Műtárgyakkal adót fizetni?

Ahogy egyre több országban épülnek kiemelkedő jelentőségű magángyűjtemények, mind több helyen merül fel az igény, hogy például az örökösödési vagy a vagyonadó műtárgyban is leróható legyen – írja az artportal.hu.

Nagy-Britanniában, Franciaországban és az Egyesült Államokban már hosszabb ideje lehetőség van arra, hogy a műgyűjtők, illetve örököseik bizonyos adókat természetben rójanak le: lemondanak a műtárgyak tulajdonjogáról az állam vagy – az USA esetében – egy „public charity” státuszú szervezet, például egy közgyűjtemény vagy egy egyetem javára. Ezt a legtöbb helyen „in lieu sémának” nevezik (az in lieu jelentése „valami helyén”, „valami helyett”). Ezzel a megoldással – aminek csak az alapelve közös az egyes országokban, a részletekben lehetnek akár jelentős eltérések –, általában mindenki jól jár: a tulajdonos vagy az örökös, aki számára ez természetesen csak lehetőség, nem kötelezettség, rendszerint többet tud kihozni a megoldásból, mintha ő maga adná el a szabadpiacon a művet/műveket, és a befolyó összeget fordítaná az adókötelezettség teljesítésére. Nagy-Britanniában például a művek becsült értékénél kisebb összeget vesznek figyelembe az adóteher csökkentésénél, de még mindig érdemben többet, mint amennyi a mű eladása után az örökös kezében maradna, hiszen neki az eladás után is adót kellene fizetnie, illetve – amennyiben árverésen adja el a művet, ami ilyenkor a leggyakoribb megoldás – az árverőház is tetemes jutalékot von le tőle. Jól jár a „köz” is, mert gyakran ezzel a megoldással sikerül elkerülni, hogy egy, a nemzeti kulturális örökségben is kiemelt helyet elfoglaló műtárgy külföldre kerüljön, vagy ha ez nem is következik be, egy másik magángyűjteményben váljék hozzáférhetetlenné a művészet iránt érdeklődők számára. És természetesen jól járnak azok a múzeumok is, melyek az adófizetésre használt műtárgyak új tulajdonosai lesznek; többnyire olyan művekről van szó, amiket saját forrásból nem tudnának megvásárolni.

Louise Bourgeois's „Maman”, Samsung Museum of Art (forrás: Korea Times)

A kérdés most Dél-Koreában merült fel, miután tavaly októberben elhunyt Lee Kun-hee, az ország leggazdagabb embere, aki kisebb megszakítással több, mint harminc évig volt a Samsung elnöke. A műgyűjtést még édesapja, a Samsung-alapító Lee Byung-chul kezdte, ám a kollekció Lee Kun-hee vásárlásainak köszönhetően érte el mai, rendkívüli méreteit. A gyűjtemény most 12-13 ezer tételt számlál, ezek többsége régi koreai műtárgy; közülük 30 tartozik a „nemzeti kincs” kategóriába, és további 82 kapott ennél eggyel alacsonyabb, de így is kiemelt besorolást.

Paik Nam-june: Minél több, annál jobb. Az alkotás 1003 televízióból áll, amelyeket a Samsung Electronics szolgáltatott, miután Lee Kun-hee elkezdett elismert koreai művészeket szponzorálni. (forrás: Korea Times)

A modern és kortárs művészet 3 és fél ezer alkotással van jelen a gyűjteményben, ebből 2 200 helyi mesterek munkája, míg 1 300 a nyugati művészetet reprezentálja. A kollekció értékét egy viszonylag friss becslés 2,66 milliárd dollárban határozta meg. A legnagyobb egyedi értéket 140 millió dollárral Alberto Giacometti 1960-as bronza, a Magas nő III. képviseli, de ettől csak 7 millióval marad el Francis Bacon 1962-es vászna, az Alak egy helységben (Figure in a Room). Kiemelkedő művek képviselnek a gyűjteményben olyan további mestereket, mint Claude Monet, Mark Rothko, Andy Warhol, Pablo Picasso vagy Cy Twombly. És mindez az örökségnek csak kisebbik része. A nagyobbik részt értékpapírok és ingatlanok képviselik, így nem csoda, hogy az örökösökre, Lee Kun-hee özvegyére és fiára komoly adóteher, nem kevesebb, mint 9,7 milliárd dollár (!) megfizetése hárul, aminek első részletét már áprilisban át kell utalniuk. Nem csoda hát, ha felmerül bennük, hogy az összeg egy részét műtárgyeladásból teremtsék elő.

A Lee Kun-hee-gyűjtemény egy részének otthont adó Leeum. Samsung Museum of Art, Szöul  (forrás: leeum.org)

Tekintettel arra, hogy Dél-Koreában az adó kiváltására jelenleg csak értékpapír vagy ingatlan jöhet számításba, a szakmai szervezetek azonnal riadót fújtak, mondván, számos kiemelkedő műtárgy örökre külföldre kerülhet. Itt elsősorban a nyugati kortárs művekre gondolnak, mert ezekből egyelőre kevés hasonló minőségű van az országban. A koreai anyag egy részét ugyan az örökösök a várakozások szerint helyi múzeumoknak – többek között a Samsung Foundation of Culture által fenntartott Leeum, Samsung Museum of Artnak – fogják adományozni, a nyugati munkák viszont, melyekből egyelőre kevés hasonló minőségű van az országban, az aukciós piacon landolhatnak. A koreai múzeumok akkor sem tudnák megvásárolni ezeket, ha az örökösök közvetlenül nekik ajánlanák fel megvételre: még a legnagyobbak, köztük a National Museum of Modern and Contemporary Art éves akvizíciós kerete sem elegendő akár egyetlen ilyen kvalitású alkotás megvásárlására sem. Ha viszont az örökösök az adó egy részét műtárgyakkal róhatnák le, akkor – az egyik szakértő szerint – „a nyugati műveknek már a feléből is világszínvonalú múzeum jöhetne létre”.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható.