Vészhelyzetben sem hallgatnak a múzsák

Kedves Olvasók!

Szerencsére nem háborút élünk át, amikor – Cicero szerint – hallgatnak a múzsák, „csak” vészhelyzetet. Két héten keresztül, 2020. március 28-a és április 11-e között az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni – néhány órára. A szobafogságot az előadóművészek a médián keresztül számtalan módon igyekeznek megkönnyíteni. Például azzal, hogy előadásaik felvételeit nyilvánosan hozzáférhetővé teszik. Kulturális programokban tehát – még ha kicsit más formában is – nincs hiány.

És megszületett az összefogás a művészekért is.

Schell Judit és Kálomista Gábor 2020. március 16-án létrehozta a Színházi Szolidaritási Alapot. Az alap célja, hogy a korona-vírus okán bezárt színházakban foglalkoztatott – elsősorban állandó szerződéssel nem rendelkező – színészeknek az elkövetkezendő nehéz időszakban anyagi támogatást nyújtson.

A százhatvanezer forintnyi támogatást űrlap kitöltésével lehet igényelni. Az adómentes juttatást két részletben, két hónapon keresztül utalják át. A Thália Színház vezetősége az alapot tizenötmillió forinttal támogatja. Az összefogásnak köszönhetően a Színházi Szolidaritási Alapba már több mint tizenhétmillió forint folyt be. Köszönik az eddigi felajánlásokat, és várják a továbbiakat az MKB 10300002-13180023-00014900 bankszámlaszámra.

Az alap Facebook-oldala: https://www.facebook.com/szinhaziszolidaritasialap/.

További információ: szinhaziszolidaritasialap@gmail.com

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) közleménye

Az EJI és az Artisjus az előadók és szerzők megsegítése céljából rendkívüli szociális támogatásokat tesz elérhetővé. Kérik, hogy a szűkös források optimális elosztása érdekében csak az egyik közös jogkezelőnél (vagy az EJI-nél, vagy az Artisjusnál) pályázzanak támogatásra.

A kérelemhez szükséges űrlap az EJI honlapjáról tölthető le.

Az EJI azoknak az általa képviselt előadóművészeknek biztosít támogatást, akik a rendkívüli kormányzati intézkedések miatt jelentős bevételektől esnek el.

A szociális juttatás feltétele legalább négy, a járvány okán elmaradt előadás megjelölése, és kizárólag azon előadóművész számára állapítható meg, aki személyi adatlapját 2020. március 11-ét megelőzően benyújtotta az EJI-hez. Aki március 31-ét követően, de 2020. április 30-át megelőzően küldi be kérelmét, egy hónapra kaphat rendkívüli szociális támogatást, amelynek kifizetési határideje 2020. május 15. 24:00 óra.

A kérelmet két példányban kérik a covid19@eji.hu e-mail-címre. A járványveszély miatt postai úton nem fogadnak be űrlapokat, továbbá a megítélt szociális támogatást az EJI kizárólag a kérelmező bankszámlájára utalja át. Az űrlap kitöltésével kapcsolatos segítség szintén a covid19@eji.hu e-mail-címen kérhető.

A Katona József Színház Facebook-bejegyzése

„A társadalmi felelősségvállalás jegyében a Katona József Színház is védőmaszkok gyártásába kezdett, melyeket a kereskedelemben dolgozóknak ajánlottunk fel. A varroda, a kárpitosműhely és az öltöztetőtár közreműködésével eddig száz maszkot készítettünk, amelyeket már át is adtunk az egyik nagy áruházlánc logisztikai központjának. Az ott dolgozók munkája elengedhetetlen a folyamatos élelmiszerellátáshoz. A maszkok gyártását a továbbiakban is folytatjuk. Így szeretnénk hozzájárulni a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.”

„Amikor ekkora krízist él át a világ, még fontosabbá válnak gyökereink, hagyományaink, amelyekben összefonódik a spiritualitás és a kultúra” – hangsúlyozta az idei Színházi Világnapon Shahid Nadeem pakisztáni drámaíró. A színház szentéllyé válhat. Ideje helyreállítani a szoros kapcsolatot művész és közönsége, múlt és jövő között.

L. Horváth Katalin

felelős szerkesztő

Megjelent: 2020. április