Molnár Barbara: Láthatóvá tenni az értékeket

Láthatóvá tenni az értékeket

2002 szeptemberében klasszikus zenei portálként indult hódító útjára a Fidelio. hu – Zsoldos Dávid alapításában – zenei hírekkel, koncertnaptárral. A nyomtatott Fidelio Magazin egy évvel később, 2003 szeptemberében jelent meg, majd – Fidelio Súgó néven – egyesült az Est Súgóval. Később Fidelio Est lett, ma pedig már Fidelio Magazin néven ismerjük. Az elmúlt tizenhét évben többször is átalakult Fidelio jelenleg a hazai kulturális élet egyik legerősebb márkája.

Molnár Barbara 2016 októberében először a nyomtatott kiadvány főszerkesztője lett, majd idén szeptemberben a kiadó cég, a Programmagazin Kiadó Kft. ügyvezetését is rábízta az új tulajdonos, aki két éve vette meg a lapot. Szerinte a leglátványosabb fejlődés három-négy évvel ezelőtt történt, amikor megerősödött az online felület, ami ma már olyan látogatottságú, mint a nagyobb hírportálok kultúrrovata. Az online rész magazinos, ajánlókkal, interjúkkal, kritikákkal. A nyomtatott, ingyenes magazinnak a programrész a fő váza, s ehhez csatlakoznak interjúk, ajánlók. A print havonta, 30-40 ezer példányban jelenik meg, s az online oldalon havonta 400 ezer közeli a látogatók száma.

Amikor Barbara csatlakozott a csapathoz, a Fidelio pont azt az időszakát élte, amikor már hangadóvá kívánt válni. „Az akkori ügyvezetővel beszélgettünk, hogy mennyire népszerűek azok a kiadványok, amelyek a legbefolyásosabb vagy leggazdagabb embereket »listázzák«. Arra gondoltunk, kellene valami hasonlót csinálni, ami a kultúrához kapcsolódik” – emlékszik vissza. „Így született meg 2017-ben a Kult50, ami nem csupán kiadvány, hanem program is, amellyel minden évben ötven jelentős hazai alkotó, kulturális szereplő munkásságát ismerjük el. Fontos volt, hogy olyan embereket is bemutassunk, akiket nem biztos, hogy ismer a közönség, viszont nélkülözhetetlen a munkájuk. Így kerültek be háttérben alkotó művészek is.” Barbara úgy gondolja, a projekt jelentős lépés volt a Fidelio életében.

Amikor küldetéstudatukról kérdeztem, így felelt: „Az újságíró – bármilyen területen is dolgozik – nincs jó helyen, ha csak bemegy és elvégzi a munkáját. A kultúrában nem mindenki lottó ötössel kerül porondra. Vannak nagyon nehéz helyzetben lévő produkciók, társulatok, művészeti ágak, és akiket ebben a közegben látunk, azoknak a saját életük a küldetéstudatuk. Nekünk pedig az egyik missziónk éppen az, hogy megmutatjuk őket. Ettől függetlenül, ne legyünk farizeusok, a Fidelio piaci vállalkozás, a piacról kell megélnie. De a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást!”

Igen, a piac. Óhatatlanul fölvetődik, vajon mennyire nehéz a befektetői réteggel is megértetni, miért fontos a kultúra támogatása. „Azt kell tudatosítani, hogy a kultúra minden. Ahogy beszélgetünk egymással, ahogy élünk, közlekedünk. A kultúra nem csak szórakozás: beépül a mindennapokba. Azok az emberek, akik olvasnak, színházba járnak, a kultúrával foglalkoznak, bizonyos helyzetekben nyitottabbak a világra.”

Az első Art is Business díjakhoz csatlakozott a Fidelio Magazin: „Művészek a művészekért” elnevezésű különdíjjal szeretné elismerését kifejezni a legelhivatottabbaknak. „A Kult50 kapcsán már korábban is felmerült olyan emberek neve, akik nem feltétlenül művészek vagy művészi produktumot hoztak létre, ám sokat tesznek a művészetért. Arra gondoltunk, fontos lenne őket is megmutatni. Olyan emberekről van szó, akik a saját zsebükbe nyúlnak, így támogatnak, vagy visznek valamit, ami társadalmilag értékes. S ők sokszor szinte láthatatlanok.”

Mert feladatuknak érzik, hogy láthatóvá tegyék az értékeket. „Megmutatni, mi milyen értéket képvisel, miért fontos, hogy színházak elmenjenek gimnáziumokba prevenciós drámapedagógiai órákat tartani, vagy olyan helyekre elvinni a kultúrát, ahol sokszor még áram sincs.”

Szerencsére úgy tűnik, ez egyre többeknek fontos – amit a folyamatosan emelkedő olvasottságuk is mutat. „A 400 ezres látogatottságunk kicsit más platformra helyez minket” – mondja. – „Most innen kell továbbmenni, ami egyre nagyobb felelősség. Arra figyelni, miről szólunk, mit képviselünk, mit mutatunk magunkról. Megtartani a látogatottságot, megerősíteni a pozíciónkat és bővíteni a tartalmakat – a következő évnek ez a legfontosabb feladata.”

szerző: Canjavec Judit

Megjelent: 2019. december