Radnóti Róza zongorista portréja

„Játék közben elég egy cinkos pillantás”

Radnóti Róza zongorista, leendő zongoraművész – amely szóösszetételből kifejezetten fontos számára a művész kifejezés, hiszen a zene mellett számos más művészeti ág érdekli. A jövőben ezeket az érdeklődéseit szeretné találkoztatni, és a Kamara-Kör művészeti vezetőjeként sem titkolt szándéka, hogy az együttes repertoárjába beemeljen más művészeti területek alkotóival közösen létrehozott produkciókat.

Róza a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen megismert zenésztársaival alapította meg  három éve Kamara-Kör nevet viselő kamaraegyüttest, melynek története azonban régebbre nyúlik vissza. Már a Járdányi Pál Zeneiskolában megszületett az ötlet, hogy az egy időben ott tanuló zongoristák egy koncerten lépjenek fel. Zeneakadémiai tanulmányaik alatt bővítették kamaraegyüttessé a csapatot, amellyel már az első éveikben olyan koncerttermekben léptek fel a Tavaszi Fesztivál keretében, mint a Budapest Music Center, a Pesti Vigadó és a Zeneakadémia.

Róza a BA diplomája megszerzését követően hasonló intenzitással szeretné folytatni zenei tanulmányait, de mellette igyekszik más egyetemekről, mentoroktól olyan tudásra is szert tenni, amellyel elsősorban vizuális művészetekkel és filmművészettel egészítheti ki zenei képzettségét. „Egyféle ars poeticává érett bennem a gondolat, miszerint minden művész vagy művészeti irányzat, amely valamilyen tartalom megfogalmazását tűzi ki céljául, hasonlót szeretne elérni, csak más-más eszközökkel. Ez az egység kezdett el foglalkoztatni. Vajon milyen módon lehetséges, hogy a létrejövő alkotás minden alkotóeleme tényleg annyira együtt lélegezzen, hogy ne külön-külön, hanem csakis egymás mellé helyezve nyerjenek igazi értelmet, egymástól teljesen szétválaszthatatlanok legyenek?” – vezeti fel a kérdést Róza.

A Kamara-Körrel a következő évadjukat már megpróbálták ezen ars poetica szolgálatába állítani. A 2020/21-es szezonban két esten is fellépnek színművészekkel közösen. Az egyik koncert egy Stravinsky-emlékest lesz a Zeneakadémia Solti termében, ahol két nagyívű darab fog elhangozni: a zenekarra írt Tavaszi áldozat négykezes változata, valamint A katona története, amelyet kamaraegyüttesre és egy narrátorra írt a zeneszerző. Utóbbit Mácsai Pál színművész közreműködésével hallhatja majd a közönség. A másik koncert pedig szinte már minifesztivál, melyen a zenetörténet jelentős melodrámáit adja majd elő Dani Imre, Radnóti Róza és Ránki Fülöp zongorista három tehetséges fiatal színművésszel, a frissen végzett Dino Benjáminnal és Horváth Csengével, illetve a Vígszínház színészével, Wunderlich Józseffel.

A rendhagyó estek mellett hagyományos koncerteket is ad majd a Kamara-Kör, valamint bepótolnak elmaradt koncerteket, fellépnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban és a mára állandó koncerthelyszínükké vált FUGA Budapesti Építészeti Központban is, ahova imádnak visszajárni mind a közeg, mind a közösség miatt. Játszanak majd a Budapest Music Centerben Rádió Márványtermében, az Óbudai Társaskörben és a Zeneakadémia Solti termében is, augusztusban pedig a ‘Klassz a pARTon!’ fesztivál keretében Gyulakeszin és Dörgicsén. 

A kamaraegyüttes rövid távú tervei között szerepel, hogy országszerte több helyszínen legyenek fellépéseik, hosszú távon azonban szívesen nyitnának a nemzetközi lehetőségek felé is. Addig viszont még hosszú út vár a Kamara-Körre tele közös fellépésekkel, próbákkal, melyek alkalmával élvezik, hogy együtt fejlődhetnek, tanulhatnak egymástól. „A kamarazenében nekem a kommunikáció az egyik legvarázslatosabb. Szeretem, hogy nem szavakkal működünk együtt, hanem játék közben elég egy zenei gesztus vagy egy cinkos pillantás, amire a kamarapartner reagálhat. Ez a zenei aktivitás az, ami számomra igazán izgalmassá tesz egy előadást” – meséli Róza.

Arra is kitér, hogy a Kamara-Kör a művészetek ötvözése és a kortárs zeneszerzőkkel való együttműködés mellett fontos célként tekint a fiatalok klasszikus zenével való megismertetésére. Ahogy fogalmaz: „A klasszikus zenére korosztálytól függetlenül mindenkinek érdemes lenne odafigyelnie, aki nyitott a tartalmas kikapcsolódásra. A mai felgyorsult, könnyen fogyasztható dolgokat tömegével kínáló világban azonban nehezen tör utat magának a befogadó aktív érdeklődését is igénylő műfaj. Ezért is nehéz sokszor a fiatal közönséghez közelebb hozni m; mi, a Kamara-Kör is keressük az alternatív lehetőségeket. Ugyan tudom, hogy ez nem egyedülálló törekvés manapság, de azt érzem, hogy segíthet a huszonévesek megszólításában, ha velük hasonló korú zenészek játékát hallják”.

 

Szerző: Nagy Zsófia

Fotó: Mózsi Gábor

Megjelent: 2020. augusztus