A Béjart Ballet régen és ma

Önéletrajzi könyvének címe, az Életem a tánc, híven tükrözi, mi volt Maurice Béjart számára a legfontosabb. Színes világban, a Földközi-tenger, Szenegál és Bretagne vonzáskörzetében született 1927-ben, Maurice-Jean Bergerként. Molière színésznő-balerina hitvese, Madeleine Béjart után választott magának új családnevet. 

A mester és tanítványai

Béjart filozófus tanár apja Marseille-ből származott, dédanyja Szenegálból, anyai nagyanyja Bretagne-ból. Anyja korai halálát követően nyitottan, szabad szellemiségben nevelte őt apja és nevelőanyja. Egy marseille-i olasz tánctanárnőnél tette meg az első tánclépéseket, mielőtt lehengerlő tehetsége tizennégy évesen egészen a párizsi Opéra National színpadáig vezette. Első színpadi lépéseit párducként tette meg a Sámson és Delila bacchanáliajelenetében. A „Jobb, ha a zsebedben van egy diploma” atyai intelemnek eleget téve az aix-en-provence-i egyetemen ledoktorált filozófiából. Továbbra is a tánc érdekelte, Janine Charrat és Roland Petit társulatával járta a vidéket a háború alól felszabadult Franciaországban.

Külföldön előbb figyeltek fel rá mind táncosként, mind koreográfusként, bár első társulatát, a Ballet-Théatre de Paris-t a francia fővárosban alapította. 1955-ben megalkotta addigi legismertebb koreográfiáját, Szimfónia egy magányos emberért címmel, amelynek híre, sikere Brüsszelbe is eljutott. Balettfilmek koreográfusaként szerződtette a belga televízió, majd 1960-ban Maurice Huisman, a Théatre Royal de la Monnaie (brüsszeli operaház) intendánsának meghívására elvállalta a királyi opera balettkarának vezetését. És még abban az évben megalapította a Ballet du XXéme Siécle (A huszadik század balettje) együttest, amellyel világ körüli turnékra indult.

Az 1960-as, ’70-es évekre esett a társulat fényes időszaka olyan formabontó koreográfiákkal, mint a Tavaszünnep, a Rómeó és Júlia és a Tűzmadár. 1972 és 1979 között Béjart brüsszeli társulatának vezető szólistája volt Markó Iván. A Tűzmadár címszerepe láttán nemzetközi tánckritikusok a világ tíz legjobb táncosa közé választották.

Huszonhét év után nevet és székhelyet kényszerültek váltani, ugyanis Béjart komoly konfliktusba keveredett Gérard Mortier-val, a brüsszeli operaház igazgatójával. Így alakult meg Svájcban, a Philip Morris Alapítvány támogatásával a Béjart Ballet Lausanne. A kortárs balett legnagyobb hatású mágusának tartott Béjart ötven évesen hagyott fel a tánccal. „Veszélyes mint a szerelem” – vallotta a színpadról.  Kései koreográfiában nagy hangsúlyt kaptak a meleg ikonok, mint Prométheusz, Orpheusz, illetve a homoerotika. Utolsó művét, a Bolero koreográfiáját kizárólag fiatal férfiakra komponálta.

Az utód – Interjú Julien Favreau-val

A mester 2007-ben bekövetkezett halála után emblematikus táncosa, Gil Roman vette át a társulatát. Komoly gazdasági visszaesés, monoton turnék, a Rudra Béjart balettiskola bezárása vezettek oda, hogy a Béjart Ballet alapító tanácsa megvonta a hajdani táncos-koreográfus Romantól a bizalmat és a társulat további művészeti vezetésének jogát. Így lépett elő Béjart hűséges tanítványa, a most negyvennyolc éves klasszikus táncos Julien Favreau, aki 1994-ben, tizenhét évesen csatlakozott a társulatához. Tavaly óta ő tölti be a Béjart Ballet Lausanne művészeti vezetői tisztségét.

Harminc éve a Béjart Ballet Lausanne neves szólótáncosa. Mi motiválta abban, hogy elvállalja a társulat művészeti vezetését?

A magam részéről már megcsináltam a karrieremet a társulatnál, de amikor tavaly a kollégák engem jelöltek a kitüntető posztra, nem mondhattam nemet. Itt váltam felnőtté, tizenöt éven át közelről láttam, hogyan dolgozik Béjart, ennek az örökségnek a folytatása a szívügyemmé vált az évek során. Fontos, hogy az újabb generációk is megismerjék Maurice munkásságát, mint ahogy az is fontos, hogy turnék, vendégjátékok keretében az ismert repertoár darabjai a nemzetközi táncművészeti vérkeringés részei maradjanak.

Nyilván nagy kihívást jelent hűségesnek maradni húsz-harminc-negyven éve született koreográfiákhoz, ugyanakkor a mai kor dinamikájához, igényeihez is alkalmazkodni.

Pontosan ezt a kettős képet szeretném előhívni a társulatból: a régi koreográfiákkal párhuzamosan a modern, kortárs lüktetést képviselni, amire maga Béjart is büszke lehetne. Az én vállamon nyugszik, hogy a kortárs, modern irányt vendégkoreográfusok felkérésével, meghívásával erősítsem. Mindenképpen gazdagításra vár a repertoárunk. Ennek példájaként a jövő évadban egyrészt elővesszük a legendás Tűzmadarat, az életmű egyik legismertebb darabját, másrészt két  teljesen új kortárs alkotást mutatunk be. Ebbe a vonalatba tartozik a jelenlegi repertoárról Valentina Turcu svájci koregráfusnő Hamletje, az olasz- Giorgio Madiától Gershwin Kék rapszódiája.

A békés svájci táj ölelésében mennyire tartják szem előtt, hogy reflektáljanak a világ történéseire, háborúk, népirtások kegyetlenségeire Ukrajnától Izraelig?

Teljes szabad kezet kapnak a koreográfusok abban, hogy milyen intuíciókat mozgatnak meg bennük a világ történései. Szeretném, ha az aktualitásokat azon a szinten ha vonnnánk be az egyes produkcióba, ahogyan maga Béjart is reflektált a világ dolgaira. Ma is élesen él az emlékezetemben az a gálaest, amit ő szervezett a párizsi Théatre des Champs-Élysées-ben Jeruzsálem, a béke városa címmel az ezredfordulón. A három koreográfia a három világvallást jelképezte. Egy olyan világ utópiáját osztotta meg, ahol nem szólnak a fegyverek.

Milyen emberként őrzi az emlékezetében Béjart-t?

Szerintem mindenkinek, aki ismerte őt, elsőre az igényessége, a precizitása jut eszébe. Mindig tűpontos elképzelése volt a szerepről, a karakterről, amit koreografált vagy táncolt. A technikai követelményekkel egyenértékű volt számára az előadásmód mélysége, intenzitása. Míg a színpadon karmesteri szigor jellemezte, addig magánemberként nagyon humánus, kedves, megértő személyiség volt. Messzemenően  támogatta a fiatalokat. Nem egyszer előfordult, hogy meghívott minket ebédelni, megosztotta velünk az utazási emlékeit, és kimeríthetetlen ötletei voltak arra vonatkozóan, hogy milyen kiállítást nézzünk meg, milyen zenéket hallgassunk, könyveket olvassunk. Szerette átadni másoknak a tudását, az ízlését, az életörömét. A próbateremben mindenkit ösztönzött, azoknak is lehetővé tette, hogy megmutassák az elképzeléseiket, az ötleteiket, akik még csak az első lépéseiket tették meg a táncban. A darabok minden esetben közös alkotói munkából születtek meg.

A társulat az elmúlt években nehézségekkel küzdött a rossz pénzügyi gazdálkodás következtében. Beavatna minket abba, hogy milyen gazdasági modell szerint működnek?

Három előző évadra visszamenően költségvetési, elszámolási gondokba bonyolódtunk bizonyos téves adminisztratív döntések miatt. Aztán radikálisan húztunk egy vonalat, és mind pénzügyileg, mind szerkezetileg átalakítottuk a működésünket. Megemeltük az előadások és a turnék számát, ennek következtében idén már hatszáz előadást tartottunk Lausanne-ban és a nemzetközi porondon. A legnagyobb mértékben Lausanne városa támogat minket immár közel harmincöt éve. Szponzori, mecénási pénzekkel is számolhatunk, van egy viszonylag fix támogatói-baráti körünk, továbbá a turnékból befolyó összegeket is visszaforgatjuk a társulatba.

 
Magyarországra miért nem jönnek turnézni?
 
Amennyire tudom, jó ideig folytak tárgyalások Magyarországgal, végül az anyagi feltételek hiányán bukott meg a dolog. Szerettük volna az egész társulatot elvinni, negyven táncossal, a tárgyaló felek viszont csak fél társulattal akartak volna felléptetni minket. A klasszikus Béjart-koreográfiák, mint a Bolero, a Tűzmadár, amikre a legtöbb országban a mai napig a leginkább kíváncsiak, nem kivitelezhetők „csökkentett üzemmódban”. Ami a folytonosságot illeti, jelenleg is van egy nagyon tehetséges magyar táncosa a társulatunknak Kovács Zsolt személyében.

Hogyan dőlt el annak idején, hogy Béjart tanítványa lesz?

Két művészi út állt előttem: vagy Roland Petit társulatához és iskolájához csatlakozom Marseille-ben, vagy Maurice Béjart-éhoz Lausanne-ban. A La Rochelle-i tánctanárom tanácsolta, hogy inkább az utóbbit válasszam, mert művészileg a Béjart-stílus jobban passzol a személyiségemhez. Igaza volt.

Julien Favreau Freddie Mercuryként (forrás: Bejart Ballet Lausanne)

Az eredeti cikk a 2025 áprilisában kiadott, Belgium kulturális és üzleti életével foglalkozó nyomtatott lapszámunkban jelent meg. 

Nyitókép: Maurice Béjart és Julien Favreau (fotó: Wikipedia, Anoush Abrar)

Lásd még:

La Monnaie: háromszáz éves, mégis kortárs – A brüsszeli nemzeti opera idén a legjobb operaház díját nyerte

Szolidaritás, hozzáférhetőség, innováció – A Théâtre National Wallonie–Bruxelles alapértékei

Az ország, ahol három kulturális miniszter van – Hogy néz ki a kultúra finanszírozása Belgiumban?

Belgium művészeti és vállalati kapcsolatai – Bemutattuk legfrissebb lapszámunkat