Interjú Tímár Andorral, a MUS-E Magyarország Egyesület elnökével

Mi fán terem a művészet?

Music-Europe, röviden: MUS-E. Egy nemzetközi hálózat, egy művészeti-nevelési program, amelynek megálmodója – huszonöt évvel ezelőtt – a világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin volt. A kezdeményezésben művészek foglalkoznak – az iskolai oktatás keretein belül – gyerekekkel, akik a művészetek révén érzékenyebbé, magabiztosabbá, egyúttal elfogadóbbá válnak. Magyarország a kezdetektől részese ennek a programnak. Idehaza hat városban és kilenc iskolában van jelen, s közel harminc művész dolgozik benne. A MUS-E Magyarország Egyesület elnökével, Tímár Andor színész-tréner-coachcsal beszélgettünk.

Menuhin jól ismerte Kodály elképzeléseit a zenei nevelésről. Ha mindöszsze egy gondolatot emelnék ki, akkor „A zene mindenkié”-t említeném. Kodály pontosan tudta, hogy a zenehallgatás, a közös éneklés, a zene vagy a zenén alapuló játékok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek jobb agyféltekéje egyre kifinomultabban működjön, szociális érzékenységük, egymás- és a közösség iránti elkötelezettségük erősödjön. Ezen gondolati pályán továbbhaladva Menuhin már a kezdetekkor megfogalmazott egy útmutatót, miszerint erre nem csak a muzsika képes, hanem a művészeti tevékenységek mindegyike – mondja Tímár Andor.

Milyen jó, hogy ezt pont egy muzsikus jelentette ki!

Mindig azt tartotta szem előtt, hogy a gyermekek a művészetek erején és a kreativitáson keresztül képviselhessék magukat. Ehhez a gondolathoz híven négy fő területet jelölt ki: zene, színházművészet, tánc és képzőművészet.

És az írás?

A történet- vagy egyéb szövegalkotás szorosan kapcsolódik a színházhoz, mint ahogy a fotózás, videózás is elengedhetetlen kísérője a vizuális művészeteknek, és fordítva. A közösségekben kifejtett kreatív tevékenységek sokkal inkább segítik az önkifejezést, a másik befogadását, megértését. A művészettel való foglalatosság roppant tág univerzum, ahol a különbségeket nem feszültségforrásnak, hanem erőforrásnak tekintjük. Ha megvan a kifejezés és a befogadás képessége, abból már könnyen fakad együttműködés. Sorra látnak napvilágot olyan tanulmányok, kutatási eredmények, amelyek azt bizonyítják, hogy a kreativitás fejlesztése nagyban hozzájárul ahhoz, miként tudunk eredményesebben együttműködni, együtt élni, mi több, boldogulni az életben. A mostani iskolarendszernek hozzá kell szoknia, hogy nem a tudás-, hanem a kompetenciaalapú oktatás lesz célravezető. Információhoz, konkrét tartalomhoz könnyen hozzá lehet férni a digitális térben, de az nem egyenlő a gyakorlati, alkalmazott tudással. A tudáshoz/ tapasztalathoz miként lehet hozzájutni? Mi által szerezhetjük meg? Mihez kezdünk vele? Hogyan hasznosítjuk? Ezek mind kompetenciák.

Az önök gyakorlatában ez hogyan valósul meg?

A gyermekek életébe nagyjából öt– hét éves korban feltartóztathatatlanul megérkezik tudásszomj. A MUS-E pedig pont egy általános iskolai alsó tagozatos program, azaz a hat–tíz éves korosztályt célozzuk meg. Foglalkozásaink beilleszkednek az órarendbe, ugyanolyan rendszerességgel, mint a matematika vagy a testnevelés. A partneriskoláknak ez semmilyen anyagi terhet nem jelent. Ők mindöszsze a formálandó „alapanyagot”, a gyerekeket biztosítják, mi pedig „házhoz szállítjuk” a művészeket.

Tehát a MUS-E programban művészek tanítanak. Ha valaki művésznek kiváló, még nem biztos, hogy tanárként is az.

Pontosan. A művészeket, amikor csatlakoznak a programhoz, felkészítjük a feladatra. Bizonyos elvek mentén és rendszer szerint dolgozunk, ugyanakkor a művész a saját művészeti tevékenységében, eszközrendszerében találja meg azt, amit át tud adni a gyerekeknek. Nem művészképzés folyik, közös alkotási folyamatok zajlanak.

Mondjunk rá egy konkrét példát!

A tanév elején a művész (mondjuk, éppen színész) a pedagógussal egyeztet arról, milyen témákkal, kompetenciákkal foglalkozzanak az adott osztályban. Beszélhetünk akár vezetői kompetenciákról vagy az önismeret/ önbecsülés képességéről is. A tanév során, színészi/színházi játékokon és közös feldolgozáson keresztül ezeket fejlesztjük. Nincs osztályzat, nincs tét, a gyerekek megszégyenülés nélkül tudják előhozni magukból a számukra fontos érzéseket, gondolatokat. Ezekre a pedagógus a későbbiekben remekül tud építeni. A közös munka eredményeként rendszerint létrejön egy koncert, színi előadás, közös festmény vagy csoportos kiállítás. A közönség a szülőkből, valamint az iskola más osztálybeli diákjaiból áll.

Egy produkció bemutatása nem jelent fölösleges nyomást?

Akár rövid, akár hosszú távon gondolkodunk, mindenképpen jó, ha van eredménye egy művészeti munkának. A gyerekek visszajelzést kapnak, és megélhetik a sikereiket. De ez nem jelenthet produkciókényszert, nem lehet stresszfaktor. Nagyon lényeges elem, hogy a gyerekeket nem osztályozzuk. A művészeti munka nem lehet ötös vagy hármas.

Elsőtől negyedikig tartanak foglalkozásokat. Fölvetődik, milyen jó volna, ha mindez mehetne tovább, nem állna meg itt.

Abszolút jogos. De ebben a korcsoportban alakul ki minden, ami aztán már ösztön- és készségszinten tovább működik, úgyhogy végül van folytonosság. S ha már beágyazódott, akkor a gyermek az értékrendet, világnézetet, szemléletet tovább tudja vinni az élet bármely területén. És nem feltétlenül kell, hogy az a művészet legyen.

Nyilván a módszer minden országban valamennyire más. Folyamatosan alakul, változik. De mely alapvetések mentén indult el?

Nézzük: 1. A MUS-E egy művészeti program, amely iskolai környezetben valósul meg, társadalmi hasznosulással. 2. A program elkötelezett minden mellett, ami az önkifejezést, a befogadást és az együttműködést támogatja. 3. A pedagógus, a művész és a gyerekek mindig együtt dolgoznak. Más-más minőségeket ismernek meg egymás által. A pedagógus látja, hogy másként is lehet a gyerekekkel dolgozni. A gyermek látja, miként és hányféleképp lehet felnőttnek lenni. A művész megtanulja, hogyan tudja hatékonyan átadni az üzeneteit; tapasztalja, hogy egy gyerekcsapat sokkal közvetlenebb, őszintébb, direktebb visszajelzést ad a munkájáról, mint a felnőttek. Az eredeti, lassan három évtizede készült huszon-egynéhány oldalas útmutatót rendszeresen aktualizáljuk. A nemzetközi hálózat képviselői pedig évente kétszer találkoznak, hogy „karban tartsák” a programot. Nagyon sokat tanulunk egymástól. Gyakran megkérdezik, mi a pontos módszer, mik a mérőszámok, a statisztikai eredmények, mi a hatás. Anno én sem értettem Menuhint, amikor az egyik összejövetelünkön arról beszélt, hogy a művészet nem ezen a fán terem. Itt nem az a fontos, hogy milyen garantált végeredményt hozunk ki belőle. Egy vállalkozás, egy üzem, egy kampány vagy az iskola úgy működik, hogy előre ismerni akarjuk a dolgok kimenetelét. Menuhin szerint a művészetben nem feltétlenül az a legérdekesebb, hogy mi a végkifejlet. Az a lényeg, hogy műveljük és csináljuk. Mert akkor csak jó vége lehet... (Mosolyog.)

Elsősorban hátrányos helyzetű, nehéz sorsú gyerekekkel foglalkoznak. Azért, mert nekik kevesebb lehetőségük adódik művészi élményekkel találkozni?

Ha onnan indulunk, hogy a művészet mindenkié, de nem tudunk egyszerre mindenhová eljutni, akkor menjünk el azokhoz, akik a helyzetükből fakadóan, ritkábban jutnak hozzá a művészetekhez. Ezzel eszközöket és értékrendet tudunk adni a gyerekeknek, és sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy egy családot, vagy egy lakótelep közösségét el tudjuk érni. Ilyen értelemben nagyon fontos a család és a közösség. Legyenek részesei, értsék – és érezzék! A huszonöt éves MUS-E olyan mozgalom, amelynek minden résztvevője (közel ezer művész, hatszáz pedagógus és Európa-szerte évente negyvenezer gyermek) pontosan tudja a másikról, milyen értékrend és gondolatok mentén halad. Mert miközben nem feltétlenül értik egymás szavát, mégis egy nyelven beszélnek. Hiszen egy családhoz, egy közösséghez tartoznak. A MUS-E-hez.

Miből finanszírozzák ezt a tevékenységet?

Megtaláljuk azokat a filantróp partnereket, akik szintén hisznek abban, hogy egy olyan világnak kell eljönnie, amelyben a művészetnek elengedhetetlen szerepe lesz a társas létezésben. Akik látják, hogy ettől is függ, élhető, fenntartható világot tudunk-e teremteni magunknak. Akadnak a civil szférából is támogatóink, de elsősorban a privát szektor vállalatvezetői azok, akik azonosulni tudnak ezzel a célkitűzéssel. Menuhinnal együtt vallják: ez csak jóra vezethet.

szerző: Canjavec Judit

fotó: Dr. Tóth Éva

Megjelent: 2019. október