RS9 Színház

Érzelmeket közvetíteni

A független színházak úttörői, az egyik első társulat, amely már a rendszerváltás előtt valami újat, mást szeretett volna mutatni. Az RS9 Színház harminc éve töretlen népszerűségnek örvend. Hogy mi lehet a titok? Számukra a színház szent és sérthetetlen.

„Gyanakodva néztek, mit akar itt ez a csapat színész? Mire kell nekik színház? Egy évbe telt, mire engedélyt kaptunk, hogy egyesületet alakíthassunk” – eleveníti fel három évtizedes emléket Lábán Katalin, az RS9 Színház egyik alapítója, vezetője. Az ország legnagyobb kisszínháza jövőre már harmincéves lesz, az alapítás óta töretlen népszerűséggel működik. A név eredete egyszerű, a Rumbach Sebestyén utca 9. alatt találjuk a pinceszínházat, az állandóan nyüzsgő budapesti zsidó negyed középpontjában.

A Dobay Dezső és Lábán Katalin által vezetett tinenkét fős társulat már 1986 óta együtt alkotott, darabjaikat akkoriban a Szkéné színpadán mutatták be. És hogy mit akart ez a tucat színész? „Nem meggazdagodni akartunk a színházból. Számunkra ez az intézmény szent. Játszani akartunk, az érzéseinket, a világról való gondolkodásunkat közvetíteni a nézők felé. Akiknek ez bejött, rögtön az elején az Operettka című darabunk nagyon sikeres lett, még a Magyar Televízió is felvette.”

A kezdeti sikereket még több követte, a színházat alapító tizenkét tag pedig hamar külföldön találta magát. Keresték őket Londonból, Berlinből, az 1993-ban bemutatott Vágy, hogy indiánok lehessünk című előadást angolul is meg kellett tanulniuk a színészeknek, hiszen külföldön is turnéztak vele. Pénzt kezdetben a Soros Alapítványtól kaptak, cserébe nem volt semmilyen megkötés, soha senki nem szólt bele, mit mutathatnak be. Igazi szerelemdarabokat játszottak, játszanak ma is: kortárs magyar és külföldi drámaírók remekeit, régen vágyott szerepeket, előadásokat állítanak színpadra. „Az Egy doktorkisasszony naplójegyzetei című darabot (Füst Milán, a Mester én vagyok című alkotása alapján) például öt éve érlelgetem magamban, de nem találtam meg a tökéletes női főszereplőt. Aztán tavaly láttam játszani Kadlót Zsófit egy másik darabban. Azonnal tudtam, megvan a doktorkisasszonyunk” – emlékezik Lábán Katalin.

Szerencsére az RS9-ben rendezőknek lehetőségük van kivárni, míg egy-egy darab tökéletes lesz, anélkül hogy a közönséget megváratnák. Merthogy az előadásaik nagy része olyannyira népszerű, hogy évekig játsszák őket, levehetetlenek a műsorról. Ma már két színpadon és egy kiállítóteremben várják a nézőket, körülbelül havi ötven előadással.

A repertoár egyharmada saját darab, kétharmadának pedig befogadó színházként adnak otthont. Hely már alig akad, annyi a tehetséges fiatal, de ahhoz, hogy valaki kulcsot kapjon Katalintól, értéket kell közvetítenie. Fontos, hogy sok kortárs darabot játsszanak, olyanokat is, amelyek társadalmi kérdésekre reflektálnak. Vannak társulatok, amelyek „csak” játszani járnak ide, mások az alkotói folyamatra, a próbákra is beköltöznek a Rumbach Sebestyén utcába. Ahol egyébként mindig zajlik az élet, a felnőtt előadások mellett kiállításoknak, koncerteknek, kerekasztal-beszélgetéseknek adnak helyet. És persze gondolnak a jövő színházba járó generációjára is: számos gyerekdarab és -foglalkozás, nyáron tábor várja a kicsiket, akik ugyanazokat az értékeket kapják meg, amelyeket az RS9-esek magukénak vallanak: „Egymás feltétel nélküli elfogadása, a személyes szabadság fontossága” – ez alap. „Nem felvételiztettem senkit, minden gyereket szívesen láttunk, rassztól, nemzetiségtől függetlenül, sőt volt közöttük értelmi sérült gyerek is. A szabadságot is megkapták: hét elején eldönthették, ki mi akar lenni a hét végén bemutatott darabban. Volt, aki királylány, más hajléktalan, megint más bogár akart lenni. De olyan is akadt, aki szerepelni nem, de világítani szeretett volna – ő ebbe a szakmába láthatott bele kicsit a kollégák segítségével” – mondja Katalin.

„A színházból való meggazdagodás nem csak a kezdeti években, de azóta sem szempont. Persze, megélni meg kell valamiből, ezért a nálunk játszó színészek máshol is dolgoznak, szinkronizálnak, filmekben, egyéb darabokban szerepelnek” – folytatja. „Független színház vagyunk, amely nagyon is függ a támogatástól, attól, mikor mire pályázhatunk. A jegybevétel éppen csak arra elég, hogy kifizessük a színészeket. A pályázati, kerületi támogatáson túl jó lenne egy mecénás is, de az RS9-be feltétel nélkül beleszerető gazdag ember még várat magára.”

szerző: Hardi Judit

Megjelent: 2019. október