Színházak Éjszakája

Díszletépítéstől túróscsusza-kvízig megismételhetetlen programokkal vár a Színházak Éjszakája

A főváros egyik legnépszerűbb programsorozata a Színházak Éjszakája, melyhez intézményként ma már presztízs csatlakozni, nézőként pedig nem érdemes lemaradni róla. Betonszilárd brand, karakteres koncepcióval: tisztán és üzembiztosan nyújtja a tőle elvárt élményeket. Idén harmincnégy intézmény színes programkínálatán vehetnek részt az érdeklődők egyetlen éjszaka leforgása alatt. Mottót is kapott ebben az évben az évadnyitó színházi fesztivál: „Te mit viszel magaddal?” A játékos szlogen – mint a színházban annyi minden más – természetesen többletjelentésű.

Budapest és az önkormányzati fenntartású színházak nyolc éve hívták életre a hatalmas lelkesedéssel várt fővárosi programsorozatot, a Színházak Éjszakáját. A koncepció szerint a teátrumok egy, az év többi estéjével össze nem hasonlítható alkalom során minden addiginál interaktívabb módon mutatkoznak be a nézőknek. A legfőbb cél, hogy igazán közvetlenné tegyék a közönség és az alkotók kapcsolatát.

„A budapesti színházi élet színe-java együtt gondolkodik ilyenkor azon, milyen kuriózumokkal lepje meg közönségét – emelte ki korábban Komáromi György projektvezető, a Radnóti Miklós Színház gazdasági vezetője, mi is a fesztivál egyik szívhezszóló összetevője. „A színház alapvető lényegét, miszerint az előadás játékideje alatt az alkotók, színészek, háttéremberek és a nézők kölcsönösen hatnak egymásra a művészet erejével, ezen az éjszakán a szokásos kereteken túlmutatva lehet megidézni.”

2012 óta izgalmas, csak ezen az estén látogatható programokra várják a szervezők a karszalaggal rendelkező közönséget. Tavaly már több mint tízezer embert mozgatott meg a rendezvény. Nyílt próbákra, kulisszajárásokra, színházi várossétákra, közönségtalálkozókra, interaktív élményekre, színházi fellépőkkel túlcsorduló afterpartyra lehet ilyenkor számítani – ezek ma már kötelező elemei a színházi élményektől hangos estének.

CSAK ITT KARAOKÉZHATSZ EGYÜTT KEDVENC SZÍNÉSZEIDDEL

Rettenetesen nehéz dolgunk van, ha össze akarjuk szedni az elmúlt évek legjobb, fantáziadús programjait. A végeredmény az lesz, hogy órákra veszünk el az élmények boncolgatásában. A résztvevők minden bizonnyal emlékeznek arra, ki vágta fel leggyorsabban a Thália Színház művészei közül az uborkát, vagy hogy mi volt a témája a slam poetry-előadásnak a Karaván Színházban; hogyan képzelte el a Katona három fiatal rendezője a maga Egérfogó-jelenetét a Hamletből, vagy kiderült-e a Rózsavölgyiben tartott beszélgetés alapján, mi kell a jó kortárs magyar drámához.

Az elmaradhatatlan elemekben is sok színház jeleskedik: az évek során nyílt próbát tartott többek közt a Centrál Színház és a Trip Színház, kuliszszajárás volt a Karinthy Színházban, a Hatszín Teátrumban és az Újszínházban, színházi túra az Operában és a Madáchban, táncot tanulhattak a bevállalósabb résztvevők az Operettszínházban és a MU-ban. Bemutatták a színházi háttérszakmákat a Pesti Magyarban, közönségtalálkozót tartottak a Turay Ida Színházban és a Fórum Színházban. Színészkoncertre várták a rajongókat a Radnótiban, a Vígben és a Jurányiban is.

Akadtak egészen hihetetlen merészséget igénylő programok. Az Őrült nők ketrecének művészeivel közösen karaokézhatott, aki mert, az Átriumban. Az Ódry Színpadon pedig azt is kipróbálhatták a résztvevők, milyen

érzés a Színművészeti felvételiztető tanárai előtt bizonyítani. A Momentán Társulat a világ egyik legnehezebb feladatára, improvizációra bírta rá a gyerekeket és a felnőtteket is. A Pinceszínházban a nézők aktív részvételével formáltak karaktereket, színházi jelmezek segítségével. A Bábszínházban az is kiderült: hogyan lehet valakiből bábszínész.

Mivel ezen az éjszakán nagyon sokan arra kíváncsiak, mi történik a kulisszák mögött és hogyan működik egy színház, ezt is igyekeznek bemutatni az intézmények. Az RS9-ben arról a nem mindennapi jelenetről hullt le a lepel, amikor a díszítők építik a díszletet és a világosítók beállítják a fényeket. Az Örkényben pedig nyilvános munkarendi és vezetői értekezletre várták a kíváncsiakat.

A szociális érzékenységet is gyakran célozzák a színházak. A József Attila Színház-asok színészeik gyerekkori fotóit árverezték el korábban, a Bethlen téri Színház pedig olyan „akadálypályával” várta a nézőket, amivel az autizmusra hívták fel a figyelmet. Tavaly először vehetett részt a közönség színházi témájú várossétákon, az OSZMI-val közösen. A Kolibri Színházban retró diavetítés volt, a Madáchban Shakespeare táncfantáziák, a Vidám Színpadon túrós csuszáért folyt a kvízküzdelem, a Trafóban az Utas és holdvilágot vesézték ki, a Szkénében felolvasószínházon vehettek részt a nézők. Egy szó, mint száz, ennyi programot felsorolni is gyönyörűség. Hát még megjelenni rajtuk!

AZ IDEI MOTTÓ: TE MIT VISZEL MAGADDAL?

A brand közel tíz év óta töretlenül népszerű, nincs ez másként idén sem. Egyetlen éjszaka alatt akár harmincnégy budapesti színházba is ellátogathatnak a legkitartóbb színházrajon-gók 2019. szeptember 21-én. Idén a Magyar Dráma Napján lehet majd versenyt futni az idővel, és minél több színház eseményén begyűjteni az élményeket.

Te mit viszel magaddal? Ez a kérdés készteti gondolkodásra az érdeklődőket. Egyrészt arra utal, hogy a különleges éjszakán – és általában a színházi estéken – olyan kalandokban van részünk  Budapest Színházi Főváros

kínálatában, amelyek élménye sokáig velünk marad. A szlogen másrészt, a későbbiek folyamán, az ez évi design kapcsán játékra csábítja majd a résztvevőket. A kérdés ugyanis értelmezhető úgy is: a végtelen hosszúnak tűnő, mégis hamar elröppenő estére extra túlélőcsomaggal kell készülni, ha maradéktalanul jól szeretnénk érezni magunkat a színházi túra során.

A Színházak Éjszakája persze számos fogást bevet arra, hogy megszólítsa közönségét, és új rétegek felé közvetítse a programsorozatot. Két éve saját himnuszt kapott a fesztivál a népszerű The Biebers zenekar megzenésítésében. A Rakjuk össze sikerét újabb fülbemászó sláger követte. Dalt írt a Színházak Éjszakájának Péterfy Bori és zenekara, a Love Band is, melyben Saiid színházi tematikában rappelte el mondandóját. Örökké kedvenc sorunk marad ebből az alábbi: „szíved a kedvenc színészem, látnám még több darabban”.

Az idei Színházak Éjszakája pontos programját szeptember 2-án teszik közzé a szervezők. A jegyértékesítés már megkezdődött, szeptember 1. (vasárnap) éjfélig 20% kedvezménynyel válthatják meg karszalagjaikat az érdeklődők, kizárólag online, a www.szinhazakejszakaja.hu, valamint a jegy.hu oldalakon. Szeptember 2-ától az intézmények jegypénztáraiban is lesz erre lehetőség, teljes áron. A Színházak Éjszakája Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósul meg.

RÉSZT VEVŐ SZÍNHÁZAK 2019-BEN: ÁTRIUM, Baltazár Színház, Bethlen Téri Színház, Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, Dumaszínház, Hatszín Teátrum, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karaván Színház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Színház, Magyar Állami Operaház - Erkel Színház, Momentán Társulat, MU Színház, Nemzeti Színház, Nemzeti Táncszínház, Ódry Színpad - Színház- és Filmművészeti Egye-tem, Örkény István Színház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, RS9 Színház, StúdióK, Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Trip, Újszínház, Vidám Színpad, Vígszínház

szerző: Fábián Barbara