Interjú Niclas Trouvé-vel, Svédország magyarországi nagykövetével

Nem akarom, hogy a hazám múzeummá váljon

Nem zavarja, ha egyre kevésbé tudatosítják az emberek, hogy svéd a kedvenc írójuk vagy zenészük, mert a XXI. században épp a nemzetköziség a legnagyobb erő. Sokak fejében elavult kép él a svéd kultúráról, amin változtatni kell. Az imidzsépítés pedig túlmutat a húsgolyócskákon, az ABBA-n és Bergmanon, értékeken alapul. Interjú Niclas Trouvé budapesti svéd nagykövettel.

Mennyire erősek a svéd–magyar kulturális kapcsolatok?

A válasz többrétegű. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az EU-s partnerség mennyivel közelebb hozta a két országot egymáshoz. Közös piac, szabad mozgás és szinte nincsenek határok. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor nagyon szoros a kulturális kapcsolat. Fiatal koromban alig tudtunk valamit Magyarországról és általában a vasfüggönyön túli országokról – még a földrajzilag szomszédos balti államok is szürke zónának számítottak. Minimális volt a kapcsolat, de a rendszerváltás óriási változásokat hozott ezen a téren. Rengeteg svéd utazik ide, Budapest népszerű turisztikai célponttá vált. Majdnem kétszáz svéd cég működik az országban, húsz–huszonötezer magyar dolgozót foglalkoztat. A személyközi kapcsolatok még régebbre nyúlnak vissza. A II. világháború és az 56-os forradalom után, de még később is sok magyar érkezett Svédországba. Ők mára már svédnek vallják magukat, de szoros kapcsolat fűzi őket ide, és sokan vissza is költöznek idős korukra. Ezek mind fontos tényezők, amikor a kulturális kapcsolatokról beszélünk.

De mi a helyzet a svéd kultúrával mint branddel? Mennyire ismert manapság Magyarországon?

Sok magyar fogyaszt svéd kultúrát,még ha nem is mindegyikük tud róla,hogy ezt teszi. Például ott van a sajnálatos módon tavaly elhunyt Avicii,akinek rengetegen rajongtak úgy azenéjéért, hogy fogalmuk sem voltarról, hogy svéd. Ez a jelenség máshol is megfigyelhető, akár a skandinávkrimiknél is: azt persze tudja az olvasó,hogy skandináv könyvet vesz a kezébe,az viszont már nem feltétlenül érdekli,hogy épp dán, norvég, finn vagy svéda szerző.

Az ABBA-ról viszont senki sem gondolja, hogy norvég vagy finn.

Valóban létezik generációs különbség. Nem mindegy, hogy ABBA- vagy Avicii-rajongó-e az ember. Sokak fejében él elavult kép Svédországról, mintha megrekedt volna a 80-as, 90-es években. Rengetegen ismerik például Astrid Lindgren Harisnyás Pippijét és más ikonikus gyerekkönyveit vagy Ingmar Bergmant, akinek épp tavaly ünnepeltük a születése századik évfordulóját, ahogy mindenki hallott már az ABBA-ról és a Roxette-ről. Őket könnyebb azonosítani svédként, azonban nem fedik le a mai svéd kultúrát.

Mi lehet az oka annak, hogy ma kevésbé tudatosítjuk, svéd a kedvenc zenészünk vagy írónk?

Ez szerintem világjelenség, amiben komoly szerepe van a radikálisan kibővült választéknak. Gyerekkoromban például csak két tévécsatorna volt. Ma meg csak bekapcsoljuk a Netflixet, és végeérhetetlen mennyiségű film közül válogathatunk. A zenében ugyanez a Spotify, amiről amúgy szintén kevesen tudják, hogy svéd cég, akárcsak a Skype-ról. Pedig ezek is a kultúra részei, különösen a Spotify, ami forradalmasította a zeneipart. Egy technikai innováció, ami a kultúra terjedését szolgálja. Nemcsak a svéd kultúráét, és szerintem ez a lényeg. Az embereket ma már nem érdekli annyira, hogy egy dal svéd, amerikai vagy magyar. Az angolszász slágerlisták élén álló popdalok nagy részét svéd zeneszerzők írják és Stockholmban veszik fel. De jó példa a februárban másodszor megrendezett Budapest Songwriting Camp, amit épp az ABBA egyik tagja alapított. Az ötlet, hogy hozzunk össze Budapesten fiatal, tehetséges zenészeket a világ minden részéről, hogy megismerjék egymást és közösen keressenek új, izgalmas kifejezési formákat. Itt sem az a lényeg, ki honnan jött, hanem az, hogy a dalszerzők megismerjék és inspirálják egymást.

Ezzel együtt azt is sokan hangsúlyozzák, hogy meg kell őrizni a helyi sajátosságokat, különben egy idő után az összes popdal ugyanúgy szól majd a rádióban. Ennek nincs veszélye?

Én sem szeretnék olyan helyen élni, ahol minden dal ugyanúgy szól, és csak azt tekintjük értéknek, ami eladható. Az amerikai kultúra egészen fantasztikus és gazdag, de nem lenne jó, ha mindent letarolna. Olykor bosszankodom is, amikor a tévében csak amerikai filmeket, sorozatokat látok. Már Svédországban is hiányoltam, hogy miért nem kapunk többet a velünk szomszédos országok híreiből és kultúrájából. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy a nemzetiség egyre kevésbé lényegi tényező. Más nagykövetségeknél kevésbé fűt minket, hogy minden projektünket a svéd zászlóval címkézzünk fel. Természetesen mi is büszkék vagyunk a sikeres művészeinkre és sportolóinkra, de nagyobb hangsúlyt fektetünk a keveredésre, arra, ahogy az ötletek és a trendek kölcsönösen megtermékenyítik egymást. Ha a svéd népzene keveredik az indiai vagy a magyar folkkal, majd kap még egy kis afrikai beütést, az magasabb szintre emelheti a svéd kultúrát. Ebben az értelemben magunkévá tettük a globalizációt.

A globalizált világban is hatalmas munka egy nemzet kulturális imidzsét felépíteni. A svéd államnak van erre kidolgozott stratégiája?

Elég régóta. Majdnem harminc éve diplomata vagyok, és amikor kezdtem, még nem dolgoztunk ennyire tudatosan ezen a területen. Mi is azzal próbálkoztunk, amit sok ország a mai napig csinál: kiállításokat, zenei produkciókat vagy gasztronómiai eseményeket rendeztünk külföldön, beszálltunk egy ígéretes szerző vagy könyv nemzetközi promóciójába. Nincs ezzel semmi gond, de elkezdtünk mélyebbre ásni. Az állam – széles körű párbeszéddel – megpróbálta kideríteni, mik azok az alapértékek, amik Svéországot fémjelzik a világban. Mert ez túlmutat a húsgolyócskákon, azABBA-n, Bergmanon, vagy az IKEA-n, amik természetesen mind hozzátartoznak, de önmagukban nem adják ki a teljes képet.

És mire jutottak?

Négy alapértéket találtunk, amit az emberek többsége Svédországhoz csatol. Pontosabban, amiről szeretnénk, ha Svédország jutna az eszükbe. Svédországot innovatív, nyitott, gondoskodó, hiteles országnak pozicionáljuk. Víziónk, hogy olyan szabad és nyitott ország legyünk, amely súlyos

kihívásokkal teli világunkban innovációs központként szolgál és együttműködésre inspirál. Ezek alapján kijelöltünk négy lényegi területet, amelyet központinak tartunk a promóciós és kommunikációs munkánkban: az innováció, a kreativitás, a fenntarthatóság és a társadalom területét. Ezen kategóriákkal pedig már jól azonosíthatók a konkrét projektek. A svéd kultúra tehát nem egy-egy zseniális művész évfordulóján, hanem lefektetett értékeken alapul. A nagy személyiségek és remekművek persze fontosak, de jó, ha áll mögöttük egy értékrend, amivel tudunk azonosulni a XXI. században is. Így tudjuk megmutatni a ma Svédországát. Mert ahogy említettem, sokak fejében még mindig elavult kép él rólunk. Szeretem a múzeumokat, de nem akarom, hogy a hazám is múzeummá váljon. A svéd társadalom minden egyes nap változik, ezt meg kell jelenítenünk.

Az értékrend közös nevezőre tudja hozni a svéd kultúra terjesztését a gazdasági cégek üzleti terjeszkedésével? Vagy ez két külön történet?

Art is Business – a magazinjuk címe helyesen állítja, hogy a művészet üzlet, de hozzá kell tenni: az üzlet is művészet. A svéd magáncégek fő célja természetesen a profittermelés és a terjeszkedés. Ez így van rendjén, de a többségük emellett büszke a svéd gyökerekre, és ők is kiállnak a fenti értékek mellett. Ez megmutatkozhat a környezetbarát termelésben, az átláthatóságban, az esélyegyenlőségben vagy abban, hogy nem zsákmányolják ki az alkalmazottaikat. Ezt a hozzáadott értéket gyakran a marketingjükben is kiemelik: a Volvónak már részben kínaiak a tulajdonosai, és a világ különböző részein gyártják az autóikat, de mindenki tudja, hogy a cég svéd színvonalat képvisel. A legutóbb reklámban már nem is azt írták ki, hogy „Made in Sweden”, hanem „Made by Sweden”. Mert ez a lényeg.

Nemcsak az üzlet, a diplomácia is kifinomult művészet. Ma viszont sokan aggódnak, hogy az értékalapú diplomácia hanyatlóban van, és egy vagdalkozó időszaknak nézünk elébe, amikor a világpolitikai kérdések dühös tweetekben és cinikus beszólásokban dőlnek el. Ön is így látja?

A veszély valódi. 2019-re el kellett volna érnünk egy magasabb szintet, amikor az országok arra koncentrálnak, mi köti össze, nem pedig arra, mi választja el őket. A nagy problémák zöme eleve csak nemzetközi összefogással oldható meg. Az üzleti világ már rég felismerte ezt, az országokon és időzónákon átívelő multinacionális cégek számára a határok nem jelentenek akadályt. A kormányok ebben kicsit lassabbak, de az EU hatalmas előrelépést jelentett ezen a téren. Egy olyan kontinens volt képes az összefogásra, amelyik az utóbbi évszázadok nagy háborúit kirobbantotta.

Optimistán tekint a jövőbe?

Nincs más választásom. Realista vagyok, tisztán látom a kihívásokat, de azt is tudom, hogy nincs másik út, csak az összefogás. Sokan gondolják, hogy vissza lehet forgatni az időt, bezárkózni és falakat emelni. Meggyőződésem, hogy tévednek, és hosszú távon ők is kénytelenek lesznek ezt belátni.

Szerző: Jankovics Márton