„Küldetésnek tekintem, hogy a zenét széles rétegekhez eljuttassuk”

A szombathelyi Lamantin Improvizációs Tábor és Jazz Fesztivál nemcsak az ország egyik legjelentősebb jazzeseménye, de a nemzetközi jazzéletben is jegyzik. Világsztárok is szívesen lépnek fel ott. Az egyhetes kulturális eseményt idén júliusban már 23. alkalommal rendezik meg. A program főszervezője egy falusi háziorvos, dr. Tímár Péter, aki annak idején a diplomamunkáját is a zeneterápiáról írta.

Tímár Péter (forrás: szombathely,hu)

Nem volt könnyű időpontot egyeztetni önnel az interjúhoz. Az orvosi munkája köti le ennyire, vagy dzsesszfesztivált szervez?

Az utóbbi csupán a hobbim, noha idén júliusban immár 23. alkalommal rendezzük meg a Lamantin Improvizációs Tábort és Jazz Fesztivált. A hivatásom azonban az orvoslás. Szombathely mellett három faluban: Nemesbőd, Vát és Ölbő községekben dolgozom háziorvosként. Kétezer beteget látunk el, és két kiváló asszisztens segít abban, hogy a gyógyító munkámra koncentrálhassak.

A háziorvosok átlagéletkora hatvan év fölött van nálunk, s főleg a kistelepüléseken nagy a hiány belőlük. Önt mi vonzza a falusi orvoslásban?

Nekem a vidék a természetes közegemen, egy alföldi kisvárosban, Mezőtúron születtem. Ötvenkét éves vagyok, jelenleg Szombathely mellett Sé nevű községben lakom. Innen tizenöt perc alatt beérek a falvakba, ahol rendelek. Szeretem a falusi embereket, közvetlen és őszinte a kapcsolatunk. Itt Vas megyében sok az apró falu, összetartó, erős közösségek ezek, ahová nagyon jó tartozni. Megbecsülnek orvosként. Szakmailag is nagy kihívás ez nekem, mivel az újszülöttől az idősekig mindenkit el kell látni. A háziorvos alapvetően a tizennyolc év feletti betegekkel foglalkozik, de, vidéken olyan nagy a hiány a gyermekorvosból, hogy ez a feladat is ránk hárul.

Fotó: Vágvölgyi Balázs

Az volt az álma, hogy falusi körorvos legyen, vagy inkább a jazz érdekelte?

A gimnázium végén nehezen döntöttem el, hogy milyen irányba tanuljak tovább. A kultúra világa mint hivatás szóba sem jöhetett, mivel csak műkedvelő voltam, és vagyok. Az orvosi hivatásnak viszont a családunkban nagy múltja van. Nagyapám háziorvosként dolgozott az Alföldön, nagybátyáim közül többen orvosok lettek. Édesanyám dietetikus volt, az édesapám állatorvos. Akkoriban vidéken minden családnak háztájija volt, állatokat tartottak, apám kijárt hozzájuk reggeltől estig. Alig láttuk otthon. Állatorvos ezért semmiképp nem akartam lenni. Viszont fölvettek a pécsi orvostudományi egyetemre 1990-ben. A zenélésnek is régi hagyománya van a családunkban, főleg anyai ágon: nagymamám kiválóan zongorázott, nagyapám gyönyörűen énekelt. Édesanyámék nyolcan voltak testvérek, mindannyian énekeltek, úgyhogy akár családi kórusként is felléphettek. A szüleimnél is minden nap szólt otthon a zene, rengeteg albumuk volt a jazztől a klasszikus zenéig. Imádtam a bluest, ez vitt később közel a jazzhez is. Felnőttkoromban kezdtem el zongorázni, és ma is tanulok. Kedvtelésnek ez nagyon jó.

Fotó: Czika László

Sokan kórházi karrierre vágynak, egyetemi titulusokra. Önt ez egyáltalán nem érdekelte?

Nagyon tisztelem a kórházakban dolgozó kollégáimat, de én a hierarchiát nehezen viselem. Orvosként is saját magam ura szeretnék lenni. Amikor megkezdtem háziorvosi rezidensi éveimet, rögtön tudtam, hogy ez való nekem.

A pécsi orvosi egyetemen kezdett jazzfesztiválokat szervezni. Mi motiválta?

Hiányoztak a jazzkoncertek, a pécsi egyetemi klubokban inkább csak rockegyüttesek léptek föl néha. Király Balázs barátommal, aki szintén nagy jazzrajongó volt, megbeszéltük, hogy ha hiányzik a jazz, majd mi szervezünk koncerteket. Balázst a gimnáziumból ismertem, az orvosin évfolyamtársak és kollégiumi szobatársak is lettünk. Ő ma már Budapesten gyermekorvos. Annak idején Pécsett három jó jazzegyüttes is játszott, először őket hívtuk el a klubba. Az orvosi egyetemtől és a kollégiumtól kaptunk hozzá támogatást. Szerveztünk Pécsett egy jazzfesztivált, utána még négyet. A jazz belterjes világ, könnyű a muzsikusokat elérni és megismerni. Diploma után Balázs és én is Szombathelyre kerültünk, és pályakezdő orvosként itt folytattuk tovább a jazzfesztiválok szervezését. 1999-ben megalapítottuk barátainkkal az Improvizatív Zeneműhely Egyesületet, amelynek én lettem a vezetője. Elindítottunk egy jazzklubot is, ahol két-három hetente vannak koncertek. Szombathelyen is jazzfesztiválokokat szerveztünk, kezdetben egynaposakat, később egyhetesre bővült a program.

Tímár Péter és egy kabala lamantin 2018-ban (fotó: Szendi Péter)

A lamantin egy édesvízi emlős, miért épp róla nevezték el a fesztivált?

Nem volt ebben tudatos koncepció, poénból jutott eszembe. A lamantin Florida partjainál él, kedves, barátságos lény, az elefánt távoli rokona, és a neve olyan dallamos, mint a jazz. Szerencsére ma már sokan tudják idehaza és külföldön is, hogy a Lamantin a szombathelyi jazzfesztivált is jelenti.

Állítólag ez a legnagyobb hazai jazzfesztivál…

Komplexitásában igen, ugyanis a fesztivált kiegészíti egy improvizációs tábor is, amelyet Márkus Tibor jazz-zongorista kezdeményezésére indítottunk el. Ez egy intenzív egyhetes kurzus: tizennégy éves kortól felső korhatár nélkül bárki jöhet, akinek van már némi hangszeres alapképzettsége. Felvételi nincs, mert azt szeretnénk, hogy minél többen ismerjék meg ezt a műfajt. A hobbizenészeknek is nagy élmény, ha eltölthetnek egy hetet az ország legjobb jazzmuzsikusaival, és jönnek persze olyanok is, akik a jazztanszakra készülnek. A Lamantin Improvizációs Tábor és Jazz Fesztivál felkerült az európai jazzkultúra térképére. Világsztárok is felléptek már a fesztiválon, ha épp Európában turnéztak. Itt volt nálunk többek közt Benny Golson, a Grammy-díjas szaxofonos, Billy Cobham dobos és Ed Thigpen, aki Oscar Peterson zenekarában dobolt.

Enrico Crivellaro (fotó: Lamantin)

Miből finanszíroznak ekkora rendezvényt? Hogyan talált hozzá támogatókat?

Ez volt a legnehezebb az elején, szponzorokat találni és meggyőzni őket arról, hogy érdemes a kultúrába pénzt fektetni. Természetesen mindenütt közzétesszük a támogatóink neveit, de ez nem jelent nekik akkora reklámot, mivel a jazz rétegzene. Mégis sikerült olyan helyi cégvezetőket találni, akik úgy gondolták, presztízsértéke van, ha az ügyünk mellé állnak. Látták a lelkesedésünket és hogy a pénzüket jó célokra fordítjuk. Ha a vállalatok hosszú távon itt akarják tartani a munkatársaikat, ahhoz a város fejlesztésébe is be kell kapcsolódniuk. Minőségi kulturális események, szabadidős programok is kellenek ahhoz, hogy az emberek itt maradjanak.

Hogyan járul hozzá a fesztivál a helyi turizmus fejlődéséhez?

Nyilván ez is szempont a támogatók megnyerésében, de mi nem tudunk annyi látogatót idevonzani, mint mondjuk a Savária Történelmi Karnevál. A Lamantin Jazz Fesztiválnak is van azért egy ötszáz-hétszáz fős állandó közönsége, többen külföldről érkeznek, Ausztriából, Szlovákiából, Szlovéniából, Erdélyből is. Sokan visszajáró vendégek, úgy érzik, mintha hazajönnének Szombathelyre. A várostól is kapunk támogatást, ami nagy segítség, ugyanis finanszírozási szempontból a jazz mostohagyerek a zenei műfajok között. Nekünk való állami pályázatok alig akadnak. Kitűnő magyar jazz-zenészeink vannak, akik komoly megélhetési gondokkal küzdenek. Talán nekik is jelent egy kis segítséget, hogy néha felléphetnek a rendezvényeinken. Az elmúlt húsz évben szponzori támogatásokból legalább négyszázmillió forintot sikerült becsatornázni a magyar jazzéletbe.

Dresch Mihály (fotó: Czika László)

A fesztiválszervezés ma már trendi iparág, professzionális cégek menedzselik. Ön a hobbijával elnyerte a Magyar Jazz Szövetség Mecénás-díját 2018-ban.

A díj nagyon megtisztelő, de én ezt tényleg szerelemből csinálom huszonöt éve. Számomra az a fontos, hogy a fesztiválokon minél többen részt vehessenek, ezért a tizennégy év alatti gyerekeknek a programok díjmentesek, és felnőtteknek is szervezünk ingyenes koncerteket. A jegyárak nem haladják meg az egy-két ezer forintot. Küldetésnek tekintem, hogy a kultúrát széles réteghez eljuttassuk, senkinek se kelljen lemondania a zenei élményről anyagi okokból.

Kulturális missziója miként segíti az orvosi munkáját?

Megtanultam szervezni, ami a háziorvosi praxisban is nagyon hasznos. Három faluban nem könnyű megtervezni az ellátást nap mint nap. Ráadásul egy másik praxisban állandó helyettesítő vagyok, ügyeleteket vállalok, emellett a szombathelyi evangélikus szeretetotthonban is rendszeresen rendelek. Komoly logisztika mindezt összeegyeztetni. Sokan az orvoslást is egyfajta művészetnek tekintik. Ez annyiban igaz, hogy az orvos nem csak a fizikai tüneteket kezeli, hanem az egész emberben kell gondolkodnia: a beteg személyiségét, körülményeit is figyelembe kell vennie. Ehhez sok kreativitás és improvizáció is kell. S mivel falusi körorvosként a diagnosztikai lehetőségek szűkösebbek, fontos az intuíció és az emberismeret. Egyébként annak idején a diplomamunkámat a zeneterápiáról írtam. Talán a zene az, ami a lélek legmélyebb regisztereire is hatni tud. S mivel egészséges lélek nélkül nincs egészséges test sem, a zenének szerintem komoly gyógyító hatása van.

Tímár Péter (fotó: Vágvölgyi András)

Tapasztalja önmagán is?

Abszolút! Az egyhetes fesztiválokra mindig szabadságot veszek ki, ilyenkor tényleg csak a zene van és az a közösség, amit a jazz megteremt. Nagy öröm ennek részese lenni. Ha valakinek olyan komoly és stresszes munkája van, mint amilyen az orvoslás is, fontos, hogy mellette aktívan ki tudjon kapcsolódni, kiszellőztethesse valahol a fejét. Bár a koncertek szervezése sok feladattal jár, engem ez feltölt, és megvéd a kiégéstől is. Rendszeresen hallgatok zenét, koncertekre járok, zongorázgatok. Ez mind sok élményt, boldogságot hoz az életembe!

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Tímár Péter (fotó: Szendi Péter / vaol.hu)