A festészet szenvedés és szenvedély

Dr. Nagy Zoltán ideggyógyász professzor kétszer kezdte el a festészetet. Egyszer gyerekkorában, általános iskolás volt, amikor egyik akvarelljét az Új-Delhiben rendezett Gyermekrajz Világkiállításon bemutatták. Másodjára hetvenöt évesen kezdett újra intenzíven alkotni. Úgy érezte, végre megfestheti mindazt, amire korábban nem volt ideje. A köztes évtizedeket ugyanis az orvosi, kutatói munkája töltötte ki. A professzor szervezte meg a hazai stroke-ellátást, főigazgatóként vezette az OPNI-t az intézmény bezárásig. Dr. Nagy Zoltán ma, nyolcvanévesen is aktív életet él: neuroesztétikai kutatásokat végez, és készül önálló kiállítására, ami márciusban lesz a Nádor Galériában. Nemrég jelent meg a Semmelweis Kiadónál a Két csönd határán című kötet, amelyben a professzor képei mellett a költőbarát, Kodolányi Gyula versei is olvashatók.

Nagy Zoltán: M.M. portréja

Nagy Zoltán professzorral pesthidegkúti otthonában találkoztunk. Családi házuk téli kertjében rendezte be műtermét, több képen dolgozik egyszerre. A házban mindenütt festmények, könyvek – és állatok. A kertben dísztyúkok, két kutya, a kis halastóban kacsa hápog. Macska dorombol a szobában. Szórakoztató társaság egy alkotó elme számára.

A professzor a festés mellett kéthetente rendel a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, és több neurológiai kutatást is vezet. Az egyik egy olyan molekulához kötődik, amit eredetileg az Amazonas mentén élő indiánok használtak gyógyításra. Nagy Zoltán tanítványaival mutatta be először, hogy ezt a hatóanyagot – a dimetil tripofánt – miként lehetne az akut stroke kezelésében is használni, és az agyi érelzáródás következtében fellépő károsodásokat csökkenteni. Amint a magyar kutatócsoport közzétette eredményeit, rögtön jelentkezett egy kanadai gyógyszergyártó cég, s már a klinikai kísérleteknél tartanak.

Nagy Zoltán: Sirató

Másik kutatása a művészeteket és az idegrendszer működését kapcsolja össze. Arra keresik a választ, hogy milyen agyi folyamatok befolyásolják a műalkotások befogadását. Úgy tűnik, más-más idegpályák kapcsolnak be az absztrakt és a figurális képek „dekódolásánál”, és e folyamatok attól is függhetnek, hogy például a befogadó jártas-e a művészetben vagy laikus. A kutatásokat a veszprémi Pannon Egyetemen végzik egy 128 csatornás EEG berendezéssel, amely ezredmásodpercenként küld jeleket arról, mi történik egy festmény hatására a néző agyában. Ezek az alapkutatások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az agy működését és az esztétikai élmény neurobiológiáját jobban megismerjük.

Talányos a festői tehetség megjelenése is: Nagy Zoltán családjában nem voltak művészek, ő mégis gyerekkora óta imádott rajzolni, festeni. A Horváth Mihály téri általános iskolába járt, ahol a neves absztrakt festő – Vaszary János és Csók István tanítványa –, Magyarász Imre tanította a rajzot. Az egyik téli órán a diákok azt a feladatot kapták, hogy fessék meg a hólapátolókat. Zoltán akvarellje annyira jól sikerült, hogy a képet elküldték az Új-Delhiben rendezett Gyermekrajz Világkiállításra, ahol az akkor tizenkét éves magyar fiú művét a legjobbak között mutatták be.

Nagy Zoltán: Hólapátolók (a művész tizenkét évesen festette)

– Jó barátságba kerültem aztán Magyarász Imrével, rendszeresen jártam a műhelyébe, vittem hozzá a képeimet. Mesteremnek tekintettem őt – emlékezik a professzor. Gimnazistaként kitűnően tanult, középiskolai matematika-fizika versenyeket nyert. Negyedikben viszont már a pszichológia és az idegi hálózatok érdekelték leginkább, ezért is jelentkezett a budapesti orvosi egyetemre, ahová fel is vették. Már az első évfolyamban tudta, hogy ideggyógyász akar lenni. Az egyetemet summa cum laude végezte el 1966-ban, és az orvosi karrierje is töretlenül ívelt. Három szakvizsgát tett le – patológiából, neurológiából és elmegyógyászatból – és harmincnyolc évesen már osztályvezető orvos volt a Budapesti Orvostudományi Egyetem II. sz. Neurológiai és Pszichiátriai Klinikáján. Képzőművész látásmódja befolyásolta orvosi érdeklődését is: lenyűgözték a szöveti metszetek, az agyi struktúrák képi világa.

Nagy Zoltán: Minden szakad

A gyakorló orvoslás mellett kezdettől fogva kutatóként is dolgozott, főleg az agyi vérellátással foglalkozott, s ennek a leggyakoribb betegségével, a stroke-kal. Éveket töltött Észak-Amerikában, dolgozott Montreálban a Neurológiai Intézetben, majd az USA-ban a marylandi Bethesdában található Nemzeti Egészségügyi Intézetben. Közben tanulmányozta a Marylandi Egyetemen induló stroke-programokat is. Hazatérve nekifogott a hazai stroke-ellátás megszervezésének, amit az itteni drámai helyzet, a magas stroke-halálozás is sürgetett. – Akkoriban a nemzetközi orvosi kongresszusokon Magyarország volt az elrettentő példa – folytatja – mindenhol csökkent a stroke-esetek száma, csak Bulgáriában és Magyarországon emelkedett, de a leggyorsabban nálunk. Még nem álltak rendelkezésre itthon a korszerű vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, a tömeges elhízás és a dohányzás is növelte a stroke kockázatát.

Nagy Zoltán: Önarckép

Nagy Zoltán szervezésével létrejöttek az első hazai stroke-központok, elindította a neurológusok szakmai továbbképzését. 2002-ben kinevezték az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) főigazgatójává. A „Lipótot” öt évvel később egy szakmailag teljesen átgondolatlan politikai döntés alapján bezárták. A professzor szakmai életének egyik legnehezebb, legmegrázóbb időszaka volt ez.

Az OPNI bezárása után visszatért az egyetemre, majd az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetet vezette. Ezekben az évtizedekben az alkotás háttérbe szorult az életében. Intézményvezetőként percre pontosan be volt osztva minden napja, rengeteg konfliktust kellett kezelnie. Örült, ha otthon belezuhanhatott az ágyba és alhatott, legfeljebb zenét hallgatott. Számára a festészet soha nem a feltöltődést jelentette. Szerinte a vásznon megalkotni valamit, az ötlettől eljutni a megvalósításig, ugyanolyan verítékes munka, mint a kutatás. A festészet is szenvedés és szenvedély, akadt olyan képe is, amit tízszer is átfestett.

Nagy Zoltán: Fészek

Úgy véli, az orvoslást, a kutatást és az alkotást összeköti a kreativitás. Ennek a gyógyításban is komoly szerepe van. A professzor annak idején pszichiátriai szakvizsgájára készülve pszichoterápiát is végzett. Azt tapasztalta, hogy a kreativitás segíti a terapeutát, hogy a saját gondolati sémáiból kilépve a másik emberre tudjon figyelni, és szabad asszociációkkal dolgozhassanak. A művészetterápiának is régi hagyományai voltak az OPNI-ban. – Aki azt gondolja, hogy a művészetterápia csupán arra jó, hogy megnyugtassa a betegeket, és kikapcsolódjanak, az téved. A kreativitás félszabadítóan hat a betegre, megkerülheti azokat a társadalmi kommunikációs sémákat, amelyek károsodtak nála, és újra építheti a kapcsolatait a külvilággal – jegyzi meg.

Az OPNI művészetterápiás műhelyében több iparművész is dolgozott, többek közt a professzor felesége, Manninger Mária is. Példaként említi: Mária foglalkozott egy autista kisfiúval is, aki két évig gyakorlatilag néma volt. Viszont a terápiás csoportban gyönyörű képeket alkotott. Fél év elteltével már oly mértékben javult az állapota, hogy hajlandó volt kommunikálni, és egyre inkább be tudott illeszkedni a gyerekközösségekbe. A művészetterápia a társadalmi integrációt is segítheti. Meséli a professzor, hogy a lánya, Nagy Anna irodalom-esztétika szakon végzett, és jelenleg hátrányos helyzetű gyerekekkel foglakozik. Létrehozták a Csepp a tengerben Alapítványt, amely egy kisvárosban, Pilisben a többszörösen hátrányos helyzetű családok gyermekeinek szervez fejlesztő programokat. A rajz- és művészetterápia alapvető a beilleszkedésükben.

Nagy Zoltán: Feltámadás

A professzor élő példája annak is, hogy az alkotás, mint minden szellemi tevékenység fiatalon tart. Hetvenhat éves volt, mikor 2019-ben elindította a Szenior Akadémia nyilvános, ingyenes kurzusait a Semmelweis Egyetemen. A korosztályt érintő leggyakoribb betegségekről, a megelőzésről, az orvostudomány legújabb eredményeiről neves professzorok és tudósok tartanak előadásokat. Nagy Zoltán például a neuroesztétikáról beszélt. Kutatásokat végzett korábban a fiatal és idős agy működésével kapcsolatban is. Kimutatható, hogy bár az öregedéssel pusztulnak az idegsejtek, de ugyanazokat a feladatot, nagyobb hálózati mobilizációval az idősödő agy is meg tudja oldani. Több idegi hálózati elemet kapcsol be, hogy optimálisan működjön. – Van egy amerikai mondás: „Használd az agyadat, hogy védd!” Az alkotás nagyon jó hatással van az idegrendszerre – magyarázza. – Az agyban lévő szinaptikus kapcsolódások rendkívül dinamikusak, az idegsejtek nyúlványai folyamatosan mozognak, és tanulással új kapcsolatokat és hálózatokat lehet kialakítani még idős korban is. Ebben az aktív alkotómunka, de még a műalkotások passzív befogadása is sokat segít.

Nagy Zoltán: Bioszféra

Bőven hetvenen túl kezdett el újra intenzívebben festeni a professzor. 2021 októberében kiállítása nyílt a Semmelweis Szalonban, legközelebb márciusban állít ki a Nádor Galériában. Orvosi körökben sokan integratív személyisége miatt tisztelik őt leginkább. Festményein is ez az integráló, kiegyensúlyozó erő jelenik meg: az expresszív hatások és a precízen megrajzolt figurák jól megférnek egymás mellett. Olykor az alkotó kettős identitása is megjelenik a vásznon: egyszerre látjuk a világot a tudós és a művész szemével is. Egyik festményén a sűrű idegpályák mint a burjánzó gyökerek fonódnak össze, és támasztják a gerincoszloptörzset.

Nagy Zoltán gyakran fest portrékat is. Egyik mesterét és jó barátját, Sváby Lajost nem sokkal a halála előtt látogatta meg, a róla készített portré a lecsupaszított szenvedés képmása.

Saját magáról készített képére pedig egy Shakespeare-sort is írt: „To give yourself away, keeps yourself still” („Ha átadod, megtartod életed" – Szabó Lőrinc fordítása).

Ars poeticája is lehetne Nagy Zoltán életútjának: orvosként és művészként is igyekezett jobbítani a világot, s a mások javára fordított élet, a hiteles élet kulcsa is.

Nyitókép: Dr. Nagy Zoltán (fotó: Cser István)