A földi paradicsom vágya

Első alkalommal mutatkozik be Svájc határain kívül az alpesi ország egyik legjelentősebb magángyűjteménye. Az elmúlt évtizedekben létrehozott Christoph Blocher-gyűjtemény átfogó képet nyújt a svájci képzőművészet alakulásáról a realizmustól a szimbolizmuson át az expresszionizmusig. A gyűjteményből a Szépművészeti Múzeum mintegy hatvan kiemelkedő alkotást tár most a hazai közönség elé 2026. március 27-től. Az anyagot olyan mesterek művei fémjelzik, mint Albert Anker, Ferdinand Hodler, Giovanni Segantini, Félix Vallotton, Giovanni és Augusto Giacometti, Cuno Amiet és Adolf Dietrich.

A történeti fejlődés sajátosságaiból adódóan az alpesi államban nem alakultak ki dinasztikus gyűjtemények és művészeti akadémiák, és nem jött létre egységes nemzeti festőiskola sem. Ennek következtében az ország művészei – ifj. Hans Holbeintől Albert Ankeren és Ferdinand Hodleren át Félix Vallottonig és Giovanni Giacomettiig – tanulmányaikat a kor meghatározó művészeti központjaiban, Párizsban, Münchenben, Bécsben és Rómában folytatták, ahol bekapcsolódtak a nemzetközi művészeti vérkeringésbe. A jelentős alkotók mindegyike önálló, karakteres stílust alakított ki: a nagy európai centrumok irányzataihoz csatlakozva, mégis sajátos látásmóddal gazdagították azokat. Műveikben ugyanakkor felfedezhetők bizonyos közös vonások, amelyek kulturális és szellemi hátterükből fakadnak. A budapesti kiállításon szereplő festők mindannyian hazai élményeikből és életkörülményeikből merítve formálták meg a földi paradicsomról alkotott víziójukat, amely egyszerre személyes és egyetemes érvényű.

Cuno Amiet: Gummfluh, 1921, olaj, vászon, 81 × 85 cm

Svájc jellegzetes vonásai a vásznon

Albert Anker: Krumplihámozó lány, 1886, olaj, vászon, 71 × 52,5 cm

Albert Anker realista művészként a falujában élő gyerekeket tanulmányozta. Jean-Jacques Rousseau-hoz hasonlóan pszichológiai érzékenységgel ábrázolta őket mint romlatlan, ösztönös lényeket. A szimbolista Ferdinand Hodler saját paralelizmuselméletét követve szülőföldje nagyszerű hegyeit és tavait az örökkévalóság magasztos tereiként jelenítette meg. Giovanni Segantini, valamint Giovanni és Augusto Giacometti szinkretista módon újrafogalmazott keresztény témák helyszíneként festették meg az Engadin-völgyet. A Die Brücke drezdai művészcsoport tagja, Cuno Amiet a svájci hegyvidéket életörömtől lángoló expresszionizmussal ünnepelte. Félix Vallotton, a Nabik úttörő alkotója, valamint Adolf Dietrich autodidakta naiv művész a svájci tájat paradicsominak és időtlennek látták és ábrázolták.

A felsorolt neves XIX–XX. századi alkotók művészetének közös témája a svájci táj és a benne élő emberek mindennapjai. Az ő szemükben ez az egyedi hely az életről szóló példázat, örökkévaló táj, valamint a paradicsom víziója.

Emberek és természet harmóniája

Giovanni Segantini: Pihenés az árnyékban, 1892, olaj, vászon, 45 × 68 cm

A tárlat első része az emberi kapcsolatok bensőségességére, a családi élet meghittségére, a mindennapokban felragyogó szépségre irányítja a figyelmet, zsánerjeleneteken, portrékon és csendéleteken keresztül. A kiállítás második része az emberen kívül létező valóság, a természet – ezen belül a svájci Alpok – hol grandiózus, hol pedig szűkebb fókusszal megidézett – fenséges világát állítja középpontba.

A tárlat tizenegy szekcióra tagolódik. A szeretet mint szakrális erő elnevezésű kiállításrészben számos olyan ábrázolást láthat a közönség, amely céljában, kompozíciós megoldásaiban vagy szimbolikus értelmében világiasult (szekularizált) szentképként is értelmezhető. Christoph Blocher rendkívüli gyűjteményében több festményen tematizálódik az isteni szeretet földi megvalósulása: akár Albert Anker megható gyermekábrázolásaira, akár Ferdinand Hodler fenséges tájképeire, akár Giovanni Segantini vagy Giovanni Giacometti megkapó, bensőséges jeleneteire gondolunk. A belső ragyogás című tematikus egységben portrékat mutat be a kiállítás, legnagyobb számban Anker gyermekekről készült festményeit. Anker ritka állhatatossággal és mélységgel foglalkozott a gyermekek személyiségével és lelki világával, művei többségének központi témája a gyermek, kifogyhatatlan motívumforrást és vizuális inspirációt jelentve a művész számára. A mindennapi élet apró mozzanatait, zsánerképeket, a svájci népélet jellegzetes alakjait, a társadalomban rejlő békét és csendes derűt láthatjuk A pillanat varázsa című szekcióban.

Ferdinand Hodler: Az érzés, 1901–1902 (később átdolgozva), olaj, vászon, 115 × 76 cm

Az Időtlenség otthoni fényben című kiállításrészben csendéletekkel találkozik a közönség. Az itt bemutatott Anker-művek nem öncélú virtuozitásról vagy a néző megtévesztéséről szólnak, sokkal inkább az otthoni miliő és az intim hangulat megteremtéséről. Ettől válnak autentikussá és illeszkednek szervesen az életmű egészébe. A Családi körben elnevezésű szekcióban látható festmények egyfajta archaikus békét tükröznek, a család és az emberi kapcsolatok szeretetteljes közegét. Anker a XIX. századi berni paraszti világ festőjeként hitelesen ábrázolja a kor férfi- és női viselettípusait, tárgykultúráját és élettereit, egyúttal képet ad a korabeli családi szerepekről is, míg az Igazak álma című kiállításrész alvó figurái a gyermeki jellem tisztaságát hivatottak bemutatni.

Giovanni Segantini: Az élet angyala, 1894–1895, akvarell, 59,5 × 47,9 cm

Ferdinand Hodler figurális műveivel találkozhatnak a látogatók a Harmónia a világmindenséggel című szekcióban. A fenséges tükröződése kiállításrészben Hodler tájképfestészetének fontos témáit láthatjuk. A művész a természeti jelenségeket megfigyelve, a színek és formák szabálytalan ismétlődéséből vezette le egyik legfontosabb, az egész életművén végighaladó művészeti elvét: a párhuzamosságot.  A fenti tematikához szorosan kapcsolódva a Táguló horizontok részben tavakat, a Megérinteni a végtelent elnevezésű részben pedig hegyeket ábrázoló festményeit mutatja be a kiállítás.

Ferdinand Hodler, A gesztenyefák, 1889 körül, olaj, vászon, 35,4 × 27 cm

A hegyek festői címet viselő, a kiállítást lezáró szekcióban a századforduló és az azt követő időszak modernista törekvései aktív résztvevőinek és alakítóinak (Giovanni és Augusto Giacometti, Cuno Amiet, Félix Vallotton, Adolf Dietrich) műveit láthatja a közönség. Ők Németországban, Franciaországban, Olaszországban tanultak és váltak az európai művészeti élet részeseivé. Vincent van Gogh, Paul Cezanne és Paul Gauguin követőinek vallották magukat, és kapcsolatba kerültek a kortárs avantgárd mozgalmakkal. Műveikben a vonal és a szín kifejezőerejét, dinamikáját, szimbolikus és dekoratív lehetőségeit kutatták. Ugyanakkor a hegyek festőiként is hivatkoztak magukra, témáikat, motívumaikat szívesen merítették közvetlen lakókörnyezetük megfigyeléséből, a svájci természeti és épített környezet tárgyaiból, illetve nemzetük történelméből.

Giovanni Giacometti: Téli reggel, olaj, vászon, 81 × 85 cm

A kiállítás kurátorai Matthias Frehner svájci művészettörténész, a berni Kunstmuseum volt igazgatója, Lovass Dóra, az Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményének kurátora és Bors-Bulbuk Zsuzsanna, a múzeum művészettörténésze.

A kiállítás 2026. március 27. és június 7. között tekinthető meg.
További információ ITT.

Nyitókép: Ferdinand Hodler A Grammont Caux felől, reggeli fénybencímű műve, 1917, olaj, vászon, 64 × 90,5 cm (a nyitókép és a cikkben szereplő képek forrása: Christoph Blocher gyűjteménye)