Interjú Lauren A. Perlazával, az Egyesült Államok kulturális attaséjával

Egység a sokszínűségben

Amerikában úgy fogják fel, hogy a kultúra az emberektől jön, csak szabaddá kell tenni számára az utat. Így a művészekkel kapcsolatban a kormány legfőbb feladata az, hogy biztosítsa a szólásszabadságot. A csereprogramok ösztönzése mindkét ország hasznára válik. Többek között erről beszélgettünk Lauren A. Perlazával, az Egyesült Államok kulturális attaséjával, akire komoly benyomást tettek a magyar–amerikai kulturális kötelékek.

Mennyire erősek manapság a magyar–amerikai kulturális kapcsolatok?

Nagyon erősek. Augusztusban érkeztem Budapestre, és komoly benyomást tettek rám a kiterjedt kulturális kötelékek, amelyek az Egyesült Államok és Magyarország között húzódnak. Folyamatos a párbeszéd, amerikai fotósok, képzőművészek, zenészek, színészek utaznak ide, és fordítva. Ez az eleven kapcsolat kiterjed a sport világára is. Februárban például az amerikai futball- bajnokságból, az NFL-ből érkeznek játékosok, hogy sporttábort tartsanak a magyarok számára.

Ez a párbeszéd egyenletes, vagy látszik elmozdulás akár pozitív, akár negatív irányba?

Egy évtizedre visszatekintve jelentős bővülést láthatunk a két ország kulturális kapcsolataiban. Tavaly az Egyesült Államok nagykövetsége például több programmal is megemlékezett az 1989-es események harmincadik évfordulójáról, beleértve a magyar rendszerváltást, a berlini fal leomlását, Európa egyesítését. Mindez hatalmas fejlődést hozott Kelet és Nyugat viszonyában. De már a kommunista időkben is a kultúra volt az, amelynek közvetítésével fenntartható volt egy fajta emberi kapcsolat a két világrész között, az egymásnak feszülő politikai és gazdasági ideológiák ellenére is. Ezt még az sem tudta megállítani, hogy a nyugati kultúrához való hozzáférést erősen korlátozták a vasfüggöny mögött. Nagyrészt erről szól a Free to rock című dokumentumfilm, aminek épp mostanában finanszíroztuk a budapesti vetítését. Azt mutatja be, hogy a kultúra, azon belül a rock and roll, miként segített véget vetni a hidegháborúnak. Így a mostani virágzó kulturális kapcsolatok az 1989-ben bekövetkezett rendszerszintű változások direkt következményeinek tekinthetők, akkor tették le a szabadság és a demokrácia alapjait.

És a kultúra nemzetközi terjesztésében mekkora szerepet vállal az amerikai kormány? Az Egyesült Államok mintha kivételes helyzetben lenne ebből a szempontból. Míg egy kisebb országnak, mint amilyen Magyarország, aktívan kell támogatnia a nemzetközi színtéren a művészeit, Hollywood és az amerikai zene kormányzati programok nélkül is dominálja a globális piacot.

Sok más országtól eltérően az Egyesült Államoknak nincs kulturális minisztériuma, a legtöbb kulturális kezdeményezést tehát donorok, magántámogatók, alapítványok finanszírozzák, vagy egyszerűen jegyeladásokból tartják fenn, ha tisztán piaci alapú vállalkozás. A kormány tehát alapvetően a szólásszabadság biztosításával és számukra kedvező törvényi környezettel támogatja a művészeket. Van néhány kormányzati intézmény, például a National Endowment for the Arts, vagyis nemzeti művészeti alap, amely rendkívüli művészeti teljesítményeket jutalmaz elismeréssel. De alapvetően kevésbé nemzeti alapon gondolkodunk a művészetről, inkább úgy fogjuk fel, hogy a kultúra az emberektől jön, és csak szabaddá kell tenni az útját.

Arra van azért valamilyen stratégia, hogy milyen értékeket akarnak hangsúlyozni a világ számára? Például a budapesti nagykövetség milyen arcát akarja megmutatni az amerikai kultúrának?

A kultúrára olyan eszközként tekintünk, ami egymás kölcsönös megértésén keresztül képes egyesíteni az embereket. Segít átlátni és elfogadni a másik hagyományainak, viselkedésének, étkezési, kikapcsolódási szokásainak mögöttes tartalmát. „E pluribus unum” – szól az Egyesült Államok nemzeti mottója, ami annyit tesz: „Sokból egy”. Eredetileg a tizenhárom gyarmat egységére vonatkozott, és szerepel országunk nagy pecsétjén is. Mára viszont vezér- elvvé vált, alapjaiban határozza meg a társadalmunkat: az amerikaiakat nem a közös származás, hanem a közös értékek teszik egy néppé. Ezeket az értékeket a világgal is meg akarjuk osztani. A szabadságot, az egyenlőséget, és annak fontosságát, hogy egységet találjunk a sokszínűségben. Ahogy maga a társadalom, úgy az amerikai kulturális élet is hihetetlenül sokszínű, ezt a változatosságot is megpróbáljuk képviselni a kulturális programjainkon.

Volt már ideje ismerkedni a magyar kultúrával?

Elkezdtem az ismerkedést, és hamar lenyűgözött a magyar kulturális élet különlegessége és fejlettsége. Engem különösen érdekel a tánc, így nagy örömömet lelem a magyar néptáncban.

Tudott róla azelőtt is, hogy ide jött?

Az érkezésem előtt tanulmányoztam Magyarországot, de nem mondhatnám, hogy ezt megelőzően komoly ismereteim lettek volna a magyar kultúráról. Most mindenesetre azon vagyok, hogy elmélyítsem ezt a tudást.

Nyilván nehéz megmondani, de ön szerint vannak olyan magyar kulturális teljesítmények, amelyek átlépik az amerikai társadalom ingerküszöbét? Ha igen, milyen kép alakulhat ki Magyarországról ennek alapján?

Természetesen nem beszélhetek az összes amerikai nevében, de a magyar–amerikai kötelékek meszszire nyúlnak vissza az időben, eleve sok amerikai tartja számon magyar gyökereit. Hollywoodhoz például nagymértékben hozzájárultak a magyarok, például a Casablancát rendező Michael Curtis vagy Leslie Howard, Peter Lorre, és még sorolhatnám hosszasan a neveket. Arról nem is beszélve, hogy Magyarország mostanában népszerű helyszín az amerikai filmesek körében. Ezenkívül több magyar focista is játszik az amerikai bajnokságban, és lógnak magyar műalkotások a Guggenheim Múzeum falán. 2013-ban volt egy rendkívül fontos rendezvény, ami sok amerikaival megismertette a magyar kultúrát: a Smithsonian Folk Life Festival. Ez egy hatalmas fesztivál, amit minden nyáron megrendeznek Washingtonban, és abban az évben a magyar kultúra volt a központban. Mindezek együtt segítenek felkelteni a figyelmet Magyarország iránt az Egyesült Államokban.

A csereprogramok milyen területeket érintenek?

Szinte mindet: sport, oktatás, művészetek. Ez is az „egységben az erő” elvén működik, vagyis annak belátásán, hogy ha együttműködünk, nagyobb eséllyel leszünk sikeresek. A csereprogramok is elmélyítik a kölcsönös megértést és a barátságot a két ország között. A kapcsolatok általában azután is megmaradnak, hogy véget ért maga a csere- program, a résztvevők hazatérése után is hatnak. A kapcsolatok ápolása érdekében eseményeket szervezünk a csereprogramok korábbi résztvevői számára.

Ezeket a pozitív hatásokat mérni is próbálják valahogy?

A kapcsolatokat nehéz megmérni. De számon tartjuk az egykori résztvevőket, és igyekszünk követni, hogyan alakult a pályájuk a csereprogram lezárulása után. Az oktatási együttműködéseink egyik zászlóshajója a Fulbright-program, amit a magyar kormánnyal közösen valósítunk meg. Ez diákok és kutatók számára biztosít ösztöndíjakat, hogy tanulhassanak, taníthassanak és kutathassanak a másik országban. Amerikaiak jönnek Magyarországra, magyarok pedig az Egyesült Államokba mennek. Számos egyetemi együttműködés és értékes emberi kapcsolat született ennek eredményeként. Van például egy amerikai Fulbright-résztvevőnk, aki a program lezárulása után hazament az Egyesült Államokba, majd visszatért ötvenhárom ottani diákjával, hogy megmutassa nekik Magyar- országot. Az ilyen történeteket szeretjük igazán, mert épp ez a csereprogramjaink célja.

Korábban Moldovában, Nicaraguában és Kirgizisztánban is szolgált diplomataként. Ugyanaz volt a munkája mindenütt?

Kirgizisztánban ugyanezt a posztot töltöttem be, a kulturális területen dolgoztam, Moldovában egy kicsit szélesebb feladatköröm volt, de nagyjából átfedésben volt azzal, amit most csinálok. Nicaraguában is a követségen dolgoztam, viszont teljesen más volt a munkám.

Kirgizisztán és Moldova is elég sokban különbözik Magyarországtól. Mennyiben hasznosíthatók az ott szerzett tapasztalatok nálunk?

Érdekes kérdés. Bizonyos dolgok ugyanúgy működnek, hiszen hasonló programokat működtetünk minden országban, ahol nagykövetséget tartunk fenn. A barátság és a kölcsönös együttműködés ugyanazon elveit próbáljuk lefektetni, ám közben minden ország teljesen egyedi, és épp ez teszi izgalmassá és érdekessé a munkámat. Meg kell ismernem az adott társadalmat, ahol épp dolgozom.

Tud már magyar szavakat?

Igen, elég sok szót tudok, de ahhoz még jó sok idő kellene, hogy beszélni is tudjak magyarul.

szerző: Jankovics Márton

Megjelent: 2020. február