„A zene a második anyanyelvem”

„Mondhatjuk azt: a zene még sosem hagyott cserben” – állapítja meg Kováts Kriszta, amikor arról beszélgetünk, hogyan kellett többször is gyökeresen átalakítania a szakmai életét. A színész-énekesnő legújabb lemeze, a Biblia show a koronavírus alatt online jelent meg, amelyben lánya, Fábri Flóra csembalóművész is zenél.

Hogy élte meg a koronavírus-járvány karanténját?

Sokkal többet főzök, sütök, mint korábban, ezért rá is kényszerítettem magam a tornára, sokat sétálok, biciklizem. Anyukámnak is bevásárolok, elfutok a gyógyszertárba, ha valamit nem kap házhoz szállítással. Barátnőkkel hetente videócsetelünk, kávézunk, beszélgetünk. És befizettem egy online németórára is. Mindemellett, a karanténnal teljesen egybeesett a Biblia show című lemezem befejező stádiuma. Online kevertük a zenét, ami fura volt. Még sosem fordult elő, hogy ezt ne együtt, egy helyen csináljuk a zeneszerzővel és a hangmérnökkel. Mivel mindenki más cuccon hallgatta meg a kész anyagot, ezért mást is hallottunk. Végül, amikor a zeneszerző, Wolf Péter és a hangmérnök, Lakatos Gábor azt mondta, szépen szól a lemez, el kellett fogadnom ezt, hittem nekik. Több klipet is forgattunk hozzá.

Kiknek a véleménye számít a zeneszerzőén és hangmérnökén kívül?

A férjemé, Fábri Péteré nagyon fontos. Ő nem zenészfüllel hallgatja, viszont ő írja mindegyik dal szövegét. Számít a résztvevő muzsikusok véleménye, elsősorban a lányomé, Fábri Flóra csembalistáé, bár ha nem játszana ezen a lemezen, akkor is az elsők között mutatnám meg neki. 

Minden felvételt megmutat neki?

Persze, rendkívül jó fülű, nagyon kritikus zenész. Pont most fejezte be élete első csembaló- CD-jét. Bármilyen korábbi munkámnál is nagyon kritikus volt. Azért gondolom, hogy rendben van, ahogy gondolkodik, mert ha másról van szó, mindig maximálisan egyetértünk. Így felteszem, ha az én anyagomról mást gondolunk – mert nyilván védem a sajátomat –, el kell fogadnom a véleményét.

Ő is elküldte önnek a saját felvételét?

Most nem kért tanácsot, mint ahogy a végső keverésnél én sem küldtem el neki az anyagot. Pályázatoknál, fellépések előtt legtöbbször megmutatja, mivel készül. Én meg megpróbálok új szempontokat adni neki. 

Az életműkoncertjén dolgozott először Flórával. Miért vártak ilyen sokáig?

Ő komolyzenész, és több mint tíz éve kiköltözött Frankfurtba, de itthon is rengeteget dolgozott. Amikor jött a koncert, kérdeztem, eljátszana-e velem egy dalt, ez volt a Greensleeves. Utána tiszta örömből végigvokálozta az estet. Korábban nem akartam ezzel nyomasztani, amíg nem találja meg a saját útját. Mára komoly művésszé érett. 

Félt, hogy nemet mond?

Volt bennem pici félelem, hátha úgy gondolja, nincs itt az ideje, vagy nincs kedve hozzá. De szerencsére tudta, mire számíthat, hiszen kiskorától sokat daloltunk együtt.

Ha nincs a járvány, akkor is online kiadást tervezett volna a lemezből?

A Zsidó Művészeti Napokon, május 24-én tartottuk volna a lemezbemutatót. De a koronavírus miatt el kellett halasztani, így első körben az online megjelenés mellett döntöttünk. Most úgy tervezzük, hogy december 5-én meglesz a koncert. Addig egyre többen megismerik a Biblia showt. Közben a Gryllus Kiadó meglepett minket is: elkészült a CD. 

„Mindennek ideje van”, ez az egyik dal szövege. Nem frusztrálta, hogy a vírus keresztbe tesz most a lemezbemutatójuknak?

Inkább buddhista szemlélettel állok hozzá: mindennek ideje van – tehát most ennek is. De amikor a dalok születtek, nem gondoltuk, hogy hirtelen ennyire aktuálissá, húsba vágóvá válnak. „Ha száz igaz embert mutatsz nekem,/ megmenekülhet a város,/ ha tíz igaz embert mutatsz nekem,/ megmenekülhet a város,/ ha egy igaz embert mutatsz nekem,/ megmenekülhet a város, nem pusztítom el az egy igazért” – ez a Szodoma pusztulása történet is a lemez része. Megjegyzem, a sci-fikben mindig túlzásnak éreztem, hogy a világjárványnál jön a hős és megmenti a Földet. Most meg hirtelen egy reality show szerepelőivé váltunk. Sajnos a mi területünk, az előadó-művészet éled majd fel legutoljára a járványból. Ha például kimegyek a színpadra, nem kerülgethetem két méterről a partneremet, ha az a jelenet arról szól, hogy öleljem meg. A nézőteret sem tudom úgy elképzelni, hogy csak minden harmadik széken ül valaki. És ha be is jön a közönség, amint elkezd valaki köhögni, mondjuk allergia miatt, jön a pánik. Persze a pénze is jóval kevesebb mindenkinek, nemcsak kultúrára… Szóval, amíg nem lesz oltás, velünk marad a koronavírus.

Sokszor fordult már elő, hogy gyökeresen át kellett terveznie a szakmai életét?

Többször kerültem olyan helyzetbe, hogy nagy sikerek után mélypontok jöttek. Nem úgy épült a pályám, ahogy normális lenne – gondolom én. Ha az ember valamit letett az asztalra, a szakmai visszhang és a közönség is ezt erősíti, akkor azt feltételezi, hogy az egyik munka hozza majd a másikat. Ehelyett – például a Mamma mia! musical főszerepe után is – jött a nagy semmi. Szóval, az ilyen semmi-időszakokban nekem kell kitalálnom a következő értelmes lépést. Jó kiút erre a zene: a lemez, a koncertek, a turnék. Hálás vagyok a Zsidó Művészeti Napoknak, mert a szervezői évente új anyagokat kérnek tőlem. Ugyanilyen kihívás a rádióműsorom, a Kovátsműhely, amely minden vasárnap délután fut a Klubrádióban. A saját dalaimat vettem végig, és rájöttem, hogy a dalszövegek rengeteg érdekes témát vetnek fel – Füttyös Gyuritól a hajléktalanokig. Ezekről beszélgetünk a vendégeimmel. Ez megint másfajta „énemet” aktivizálja. 

A lemezek mindig menekülést jelentettek a színházból?

Inkább azt mondhatjuk: a zene még sosem hagyott cserben. A második anyanyelvem. Persze a lemezekhez is pályázni kell, és ezt egyelőre nekem kell megoldanom... szóval, egy jó menedzser vagy szervező kerestetik. Aranyat érne. 

Volt olyan pillanata, amikor azt érezte, otthagyja a színházi-zenei világot, ebben a formában nem csinálja tovább?

Még rockszínházas sikeres színészként kimehettem volna Angliába. Tim Rice dalszövegíró hívott egy castingra, amikor látta velem az Evitát – épp akkor írták a Sakk-musicalt. De maradtam, mert akkor még disszidálnom kellett volna, és Péterrel már együtt voltunk, gyereket akartam. Később pillanatokra előjött, hogy nem folytatom. Ha soha többé nem lenne se színház, se koncert, akkor – mondjuk – panziót vagy kávéházat nyitnék, esetleg klubot vezetnék. Szívesen tanítanék is komolyabban. De ekkora váltásra nem kényszerített az élet, hiszen mégis játszani és énekelni szeretek a legjobban. 

Jó pár éve rendez és tanít az értelmi sérült színészekkel működő Baltazár Színházban. Miben jobbak a Down-szindrómás színészek, mint a többiek?

A jelenlétük mindig nagyon erős. Professzionálisan tudják a szakmának azt a részét: hogyan kell koncentrálni, a meglévő előadást egyben, ritmusban tartani. Csak a bemutatóig vezető út elég gyötrelmes. Nem hasonlítható össze azzal, amikor egy úgymond normál színészcsoporttal dolgozom. Ott – jó esetben – megy az oda-vissza pingpongjáték, sok ötlettel állnak elő a színészek. A Baltazár esetében inkább az történik, amit a rendező akar. Érzékenyen érintik őket a szituációk, a lelkükre veszik a szereplők problémáit. Ezért általában a szerepeket abszolút rájuk szabom. A legutóbbi közös előadásunkban, Az üstökös címűben, Vörös István íróval megbeszéltük, hogy Kovács Pankára írja a darabot. Meséltem róla, beszélgetett vele, és Panka brillírozik is ebben a szerepben. Olyan pillanatokat, csendeket teremt, hogy a nézőket a székhez szegezi. Büszke vagyok rá… Szó van arról, hogy egy új előadást is csinálunk együtt a Baltazárosokkal. Nagyon hiányzik az a sok kedvesség, szeretet, elfogadás. Alig várom, hogy megint megölelhessem őket. 

Fotó: Bege Nóra

Megjelent: 2020. június