Interjú Fekete-Kovács Kornéllal, a Modern Art Orchestra vezetőjével

Fekete-Kovács Kornél: „A bennem élő művész és menedzser nincs jó viszonyban”

Ötvenedik születésnapját ünnepli augusztusban Fekete-Kovács Kornél trombita- és szárnykürtművész, zeneszerző, a kortárs jazzt játszó Modern Art Orchestra vezetője. Ahogy a legtöbb zenészt, úgy őt is rosszul érintette a vírushelyzet, azonban az Art Of Virus projekttel és a KülönKiadás elnevezésű podcasttal nemcsak önmagát, de közeli és távoli környezetét is mozgósította. 

Amikor a karantén ideje alatt beszélgettünk, úgy tűnt, kérdései támadtak a művészet szerepével, helyével kapcsolatban, most viszont rengeteg elfoglaltságot jelentenek az akkor elindított projektjei. Választ kapott a kérdéseire?
Továbbra is kérdés számomra, hogy a művészet mennyire van stabil helyen az emberek életében, de az előző időszak abban segített, hogy azt a választ kapjam:  nekem ezzel nem kell foglalkoznom. Valójában azt érzem és gondolom, hogy a művészet alapvetően önmagáért való. Tehát ha az ember művészként csak hagyja kiáramlani a gondolatait a rendelkezésére álló fórumokon, orgánumokon keresztül, akkor nem kell azzal foglalkoznia, hogy a másik oldalon a befogadókat ez miként éri el – ez már inkább a biznisz része a dolognak, aminek csak kiszolgáló szerepben van köze a művészethez. A művészet csírája ettől függetleníthető.  

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Art Of Virus néven kilenc hangot indított útjára Fekete-Kovács Kornél afféle vírustörzsként: arra kért tíz zeneszerzőt, hogy komponáljanak rövid művet a hangokból, és küldjék tovább más szerzőknek. A vírus terjedése és a keletkezett verziók a Phonic Chat által fejlesztett weboldalon, a www.phonicchat.com/aov címen követhetők nyomon.

A KülönKiadás című podcastban a Modern Art Orchestra a népszerű Legendás albumok sorozat felvételeit teszi közkinccsé. Fekete-Kovács Kornél az aktuális album kapcsán élő Facebook-bejelentkezésekben beszélget a zenekar tagjaival és egy – az album témájához lazán kapcsolódó – alkotóval, szakemberrel.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Pedig a vírushelyzet alatt született ötletei – a KülönKiadás podcast és az Art Of Virus – is azt sugallják, hogy szereti a művészetet a világ eseményeivel összefüggésben tárgyalni, kontextusba helyezni, szó sincs a művészet elefántcsonttornyáról.
Ez igaz, és ezzel több szándékom is van. Az egyik: olyan emberekhez akarok szólni, akik gondolkodnak. Korábban gyakran adódott lehetőségem a koncertjeimet olyan televíziós csatornákon promotálni, amelyek közönsége a kereskedelmi rádiózáshoz szokott. Mostanra úgy látom, hogy ez hiábavaló, hiszen ezeken a csatornákon keresztül nem érjük el azokat az embereket, akikkel dolgunk van. A KülönKiadás vagy az Art Of Virus projekt azt feltételezi, hogy a hallgató tudatosan él a világban, körülnéz, és a saját életét kontextusba helyezi; például nem bántja a másikat azért, mert világjárvány van, hanem elfogadja, hogy megváltozott körülötte a helyzet, és reagál rá. Létrejön egy akció, egy reakció, és a kettő között van egyfajta interakció, ami azt jelenti, hogy úgy reagálunk dolgokra, hogy a saját álláspontunkat egy adott szituációhoz próbáljuk igazítani – az elfogadás készségével. Azt gondolom, ez a fajta tudatosság kiterjeszthető az életünk minden egyes apró részletére. Amit zenészként csinálunk, feltételezi, hogy a hallgatók tudják: erre valahogy érzelmileg és kognitív módon is fel kell készülni. Ha arról beszélgetek Birtalan Zsolt fotóművész barátommal, hogy hogyan látja a világot a kameráján keresztül, azt gondolom, ennek hatására sokan elgondolkodhatnak azon, hogy ők maguk miként látnak, és innen már csak egy lépés eljutni odáig, hogy ezt az illető lefordítsa magának zenére. Szerintem ezek a dolgok nagyon összefüggnek.

Önnek segített a saját világképében elhelyezni a Covid-19-járvány okát, miértjeit az, hogy az Art Of Virus elindult és messzire jutott?
Megmondom őszintén, a karantén elején én is padlót fogtam, hogy most mi lesz. Úgy tudtam ebből felállni, hogy nagyon értékes dolgok születtek a helyzet hatására. Ha nincs a vírus, akkor nincs a KülönKiadás, és az Art Of Virus sem jön létre. Viszont már jó ideje érzem, hogy abban, ami az én saját utam, ezek a dolgok egy picit visszafognak. A bennem élő két személyiség – a művész és a „menedzser” – nincsenek jóban egymással. Amikor az egyiket simogatom, akkor a másik haragszik. Most a kognitív módon működő, szervező személyiségem kissé elharapódzott, és a másik, a művész nagyon vágyik rá, hogy simogassam. Ezért igyekszem a dolgokat úgy rendezni, hogy arra tudjak koncentrálni, amit valójában a feladatomnak érzek.

Mi az, ami most a legjobban hiányzik? 
A zeneszerzés nagyon hiányzik, főleg most, hogy az Art Of Virus kapcsán kreatív emberek öntik rám a jobbnál jobb darabokat, én meg azzal foglalkozom, hogy az ő darabjaikat próbálom menedzselni. Ez alapvetően hálás feladat, de tekintve, hogy én is alkotó ember vagyok, hosszabb távon szívfacsaró, hiszen nincs arra időm, hogy a saját érzéseimet, gondolataimat foglaljam zenébe.

Mi a vége az Art Of Virusnak? Tervez belőle valamiféle végső produktumot?
Az Art Of Virusnak szerintem úgy van értelme, hogy az ember felmegy a Phonic Chat oldalra, ahol meg tudja nézni-hallgatni az elkészült darabokat. Ez maga a műalkotás. Persze gondolkodom azon, hogy meg lehet-e ezt fogalmazni egy élő előadás keretein belül, ahol a különböző kis darabkákat patchworkszerűen egymás mellett tudjuk megszólaltatni, de ez nem az Art Of Virus elnevezésű darab lesz, hanem csupán egy válogatás, hiszen mostanra elképesztő méreteket öltött a projekt: majdnem négyszáz zeneszerzőt ért el a „vírus”.

Fontos az ön számára, hogy a világ túlsó végén bekapcsolódó zenészek is tudják, honnan indult a „vírus”, és ki az a Fekete-Kovács Kornél?
Nyilván nekem is van egóm, és ilyen szinten igen, de ahogy haladunk az időben, egyre kevésbé foglalkoztat ez.

Márciusban megjelent a Foundations című lemeze a BMC Records gondozásában, viszont a lemezbemutató koncert elmaradt. Most hol helyezkedik el a bensőjében ez a darab? Van olyan, hogy leválik a mű a szerzőről?
Igen, abszolút. A Foundationsnek számomra tavaly márciusban volt vége, amikor bemutattuk a Müpában. Az idén szeptember 13-ára tűzték ki a BMC-s lemezbemutató koncertet, de az már olyan időbeli távolságban van, amit nem könnyű áthidalni, nehéz ahhoz az állapothoz visszamennem, amiben ez a lemez megszületett. Most már inkább előadóként gondolok a Foundationsre, ami segít abban, hogy a darab közvetítéséhez szükséges állapotot megteremtsem magamban. Ha hagyom a szerzői énemet elhatalmasodni, akkor vagy érdektelen lesz a dolog, vagy nem leszek képes lekövetni azt a fejlődést, ami a rengeteg inspiráció hatására azóta végbement bennem. Ez az elengedés művészete.

Spirituális irányultságú mű, hiszen a jóga alapvetéseiről szól, ami – feltételezem – még erőteljesebb odafordulást igényel. Ilyenkor hogyan tud visszanyúlni a forráshoz, a motivációhoz, ami megíratta önnel a művet?
Szerintem az a legfontosabb, hogy tiszta tudattal legyünk jelen. Ha a csatorna nincs bekoszolódva, akkor mindez teljesen természetes módon tud megnyilvánulni. Ezen dogozom nap mint nap, ez nem tud kiesni a fókuszból – akkor sem, ha a menedzser csávó nem segít ebben. A napi hangszeres gyakorlás például megkönnyíti, hogy ez a flow szabadabban áramoljon.

A karantén alatt kameráknak, monitoroknak, a Müpában pedig nemrég autóban ülő embereknek zenéltek az autósmozi mintájára létrejött koncerten. Az élő közönség hiánya hogyan befolyásolja a játékot?
Egy jó közönség nagyon sokat hozzá tud tenni a teljesítményünkhöz. De más oldalról azt tudom mondani: becsukom a szememet, és arra figyelek, amit hallok. 

Ötvenedik születésnapját ünnepli augusztusban. Ennek kapcsán vannak sorsfordító gondolatai?Rajta vagyok egy úton, belül folyamatosan változom, ami részben külső dolgokban is megnyilvánul, mindenki számára látható. Szerintem ez így van rendjén. Inkább attól félek, hogy mi lesz akkor, ha már nem változom. Szerintem akkor van az, hogy „nyugdíjba megyek”. De eszem ágában sincs nyugdíjba menni.

szerző: Szász Emese

Fotó: Burger Barna

Megjelent: 2020. augusztus