Interjú Ullmann Mónika színésznővel

A környezettudatos színésznő

Környezettudatosan él, nem most kezdett neki, hanem már húsz éve is vigyázott arra, hogy ne pazarolja a vizet, ne nejlonzacskóba pakolja a bevásárlást. Ullmann Mónikával, az Orlai Produkciós Iroda társulatának tagjával, a színészi pályával kapcsolatos bizonytalanságról, majd megbizonyosodásról, a pesti otthonról és barátokról, valamint a barkácsolásról, történetesen egy mobil konyhaszigetről is beszélgettünk.

 

Jót kortyolt a bio savanyúkáposzta-levéből, említette, hogy a böjti időszak miatt (is) issza. Húst máskor sem eszik?

Korábban csak szárnyasokat ettem, de most már azokat sem. Nyomorult dolog, ahogy egy-egy ünnep előtt sorban állnak az állatok a vágóhídnál. Ez a kép rémes.

A színházba is mindig viszi a káposztalevét?

Nem feltétlenül. Már jók a színházi büfék, és nagy a választék. Ha dupla előadásom van, a kettő között akár ki is mehetek. Nem szoktam puffancs fehér kenyereket enni szendvics gyanánt, de ha nincs más, nem csinálok ebből ügyet.

 

Sosem kíván meg egy szelet kenyeret vagy egy tábla csokit?

Az ünnepek alatt a halászlevet nem tudom elképzelni fehér kenyér nélkül. De egy évben háromszor fordul elő, és ez nem ugyanaz, mintha minden nap abból készíteném az uzsonnámat.

Azt mondják, környezettudatosan él. Ez mit jelent azon kívül, hogy szelektíven gyűjti a szemetet?

 

Bár próbálok hulladékmentesen élni, vannak, akik nálam előrébb járnak. Nyilván az életformám is nehezíti, hogy ezt teljes energiabedobással tehessem. Szívesen lennék például sampon- és kemikáliamentes, de ha az előadásra készítenek nekem egy frizurát, nem lehet megkerülni mondjuk a hajzselét vagy a -lakkot. Az persze alap, hogy a bevásárláshoz pamutzsákokat viszek, de mindenkinek saját döntése, hogy mibe pakol. Nem értem, miért háborodtak fel azon olyan sokan, hogy a kormány nem tiltotta be a zacskókat. Attól, hogy valami nincs betiltva, még nem kötelező. Mindenki választhat, hogy mibe csomagol. De persze rettenetesen csodálkozom, hogy a döntési helyzetben lévők nem érzik át ennek a súlyát, a felelősségét, és kitartanak a nejlonok mellett.

Őket nem érinti meg egy cunami, egy hurrikán, egy földrengés? Nem jönnek rá, a legnagyobb erő a természet, ami egyrészt csodálatos, de ha nem vigyázunk rá, elszabadul. És ha elszabadul, nincs ember, aki megállítaná. Az óceánok szennyezettségéről már ne is beszéljünk.

 

Miért nem áll ki nyilvánosan a környezetvédelmi ügyek mellett?

 

Nem vagyok térítő típus. Tudom, most divatos a környezettudatosság, de én már húsz éve sem álltam a forró tus alatt fél órát, mert feleslegesen folyna a víz. Biztos jó érzés lehet az is, de inkább elmegyek gyógyfürdőbe. A víznek is meg kell adni a méltóságát. Nálunk ásott kút van a kertben, az esővizet gyűjtjük, és azzal locsolunk.

A Facebook-oldalán mégis beállt olyan ügyek mellé, mint a UNICEF Gyerekjogok kampánya.

Vannak ebben nálam ügyesebbek. Például Puskás Peti sokkal tudatosabban, aktívabban posztol, mint én. Nagyon jó tippeket ad, szeretem, ahogy megnyilvánul. Szoktam részt venni

kampányokban, mint a már említett UNICEF vagy most a WWF. Ami nem kampányszerű, de mindig is érdekelt: az újrahasznosítás. Volt egy barkácsműsora is a tévében.

 

Tudtak a szerkesztők az újrahasznosítós szenvedélyéről, vagy utána kezdett neki?

 

Igen, tudtak róla. Saját kritikai megítélésem, hogy ügyesebb is vagyok a barkácsolásban, mint a műsorvezetésben. Hobbim, hogy bútorokat alakítok át vagy tárgyakat átértelmezek. Azért szeretem, mert néma foglalkozás, magamba zárkózom, és alkotok. A forgatás alatt nehéz volt ebből kitekinteni, és szóval tartani a nézőket. Nagyon szerettem a műsort, és gyakran ismétlik, pedig egyetlen széria volt belőle. Büszke vagyok arra is, hogy három ország tévécsatornája is megvette.

Mi volt a legnagyobb átalakítása?

Legutóbb egy mobil konyhaszigetet készítettem két klasszikus komódból. Úgy fordítottam össze őket, hogy mindkét oldala nyitható legyen, jól pakolható. Megmaradt faanyagból asztalossal vágattam hozzá nagy pultot, és azt alulról rácsavaroztuk. Tettem rá hat görgőt is. Új dolog az életemben a kerámiázás. Gondolkodtam már azon, azért érdekelnek-e ennyire a kézműves tevékenységek, mert a színészi szakmám rengeteg energiát igényel, és olyan szomorú, hogy nem marad meg belőle semmi. Ezek a holmik viszont nem illannak el.

Amikor eljött négyévnyi tagság után a miskolci színházból, másfél évig szándékosan szüneteltette a színházat. Akkor eszébe jutott, hogy színház helyett inkább ezt a manuális irányt válassza?

Pont abban az időszakban arra jöttem rá: a kettő kiegészíti egymást. Nem tudatosodik bennem, ha próbálok egy darabot, miért pont azt a kerámiát készítem, vagy miért azt a bútort újítom fel. Később rájövök, hogy összefüggésben volt minden az éppen akkor próbált darabbal.

Mi hiányzott a fővárosból?

Ó, minden. Pest külkerületében lakom, kertes övezetben. A nagyvárosi nyüzsgésből inkább menekülni szoktam. Azt gondoltam, milyen jó lesz majd nekem ettől még távolabb. De beláttam, nem így van. Pesthez köt az otthonom, a családom, a barátaim. Nem vagyok nagy összejárós, de idegesít, ha nincs rá lehetőségem. Bár nagyon kedves emberek vettek körül, észrevettem, hogy nem akarok komoly, mély barátságokat kötni Miskolcon, mert már vannak tanúi az életemnek. Ez biztos a koromból is fakad, mert nem huszonévesen költöztem vidékre.

Miskolcon nem lehetett elég vonzó otthont kialakítani

Próbáltam otthonossá tenni a színészlakást, kifestettem, felújítgattam. De bármennyire jó és kényelmes lakások voltak közel a színházhoz, mégsem jelentettek otthont. Fájdalmas volt lekapcsolni Pesten a fűtést, mondván úgysem jövök haza.

 

Miért döntött Miskolc mellett, miközben a főiskola óta folyamatosan Budapesten játszott?

 

A miskolci társulathoz egy fiatal csapattal szerződtem – új rendezőkkel indult, hatalmas lendülettel, változást akaró alkotói közeggel. Sokat kaptam az ottani évek alatt szerepekben, színházi gondolkodásban, műhelymunkában. Egy erős szakmai alapokon működő, elismert színházat hagytam ott, mert nem bírtam a távolságot az otthonomtól.

Most nem hiányzik a hagyományos társulat?

 

Együtt. Szabadon. Ez Orlai Tibor színházi társulásának a szlogenje. Oda tartozom, de ha színészileg fontos feladatot kapok máshol, akkor kienged és vállalja az egyeztetés nehézségeit. Ez a gondolkodás egyedülálló.

 

Vágyik olyan szerepkörre, karakterre, amit sosem osztottak önre a rendezők?

Inkább az ölembe hullott valami, és megijedtem tőle, mert nem számítottam rá. Aztán nagyon jó volt benne lenni. Például a monodráma, amit most is játszom. Élet.történetek.hu – Pira/Bella. Ez két önálló történet. Az egyiket Borbély Alexandra játssza, a másikat én. Sosem feltételeztem, hogy ha egyedül kiállok a színpadra, folyamatosan beszélek, akkor fenntartom a figyelmet negyven percen keresztül. Partnerfüggőnek gondoltam magam. Miskolcon bemutattuk A kopasz énekesnőt, aminek az elején van egy hosszú monológ. Mondtam a rendezőnek, ne legyek már egyedül a színpadon. Te megőrültél, kit hozzak ide? – kérdezte Keszég László –, elmondod ezt a monológot, és vicces lesz, hidd el. De én nem szeretek egyedül állni a színpadon – győzködtem. Ettől azért erősen megdöbbent, ilyet ő még nem hallott színésznőtől.

 

Tudom, nem könnyű egy ilyen kérdésre válaszolni, de milyen brandet képvisel az Ullmann Mónika név?

 

Ehhez nem nagyon értek, és nem akarok belegondolni. Pedig biztos jobban járnék, ha én fogalmaznám meg, és nem hagynám, hogy más tegye. Ezen dolgozom. A gyerekkor óta tartó folyamatos jelenlétem miatt több generáció ismer. Szerencsém volt. Hányszor láttunk már olyat, hogy egy harmincöt éves színész bekerül egy napi sorozatba, és egyik pillanatról a másikra ismert lesz. „Sorozatunk sztárja”, mondják róla, miközben ő egy aktív színész, aki színházban remek szerepeket játszott, csak most került egy kereskedelmi csatorna napi sorozatába. Ha valaki nem kíváncsi rám jobban, minthogy gyerekszínész voltam, akkor neki ennyi van meg belőlem. Akit jobban érdekelek, eljön megnézni színházban is. A szakmánkban szeretem, hogy sokrétű: lehet szinkronizálni, tévében, filmen és színházban játszani. Mázlink van, ha mindenből jut egy kicsi.

Kérdezem máshogy: mit szeretne, mit jelentsen a nézőnek a neve?

 

Egy gondolkodó embert, akinek bizonyos dolgok fontosak, mint például a környezettudatosság. Nem szoktam megnyilvánulni politikailag, nem vagyok zászlós hajója sok ügynek, amivel amúgy egyetértek. De ez azért van, mert a vallásomat és a pártpolitikai nézetemet magánügynek tartom. Azért, mert szeret engem valaki színésznőként, még nem jogosít fel arra, hogy a saját értékrendemet, vallásomat, politikai gondolkodásomat átnyomjam rajta. Színésznő szeretnék maradni.

Lamentált azon, legyen-e ügynöke, vagy egyből lecsapott a lehetőségre, hogy segít önnek valaki?

Szükségét éreztem annak, hogy valakivel átbeszélhessem a szakmai ügyeimet, és ne hozzak buta döntéseket. Ne vigyen el az emócióm, és jó az is, hogy szűrőként mellettem áll egy szakember. Nagy segítség az is, hogy nem érnek el olyan dolgok, amiket egyikőnk sem szeretne. Nehéz megtalálni ezt az egyensúlyt úgy, hogy az ember jelen legyen a közösségi médiában, de ne ott éljen. Nem szeretném a reggelimet megmutatni, vagy, hogy mikor futok, jógázom. Az életem fontosabb ennél. Korábban nem voltam fenn sem a Facebookon, sem az Instán. Taszított, hazugságnak éreztem, amivel szembesültem ezeken az oldalakon. Pontosan láttam, nem úgy élnek azok az emberek, akiket ismerek, mint ahogy ott mutatják.

Hogy határozták meg, mi az, amit még megmutat a közösségi médiában?

 

Nem tudom behatárolni, de jó ízléssel kell válogatni. Pontosan tudja Balogh Máté is, nem engedem be az otthonomba a bulvárt. Megőrülök, ha lehoznak bármit a magánéletemről, amiről nem akarok beszélni. Hadd szűrjem meg, hol akarok megjelenni!

Amikor a fiával együtt játszottak, rengeteg interjú készült önökkel. Ez nem zavarta?

És mennyi munkába került, hogy csak ennyi legyen! Azért küldtem külföldre tanulni a fiamat, amikor előállt azzal, hogy színész szeretne lenni, hogy ne a szülei által ítéljék meg. Nekem is bizonyosság kellett ahhoz, van-e helye a szakmában. Anyuka vagyok, és hiába mondom, hogy objektíven látom őt, ez nyilván nem igaz, mert elfogultan nézem. Ő is otthonfüggő, ezért is jött haza, és mert nagy volt a távolság, más az éghajlat, folyton esett az eső.Persze még nagyon fiatal, van ideje kalandozni a világban.

 

Névjegy

Ullmann Mónika 1973-ban született. Az Állami Balettintézet és a Színház-és Filmművészeti Egyetem elvégzése után több meghatározó színházban is láthatta a közönség, többek között a Budapesti Operettszínházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban vagy a Veszprémi Petőfi Színházban. 2013–2016 között a Miskolci Nemzeti Színház színésznője, 2017 óta szabadúszó, az Orlai Produkciós Iroda és a Rózsavölgyi Szalon darabjaiban látható. 2019 tavaszán és nyarán Molnár Ferenc Riviéra című darabjában és Michael Frayn Vadméz című vígjátékában látható.

Mónika gyermekkora óta szerepel filmekben és tévésorozatokban. Olyan rendezőkkel forgatott már nagyjátékfilmeket, mint Gyöngyössy Bence, Kapitány Iván, Koltai Róbert, Kabay Barna és Tímár Péter. Az elmúlt években láthatta őt a nagyközönség a legnagyobb kereskedelmi csatornákon, legutóbb A Tanár című sorozat első és második évadában mutatkozott be.

szerző: Szemere Katalin

 

Ha további információra kíváncsi Ullmann Mónikával kapcsolatban, látogasson el a színésznő honlapjára.