
Sulciová Silvia, See & Solve Consulting Kft.
Sulciová Silvia, a See & Solve Consulting Kft. ügyvezető igazgatója, tulajdonosa.
Karrierje több mint 27 éve indult a bankpiacon az egyetem évei alatt. 23 évesen 5 nyelven beszélt. Nyugat-európai bankokban (UniCredit, DEXIA), majd az OTP-ben vállalati és önkormányzati ügyfelek komplex kiszolgálásáért is felelt felső vezetőként, irányított többek között piacra lépést, termékfejlesztést, üzleti stratégiát és üzletközpontokat. Banki karrierje alatt vezetett csapatokat Ausztriába, Franciaországban és Szlovákiában.
15 évig tartó olajipari felső vezetői karrierje a pozsonyi SLOVNAFT-nál kezdődött, ahol a vezérigazgató tanácsadó csapatát irányította 4 évig, belső átszervezéseket, cégek konszolidációját, az elnökség munkáját támogatta. Majd – immár Budapesten 11 évig – MOL-csoport holding-szinten 30+ országra kiterjedően az átvilágításmenedzsmentért felelt, ahol kulcsfontosságú területek – kitermelés, gyártás, logisztika, kereskedelem, karbantartás, valamint támogató folyamatok (HR, IT, FIN, HSE) – hatékonyabb, kockázatmentesebb és gazdaságosabb működésén dolgoztak csapatai. Ezenkívül felelt a cégcsoport szervezeti felépítéséért 200 vállalatban, döntéshozatali mechanizmusaiért és a leányvállalatok irányítási modelljeinek a kidolgozásáért, valamint a jogi terület compliance részéért és az etikáért is.
Nemzetközi karrierét szögre akasztva jelenleg saját boutique consulting cégében KKV tulajdonosokat, multinacionális vállalatok felső- és középvezetőit támogatja személyes vezetői tanácsadóként, üzleti és szellemi edzőként, executive coachként, mentorként. Komoly pszichológiai tudástárral rendelkezik. A Menedzserszövetség és a HBLF tagja. Blogot ír, előad, cégek és klubestek vendége, támogatva ezáltal is a vezetők tudatosságának, önismeretének fejlesztését.
„Majd harminc éves nemzetközi karrierem egyik legfontosabb tevékenysége, és a jelenlegi munkám fő fókusza a mentorálás, vezetői képességek fejlesztése, a megszerzett tudás és tapasztalat átadása más vezetők számára. Ahogy Sir Churchill mondta „… úgy élünk, ahogy adunk” – másokat vezetői, üzleti kihívásaik, dilemmáik megoldásában támogatok, ez az életem miértje. Mélyen hiszek abban, hogy egy életen át tanulunk, fejlődünk. Nem lehet hátradőlni a rapid módon átalakuló világban. Ami eddig működött, nem visz tovább, minden vezetőnek alapfeladata saját maga fejlesztése, egyfajta redesign. Tudatosság és önismeret, önreflexió nélkül nincs jövőbeni siker. A vezetői magány elmúlik egy bizalmi kapcsolaton belül, ahol tabuk nélkül, őszintén lehet gondolatokat, dilemmákat megosztani, kétkedni és kérdezni, együtt gondolkodni. A saját tükrünk torz, ezért is járna minden vezetőnek egy külső céges struktúrán és baráti körön kívüli független partner, aki elgondolkodtat, visszatükröz, inspirál, biztat. Kinyit más perspektívákat és segít szintet lépni a vezetésben. Ez az én küldetésem. Nagy örömmel fogom támogatni olyan vezető fejődését, aki hisz ezekben az értékekben.”