Interjú Peter Grundberggel, a Brody House egyik alapító tulajdonosával

Emberi történet

A márka egyfajta hitelesség. Érték. Ígéret. Bizalmat épít ki – és közösséget. De mi van akkor, ha a márka egy élő közösség is egyben? Ahol a kreativitás összetartozást szül és a közös nyelv a művészet. És szinte láthatatlan a mögötte rejlő üzlet.

Két külföldi üzletember megvásárolt egy házat Budapesten, a Bródy Sándor utcában, majd 2004-ben ide is költöztek. Festő barátaik szállást és ételt kaptak, s cserébe a házban alkottak: így alakult ki minden egyes szoba saját arculata, egyegy kortárs alkotó keze nyomát viselve a falakon. 2009-ben nyílt meg az így létrejött Brody House Boutique Hotel, ahol megszállnak vagy épp kötetlenül találkozhatnak egymással a művészek és a művészetre fogékony emberek. Ezt 2012-ben a Vörösmarty utcai, kulturális rendezvények és alkotások otthonául szolgáló The Studios, majd a Paulay utcai The Workshop, a klubtagok otthonának megnyitása követte. Létrejött a BrodyLand, és kialakult egy nemzetközi klub, körülbelül ezerötszáz taggal. Havonta legalább tizenkét saját, angol nyelvű kulturális rendezvényük van.

Ajtóból ágytámla, szánkóból dohányzóasztal, létrából törülközőakasztó. Régi tárgyak eredeti funkciójukból átemelve – és újrahasznosítva. S mindenhol műtárgyak. A Brody House-ban a hely egyik alapító tulajdonosával, Peter Grundberggel beszélgettem.

Azt hiszem, ez az egész a felfedezésről szól. Nem tudni, merre megy – egyszer majd körbeér. Szeretnénk létrehozni egy platformot, egyre több emberrel, és lehet, hogy minden egészen más irányt vesz. Talán valaki pont itt ismeri meg a jövendőbelijét, mások itt kezdik el egy film projektjét. A közösséget szeretnénk táplálni. Lehetnek ötleteink, ahogy másoknak is, majd kiderül, mi sül ki belőlük – mondja Peter Grundberg.

Hogyan kapcsolja mindehhez – a művészet szeretetével és beemelésével – az üzletet?

Számunkra nem a művészet az elsődleges üzlet.

S miként lesz a művészetből üzlet?

Mindenből lehet üzletet csinálni, ha eléggé elszánt az ember. Kis szerencsével és jó termékkel megjelenni a piacon: ez mindennek az alapja. A mi esetünkben a művészet ennek a platformnak a része. Nem a hagyományos értelemben vett galéria vagyunk, hanem lehetőségeket teremtünk a művészeknek. Will [William Clothier, a másik alapító tulajdonos. – A  szerk.] és én szeretjük a művészetet, invesztálunk bele, vásárolunk műalkotásokat, sok művész barátunk van, számos művészt támogattunk már. Milyen céllal? Nem feltétlenül a pénzkereset az elsődleges narratívánk. Az a fő, hogy a művész a közösségünk tagja, az épület pedig, ahol vagyunk, a műalkotás létrejöttének része legyen. Van benne üzleti cél, de nem nevezhetjük magunkat művészeti galériának, ami semmi mással nem foglalkozik, mint  műalkotások eladásával. Persze annak örülünk, ha egy művész a PR, a marketing, a Brody-koncepció révén értékesíti a műveit, és a karrierje előnyösebb periódusba lép – az akár jövedelmet is hozhat nekünk. A sikeres művész jó partner lesz a közösségünkben, és hozzájárul valamiképp a nagy egészhez.

Nem köteleződik el, és szabadságot ajánl másoknak is?

Igen. Egy galéria esetében egészen más a helyzet. Ott vannak elvárások, és a kapcsolatok kifejezetten kereskedelmi viszonyrendszerré válnak. Ez rendben is van, sokan nagyon jól csinálják. De mi nem ilyen kapcsolatot szeretnénk a művészeinkkel! Sokkal inkább egyfajta energiaáramlást. Támogatjuk a művészeinket, lehetőséget adunk nekik, és ez majd valamikor megtérül. Nem feltétlenül csekk vagy banki átutalás formájában. Talán a művésznek van egy barátja, aki megszáll a Brody House-ban, vagy itt szerveznek meg egy születésnapi ünnepséget. Szóval, a barátság és az értékek állnak a középpontban. Ha ebből valamiféle kereskedelmi lehetőség is származik, akkor azt örömmel nyugtázzuk. De nincs napi szintű számonkérés, elszámolás, hogy ki mit fizetett.

Megteremteni a lehetőségeket, és hinni az emberekben…

Mindenképpen! A bizalom a legfontosabb. Nincsenek elvárások, nem köteleződünk el, így nem csalódik senki sem. Annyit mondunk: „szeretjük a műalkotásodat, akár meg is vesszük magunknak, hiszen gyűjtők vagyunk”. A kiállítások képei közül talán vásárolnak, talán nem, esetleg csak jóval később. Van egy kép itt a falon, egy francia festő alkotása. Anno a barátnőjéhez jött Budapestre, aki azóta már a felesége. Adtunk neki teret, hogy alkothasson. Nem tudtuk, mire viszi, de éreztük, hogy nagyon klassz szellemiség árad belőle. Összebarátkoztunk.

Ahhoz, hogy valaki bizalmat kapjon, fontos a személyes kisugárzása?

Pontosan! Mindig így történik. Az a francia festő nagyon sokat dolgozott, fejlődött, és tavaly elnyerte a Luxembourg Art Prize-ot, ami a második legnagyobb kortárs európai díj. Érdemes volt bízni benne. Az ő esete is példa arra, hogy az alkotók a közösségünkben megismerhetnek olyan embereket, művészeket, gyűjtőket, akik segíthetik őket az útjukon. Festő barátunk természetesen nagy híve a Brody House-nak, itt tartja a születésnapi buliját, nálunk szállnak meg az ismerősei.

Hogyan lehet ide bekerülni?

Barátok barátainak barátain keresztül, családtagként, ajánlások útján, de magunk is meghívunk embereket. Vannak köztünk már ismert művészek és vannak, akik a jövő művészei. Sokféle módon föl lehet kelteni a figyelmünket, és akkor a csapatunk azt mondja: „oké, ő klassz, illeni fog a keretrendszerbe”.

Melyek a Brody-márka fő jellemzői?

A Brody-történet nyitott gondolkodással, közösségi szellemmel, kreativitással, művészettel, pozitív energiával, hűséggel indult, és ezen értékek mentén folytatódik – egy szép, régi épületben, amelynek a szellemiségét tiszteljük.

A történet mintha valahol önmagát írta volna, a lakásvásárlástól kezdve a házba beköltöző művész barátokig.

Azt hiszem, az organikus szó jellemzi a legjobban. Nem volt szuper, látnoki üzleti terv, minden nagyon természetesen alakult. Segítettünk egy művésznek, aki hálás volt, bemutatott valakinek, aztán ő is valakinek, és így tovább. Szeretünk csoport tagjaiként létezni, mert a közösségben sokszorozódnak az emberi hatások. Nem csak képzőművészek, hanem zenészek, filmesek, más kreatív emberek is vannak köztünk.

Hogyan határozná meg a szerepüket, helyüket ebben az organikus körforgásban?

Mi leginkább producerek vagyunk. Én író lehettem előző életemben, Will pedig szobrász. Értünk a kreatív emberek nyelvén, mi is azok vagyunk, de nem mi hozzuk létre az alkotásokat. A mi dolgunk az, hogy a dolgok megtörténjenek.

Nem nehéz produceri távolságból, saját művészi próbálkozások nélkül szemlélni mindezt?

Esetleg íróként… Ha több időm lenne, talán próbálkoznék. Otthon rajzolgatok, csinálok ezt-azt. De tudnék olyan képet festeni, mint ez itt a falon? Nem. Ismerem a határaimat.

Mit gondol, hol tart most? Mit lát, ha visszanéz az eddig történtekre, és mit, ha előre tekint? Mi következhet?

Ha visszanézel, tanulsz. Ha tudod, mit csináltál jól, próbálod megismételni. Megnézed a döntéseket, amiket hoztál, amik talán nem akkor, hanem visszatekintve bizonyultak jónak. Majd előre nézel. Nem lehet mindig visszafele; kombinálni kell a kettőt, mert különben nem fejlődsz. Sok új projektünk nem jött volna létre a múlt újragondolása nélkül, múlt és jövő együtt jár.  Ha felépítünk egy márkát, amiben bíznak az emberek és kedvelik, annak komoly üzleti ereje van, de a márka talán még ennél is többre képes. Megvenni valamit olcsón és eladni drágábban: ez a megszokott ügymenet. A mi megközelítésünk más. Amikor a világgazdasági válság Magyarországon is lelassította a gazdaságot, megkerestük, milyen más módokon tudunk értéket teremteni, terjeszkedni, kiterjeszteni a közösséget, tovább vinni a gondolatiságot.  Ez nem konkrét tényekkel leírható, de remélhetőleg pozitív történetet. Ahogy az emberek, úgy a márkák is idősödnek. És mélységük lesz.

Tehát lelket adnak a márkának.

Jó hallani, hogy érzi, miről beszélek! Mi nem úgy adunk el valamit, mint mások mondjuk, a zacskós chipset. Azzal sincs baj, sokan űzik sikerrel, de az nem a mi pályánk. A mi üzletünk sokkal emberibb történet.

szerző: Canjavec Judit

Megjelent: 2019. október