

– Színházrendezésen igen. A kislányom születése  előtt megnyertem egy pályázatot az NKA-nál, de vissza fogom adni a pénzt, mert nem látom, mikor lenne rá időm. Az őrületről szóló pszichológiai írás az alapja, amit egy szociológus írt, Andrew Scull: A hisztéria felkavaró története. Az elmegyógyintézetek nagyon érdeklik Scullt, a fejlődés, ahogy évszázadokon át kutatták a lelket. A hisztériát például a fojtogató anyaméhnek tulajdonították. Az angol mesmerizing szó Franz Anton Mesmer német tudós nevéből ered, aki hipnotizálta, elbűvölte a pácienseket, közönség előtt hisztérikus performanszokat csinált. Akkora volt az érdeklődés, hogy naponta többször jegyet szedtek rá.  A performanszban a művész együtt mozgott a beteggel. Így lett a proliból elit betegség. Különböző előadásokon találkoztam Mikó Csaba íróval és Fekete Ádám dramaturggal, velük szerettem volna megcsinálni az előadást. Szamosi Zsófi lett volna a főszereplő, Lázár Kati is játszott volna benne. Egyszer, remélem, majd összehozzuk. De ezt baba mellett nem lehet megoldani. Egész napos elvonulást, összeszedettséget igényel, ami ilyen pici gyerek mellett nem működik.

– Nem csak a színházról és a filmről szól a szakmai élete, több mint négy éve megjelent egy poplemeze is, a Nem örmény népzene. Azt olvastam, a Mindenki mindent akar című számát külföldi rádiók is játszották, Paul Smith manchesteri rádiós műsorában is hallható volt. Hogy jutott el oda?

– Biztos nem én küldtem el, nem is tudtam róla, vagy ha igen, kiment a fejemből. Ez azért érdekes, mert ennek a számnak a zenei alapját én írtam. Manchester sem meglepő, mert amikor ezt lepötyögtem a zongorán, a brit beatre gondoltam.

– Csak közjáték volt, vagy szívesen folytatná a zenélést?

– Olyan pillanatban beszélünk, amikor a színész a szülés után tele van tervekkel. Azon gondolkodom, miként lehet értéket létrehozni, egy koncertszerűséget, egy félig zenei, félig színházi produkciót, ami feltölti az embereket, személyes hangot üt meg, de nem elringat, elvarázsol, hanem folyamatosan kérdéseket vet fel. Ha egy nő kiáll másfél órára egy zenekarral, ott sok téma előjöhet. Nagyon érdekel a kabaré műfaja, az a kabaré, amit Nagy Endre teremtett meg. A fejemben zeneileg Budapest–Berlin–New York tengelyen mozog, jó lenne ezt berakni egy korszerű kabaré-látványvilágba. Van néhány zenész, akit nagyon szeretek, és jó lenne megtalálni azt, akinek van rám ideje, dalokat írna nekem.

– Milyen témákra gondol?

– Nemcsak a szép, kellemes dolgokra, hanem kényes, felkavaró témákra. Brecht ezeket zseniálisan belerakta olyan műfajba, amit a berliniek is szerettek. A művészet feladata, hogy újra és újra rákérdezzen a társadalmi normákra, amiket magunk köré építettünk, ezek mennyiben szolgálják, hogy kiteljesedjünk, jobbak legyünk és a szociális egyenlőtlenségen változtathassunk. Ez a Lorca által megfogalmazott gondolat az Örkény Színháznak is célja.

– Milyen társadalmi kérdések foglalkoztatják?

– A hajléktalanügy abszolút foglalkoztat. Ráadásul, a családban van egy nagyon erős evangélikus vonal. Ha valami belém nevelődött, az, hogy mindenféleképpen segítenem kell. Nem ítélkezhetek, nem kérdezhetem, miért jutottál ide, nem mondhatom azt, nincs jogod itt lenni – különösen egy olyan embernek, aki mindenét elveszítette. Ha megtörténhet, hogy a hajléktalanságot kriminalizálják, akkor ezt művészként és emberként is jeleznem kell, pont egy keresztény országban. A kereszténység nem egy elit klub, nem egy csapat, amelyik jobb, mint a másik. Hanem félreteszi az előítéleteit, és lehajol hozzád, segít neked. Amikor ezt kiírtam a hivatalos oldalamra, voltak, akik nem akarták megérteni. Ez nagyon megkarcol lelkileg. Nem tudom, milyen párbeszédet lehet kezdeményezni. Mert mint szülő arra gondolok, hogy a gyerekem milyen szolidaritásba fog belenőni. Milyen szociális hálót kap? Bárkivel megtörténhet, hogy lecsúszik. Mi lesz majd a szempont az ő óvodájában vagy iskolájában: segítünk, vagy mi jobbak vagyunk, és elvonulunk, eltakarítunk mindenkit, aki minket zavar, mert nem tudunk velük mit kezdeni? Foglalkoztat persze az is, hogy szép és jó színésznő legyek. De csak annyira, hogy ne egyen meg engem.

– És van olyan segítő projekt, amire jótékonyan fordíthatja az ismertségét?

– Ha van értelme kezdeni valamit az ismertséggel, akkor ez az egyik. Mostanában pont azon gondolkodom, mit lehetne csinálni. Olyan sok embernek lenne szüksége a segítségre! Nem feltétlenül úgy, hogy a nevemet vagy az arcomat adom hozzá, hanem személyesen egy projektet összehozni. Ez tudom, komolyabb szervezést igényel. Nagyon szeretem például, hogy Sárosdi Lilla előadást csinál romákkal. Elmegy egy faluba, és a helyiek problémájából összerak egy előadást, ez gyönyörű. Nagy alázatra vall. Gyerekeknek szívesen segítenék. A Cseppkő Alapítvány állami gondozott gyerekekkel készít előadást – az ő történeteikből. Arról volt szó, hozzájuk elmegyek jövő tavasszal.

 

Hámori Gabriella, Jászai Mari- és Junior Príma díjas színésznő.

1978-ban született, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után olyan meghatározó budapesti színházakban játszott mint a Pesti Színház, Vígszínház és a Radnóti Színház. Jelenleg az Örkény Színház színésznője.

Közel négy évet élt Berlinben, New Yorkban és Los Angelesben, ahol számos színházi és filmes produkcióban vett részt. Ebben az időszakban a Szputnyik Hajózási Társaság előadásaiban is játszott, Németországban.

2003 óta folyamatosan látható hazai és nemzetközi nagyjátékfilmekben és sorozatokban egyaránt. Filmjei között található a többszörös díjnyertes rövidfilm, az Ál(l)omás (r: Vékes Csaba) vagy A vizsga (r: Bergendy Péter), amelyért megkapta a Film Policier de Liège fesztivál és a New York-i Gotham Screen International Film Festival Awards legjobb színésznőnek járó díját. Ezek mellett játszott az Eszter hagyatéka (r: Sipos József), a Kaméleon (r: Goda Kriszta) vagy a Budapest (r: Walter Carvalho) című alkotásokban is. 2019. tavaszán Ascher Tamás rendezésében látható Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájában az Örkény Színházban.

Nagy sikerrel mutatkozott be a zenei pályán is, hiszen 2014-ben jelent meg első hangzója, melyet hazai és nemzetközi rádiók is előszeretettel mutattak be hallgatóiknak.

 

szerző: Szemere Katalin

Ha több információra kíváncsi Hámori Gabriellával kapcsolatban, látogasson el a színésznő Facebook-oldalára.