MENTORPROGRAM
Perspektíva – az Art is Business mentorprogramja
A hazai üzleti és művészeti világ egyik kiemelkedő közösségeként és platformjaként az Art is Businessévek óta azon dolgozik, hogy összehozza a forprofit és a kulturális szegmens szereplőit, és értékorientált célok mentén együttműködéseket hozzon léte.
2024 nyarán Perspektíva néven – az Equilor Wealth Office támogatásával – hirdette meg első üzleti és művészeti mentorprogramját, amely a sikeres debütálás után 2025 tavaszán folytatódott nagy sikerrel folytatódott.
2026-ben a Perspektíva felsővezetői programmá alakul, amelyben Magyarország kiemelkedő kulturális intézményeinek igazgatói vesznek részt mentoráltként.
A mentorok ezúttal vállalati topvezetők lesznek, akik vezetői tudásukkal, tapasztalataikkal segítik a művészeti élet kulcsszereplőit a felmerülő nehézségek kezelésében. Emellett a programban résztvevők több szakmai előadáson vehetnek részt amelyek kimondottan finanszírozási és stratégiai témákban segítik a fejlődésüket.
A program időtartama: 2026. február – augusztus
Ez idő alatt a mentor-mentorált párosok minimum háromszor találkoznak (egyéni egyeztetés alapján).
Az Art is Business nyitó- és zárórendezvényre invitálja a résztvevőket – az események lehetőséget kínálnak új és izgalmas kapcsolatok létrehozására.
Szponzorunknak köszönhetően a programban térítésmentesen vehetnek részt a művészeti szakemberek, de a 2026-os Perspektívába meghívás alapján kerülhetnek be a művészeti vezetők.
A program hivatalos résztvevői listája 2025 végén lesz olvasható.
---
A mentorprogram 2024–2025 között:
A három hónapon át zajló program során 30-35, a klasszikus zene, a színház és a tánc területéről érkező mentorált és több mint 30-35 mentor dolgozhatott együtt. A programban a mentorok és a mentoráltak négy alkalommal találkoztak.
A 2025-ben három workshopon vehettek részt a mentoráltak az alábbi témákban:
1. Általános művészmenedzsment kérdések (az eseményt Meczner Vera művészmenedzser tartotta)
2. Európai uniós pályázatok (a Kreatív Európa Program és Magyar Fejlesztésösztönző Iroda részvételével)
3. Intézményi brand és stratégia építési kérdések (a workshopot Jávor Zsófia, MÜPA PR- vezetője tartotta)
--
A cél minimum 10-10 szereplő kiválasztása volt a három előadó-művészeti területről.
A mentoráltakat – pályázatuk alapján – az Art is Business kapcsolta össze a mentoraikkal. A velük való találkozókat önállóan kellett megszervezniük. A program nyitó- és záróeseményén mindenkinek lehetősége nyílt közelebbről megismerni a résztvevőket.
A mentoráltakat, akik a program során kiemelkedő és előremutató kapcsolatokat kötöttek, bemutattuk az Art is Business közösségének is, illetve online és print médiumunkban is nagy figyelemmel kísértük működésüket.
A 2024-es program kisvideója ITT látható.
A 2025-ös program kisvideója ITT látható.
Ilyennek látták a 2024-es Perspektívát a résztvevők: Egymást erősítve tanulunk – Perspektíva mentorprogramunk résztvevőinek tapasztalatai – I. rész Nem csak az anyagi támogatás lehet mecenatúra – Perspektíva mentorprogramunk résztvevőinek tapasztalatai – II. rész „A különbözőségünk teszi lehetővé az értékteremtést” – Perspektíva mentorprogramunk résztvevőinek tapasztalatai – III. rész Szemléletváltás nélkül nem megy – Perspektíva mentorprogramunk résztvevőinek tapasztalatai – IV. rész Értékmentés a kapcsolódások jegyében: Közép-Európa Táncszínház – Interjú Gerlits Rékával és dr. Váczi Lászlóval „Tanuljunk egymástól!” – Beszélgetés Perjési Péterrel, az Intelligent Power Solutions Kft. tulajdonosával, az Art is Business Perspektíva programjának mentorával |
Hogyan lehetett részt venni a programban?
A programban pályázat útján vehettek részt a leendő mentoráltak. A pályázatokat szakmai zsűri bírálta el.
A szakmai zsűri tagjai:
- Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Közösségi és Inkubátorház vezetője
- Kosztolánczy Gábor, a MÜPA vezérigazgató-helyettese
- Gáspár Máté, az Örkény Színház leendő menedzser-igazgatója
- Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója
- Hóbor Helga, a Nemzeti Táncszínház kommunikációs vezetője
- Zsoldos Dávid, a Papageno alapítója
- Várhegyi András, a Fidelio főszerkesztője
Kiknek szólt a pályázat?
Korhatár nélkül olyan szakemberek jelentkezését vártuk, akik független előadó-művészeti szervezetet vagy intézményt (tánc, színház, klasszikus zene) képviselnek, és menedzsmenti területen dolgoznak (például társulat-, zenekarvezetők, intézményigazgatók, ügyvezetők, marketing- és kommunikációs, produkciós, pénzügyi és gazdasági szakemberek).
Mik voltak a pályázati feltételek?
A pályázóktól az alábbi kérdésekre vártunk releváns válaszokat összesen 4000 karakter terjedelemben:
1. Mivel foglalkozik és mióta dolgozik kulturális területen?
2. Mivel foglalkozik a szervezet, amelyet képvisel vagy amelyhez kapcsolódik?
3. Melyek a szervezete közép- és hosszú távú céljai?
4. Melyek a legnagyobb hiányosságai a menedzsmenti területeken?
- Szervezetfejlesztés
- Stratégia
- Marketing, kommunikáció és brandépítés
- Pénzügyi tervezés
- Projektmenedzsment
- Szolgáltatásfejlesztés
- Kapcsolatépítés
5. Mire lenne leginkább szüksége az általa képviselt szervezetnek ahhoz, a hatékonyabb működéshez?
6. Mi a saját célja a mentorprogrammal?
A 4000 karakteres pályázati szöveg mellé nagy felbontású (maximum 3 MB) portréfotót, valamint linken elérhető videós anyagot/anyagokat is kértünk a képviselt közösség előadásáról, vagy koncertjéről.
Köszönjük az Equilor Wealth Office partnerségét, hiszen az ő támogatásuk teszi lehetővé, hogy a programban térítésmentesen vehessenek részt a mentoráltak.
A 2025-ös mentorált-mentor párosok:
Ács Dominika, fuvolaművész | Sulciová Silvia |
Alberti Zsófia, Pripacsok Kulturális Egyesület | Légrádi Gergely |
Balogh Márton, Dante Közösségi Alkotótér | Renfer Péter |
Behrmann Mariann, Bástya Színház | Liptay Gabriella |
Bíró Árpád, Örkény Színház | Pistyur Veronika |
Csató Katalin, Mesebolt Bábszínház | Kreiter Éva |
Farkas Ádám, Exit Generáció | Szende Attila |
Farkas Róbert, MÁV Szimfonikus Zenekar | Polgár Péter |
Feledi János, Feledi Project | Horn Péter |
Fodor Annamária, színész, kreatív alkotó | Jamniczky Tímea |
Gajó Dorottya, Duna Művészegyüttes | Boros Péter |
Gyüdi Melitta, Magyar Állami Operaház | Mantuano Mónika |
Horváth Benjamin, Fiatal Drámaírók Háza | Ludvig Orsolya |
Kókai-Nagy Tímea, Pro Progressione | Gyöngyös Krisztina |
Krett Dávid, Ferencvárosi Művelődési Központ | Noszek Péter |
Láng Bernadett, ELTE Művészeti Együttesek | Gábor Éva |
Légrády Rita, AGORA Savaria | Pajor Mariann |
Marcsa Barbara, Gólem Színház | Hives Beata |
Mayer Dániel, StereoAkt | Kaszás Attila |
Nagy Krisztián, Forte Társulat | Dobó István |
Nagy Zsuzsi, Soltis Lajos Színház | Debreczeni Mónika |
Németh Gábor, Anima Musicae Kamarazenekar | Németh Flóra |
Rásó Barnabás, Pesti Vigadó | Kozák Tibor |
Simon Balázs, Utcaszínházi Alkotóközösség | Lerch Zoltán |
Szoboszlai Balázs, Duna Művészeti Társaság | Salgó András |
Tollár Mónika, Preston Park Productions | dr. Tóth Tamás |
Tőzsér Martin, TIM Stúdió | Schubauer Krisztina |
Veress Ábel, MÁV Szimfonikus Zenekar | Dudás Ildikó |
Veszprémi Judit, Freeszfe Egyesület | Kozák Tibor |
Viktor Balázs, Tér 12 Kulturális Egyesület | Perjési Péter |































