„Nekem a POP legbelső lényegem” – Jeff Koons a kézi munkával készült új BMW-modellről

A BMW és Jeff Koons új együttműködésében a művész egy manuálisan készülő, limitált példányszámú 8-as modell-verziót tervezett, ami most debütál a nemzetközi piacon. Koons a világ legismertebb művészeinek egyike, múzeumok, közterek és aukciók sztárja, műveiért elképesztő árakat fizetnek a gyűjtők. Sajtótájékoztatójára Magyarországról kizárólag az Art is Business magazint hívták meg. A tervezés öröméről, a művészet erejéről, csapatmunkáról, színekről és az élet élvezetéről beszélgettünk.

Hol indult ez a közös történet?

Amióta először láttam a BMW Art Car sorozat autóit, azóta szerettem volna részese lenni, totálisan lenyűgözött, amit Calder, Lichtenstein, Warhol, Jenny Holzer és a többiek létrehoztak ebben a kooperációban. Úgyhogy amikor Berlinben, a Nemzeti Galériában összetalálkoztam Thomas Girsttel, aki a cégcsoport kulturális együttműködéseit irányítja, el is hintettem ezt neki, és kértem, szóljon, ha adódik számomra lehetőség.

Szólt is, mert 2010-ben debütált a Koons-féle Art Car, ami csupa kirobbanó energia.

Két tervem is volt, az első, hogy lentikuláris technológiát használjunk, ez olyan, mint a kacsintós pénztárcák, a felület többféle képet is tud mutatni. Az Art Car kocsik, 1975 óta, amióta létezik ez a széria, mind indulnak a 24 órás Le Mans versenyen. Úgy képzeltem, hogy az enyém majd kigördül a pályára, és ahogy halad, hozza ezt a vibráló, POP-POP-POP felvillanó hatást. De ez bonyolult technológia, és nem készült volna el a versenyre, én meg szerettem volna, ha meg is nyeri, szóval, továbbgondoltam, átterveztem, így született meg a modell.

Szuper dinamikus az az autó, állva is olyan, mintha menne, a háta meg egyértelmű pop art.

Igen, azokat az energiákat hozza. Nagyon élveztem csinálni. Szeretek mindent a határokig eltolni, technológiában is, részletekben is, ebben teljesen egy húron pendültünk a BMW dizájncsapatával, és úgy általában mindenkivel, akivel ott dolgoztam. Szóval, sajnáltam, hogy befejeződött, és újra elkezdtem mondogatni Thomasnak, milyen jó volna kitalálni megint valamit együtt, mondjuk egy special edition BMW-t. 2015-ben azt mondta, oké, Jeff, nézzük meg, mit csinálhatnánk, de most a piacra, élesben. Elkezdtük keresni, melyik modellel működhetne ez a legjobban, és a 8-ast választottuk, az a leginkább globális.

Hogy kezdett neki a munkának?

Annyiban visszatértem az art car-terveimhez, hogy ezeket az energikus felvillanásokat, a pop art erejét hogyan lehetne használni. Művészként az a dolgod, hogy hallgass az ösztöneidre, arra menj, ami izgat, ami érdekel, mert az fog téged igazán jelentőségteljes dolgokhoz elvinni. Nekem például pont ez a popkarakter a lényem alapja. Az autó kapcsán arra gondoltam, kicsit demokratizálom az élményt, amit többnyire csak a sofőr él át, az erőt, a dinamikát, az adrenalint, és kiterjesztem a többi utasra is. Magamra is gondoltam a tervezéskor. A gyerekeim – nyolcan vannak – sokszor nyaggatnak, hogy miért nem sportkocsim van. Ez egy grand coupé, de közben totális sportkocsiérzetet ad. Elférnek benne a barátok, a család, mégis nagyon mutatós; engem nézz, engem figyelj, vegyél észre! – ezt mondja, de ennél többet is. Értelmet sugároz. Igyekszem mindenbe értelmet vinni. A műveim se állnak meg pusztán a látványnál, noha az erős, mindig van bennük tartalom.

Látja magát ebben az autóban? Úgy értem, ahogy vezeti.

Abszolút! Ahogy átszelem New Yorkot, vagy elvezetek a családi farmunkra. Érzem az autó erejét, az örömöt, hogy benne ülök. Kicsit burokszerű, amiben elvagyunk a szeretteimmel, közben jó hely arra is, hogy gondolkozzak. Hogy átéljem, hogy az élet élvezetes.

Igen, az elég fontos cél.

Mostanában sokat olvastam görög filozófusokat, a klasszikusokat. Nemigen van fontosabb dolog az életben, mint hogy élvezzük – ők is ezt mondják. Ez az autó erre van. A felvillanyozó színek, az anyagok, a fantasztikus bőr, a varrások, a belső tető vörös eleme. Ha megnézed a külsejét, minden egyes vonal és ív az energiáról, a gyorsulásról szól. Az autó elején induló keskeny, kék vonal egyre szélesedik ahogy hátra ér, haladást sugall, egy másik az aerodinamikát testesíti meg, változnak, sötétednek a színek, van, ami fémesen csillog, lendület van minden centiméteren.

Mennyi idő egy autó festése, fényezése?

Nagyjából háromszáz óra. És miközben ennyi minden zajlik rajtuk, fontos, hogy egész mások, mint azok a fóliázott kocsik, amiken lángok csapnak fel két oldalt, meg ezer más dolog történik rajtuk. Itt, ha ránézel a színekre, a pigmentek gazdagságára, az összkép nagyvonalúságára, letisztult a látvány. Popos energiákkal teli, mégis minimalista. Minden négyzetcentimétere gondos; tökéletes a szín, a szaturáltság, a felület.

Gyakorlatilag műtárgyként gondol rá?

Igen. Ez egy 99 példányban limitált mű. Egyébként is régóta azt gondolom, hogy az autók műtárgyak. Gyerekként megbabonázott a 63-as Corvette, az első munkahelyem pedig a Museum of Modern Art volt New Yorkban, ahol kiállítási darab egy autó, a fő művek között. Minden munkámban maximalista vagyok a részletekkel, ezáltal tudom megmutatni az embereknek, hogy fontosak, hogy törődöm velük. Büszke vagyok erre az autóra, az egész együttműködésre, de azért ez csak egy autó. Viszont minden egyes öltés, szín és anyag annyira gondos, hogy figyelmet kommunikál, empátiát a használói iránt.

Mit mondana, a művészet mit ad, mi az amit szinte kizárólagosan képes megadni?

Energiát, teret, amiben önmagaddal, saját lehetőségeid tárházával találkozhatsz. Átélheted az érzékelés örömét, átjárhat az, hogy élsz, hogy nagyon is élsz. Ezeket mind. És pont ezeket vittem bele az autóba; hogy megéld a saját erődet, azt, hogy birtoklod, irányítod és élvezed az életedet.

Van művész a mi régiónkból, aki nagy hatással volt önre?

Constantin Brancusit nagyon szeretem. Szobrai letisztultságát, a felületek finomságát, az egyszerűség és a metafizikai mélység elegyét, ami ő. És tágabban azt is, ahogyan része volt az avantgárdnak, ahogy benne élt a művészeti közegben, nyitottságát, barátságát Duchamp-mal. Nagyon jelentős életmű, ami éppúgy kapcsolódik a természethez, mint a prehistorikus ábrázolásokhoz.

Hogy képzeljem el munka közben? Reggel fókuszáltan leül a tiszta asztalhoz, és elkezd jegyzetelni, vagy jön-megy, éli az életét, és az ötletek egyszer csak megérkeznek?

Általában az van, hogy amivel aktuálisan dolgozom, már jó ideje motoszkál a fejemben. Itt az erő természete, megmutathatósága érdekelt. Hogy hogyan lehet elérni, hogy ha csak nézed is az autót, érezd, mi zajlik bent, hogy áramlik a vér abban, aki vezeti. Persze csinálok terveket, programokkal megnézem a színeket, vonalakat két dimenzióban, amiből aztán 3D modellek készülnek, ahol már azt is látni, hogyan játszik majd a fény a felületen, milyen az egész élőben. Nézem a részleteket, állítgatom, kísérletezek, és irtóra élvezem. Fontosak a részletek, ezeket érzékelve igazodunk el a világban, ezekkel kommunikálunk egymással. És nemigen találtam fontosabb dolgot az életben, mint hogy kapcsolódni lehet másokhoz.

Olyan érdekes, hogy miközben egyre termékenyebb és gördülékenyebb a kultúra és a vállalati szféra együttműködése, sokakban mint két távoli világ él még mindig a két terület.

Igen. Amikor egy autonóm művész arról beszél, hogyan dolgozott össze nagy cégekkel, abban tud lenni valami fura. Én imádok a BMW-vel dolgozni, rengeteget tanulok, például technológiákról, és kölcsönös tisztelettel, elismeréssel vagyunk egymás iránt. Büszke vagyok erre a munkámra, ami arról is szól, mi minden tud lenni egy autó. És remélem, ez csak a kezdet!

Mi az, amit itt tanult meg?

Egyrészt jól menedzselni egy ekkora projektet. Átlátni folyamatokat, delegálni feladatokat, elengedni a kontrollt és bízni a másik szakértelmében. Tehetséges emberek összjátékát koordinálni. Saját stúdiómban is csapattal dolgozom, de azért ebben mindig lehet fejlődni. És mindig is érdekelt a jövő, hogy az egyre finomodó technológiák által milyen új lehetőségek nyílnak, és itt elképesztő fejlesztések zajlanak. És egy praktikus dolog: a BMW-nél a színek elérhető skálája egyszerűen fantasztikus. Azt mondom kék, és minden elképzelhető árnyalat megvan nekik. Egyik művemhez egy konkrét piros kellett nekem, végighívtuk a forrásainkat, de vagy kifogytak, vagy abba is hagyták a gyártását, írtam Thomasnak, és két napon belül itt volt a festék. És a pandémia vonatkozásában is hálás voltam az együttműködésért.

Hogy nem kellett megőrülni, amikor megállt a világ?

Pontosan. A birtokunkon töltöttük a legnyomasztóbb időszakot, kint minden bezárt, elmaradt, átkerült ködös későbbi dátumokra, és engem nagyon egyben tartott, hogy az autón dolgoztam. Sőt még azt is bevállaltam, hogy Németországba repüljek, nemcsak mert látni akartam minden készülő részletet, hanem mert annyira jól hatott rám, hogy van ez a munka.

Mindjárt kigördül a piacra ez a modell. Olyasmi izgalom, mint egy fontos kiállításának megnyitója előtt?

Pontosan. Hosszú ideje foglalkozom vele, megéltem, ahogy a vázlatokból valósággá vált, a kollégáimmal óránként egyeztetünk, pont ahogy a saját munkáimnál szokott ez lenni. Szeretném, hogy lássák már az emberek. Hogy a barátaim végre tudják, min dolgoztam évekig. Hogy lássam az utcán. Hogy elinduljon egy beszélgetés róla. Ugyanaz a vágy vezérel, mint a művészetben: hogy olyat csináljak, ami túlmutat önmagán.

Fotók: bmwgroup.com