A Babits-présház balladája

Bizony, ez a történet nem ma kezdődött, de félő, hogy hamar véget fog érni. Röviden, pontosan: rossz, sőt nagyon rossz állapotban van a szekszárdi Babits-présház és -emlékhely. Már több mint esztendeje a városi önkormányzat napirendjén van, hogy tenni kellene valamit a romló épületért – csak nem tesznek.

Hol ezért, hol azért, nem érdemes összefüggések után nyomozni, talán nincsenek is. Jelenleg azért kell foglalkozni az épülettel, mert a tulajdonosa árulja. Nem is kevés pénzért, nyolcvannyolc millió forintra taksálja, hiszen mégiscsak ott írta Babits a Halálfiait, a kertben álló malomkövön meg a Hazám! című versét is. Nem kéne hagyni, hogy összedőljön – és hát Szekszárd amúgy sem bővelkedik efféle emlékekben, Garay János, Babits Mihály és Mészöly Miklós (meg szerintem Baka István) adják a város irodalmi múltjának gerincét. Vigyázni kellene arra a kevésre, ami van, a tolnai megyeszékhely, ez a kis ékszerdoboz megérdemelné.

Természetes, hogy mindenki arra számított: a város fogja megvásárolni a vészesen romló állagú épületet – és helyre is állítja. Ez viszont mintha akadályokba ütközne. Erről kérdeztük Csötönyi Lászlót, az „Éljen Szekszárd!” önkormányzati képviselőjét:

– Mi a helyzet jelenleg a szekszárdi Babits-présházzal?

– A szekszárdi Babits-tanya magántulajdonban lévő épület. Bő egy évvel ezelőtt megkeresett a tulajdonosa, és felajánlotta, hogy egyeztessünk az irodalmi és helytörténeti szempontból roppant jelentős ingatlan sorsával kapcsolatban. Tette ezt azért, mert úgy döntött, hogy megválik az épülettől és a hozzá tartozó, jókora méretű telektől, és elképzelhetőnek tartotta, hogy Babits szülővárosa élne a lehetőséggel, megvásárolná, majd ezt követően hasznosítaná az épületet és a területet.

Beszélgettünk, megmutatta az ingatlannal kapcsolatos dokumentumokat, majd megnézhettem az épületet, illetve a hozzá tartozó domboldali területet is bejárhattam. A tetőszerkezet azonnali javításra szorul, és a megkezdett belső helyreállításokat is folytatnia kellene a majdani tulajdonosnak, természetesen a megfogalmazott hasznosítási céloknak megfelelően. Nincs sok idő, cselekedni kellene, ha azt szeretnénk, hogy ez az ikonikus Babits-emlék megmaradjon Szekszárdnak és az utókornak. A présház előtt állt egy malomkőasztal, amelyiken az elmondások szerint Babits számos versét, illetve Halálfiai című regénye jó részét írta. A malomkövet sikerült megmenteni, a szülőház udvarán várja, hogy visszakerülhessen a helyére, az előhegyi tanya elé.

A megmentett malomkőasztal (fotó: kozterkep.hu)

– Kié a ház most és hogyan került a tulajdonába?

– A présház egy szekszárdi magánszemély tulajdona. Nem kaptam felhatalmazást tőle, hogy megnevezhessem, ezért nem is teszem. Pontosan nem tudom, hogyan került a tulajdonába, annyi biztos, hogy ez hosszú évekkel ezelőtt történt.

– Van-e Szekszárdon olyan kulturális vagy civil szervezet, aminek elég pénze volna a megvásárlására?

– Azt gondolom, a jelenlegi helyzetben, amikor szinte minden civil szervezet, egyesület és csoport a fennmaradásáért küzd, és a saját csekély bevételei mellett az önkormányzati támogatásokból igyekszik megfelelni a feladatvállalásainak, nincs ilyen Szekszárdon. Nyolcvannyolc millió forintot kérnek a présházért és a hozzá tartozó területért. Ennyi pénze biztosan nincs egyik szekszárdi szervezetnek sem.

– Az önkormányzat esetleg nem tud besegíteni? Ez tavaly is felmerült.

– 2021. július 29-én Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Kultúra, Civil Szervezetek és Városmarketing Bizottsága – amelynek én vagyok a vezetője – A Babits-tanya sorsa címmel tárgyalta a témát. Akkor is tisztában voltunk azzal, hogy ha a tulajdonos eladná a városnak, célszerű lenne emlékhellyé, turisztikai vagy irodalomtörténeti látványossággá alakítani. A kulturális bizottság összes tagja támogatta az ötletet, mindamellett, hogy tudtuk, megfelelő koncepció nélkül hamvába holt ötlet maradhat, vagy lehet egy újabb „haszontalan” épülete a városnak, amelyik gazdátlanul várja jobb sorsát. Határozatunkban arra kértük a Közgyűlést, hogy a következő rendes ülésén – a tulajdonossal történt egyeztetést követően – szándéknyilatkozatban fejezze ki: élni szeretne a vásárlási lehetőséggel, mindezzel megteremtve az esélyét annak, hogy az elképzelés valósággá válhasson.

Itt megállt a történet. A hivatali alkalmazottak nem tudnak érdemben nyilatkozni a dologról, és a városi főépítész is annyit tud, amennyit én is elmondtam. Persze az sem mellékes információ, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben ekkora vállalás az önkormányzat részéről lehetetlen feladat.

– Esetleg a Wosinsky Mór Múzeum?

– A megyei múzeumot évekkel ezelőtt „hozzácsapták” a városhoz (a megyei könyvtárral együtt). Egyebek mellett alapvető raktározási problémákkal küzd az intézmény, számos feladat megvalósításán és nehézség orvoslásán dolgozik párhuzamosan, és a gazdasági helyzete szintén nem engedi meg egy ilyen projekt lebonyolítását. Illetve... Ódor János Gábor, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója igyekezett a Petőfi Irodalmi Múzeum „Petőfi 200” programelemei közé belobbizni az épületet. A város honlapján el is érhető a 2021. november 5-ei közgyűlésen elfogadott döntés és melléklete [lásd ITT – a szerk.]. Ebben szerepel hogy a Polgármesteri Hivatal 2022. február 15-éig köteles elvégezni az épület állapotfelmérését, értékbecslését és külső forrás felkutatását. Felhívja a Polgármesteri Hivatalt, hogy 2021. december 15-éig tegye meg a tanya védettségére vonatkozó intézkedéseket. Egyik sem valósult meg, ami azért is baj, mert akár a régi, akár az új tulajdonos le is dózerolhatja jelen – védtelen – állapotában az épületet. Felmérés és értékbecslés híján a Városháza el sem jutott tárgyalásig a jelenlegi tulajdonossal.

– A Petőfi Irodalmi Múzeum tehát nem tett ajánlatot?

– Információm szerint elkötelezett lokálpatrióták tettek lépéseket annak érdekében, hogy országos kulturális szervezetek, közöttük a PIM is értesüljenek a Babits-présházban rejlő lehetőségekről, de konkrét fejleményekről nem tudok, engem ezzel kapcsolatban senki sem keresett még.

– Egyáltalán: mutatkozik bármiféle megoldás?

– Képviselőként valamennyire ismerve a város jelenlegi gazdasági helyzetét kizártnak tartom, hogy Szekszárd ennyi pénzért meg tudja vásárolni ezt a kultikus Babits-emlékhelyet. A minisztériumok gazdálkodását szintén „racionalizálták”, nem látom reális esélyét annak, hogy az országos kulturális vezetés támogassa a vásárlást és a hasznosítást. Talán egy, a jövőben esedékes valamilyen pályázat alkalmat adhat erre, de az idő múlik, és az egy évvel ezelőtti mozgolódást követően sem történt lényegi előrelépés, ezért is árulja a tulajdonos az épületet és a telket. Ha akadna olyan jómódú és elkötelezett ember, aki megvásárolná, ezzel megteremtve a lehetőségét a megmentésének és a hasznosításának – akár turisztikai, borturisztikai funkcióval –, akkor boldogok lehetnénk, de attól tartok, hogy ez csak álom…

– Tavaly ilyenkor Zaják Rita önkormányzati tanácsnok nyilvános Facebook-bejegyzésben azt írta: igenis van szándék az épület megmentésére. Megvalósult valami az ígéretekből?

– A szándék nagyon kevés. Nekem is szándékomban áll nyerni a lottón vagy világ körüli utazáson részt venni, de eddig még egyik sem jött össze. Cselekedni kellene, de a jelenlegi szekszárdi politikai adok-kapok sajnálatos módon gyakran felülírja mindazt, amit az ész, a szakmaiság, a gyakorlat, a tapasztalat, a jóindulat és az empátia mondat az emberrel. Véleményem szerint nem Zaják Rita lesz a Babits-présház megmentője, ehhez ő kevés, ugyanakkor azt is gondolom, hogy én is kevés vagyok hozzá egyedül. Ha lenne közös akarat – ami viszont elképzelhető –, akkor pedig kellene hozzá egy zsák pénz.

A Babits-présház egykor

Ezt hívjuk patthelyzetnek: a tulajdonos még a hirdetésében is jelzi, hogy irodalmi emlékhely az, amit árul („Eladó a magyar irodalomtörténet egy darabja: Babits Mihály családjának tanyája!”), bár azt is, hogy az épület nem áll műemléki védelem alatt, tehát átépíthető; a város tenne, ha volna neki miből; a falak düledeznek, a tető rogyadozik...

Itt már csak egy (vagy több) nagylelkű művészetpártoló segíthetne, aki vagy akik megvásárolnák a tanyát, és üzemeltetnék – kulturális turizmus is van a világon –, lefogadom, pár éven belül behozná az árát, haszon is lenne rajta később. A környék kiváló borai külön vonzerőt jelenthetnének.

Gazdag, művelt és jó ember kerestetik tehát. Amíg még van mit megvenni. Míg megvan
„Ott a szőlőhegy, a tömzsi présház,
mely előtt ülve ha szertenéztem,
dallá ringott bennem kétség és láz
s amit láttam tejszín napsütésben,
mind hazám volt!”

Amíg még tudjuk, ki volt Babits Mihály.

Fotók: Csötönyi László