„A hangsúly nem a kiállításon van”

A Dinamikus struktúrák című nagyszabású tárlat még néhány napig látható a MODEM-ben: a Magyar Nemzeti Bank 1422 darabos letéti gyűjteményéből 134 kiemelkedő alkotást tekinthetünk meg 2026. április 12-ig. A huszonkilenc vidéki múzeum példátlan összefogásával megvalósuló kiállítás arra hívja fel a figyelmet, hogy a képzőművészeti szereplők eredményes együttműködéséhez nyitott szemléletre, új struktúrára van szükség. Vizi Katalinnal, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ vezetőjével beszélgettünk a tárlatról, az elmúlt öt év eredményeiről és arról, tervez-e újra pályázni az intézmény igazgatói pozíciójára.

Az El nem mesélt történetek című kiállítás kapcsán kapták a felkérést, hogy koordinálják a Magyar Nemzeti Bank gyűjteményének szakmai, demokratikus szétosztását. Kérem, meséljen a tárlat koncepciójáról, illetve arról, hogyan fogalmazódott meg önökben az igény arra, hogy erősítsék a vidéki múzeumok közötti párbeszédet!

A kiállítás kurátora, Don Tamás hívta fel a figyelmünket pár évvel ezelőtt, hogy feltűnően kevés szó esik a vidéki képzőművészeti gyűjteményekről, az azokhoz tartozó múzeumokról, illetve általában a képzőművészet bemutatásának lehetőségeiről Budapesten kívül. Beszélgetéseink során számos ötlet vetődött fel, hogy mit és hogyan lenne érdemes elsőként láthatóvá tenni a témából, milyen közös hangon szólaljon meg a kezdeményezés. A diskurzus végül abba az irányba terelt bennünket, hogy térképezzük fel a gyűjtemények aktuális helyzetét – mintegy vonalat húzva és kimondva: jelenleg itt tartunk.

Ennek megfelelően 2024 tavaszán a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségén keresztül felhívást tettünk közzé, hogy párbeszédet indítsunk az 1989 és 2024 közötti gyűjteménygyarapodásokról. Minden érintett intézmény csatlakozhatott, végül huszonegy múzeum kapcsolódott a kezdeményezéshez. A felhívás eredményét egy kiállításon szerettünk volna bemutatni a MODEM-ben. Ehhez alapvető adatokat kértünk be az intézményektől: a gyűjteményük teljes méretéről, azon belül a képzőművészeti anyag arányáról, a múzeumban dolgozók létszámáról, a rendelkezésre álló kiállítótér nagyságáról. Rendkívül informatív adatbázis állt össze, amely fontos képet mutatott a képzőművészet bemutathatóságáról is. Ez volt a projekt egyik alapja. A másik pillért négy, a témával foglalkozó kutató és művészettörténész jelentette: megkértük őket, hogy írjanak tanulmányt a vidéki múzeumok helyzetéről. Ezeket az anyagokat Fillér Máté dolgozta fel animációk formájában.

A kiállítás adatbázisát tehát egyrészt a múzeumok szolgáltatta információk, másrészt a felkért szerzők és kutatók munkái adták. A tárlat nemcsak tartalmában volt jelentős, hanem esztétikai értelemben is: a részt vevő múzeumok rég nem látott, féltve őrzött, kiemelkedő műtárgyakat mutattak be nálunk.

Ez a kiállítás fontos előzménye, origója volt az MNB-hez kapcsolódó projektnek. Az, hogy ugyanazon falak között – egyelőre letéti adomány formájában, de reményeink szerint néhány éven belül végleges adományként – ilyen léptékű gyarapodás válhat láthatóvá, különös jelentőséggel bír egy olyan időszakban, amikor a gyűjteményezés rendkívül nehéz körülmények között zajlik. Kifejezetten fontosnak tartottam megmutatni, hogy a problémák feltárására, a kritikai vagy tényfeltáró kiállításokra igenis érkezhet érdemi válasz. Ahogyan a megnyitón is mondtam, ez a gesztus visszaadta a hitemet, hogy érdemes ilyen típusú kiállításokat létrehozni.

Az El nem mesélt történetek megnyitója

Milyen szempontok alapján osztották el a múzeumok között a pénzintézet gyűjteményét?

Mi azt koordináltuk, hogy miként történjen a felosztás, ezen kívül csupán az eredményeket dokumentáltuk. A Magyar Nemzeti Bank első körben a Szépművészeti Múzeumot jelölte ki fő letéteményesnek, amelynek igazgatósága úgy döntött, hogy a vidéki múzeumi közösség részesüljön a letéti lehetőségből, akkora mértékben, amennyire szeretné. Az El nem mesélt történetek kapcsán több intézménnyel is aktív kapcsolatot ápoltunk, ezért bennünket kértek fel, hogy dolgozzuk ki a műtárgyak elosztásának koncepcióját. Munkatársaimmal olyan módszert alakítottunk ki, amely nem bizottsági vagy szakértői döntéshozatalra épült, hanem az elvre, hogy minden múzeum egyenlő szavazati joggal rendelkezzen. Ezért átfogó táblázatot készítettünk, amelyben az összes felajánlott műtárgy és résztvevő intézmény szerepelt. Mindenki bejelölte, mely műtárgyakat szeretné. Ha egyre több intézmény is igényt tartott, az érintettek összeültek és egyeztettek.

Okozott ez konfliktust az intézmények között?

Összesen 650 megbeszélést dokumentáltunk. Volt, hogy egyszerre 15 intézmény képviselői vettek részt a beszélgetésen. A tárgyalások nagy egyetértésben zajlottak, a résztvevők őszintén, szakmai szempontok és a lojalitás alapján hallgatták meg egymást, és mérlegelték, hogy hol érdemes az adott műalkotást elhelyezni. Nyilván a nagy klasszikusoknál volt a legnépesebb a kerekasztal: Molnár Vera, Keserű Ilona, Reigl Judit munkái népszerűek voltak, de veszekedés nem alakult ki.

Látogatók az El nem mesélt történetek című tárlaton

A Dinamikus struktúrák Hencze Tamás ismert sorozatára utal. Miért éppen erre a címre esett a választás, és milyen üzenetet hordoz?

A cím Don Tamás érdeme, ő találta ki, és én teljes mértékben egyetértettem vele. Azt szerettük volna kifejezni, hogy elkezdődhet a régóta változatlan struktúrák átalakulása, dinamikus fejlődése. Ez egyfajta előrevetítése a reményteli jövőképnek, amelyben a dolgok talán kilépnek a lassú, stagnáló folyamatból, és mozgalmassá válnak.

Készült a kiállításhoz katalógus?

Nem, mert azt szeretnénk, ha inkább az intézmények számolnának be róla, hiszen nem a kiállítás a lényeg. A tárlat csupán vizuális esszenciája annak, ami történt: a hangsúly abszolút nem a kiállításon van, hanem a Budapesten kívüli múzeumi háló gyarapodásán – ezt szeretnénk is kommunikálni. Viszont az „origó” tárlat, az El nem mesélt történetek tanulságaiból tartalmas kiadvány született, amelyet széles körben igyekszünk terjeszteni.

Don Tamás a Dinamikus struktúrák megnyitóján

Terveznek még hasonló együttműködéseket a vidéki kollégákkal?

Minden ilyen kezdeményezésre nyitottak vagyunk, de konkrét terv jelenleg nincs. Ugyanakkor szeretnénk a saját gyűjteményünket utazókiállításként országszerte bemutatni. Ennek szervezése – a kitűnő szakmai kapcsolatoknak köszönhetően – már elindult, aktív szakaszba lépett, de egyelőre még nem látjuk pontosan, milyen formában valósul meg.

Mitől különleges ön szerint az MNB kollekciója?

A gyűjtés 2020-ban, vagyis a COVID-időszak elején indult. Egy-egy művésztől akár tíz-tizenöt képet is megvásárolt az MNB, ráadásul galériákon keresztül, így a vásárlás egyszerre nyújtott támaszt az adott művésznek és a kereskedelmi galériáknak is. Ez abban az időszakban hatalmas segítséget jelenthetett.

Mit gondol: egyben vagy kisebb egységekre bontva képvisel nagyobb értéket a kollekció?

Véleményem szerint kisebb egységekre bontva jobban hasznosul majd a gyűjtemény. Mint említettem, a bank egy-egy művésztől, azonos periódusból gyakran tíz, tizenkét, akár húsz művet is vásárolt. Emiatt a kollekció nagy része ismétlődő jellegű, ezért jó döntés, hogy a művek különböző intézményekhez kerülnek.

Látogatók a Dinamikus struktúrák című kiállításon

Mi lesz a műtárgyak sorsa a kiállítás után?

A fogadó intézményekhez kerülnek, ahol reményeink szerint bemutatják a helyi közönségnek.

Milyen a vidéki múzeumok helyzete 2026-ban? Milyen nehézségekkel küzdenek, és milyen lehetőségeik vannak?

Más nevében nem szeretnék beszélni, hiszen a problémák lokálisan eltérhetnek. Bár Debrecen az ország második legnagyobb városa, lakosságszámban jelentősen elmarad Budapesttől. Mi a Ludwig Múzeummal érezzük magunkat párban: a két intézmény alapterülete szinte azonos, ugyanakkor a főváros és a körülötte élő lakosság száma tízszer nagyobb. Az intézmény, az infrastruktúra és a forrásigény nagyjából ugyanaz, ám a művészet iránt érdeklődő vásárlóképes közeg tízszer nagyobb – ez óriási különbséget jelent. Tudom, hogy a budapesti múzeumok is küzdenek a gyűjteményfejlesztéssel, ugyanakkor teljesen más a közösségük és a hatásfokuk, így a hangjuk is sokkal erősebb. A mindennapokban talán könnyebb dolguk van, és ez jól mérhető, ha azonos színvonalú kortárs képzőművészeti kiállítások látogatottsági adatait vetjük össze. Ezen nincs mit szégyellni vagy magyarázni: egyszerűen lokáció kérdése, ebből kell a maximumot kihozni, amin minden nap dolgozunk.

Hogyan alakult a MODEM látogatószáma az elmúlt években?

Évről évre stabil erősödés tapasztalható. A 2022-től használt mérési rendszerünk nem enged teret a téves információnak: állandó kritériumok mentén számoljuk a látogatószámot. Minden évben 10–15 százalékos emelkedés figyelhető meg.

A MODEM épülete

Milyen arányban látogatják a MODEM-et vidéki és budapesti érdeklődők?

Minden jegyvásárlásnál rögzítjük az irányítószámot, és folyamatosan nyomon követjük a beérkező statisztikákat. A látogatók nagyjából 70 százaléka környékbeli, 20 százaléka budapesti, és 10 százaléka egyéb településről érkezik. Nálunk viszonylag jó a budapesti arány, de értem, hogy egy-egy vidéki múzeumba vagy kiállításra a távolság miatt sokszor nehézkes eljutni. Éppen ezért különösen örülök a Debreceni Programok-applikációnak, amely lehetővé teszi, hogy egy pillanat alatt átlássuk, mi minden történik aznap a városban.

Egy korábbi interjúban mondta, hogy nem feltétlenül a látogatószámokban méri a sikert. Változott a véleménye, amióta a MODEM élén áll?

Igen. A látogatószám a siker kulcsfontosságú mérőszáma. Azonban számomra fontos az is, hogy a művész elégedett legyen a kiállítással, és óriási öröm, amikor a tárlataink díjakat kapnak – az elmúlt két évben több elismerésben is részesültünk. Emellett lényeges – még ha nehezen is mérhető – a fiatalokra mért hatásunk. A MODEM évek óta szervezett kurzusait akkor érzem igazán sikeresnek, ha kiderül: egy-egy résztvevő a program hatására pályát módosít, akár művészeti egyetemre jelentkezik. Ez az eredmény túlmutat a számokon.

Miként kapcsolódik a MODEM a helyi művészközösségekhez?

Kétféleképpen. Két éve nyitottuk meg a földszinten a Project Space-t, ezt az ingyenesen látogatható, mintegy 60 négyzetméteres, barátságos white cube teret. Ez elsősorban a Debrecenben született vagy itt felnőtt képzőművészeknek biztosít bemutatkozási lehetőséget, és inkább a fiatalabbakat szólítja meg. Az idősebb generáció emblematikus tagjainak évente, másfél évente egy-egy nagy kiállítást szentelünk: idén a 2025-ben elhunyt debreceni művészünknek, Kányási Holb Margitnak adózunk átfogó tárlattal.

Mi lett a 2026-os év hívószava?

A MODEM-család. Ez alatt a MODEM baráti kört és a támogatói kört értem: olyan közösség kialakítását, amelynek tagjaival személyesebb és szorosabb kapcsolatot ápolhatunk, mint jelenleg.

Látogató az Időmimikri: Salvador Dalí divatvíziói és az Iparművészeti Múzeum kortárs magyar divatanyaga című kiállításon

Milyen kiállításokkal készülnek erre az évre?

A festőzseni, Salvador Dalí divatvízióit kortárs tervezők munkáival társító tárlatunkat az állandó gyűjteményünkből rendezett, a húszéves intézményre reflektáló kiállítás követi. Ezután Nemes Csaba, majd nyáron Kányási Holb Margit életmű-kiállítását rendezzük meg, azt követően pedig Imre Mariann és Richter Sára – két rendkívül érzékeny alkotó – közös tárlata nyílik. Igazán elgondolkodtató kiállítás lesz. Az évet Az élet gondozói / Cultivators of Life című kiállítás zárja, a tranzit.ro szervezettel együttműködve. A bukaresti és debreceni kertek tapasztalataira épülő program román, magyar és nemzetközi művészek terepmunkái nyomán létrejött alkotásokat kapcsolja össze és helyezi kontextusba a MODEM falai között. A Project Space-ben a debreceni kötődésű fiatalok közül idén Antalka Zsófi és Kádár Emese mutatkoznak be.

2026 június végén jár le az ötéves igazgatói megbízatása a MODEM élén. Melyek voltak az elmúlt évek legfontosabb eredményei, és mire a legbüszkébb ebből az időszakból?

Nehéz visszaadni pár mondatban, mi minden történt. Néhány fénypontot mégis kiemelnék:  2021-ben a Pompidou Központ ránk bízta állandó kiállításának egyik ékét, Kandinszkij három milliárd forint biztosítási értékű művét a Párizsi absztraktok című kiállításunkra. Ez komoly szakmai bizalomról tanúskodott. 2022-ben elindítottuk a Debreceni Egyetemen a MODEM-kurzust. Az előadásokat kollégáink tartják, és minden szemeszterben telt házzal hozza közelebb a kortárs művészetet az egyetemistákhoz. 

2023-ban – hosszas előkészítő munka után – vált a MODEM galériából muzeális intézménnyé. Ezzel egy időben megkaptuk a Családbarát múzeum minősítést, emellett pedig a digitális térben is dobbantottunk: az Egri EKK Egyetem tervezőgrafikus diákjainak ötletei alapján megépített honlapunk elnyerte az Év Honlapja díjat.

A siker fontos fokmérője a kiállítások színvonala. 2024-ben Legjobb egyéni tárlat kategóriában a nálunk rendezett Berhidi Mari-életműkiállítás nyert, Múzeumpedagógiai nívódíjat kapott a Feltűnő tárgyak projektünk, a New York-i MoMA után nyolcvan négyzetméteres LED-falon mutathattuk be a világsztár médiaművész, Refik Anadol egyik lenyűgöző adatvizualizációs művét. 2025-ben zászlónkra tűztük az inkluzivitást, amellyel célunk, hogy minél akadálymentesebbé váljon az intézmény. Emellett rekordszámú, 417 sajtómegjelenésünk volt és szintén ez volt az az év, amikor a MODEM az Év Múzeumává vált. Utóbbi elismerés bizonyos szempontból a megelőző évek munkájának megkoronázása. És ez csak egy-egy fontos esemény.

Szintén lényeges, hogy minden évben stabilan sikerült emelni a látogatószámot. Debütálása óta aktív szervezői vagyunk a debreceni művészközösség közös ünnepének, a Debrecen Art Week-nek, és a 2026-os Power50, azaz a hazai művészeti élet ötven legbefolyásosabb szereplője között idén már három MODEM-es kolléga is szerepel a listán. Ez már önmagában óriási dolog, nem beszélve arról, mekkora eredmény ezt elérni Budapesten kívüli intézmény munkatársaiként. Ezt igazolja, hogy nincs más vidéki intézmény a bekerültek között! Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben a Budapest-centrikus közegben látható és értékelt a tevékenységünk. 

Vizi Katalin (fotó: Vigh Levente)

Tervez újra pályázni a pozícióra? Amennyiben igen, milyen új elképzeléseket kíván megvalósítani, és milyen szakmai irányokat jelölne ki a következő ciklusban? 

A munka még nincs elvégezve. Sok tervem van. Ehhez persze vízió kell, annak struktúrába rendezéséhez pedig stratégia szükséges. A pályázatom a víziót fogja tartalmazni. Pozitív elbírálás esetén annak kibontása és stratégiába foglalása közös munka lesz a csapattal, hiszen nagyon fontos, hogy mindenki saját ügyének érezze az elképzelt irányokat és hozzátegye saját ujjlenyomatát. A vízió egyik sarokpontja az inklúzió: befogadó, nyitott intézmény legyen a MODEM. Emellett felelős intézményként a vizuális nevelés, művészettel kapcsolatos edukáció is zászlóshajó kell legyen, hiszen ebben a témakörben egy ideje borzasztóan magára hagyták a diákságot, ezt nem lehet tétlenül nézni. Ezer a dolog! 

Nyitókép: Vizi Katalin (fotó: Vigh Levente)

Lásd még:

„Egyetlen intézmény sem lehet sikeres, ha a lokális közege nem értékeli” – Beszélgetés Vizi Katalinnal, a MODEM igazgatójával

Perspektívaváltás felső szinten – Felsővezetői mentorprogram a kultúráért