Érzékek, eszmék és vizualitás

A holland táncélet neves koreográfusnőjét Magyarországon érte a pandémia kezdete, miközben a The black paintings című alkotását vitte színre a Szegedi Kortárs Balett számára. Nanine Linning műve végül elkészült, és egyike lett azoknak az előadásoknak, amelyekkel újranyitotta kapuit a Nemzeti Táncszínház. Linning darabja Juronics Tamás Blue című alkotásával együtt nagy sikert aratott.

Fotó: Szabó Luca/szeged.hu

Elképesztően sokoldalú művész. Kinek, minek köszönhető ez elsősorban?

A szüleimnek. Ahogy mesélik, hároméves koromban kezdtem táncolni, ami hamar a szenvedélyemmé vált, és saját műveket alkottam. Később a húgaimat is bevontam, tanítottam őket, mit hogyan táncoljanak, milyen karaktereket formáljunk meg. Zenét, jelmezt választottam a családi produkciókhoz. A szüleim meglátták bennem ezt az indíttatást, és beírattak egy tánckurzusra, ami rendkívül szabad szellemiségű, kreatív képzés volt. A technikák elsajátításán volt a hangsúly, valamint azon, hogyan jelenítsük meg az álmainkat, változtassuk azzá magunkat, amire vágyunk. Rituálék és hagyományok között nevelkedtem: múzeumokba, templomokba, operába, táncelőadásokra jártunk, és a zene mindig a középpontban kapott helyet. A szüleim a művészet több irányát is kipróbáltatták velem, hegedültem, festettem, ruhákat terveztem, majd végül úgy döntöttem, hogy a táncban haladok tovább. Nem egyetlen vallásban nevelkedtem, rengeteg gondolkodásmódot ismertettek meg velem. Édesanyám antropológusként dolgozott, és sokat mesélt az iszlámról, a buddhizmusról, a kereszténységről, amivel nyitottá tett a kultúra és a művészet iránt. Borzasztó kíváncsi ember vagyok, minden mögött tudni vágyom az ok-okozati összefüggéseket, ezért mindent magamba szívtam, amit tanítottak.

Fotó: Szabó Luca/szeged.hu

A zenéhez fűződő szoros kapcsolat a mai napig jellemzi. Milyen műveket alkalmaz leginkább az alkotásaiban?

Ez nagyban függ attól, hogy milyen produkciót hozok létre. Rendeztem például három operát, akkor természetesen a teljes zeneműveket használtam. Mahler-, Sztravinszkij-, Bach-darabok részleteire is gyakran alkotok, azonban nem feltétlenül ragaszkodom a klasszikus zenéhez. Szeretek olyan mai zeneszerzőkkel közösen dolgozni, akik kifejezetten számomra komponálnak. Ezekben a művekben időnként ugyan valódi hangszerek is megszólalnak, de jórészt számítógépen szerzett dallamokról van szó.

Hogyan építette fel a karrierjét? Mi jellemzi a „Nanine Linning brand”-et?

Tizennyolc éves koromban alapítottam a társulatomat, amelyet tulajdonképpen saját magamnak hoztam létre. Összehívtam egy rendezői gárdát, akik bíztak bennem, és saját produkciók megvalósításába fogtam. Állami támogatásért folyamodtam, és pozitív választ kaptam, így el tudtam kezdeni a darabok kivitelezését. Semmilyen tapasztalatom nem volt abban, hogyan kell létrehozni és működtetni egy saját társulatot. Mivel soha egyetlen mintát sem követtem, ezért ez együttes brandje a mai napig autentikus: a világom tükörképe. Alkotómunkámban igyekszem egyensúlyt tartani az érzékekre gyakorolt hatás, az eszmék kifejezésre juttatása és a vizualitás között. A tánc mellett a zene is az álmaink nyelve, ami megmagyarázhatatlan, mégis vitathatatlan erőt képvisel. Előadásaimon közös utazásra invitálom a publikumot. Privát, személyes történetekről mesélek, melyeket szeretnék megosztani a világgal. Ezek néha politikai állítások, máskor pszichológiai elgondolások vagy univerzális érzelmek. A brandépítés számomra mindezek visszhangja. Sok művésszel dolgozom együtt, inspirálónak tartom a saját nézőpontomat mások hatása által kristályosítani, hogy a végeredmény valóban autentikus lehessen. Ezekkel az alkotókkal minden alkalommal valami újat fedezünk fel: ezt hívom a hangok kavalkádjának, ebből születik az innováció. Mindeközben persze rizikós dolog, amit csinálok, ugyanis semmilyen garancia nincs arra, hogy nem bukom meg.

Forrás: academie.festival-aix.com

Sok elem – zene, videó, fotográfia, divat, tánc, szobrok, festmények – összessége az, amit az emberek magukkal visznek belőlem és a brandemből, képek, filmek, videók, interjúk formájában. Ezt figyelembe véve tudatosan építettem a brandemet, és sikerült egy friss, új vonalat képviselnem. A legtöbb koreográfus a társulatépítésre és annak a marketingjére fókuszál, a táncosokkal való munkára összpontosít, míg nálam ez csak egy része a művészeti tevékenységnek. Ez a gerinc, de Vincent Van Gogh történetéből hamar megtanultam, hogy sajátos kommunikációt szükséges kialakítanom magamnak ahhoz, hogy közölni tudjak. Nem a mainstream, hanem az egyedi vonal képviselőjeként népszerűsítem a munkáimat. Azon kívül, hogy művész vagyok, valamilyen szinten vállalkozóként és a szakma nagyköveteként is kell működnöm. Ha egy vállalkozó nem végzi jól a feladatát, a művész sem tud dolgozni. A művész pedig, ha nem nagykövet, akkor nem lesz bevétele. Ez tehát egy körforgás, egy spirál, ami könnyen rossz irányt vehet. Rá kellett jönnöm, hogy jó dolog pénzt keresni, mert akkor új víziókat tudok valóra váltani, segíthetem a csapattársaimat, hogy inspiráló produkciókat alkothassunk. Nem függök más emberektől, és ez fontos része a művészi létnek. Kulcsfontosságúnak tartom olyan csapattagokat találni, akik átvállalnak bizonyos dolgokat, hogy arra koncentrálhassak, miként hozzam közel magamhoz a publikumot.

Fotó: Szabó Luca/szeged.hu

Milyen művészi stílust képvisel?

Lenyűgöz az emberi lény, a pszichológiája és az ösztönös érzelmi viselkedése, a szinte ősi, állati oldala. Szeretek teljesen új világokat alkotni a színpadon, amelyek néha futurisztikusak, máskor történelmi eseményeket élesztenek fel. Ezek azonban sohasem a konkrét múltban, jelenben vagy jövőben játszódnak – a saját álomvilágomat jelenítem meg. Nagyon kedvelem, ha olyan művészekkel dolgozhatok együtt, akik vízióikkal hatással vannak a munkámra.

Vízióit történetekbe önti, vagy jobban a nézőkre bízza az értelmezést?

Nem hagyományos történetekben gondolkodom, amilyeneket például a klasszikus balettelőadásokban láthatnak a nézők. Az én történeteim sokkal inkább helyzeteket vázolnak, és a mai ember számára fontos dolgokat helyeznek fókuszba. Tehát minden jelenetnek megvan a maga mondanivalója; van egy alaptéma, arra jön egy absztrakt vagy metaforikus dramaturgiai réteg, amelyben elmesélek valamit, de sosem konkrétumokkal operálok. Azt szeretném, hogy a közönség egyszerre kapjon fizikai és érzelmi élményt, ezért olyan műveket próbálok alkotni, melyekkel azonosulni tudnak. Mintha a nézők is a színpadon lennének a táncosokkal.

Forrás: scapinoballet.nl

Mesél a Magyarországon nemrég bemutatott darabjáról?

A spanyol festő, Francisco Goya kicsivel a halála előtt tizennégy képet festett a házfalaira. Sötét, misztikus alkotások születtek, tükörképei annak, hogyan érezte magát akkor, élete utolsó szakaszában. Az egyik kép címe: Saturnus felfalja gyermekét. Ezen a görög mitológiai istenséget Cronost/Saturnust láthatjuk, ahogy éppen felfalja egyik gyermekét – ez a mitológiában az erőt, az erő feletti kontrollt jelképezi. El akarja kerülni, hogy a gyermekei átvegyék a hatalmát. Metaforikus szempontból számomra rendkívül érdekes ez a kép a jelen történéseinek tükrében, hiszen szinte a semmiből – mintha létezne egyfajta felsőbb rendű hatalom, amely megállította a világot – megjelent a Covid-19. Megéltük, tapasztaltuk a sebezhetőséget, a bezárást, a leigázást; egy erő, amely nyomást gyakorolt ránk, mint egyénekre és társadalomra egyaránt. Rengeteg gyönyörű dolog zárt be, ment tönkre. Rájöttünk, hogy milyen törékenyek vagyunk, hogy mit jelent, ha hónapokat egyhelyben kell tölteni, és nem lehet kapcsolatot ápolni sem a családdal, sem a barátokkal. Eszméletlenül kicsinek és gyengének éreztem magam. Úgy gondoltam, mindezek az érzések tökéletesen kapcsolódnak Goya festményeinek üzenetéhez.

Koreográfiáiban hogyan használja a fizikalitást?

Sok izmot egyszerre, erőteljesen mozgatok, hogy kellő erőt és nyomást érjek el. Sok a húzás és az ellentartás a mozgásanyagaimban; nem a könnyű utat választom, nem könnyű táncolni a darabjaimat, hiszen több intenzitást és mentális koncentrációt igényelnek, mint általában egy táncjáték. Rendkívüli testtudatosságot várok a táncosaimtól, mert ezt az intenzív hatást szeretném megmutatni a színpadon. A táncosok semmit nem színlelnek. Ha kimerültek, az is egy alkotói lehetőség számomra, és az is érdekes a nézőknek.

Forrás: Nanine Linning Facebook-oldala

Alkotói karrierje mellett marad ideje és energiája táncolni? Szokott szerepelni a saját darabjaiban?

Nagyjából tizennyolc éve táncolok a saját együttesemben, de az idő múlásával már egyre kevesebbet, mert sokkal jobban élvezem az új ötleteken való gondolkodást.

A nyitóképet Annemoone Take készítette.