EXIM – Képzőművészeti ösztöndíjpályázat

EXIM Határtalan Kultúra Program – Képzőművészeti ösztöndíj 2023

A pályázat nyertese:

Csizik Balázs képzőművész és galériája, a Molnár Ani Galéria.

---

Pályázati felhívás

A Pályázat kiírója

Az Art is Business Egyesület egy értékteremtő közösség. Célja, hogy az általa kialakított platformon elősegítse a kreatív alkotók, valamint az üzleti szektor képviselőinek egymásra találását és együttműködését a hazai művészeti élet fellendítése, illetve közös kulturális kincseink megőrzése érdekében. Ennek egyik legfontosabb feltétele a vállalatok jelenléte és nyitottsága  e szellemben tesszük közzé jelen pályázati felhívásunkat.

A Pályázat támogatója

Az EXIM Magyarország (az Eximbank Zrt. és a MEHIB Zrt. intézménypárosa) hazánk hivatalos exporthitel-ügynöksége, az egyetlen kifejezetten a nemzetközi kereskedelemre, külpiaci terjeszkedésre és befektetésekre, illetve külföldi beruházásokra szakosodott banki és biztosítói szereplője. Az EXIM Magyarország számára kiemelten fontos, hogy állami intézményként, pénzügyi szervezetként, valamint munkáltatóként egyaránt környezeti és társadalmi szempontból felelősen, fenntartható, illetve értékteremtő módon működjön, példát mutasson. Ezeknek megfelelően törekszik arra, hogy üzleti, valamint marketing- és kommunikációs stratégiájával összhangban támogatást nyújtson a művészet területén. A művészeti ágak és a gazdasági élet összekapcsolása meghatározó jelentőséggel bír, egyrészt inspirálhatja az innovációalapú fejlődését, másrészt a kulturális kapcsolatok gazdasági hidak lehetnek,   elősegíthetik a termékáramlást, a tőkeeszközzé válást.

A Pályázat célja

A Képzőművészeti ösztöndíjpályázat (a továbbiakban: Pályázat) célja elősegíteni a kiválasztott alkotó első nemzetközi kortárs művészeti vásáron való bemutatkozását  galeristájának szakmai együttműködésével , hogy elindulhasson a nemzetközi szakmai sikereinek megvalósításának útján.

Ki vehet részt a Pályázaton?

Olyan hazai alkotó jelentkezhet a Pályázatra, aki
• szerződéses jogviszonyban áll galériával, vagy a pályázat idejére együttműködési szerződést köt galériával;
• 2445 év közötti;
• gyakorló festőművész vagy grafikusművész (diploma nem feltétel);
• legalább társalgási szinten beszél angolul;
• első nemzetközi vásárán vesz részt;
• az elmúlt három évben részt vett legalább öt csoportos kiállításon.

A Pályázat keretében odaítélhető összeg és annak megengedett felhasználási módja

A Pályázat egy művészt részesít támogatásban. Az odaítélhető összeg: bruttó 2 500 000, azaz kétmillió-ötszázezer forint. Az elnyert összeg legalább 50%-át az előre megjelölt nemzetközi vásáron való megjelenés költségeire kell fordítani, a fennmaradó 50%-nak megfelelő értékben az alkotó felajánlja a kiíró szervezet számára saját alkotását/alkotásait, amelyek közös kiválasztás után a szervezet tulajdonába kerülnek. 

A Pályázatra jelentkező vállalásai

A Pályázaton kiválasztott alkotó vállalja, hogy

1. az odaítélhető összeg átutalását követő 12 hónapon belül részt vesz egy meghatározó európai kortárs képzőművészeti vásáron;

2. a 2024. március 20-ai EXIM Awards díjátadó gálán – amennyiben a rendezvény elmaradna, a soron következő EXIM Awards díjátadó gálán – személyesen megjelenik, és a lehetőségekhez igazodva bemutatja kiválasztott műveit;

3. az EXIM Magyarország által szervezett kommunikációs tevékenységben aktívan, szereplést vállalva közreműködik, valamint

4. vállalja a folyamatos egyeztetést a pályázatot lebonyolító Art is Business Egyesülettel.

A Pályázatra való jelentkezés követelményei

A benyújtott jelentkezésnek a következőket kell tartalmaznia PDF-formátumban:
1. friss portfóliót (maximum 4 MB méretben);
2. szakmai önéletrajzot magyar, illetve angol nyelven;
3. portréfotót (maximum 2 MB méretben);
4. motivációs levelet, amely kimondottan arra a kérdésre válaszol, hogy az alkotó saját karrierjéhez hogyan tudna hozzájárulni a nemzetközi megjelenés;
5. igazolást a művészeti galériával való viszonyról (mindkét fél által aláírt szerződést vagy mindkét fél által aláírt szándéknyilatkozatot).

A Pályázat menete

Jelentkezési határidő: 2024. január 15. (hétfő)
Elbírálási határidő: 2024. január 30. (kedd)

A pályázati jelentkezéseket elbíráló bizottság (továbbiakban: Bírálóbizottság) tagjai:

Bérczi Linda, a Budapest Art Mentor program vezetője;

Kisgergely Kornél, az EXIM Magyarország vezérigazgatója;

Szipőcs Krisztina, a Ludwig Múzeum szakmai igazgatóhelyettese

A Bírálóbizottság tagjai minden olyan alkotó pályázati jelentkezésének elbírálásától tartózkodnak, amely esetében szakmai összeférhetetlenség merül fel.

A pályázati jelentkezés leadása

A pályázati jelentkezéshez kapcsolódó dokumentumokat a linken található weboldalra kell feltölteni. (KATTINTSON!)

További információ

Kérjük, a Pályázat lebonyolításával kapcsolatos kérdés esetén írjon levelet  Balogh Máté Andrásnak: Art is Business Egyesület, info@artisbusiness.hu