Sándor Zoltán, az Art Management Agency alapítója

A komfortzónán túl

A kortárs tánc a többség számára még mindig valamilyen nehezen értelmezhető talány, amit szinte képtelenség megfejteni, holott szerteágazóbb, emberibb, közvetlenebb és velőt rázóbb, mint azt sokan gondolnák. De mitől lehet jó egy kortárs táncelőadás? Miért idegenkednek tőle annyian, és hogyan alakult a kortárs tánc hazai helyzete? Többek közt ezeket a kérdéseket boncolgatva igyekeztünk körképet rajzolni a műfajról Sándor Zoltánnal, az Art Management Agency alapítójával.

Sokan, sokféleképpen próbálták már körülírni a kortárs fogalmát, de ahogyan a szó jelentése is folyamatosan alakult, úgy változott a kifejezés mögött megbújó értelmezés is. Egy azonban biztos, a kortárs a széles közönség számára nem hívó szó: egy igazi rétegműfaj, amelynek megértéséért, legyen szó képzőművészetről, zenéről, irodalomról vagy táncról, sok esetben meg kell dolgoznia a befogadónak. Ami pedig az utóbbit illeti, a néző hatványozottan nehéz helyzetben találhatja magát. Pedig a kortárs tánc világa hihetetlenül izgalmas: ugyanúgy lehet elgondolkodtató és megrázó, mint csodálatos és aktuális – csak ahhoz, hogy megszeressük, túl kell lépnünk a saját komfortzónánkon.

A megértésért meg kell dolgozni

Színpadra vitt géntérkép, a női és férfi viszonyrendszer bonyolultsága, egy atomtámadás története táncmozdulatokkal elmesélve – ezek mind sikeres kortárs táncelőadások témái az elmúlt évekből. De még akkor is, ha a produkció egy adott kérdés köré épül fel, a történetek nem adják magukat evidensen. A mű lehet egy megfejtendő rejtvény, aminek darabkáit a néző elé szórják, és ezeket kell megpróbálnia összeilleszteni, s a kívánt mondanivalót kibogozni. Olyan is van, hogy az alkotó és az előadó pusztán a vizualitásra épít, és nem kell mindenáron történetet keresni a táncmű mögött – a nézőnek ilyenkor át kell tudnia adni magát a látványnak.

„De a kortárs táncelőadás ugyanúgy boncolgathat elméleti kérdéseket is, próbálkozhat innovatív technológiák, új megközelítési módok alkalmazásával, hogy időről időre megújuljon és eredetiként hasson. Az alkotó részéről ezért legalább annyira feltételez egyéni gondolkodásmódot, mint az előadó és a néző részéről. Egy kortárs darab pedig nem attól jó, hogy érti az ember” – fejti ki Sándor Zoltán, aki nemcsak balettművészként, hanem művészeti menedzserként is sokéves tapasztalatot tudhat magáénak. Szerinte nem egyszerű feladat a közönséggel megértetni, hogy ha kortárs táncelőadást néznek, a darab mondanivalóját nem fogják tálcán megkapni. Épp emiatt vannak, akik a kortárs táncot elitistának, kimértnek, kirekesztőnek tartják. „A feladata tehát nem egyszerű: minél szélesebb körben »átnevelni« a közönséget, illetve kinevelni egy újat, amelynek már magától értetődően lesz igénye a kortárs táncra. Ezt a folyamatot pedig érdemes gyermekkorban elkezdeni. Külföldön ennek komolyabb hagyománya van, de szerencsére itthon is egyre több társulat ismeri fel a beavatószínházi programok fontosságát, ami bizakodásra ad okot” – mondja Sándor Zoltán.

Harmincéves lemaradást kellett behozni

A kortárs tánc fejlődése a XX. század második felétől vett igazán nagy lendületet az Egyesült Államokban és Európában, Magyarországon pedig közvetlenül a vasfüggöny lebontását követően, az 1990-es évek elején jelentkezett. „Tudomásul kell tehát venni, hogy nem kevés lemaradásunk van. Ezt azonban az elmúlt harminc évben szerintem nagyon jó tempóban hozta be a hazai kortárs táncélet, amely szép eredményeket tud felmutatni, nemzetközi viszonylatban is jó irányba halad. A társulatok folyamatosan bizonyítják idehaza és a határainkon kívül is, hogy a színvonal magas” – hangsúlyozza Sándor Zoltán. Ez talán annak is köszönhető, hogy a magyar táncélet az elmúlt években gyorsan és jelentősen átalakult, szerveződése pedig a mai napig tart. Mivel a társulatok összetétele folyamatosan változik – a koreográfusok szinte egyetlen együttesben sem állandóak –, a különböző alkotók eltérő stílusokat hoznak, és más-más hatással vannak a táncosokra is, ami színesíti a palettát.

„Mára a kortárs táncnak itthon is önálló közönsége lett, a klasszikus vonal (balett és a néptánc) mellett jelentős pozíciót vívott ki magának. Jó volna viszont, ha egy egyensúlyi helyzet tudna kialakulni, hiszen a klasszikus balettnek és a klasszikus alapú egyéb táncműfajok képviselőinek, valamint a néptáncnak továbbra is létjogosultságuk van. Aggasztónak és elkeserítőnek tartom, hogy akadnak olyan kritikusok, akik szubjektív nézőpontjukkal, tiszteletlen és kulturálatlan hangnemű írásaikkal kifejezetten rombolnak, és ezzel feszültséget generálnak a szakmában, illetve még inkább előidézik a távolságot a kortárs és a »klasszikus« műfajok képviselői között. Megjegyzem, mind a klasszikusbalett-, mind a néptánctársulatok újító útra léptek: kortárs kezdeményezéseik vannak, nyitottak az új irányvonalak felé való elmozdulásra, ami remek” – teszi hozzá.

Széllel szemben

A hazai kortárs táncélet tehát sokat fejlődött az elmúlt harminc évben, mindez pedig úgy ment végbe, hogy a szakma számára a megfelelő infrastruktúra nem igazán volt biztosított. Kevés volt a megfelelő próbaterem és játszóhely is. A nemrégiben átadott Nemzeti Táncszínház épülete – amely áldás az egész táncművészeti szakma számára – remélhetőleg színteret biztosít a kortárs tánc képviselői részére is.

A támogatási rendszer is hagyott maga után kívánnivalókat az elmúlt évtizedekben. Ma vannak ugyan jó kezdeményezések – Sándor Zoltán szerint ilyen a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programja –, az előadó-művészeti taotámogatási rendszer közelmúltbeli megszüntetése azonban sokakat kellemetlenül érint és új kihívások elé állít. „Még mindig nem tisztázott, hogy miként is fogja a kormányzat helyettesíteni, illetve átcsoportosítani azt a forrást, amit eddig a taóból származó bevétel jelentett sokak számára. Remélhetőleg egy olyan rendszert sikerül felépíteni, ami méltán kárpótolja az érintetteket, viszont azokat a hézagokat, amelyek az előző szisztémában visszaélésekre adhattak okot, kiküszöböli” – mondja. Sándor Zoltán szerint az is elképzelhető, hogy a kisebb független társulatok jóval kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a fent említett okok miatt. Így számukra komoly feladatot jelenthet ennek a megoldása, és nem kis erőfeszítésekbe kerül majd olyan támogatókat találni, akik valamilyen módon hozzájárulnak a létükhöz szükséges költségek fedezéséhez.

„Korábban a cégek számára komoly presztízskérdés volt a kultúra támogatása, és tudtommal a ráfordított összeg után adókedvezményben is részesültek – ezt a rendszert azonban megszüntették. Néhány kiváltságos társulat még a mai napig abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy-egy jól menő cég szívesen társítja a saját imázsát hozzá, és komoly anyagi, illetve erkölcsi támogatásban részesíti. Remek lenne, ha hasonló módon, ennek mintájára a profitábilis cégek a kultúra támogatására fordíthatnák a nyereségük egy részét – de őszintén, ezt egyben naiv elképzelésnek is tartom jelen körülmények között” – fejti ki.

Szükség van az utánpótlás-nevelésre

A kortárs tánc hazai jövője mindenesetre – a támogatások mellett – nagyban függ az utánpótlás-neveléstől. Az előadó-művészeti tao megszüntetése miatt azonban az egyik legjelentősebb magyar kortárs táncoktatási intézmény, a Budapesti Kortárstánc Főiskola sorsa egy ideig bizonytalanná vált. Úgy tűnt, a kialakult helyzet miatt kénytelen lesz felfüggeszteni a működését, de a friss hírek szerint a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.-vel kötött, új képzés beindítására vonatkozó együttműködési megállapodása megmentheti az intézményt. „Remélem, hogy az Angelus Iván vezette főiskola képes marad a további működésre. Számos helyen és formában folyik egyébként kortárs táncművészeti képzés. Ideálisnak nem nevezném a helyzetet, de azt kell mondanom, hogy alternatívák elég sok helyen mutatkoznak”– hangsúlyozza Sándor Zoltán.

De vajon az iskolából kikerülve mennyire jelent biztos megélhetési alapot a kortárs táncos életpálya? Ahogy Sándor Zoltán is rámutat: hogy ki hogyan boldogul, az egyéni rátermettségen, kvalitásokon és a szerencsén is nagyban múlhat. „Van, aki el tud helyezkedni, fix állást kap, van, aki szabadúszóként éli az életét. Vannak, akik a táncból származó jövedelmükből meg tudnak élni, vannak, akik polgári foglalkozást is űznek ahhoz, hogy a megélhetésüket biztosítani tudják” – mondja. Egyben azonban biztos: a pálya elhagyása minden táncművészt kellemetlenül érint, legyen szó a kortárs vagy a klasszikus műfaj képviselőjéről.

szerző: F. R.

Ha további információra kíváncsi az Art Management Agency-vel kapcsolatban, látogasson el a honlapjukra.