Mantuano Monika, UNICEO

Mantuano Monika, a HP marketing menedzsere és az UNICEO alelnöke.

LinkedIn profil: https://www.linkedin.com/in/mónika-mantuano-b0317825/

Mónika számára a művészet nemcsak marketingvezetőként, de magánemberként is fontos. „A kultúra mindig is családunk életének fontos része volt, igaz, amikor a gyerekek kisebbek voltak, kevesebb időnk volt rá, de most, hogy szinte felnőttek, igyekszünk minél több időt együtt tölteni – együtt a művészettel. A két gyereken látom, mennyire hozzátartozik a fiatalok életéhez a telefon. Nehezen teszik le akkor is, amikor együtt vagyunk – de ne legyünk igazságtalanok, így van ez a felnőtteknél, idősebbeknél is. A közös kulturális kikapcsolódás ezen is segít: a színházban, koncerteken nem veszi elő az ember a telefont, utána viszont nagyon jót beszélgethetünk a látottakról, hallottakról. Ezekre az élményekre a gyerekek is nyitottak, nem egy előadást néztünk már meg többször, más szereposztással. A művészet olyan élményt ad, amire még évek múltán is emlékezünk. Ezért sem tárgyakat, hanem inkább színházjegyeket adunk egymásnak az ünnepekkor. De szívesen részt veszek egyedül is különböző interaktív, például improvizációs előadásokon, ezek amellett, hogy kikapcsolnak és szórakoztatnak, a szakmai fejlődésemet is segítik.”

Olvasson tovább!