by Gáti Katalin Teodóra 2021. júl 13.

A függőség útja

Interjú Alexander Ramselaarral

Alexander Ramselaar az üzleti életről váltott a művészi vonalra. Először a szüleitől tanult minták nyomán fogott bele a műgyűjtésbe, de hamar önálló útra tért. Nem csupán a lakását díszítik különféle ritka, értékes tárgyak, de a szenvedélye a munkája is lett: kortárs fiatal alkotók és intézmények pénzügyi tanácsadójaként dolgozik. Cégével hidat képez a vállalati és a művészi szféra között. A műgyűjtés máig a szenvedélye, de már más szempontok szerint választ, mint harminc évvel ezelőtt.

Hogyan szippantotta be a kultúra, ezen belül is a képzőművészet, a műgyűjtés?

Kiskamaszkoromtól kezdve koncertekre jártam, sokat olvastam és filmeket néztem – ez volt a három fő irány, amelyen elindultam a művészet felé. Később vállalat-gazdaságtant tanultam Rotterdamban, miután végeztem, vettem egy lakást, és dolgozni kezdtem. Minden barátom olcsó bútorokból rendezte be az otthonát, engem ezzel ellentétben érdekelni kezdtek a minőségi bútorok, a dizájn, úgyhogy olyan modellek gyűjtésébe fogtam, amelyeket például asztalként vagy lámpaként tudtam használni. Lassan haladtam előre, ezért éveken keresztül kerti székeken ültem a lakásomban; mindig egy következő ülőalkalmatosságra, asztalra vagy éppen kanapéra spóroltam. Ez volt a belépőm a műgyűjtésbe. Felébredt bennem az érdeklődés a kortárs dizájn és az egyes darabok története iránt is. A szüleim gyerekkoromtól kezdve sokat vittek múzeumokba, évente egy-két alkalommal mindet körbejártuk, és ilyenkor általában tájképeket vagy virágokat ábrázoló festményeket vettünk. Később kortárs festményekre váltott a család, és konkrétan emlékszem, úgy harmincéves korom körül egyszer megláttam egy új képet a szülői ház falán, ami teljesen lenyűgözött. Egy rotterdami galériából vásárolták. Volt egy kis spórolt pénzem, ezért úgy döntöttem, ellátogatok oda, és fél óra múlva már boldog tulajdonosa voltam életem első megszerzett műalkotásának.

Milyen érzéseket keltett önben az első műtárgy önálló birtokba vétele?

Új időszámítást indított számomra a műgyűjtésben, noha akkor azt gondoltam, hogy ez csupán egyszeri alkalom volt, és soha többé teszek hasonlót. Fura érzés volt ugyanis sok pénzt elkölteni valamire, ami jóllehet fizikai tárgy, mégis használhatatlan, nincs funkciója, maximum ránéz az ember, és a képzeletét hívja utazásra. Hiába nem akartam, teljesen megváltoztatott, szinte függővé tett, hogy napi kapcsolatba kerültem egy műalkotással. A szüleim indítottak el a műgyűjtés felé, de attól kezdve, hogy rátaláltam, már a magam útját jártam. Rájöttem, hogy a művészet világa sokkal nagyon Rotterdamnál, ezért Amszterdamba is elmentem, majd felfedeztem a külföldi művészeti vásárokat. Néhány évvel később meghívtak egy prominens találkozóra, ahová a világ összes pontjáról érkeztek műgyűjtők. Egyre többet utaztam, és számos alkotó munkásságával ismerkedtem meg, valamint kurátorokkal, múzeumigazgatókkal léptem kapcsolatba. Ez a szenvedély pár év után teljesen átvette az irányítást az életem és a szabadidőm fölött.

Forrás: alexander-ramselaar.com

Miként változtatta meg az életét a műgyűjtés szenvedélye?

Hétvégenként mindig úton voltam, kiállításokra jártam, képzőművészeti alkotásokról tanultam, és ha volt rá anyagi keretem, akkor vásároltam. Ez a mai napig így van. A műgyűjtők élete mindig nehéz, mert míg például a bélyeggyűjtők kollekciója egy napon teljes lehet, addig egy művészi alkotásokból álló gyűjtemény soha. Ahogy az életem ösvényén haladok, az egyetlen hiba, amit elkövetek, hogy múzeumokba és galériákba járok, és ha olyat látok, ami megérint, muszáj megszereznem és hozzáadnom a kollekciómhoz. Az évek során kialakult kapcsolatrendszeremen keresztül meg tudom mutatni a gyűjteményemet. Általában évente pár alkalommal kölcsönadok néhány darabot a kollekciómból egy múzeumnak, de arra is nyílt lehetőségem, hogy magam mutassam be azokat művészeti vásárokon vagy Hollandia terein. Ahogy ezekre a kiállításokra készültem, rájöttem, milyen témák érdekelnek leginkább a műalkotásokkal kapcsolatban: főleg a fiatalok, illetve szerepük a változó politikai társadalomban, valamint az ember és a természet viszonya.

Miért váltott a vállalati szféráról a művészet menedzselésére?

Egyszer olvastam egy könyvet az antropocén korról, és rádöbbentem, hogy a gyűjteményem darabjainak többsége erről „mesél”. [Az antropocén jelentése „új ember”, az emberi tevékenység bolygóra gyakorolt, totális és visszafordíthatatlan környezeti hatása, a modern „ember” fogalmának a rendszerszintű újraértelmezése. – A szerk.] Ez ma már felkapott kérdés, de a művészet megelőzte a médiát. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt húsz évben gyűjtött munkáim nagy része pontosan ezt a témát járja körül. Közel húsz évig dolgoztam a vállalati szektorban, először könyveléssel, majd ingatlanfejlesztéssel és befektetésekkel foglalkoztam, mielőtt tíz évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy pályát módosítok. Egy idő után rájöttem, hogy sokkal érdekesebb emberekkel találkozom a művészeti, mint az üzleti életben. Vonzott, hogy a művészek őszinte emberek, az alkotásaikon keresztül meg akarják érteni az őket körülvevő világot. Számukra a pénz nem cél, hanem eszköz, ami az alkotás feltétele. Ugyan alkotniuk kell, hogy megéljenek, de nem csak erről van szó, hanem egyfajta immateriális értékről is. Végül 2012-ben saját vállalkozást indítottam, és a kulturális élet szereplőinek ingatlanokkal és pénzügyekkel kapcsolatos ügyeit kezdtem intézni. Sokan megkérdőjelezték a döntésemet, és nem értették, miért hagyok ott egy biztonságos, stabil munkahelyet, de én úgy érzem, ez a legjobb döntés, amit valaha hoztam.

Hogyan néz ki a munkája a gyakorlatban?

Három fontos területet fogok egybe: egyrészt a pénzügyi és ingatlanpiaci háttér szakértője vagyok, másrészt a művészet tisztelője, mert megértem, hogyan működnek, viselkednek, gondolkodnak ezek az emberek. A munka nagy része a két világ közötti híd megteremtéséről szól: a kreatív világ összekötéséről az állami és egyéb intézményekkel, filantrópokkal. Ezen kívül holland alapítványokkal és a városi tanácsokkal közösen olyan hitel jellegű, mikrohitelekhez hasonlatos pénzügyi megoldásokat fejlesztek a művészek számára, amelyekhez nem tudnának bankokon keresztül hozzáférni. Az a munkám, hogy a kreatív egyéneket és a kulturális intézményeket összekapcsoljam a hivatalvezetőkkel, az állami szereplőkkel.

Továbbra sem hagyott fel a gyűjtői szenvedélyével. Változtak a szokásai ezen a területen valamelyest az évek során?

Nem hagytam fel a műgyűjtéssel, habár korábban, még munkavállalóként többet kerestem, így több lehetőségem volt vásárolni. Ugyanakkor mivel nem tudok annyit költeni, mint előtte, intenzívebben, fókuszáltabban kezdtem vásárolni, ami meglátszik az elmúlt tíz évben gyűjtött képeimen. Nem fogok visszatérni a vállalati életbe, azonban az intézményekkel, bankokkal való kapcsolattartás most is a mindennapjaim része. Az első pár évben intuitívabb, pillanatnyi döntéseket hoztam a művek kiválasztásánál, míg az utóbbi tíz évben sokkal tudatosabb lettem. Már szinte sosem vásárolok azonnal, sok gondolkodás, beszélgetés, kételkedés, olvasás, kutatás előzi meg a döntést. Manapság sokkal felkészültebb vagyok, utánanézek a művészeknek, és fontolóra veszem, hogy milyen kapcsolat van az adott mű és a kollekcióm már meglévő darabjai között. Több kritériumot fogalmazok meg, mielőtt beszerzek egy új tárgyat.

Forrás: galleryviewer.com

A műgyűjtés bizonyos szempontból rendkívül zárt világ, szinte az egyetlen, amelyben nincsen kormányzati szabályozás. Számomra ugyanakkor nagyon nyitottnak is tűnik: az érdeklődők viszonylag könnyen megtalálhatják benne a helyüket, könnyű új embereket megismerni, információkat szerezni. Sosem éreztem, hogy különösebben törtetnem kellene az itt betöltött pozíciómért. Sokszor előfordult azonban, hogy megvettem valamit, és rájöttem, hogy a szememnek jobban tetszett, mint a pénztárcámnak, és többet költöttem, mint amennyit megengedhettem volna magamnak. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a galériák és a művészek látták, milyen szenvedélyes vagyok, és kitolták a fizetési határidőt, vagy rugalmasabbak voltak az árakkal és a feltételekkel kapcsolatban. A pénz korlátozza, hogy meddig mehetek el: nem vásárolok olyan területeken, ahol nagy a verseny más gyűjtőkkel. A gyűjteményem több mint fele fényképekből, a másik fele installációkból, szobrokból áll. A tárgyak iránti vonzalmam soha el nem múló szenvedély.

A nyitókép forrása: galleryviewer.com