Miranda Liu hegedűművész portréja

„Örülök, hogy a koncertjeimen egyre több fiatal hallgatót látok”

Miranda Liu hegedűművészt egész életében körülvette a zene: háromévesen lépett fel először koncerten, most huszonhárom éves, és negyedik éve a Concerto Budapest koncertmestere. Hálás az életformájáért, szakmáját soha nem tekintette igazán munkának, hiszen az évek során a zene a szenvedélyévé vált. 

„Mielőtt jött a járvány, majdnem minden nap világszínvonalú komolyzenei koncerteket lehetett hallgatni híres nemzetközi szólistákkal és neves együttesekkel. A Zeneakadémián, a Müpán és a Vigadón kívül számos gyönyörű, méretben kisebb koncerthelyszín van, amelyek a személyes zenélésre tökéletesek. Nekem mostanában nagyon hiányzik Budapest gazdag koncertélete” – mondta Miranda.

Bach és Bartók műveit szereti legjobban játszani, de az utóbbi időben sokat foglalkozik Eugène Ysaÿe belga hegedűművész-zeneszerző szólószonátaival is. Meghatározó zenei élményei: a Carnegie Hall-beli fellépése, diplomakoncertje, amelyen a Concerto Budapesttel játszott a Zenakadémia Nagytermében, illetve amikor tizennégy évesen egy Stradivarin játszhatta el Prokofjev II. hegedűversenyét a New World Symphony kíséretében. Ahogy fogalmazott: Sokszor a legnagyobb elégedettséget egy előadás varázslatos pillanata adja, ahol például valami spontán dolog történik a színpadon a zenészek között, és pozitív energiát kapunk a közönségtől”.

A Concerto Budapestnek tizenkilenc éves kora óta koncertmestere. A pozíció nemcsak a szakmai kihívások, hanem a közösség miatt is fontos szerepet tölt be az életében, hiszen a zenekarra mint egy nagy családra tekint. Koncertmesterként rengeteg darabot kell egyszerre kézben tartania, gyorsan kell reagálnia, és játékmódjával közvetítenie kell a karmester kéréseit. Fontos a jó kommunikáció is, a pontos, érthető instrukciók, amelyek révén hatékonyabban tud haladni a zenekar munkája.

Miranda szólistaként és kamarazenészként is aktívan részt vesz a koncertéletben. Úgy érzi, különböző tevékenységei pozitívan hatnak egymásra, művészileg mindig tud fejlődni. Februárban Szokolay Sándor ritkán hallható hegedűversenyét, illetve Bartók 1. rapszódiáját játszotta a Concerto Budapesttel a Pesti Vigadóban, nem sokkal korábban pedig Mieczyslaw Karlowicz hegedűversenyével lépett fel Krakkóban, a Lengyel Zenei Fesztiválon, a Krakkói Filharmonikus Zenekar kíséretében. Kamarazenészként is gyakran koncertezik, elsősorban saját vonósnégyesével, a Central European String Quartettel. A vonósnégyessel idén második alkalommal rendezik meg a nemzetközi zeneszerzőversenyt, amellyel céljuk a vonósnégyesre írt repertoár bővítése, illetve a mai zeneszerzők támogatása pénzdíjakkal és koncertlehetőségekkel.

Miranda fesztiválszervezőként is megjelenik a zenei életben: a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Mesterkurzusok megálmodója és művészeti vezetője. Az idén nyáron másodjára megrendezendő programsorozat a kamarazenére, – alapítója szavaival élve – a „barátok zenéjére” fókuszál. A koncertek helyszíneiként többek között budapesti kastélyok és paloták szolgálnak majd. Miranda a fesztivált találkozópontnak nevezi, ahol a művészek befogadó közösségben dolgozhatnak, így a zene örömét közvetíthetik a közönségnek. 

A rendezvény küldetése, hogy nemzetközi színvonalú kereteket biztosítson a mesterkurzus résztvevőinek ahhoz, hogy szólistaként zenekar kíséretében játszhassanak. A legkiemelkedőbb résztvevők a zárókoncerten a fesztivál művészei, valamint a Central European Strings Quartet mellett állhatnak majd színpadra. A szervezésben és az operatív teendők lebonyolításában a Cadenza Művészeti Ügynökség is szerepet vállal. Mivel a  rendezvény időpontja a nyár legvégére esik, a szervezők még nem adták fel a reményt, hogy megtarthatják, nem marad el a koronavírus-járvány miatt. Mindenképpen felelősségteljes döntést fognak hozni, prioritást élvez a zenészek, illetve a közönség egészsége.

Miranda a járványhelyzet kapcsán kitért az emberek klasszikus zenéhez fűződő viszonyára is: „Örülök, hogy a koncertjeimen egyre több fiatal hallgatót látok, és a komolyzene minden korosztálynak trendi. Ebben a helyzetben, ahol az élő előadások elhallgattak, észreveszik az emberek, milyen az élet élő zene nélkül, és szóvá is teszik, mennyire pótolhatatlan egy komolyzenei koncert.”

Szerző: Nagy Zsófia

Fotó: Suha Péter

Megjelent: 2020. június