A harmadik hely

„Együtt lenni másokkal”, ez az, ami mindig is vonzotta Derdák Andrást, akit sokan a Banán Klub vezetőjeként, majd a Millenáris Park művészeti igazgatójaként, azután a Párizsi Magyar Intézet direktoraként ismertek meg. Legutóbb, több mint egy évtizedig ő volt feleségével és kollégáival a Sziget Fesztivál képviselője a francia nyelvterületeken (Franciaországban, Belgiumban, Svájcban és Luxembourgban). A Covid új gondolatokat és élethelyzetet hozott a Franciaországban élő Derdák Andrásnak, aki nemrég belevágott egy kastélyprojektbe.

Derdák András (fotó: Földes Anita)

A Facebook-oldalán, majd emailben gyűjtött társakat ahhoz, hogy kommunában élhessen, később, hogy közösen francia kastélyt vásároljanak. Viszonylag kevés ember fejében jár akár az egyik, akár a másik. Miért vágyott bármelyikre is?

Alapvetően szeretek emberekkel lenni, és minden, amit az elmúlt harminc évben csináltam, valami hasonló volt. Előfordult, hogy a munkahelyemen laktam, mert a Párizsi Magyar Intézetben az igazgatói lakás az épületben volt. A kommuna gondolata pedig úgy alakult: láttam, a szüleink nem készültek fel rendesen arra, hogy idővel más lesz az igényük, mint fiatalon. A másik ok, hogy jóllehet, mindig bejelentett munkahelyeim voltak, szinte biztos, hogy a kortársaimmal együtt nem abból lesz nyugdíjunk, hanem, amit megteremtünk magunknak. Abban gondolkodtam, hogy vennénk egy nagyobb tanyát tíz-tizenkét házzal, mindenki külön lakna, de lennének közösségi terek.

A feleségének, Anitának is ez a vágya?

Nem, ő kifejezetten taszítást érez ebben az ügyben. Városi lánynak tartja magát, és egyelőre nem látja bele mindazt a jót, amit én. És akkor jött a Covid, amikor elfogytak a munkáink. Cégünkkel különböző fesztiváloknak dolgoztunk: a magyar Szigetnek, a Balaton Soundnak, a szerb EXIT-nek és több másiknak a kelet-európai régióban. Mindent menedzseltünk a francia nyelvterületeken az utazásoktól a reklámokig, a sajtótól a jegyárusításig, a social médiától a helyi kemping és kocsma szervezéséig, előadókat javasoltunk és tehetségkutatókat szerveztünk. Amikor a járvány után már lehetett újra dolgozni, akkor nem vágtunk bele, nem volt kedvünk hozzá. Ez egybeesett azzal, hogy lejárt az aktuális  hároméves szerződésünk, a Szigetnek is jól jött, mert a jelenlegi gazdasági helyzetben olcsóbb megoldást akart találni. Gyakorlatilag két éve a tartalékainkból élünk, és ez nem is lett volna elképzelhető a francia állam segítsége nélkül. A munkanélküli segély itt két évig tart például, nem három hónapig, mint Magyarországon.

Derdák András 2015-ben (fotó: Földes Anita)

Két év után más munkát keresett?

Már előbb. Bár továbbra is szeretek a Nagyszínpad szélén állni és nézni ötvenezer ember örömét, személyesebb dologra vágyom. Így nekem a kastélyprojekt lett a munkám.

Hogy lett kastélyprojekt a közösségi házvásárlás helyett? Mi riasztotta el az első elképzelésétől?

Engem semmi nem riasztott el, bár a feleségem tiltakozása kicsit csökkentette a lelkesedésemet, de nem ez volt a szűk keresztmetszet, hanem az, hogy kiderült, akinek pénze van, az nem Dél-Franciaországot választja, hanem valamelyik skandinávot. Akinek nincs pénze, az nem tud beszállni. Aki elhagyná Magyarországot, az nem Franciaországba jönne, mert inkább angolul vagy németül beszél. A speciális szűrőn nem maradt fönt még három-négy család sem. És egyedül kommunát csinálni nem életszerű.

A kiskastély Val-d'Aigoual-ban (fotó: Derdák András)

A kommuna nem jött össze. A kastélyvásárlás ötletével kiket keresett meg?

Franciaországban szóltam néhány ismerősnek, de nem vágtam bele a fundraisingbe, amely annyira népszerű itt: sokan úgy vásárolnak kastélyt, hogy öt-tíz eurónyi mikroadományokból összegyűjtik az árát. Úgy éreztem, mégis csak Magyarországon van „hitelem”, aki kicsit követte a magyar kulturális élet történéseit, találkozhatott a nevemmel. Szóval, egyszerűbbnek tűnt megkérdezni néhány sikeres magyar barátomat, van-e kedvük beszállni. Legnagyobb meglepetésemre nem volt senkinek.

Ugyanaz volt az indok, mint a kommunánál? 

Értelmezhetetlenül picinek találták ezt a léptéket, a megtérülést, a pénzforgalmat. Az öt lakrészes épület a „francia kerttel” egy nagy budapesti lakás árába kerül. Tehát nem fogunk őrült pénzt elkölteni most az első kastély beindítására… Így menet közben módosítottam a célközönségen, és megtaláltam egy „érdeklődő réteget”. Ők azok, akiknek már van spórolt pénzük, de nem ez az egyetlen tartalékuk, továbbá úgy mérték föl a hazai viszonyokat, hogy helyesebb, ha euróban és nem magyarországi bankban tartják a megtakarításukat.

Ön csak az ötletgazda és kivitelező, vagy anyagilag is beszállt a projektbe?

Mi is beszálltunk anyagilag, noha nem vagyunk könnyű helyzetben, mivel ugye két éve gyakorlatilag nincs munkánk, és a tartalékainkat éljük fel. 

A kiskastély Val-d'Aigoual-ban (fotó: Derdák András)

Hogy kezdtek kastélyt keresni?

Tulajdonképpen ez is véletlenül alakult így. A Covid második évében világossá vált, hogy fel kell számolnunk a cégünket, el kell bocsátani az alkalmazottakat, és egyszer csak a legnagyobb költségünk a saját lakásunk bérleti díja lett Montpellier-ben, ami addig szinte eltűnt a többi kiadás között. De ha nincs bevételed, akkor azért ez mégis jelentősebb összeg. Elkezdtem körbenézni, hogyan lehetne ezt csökkenteni. Abban biztos voltam, hogy maradnék Franciaországban, és hogy ötvenévesen már nem akarok kisebb lakásba költözni. Nem hatalmas a miénk se, de van egy komfortfokozat, amihez azért ragaszkodnék. Nem akarok a külvárosba költözni, mert az bár anyagilag jó kompromisszumnak tűnik, de az embert autóhoz köti, és nincs igazi közösség sem, mert mindenki csak aludni jár haza. A természet sincs annyira közel, mert az még a város része. Elkezdtem falvakat nézni a környéken, és megismerkedtem egy ingatlantípussal, ami hatszáz négyzetméternél kezdődik és néhány ezer négyzetméterig tart. Ezekben nyilván több generáció lakott együtt. Esetemben nemcsak a lakásproblémára adna választ, hanem a megélhetésre is, benne rejlik egy minőségi panzió lehetősége. 

Tehát akkor beköltöznének a kastélyba?

Nem. Az a kompromisszum Anitával, hogy megtartjuk a montpellier-i lakást, és ez a munkahelyemmé válik, ami nyilván előbb-utóbb a lakásunk is lesz, mert nehéz másképpen csinálni.

A kiskastély Val-d'Aigoual-ban (fotó: Derdák András)

Sok eladó kastélyt vagy kúriát talált, ami megtetszett?

Volt sokféle árkategóriában – félmillió eurótól hat-nyolc millióig. Nem akartam elsőre a legdrágábbat választani, hiszen ez nekem is ismeretlen terep. Ha kipróbálom, megismerem az összes részletét, lehet továbblépni. Amit most megveszünk, az egy reneszánsz kiskastély Val-d’Aigoual-ban, és szerelem volt első látásra – nemcsak nekem, hanem Anitának is. Az első látogatás után hümmögve azt mondta: ezt én is el tudnám képzelni. A helynek lelke van és négyszáz éves története, valamint a tereinek elég erős a hangulata. A robusztussága mellett elegáns, a legvékonyabb fal is minimum nyolcvan centi. Szóval, ez örök időkre készült. Tartozik hozzá egy ezerhétszáz négyzetméteres őspark kétszáz éves szelídgesztenyefával, citrussal, magnóliával. A telek hosszanti szélét patak szegélyezi, amely később folyóvá növi ki magát. Mindez ráadásul a falu közepén, úgy, hogy nem lehet belátni sehonnan. Teljesen zárt világ, de ha kilép az ember, a szomszéd másfél méterre a pék. Kicsit lejjebb a bolt, szemben pedig a parkoló. Ráadásul a legnagyobb francia természetvédelmi övezet, a Cévennes Nemzeti Park kellős közepén van. Megvenni amúgy nem volt könnyű, mert a tulajdonos sokáig töprengett, eladja-e. Van több háza, jól elvolt itt, és nincs igazán szüksége pénzre. Több mint egy évig győzködtük. 

A ház sarkában álló híd alatt folyik a l'Hérault folyó (fotó: Derdák András)

Hány tulajdonosa lesz a kastélynak?

Részvénytársaságot alapítottunk, és tizenketten leszünk ebben érintettek. A bankhitelszerzés egy kicsit nehezebben megy, mint amit vártam. A finanszírozás kétharmada megvan, és egyharmad rész hitelt akarunk fölvenni. Azonban 2023-ban, Európában, ha valaki külföldi, az sajnos fennakadást okoz a rendszerben.

Eredetileg nem akart hitelt felvenni. Miért döntött mégis mellette?

Miután kisbefektetők vásárolják meg a kastélyt, nem akartam teljesen szétforgácsolni a céget több tucat tulajdonos között. Kiderült az is, hogy a bankhitel itt még olcsóbb, mint egy új befektető. Abban reménykedem, hogy egy-két hónapon belül megállapodunk a bankkal. Addig egy építész segít a tervezésben és az engedélyek beszerzésében. Szerencsére jó állapotú az épület, de a négyszáz-valahány négyzetméterre összesen másfél fürdőszoba jut. Tehát lesz mit matatni, de nem vészes: a falakhoz nem nyúlunk. Remélem, jövő ilyenkor már nyithatunk! Az addig tartó időszak a szívemnek talán a legkedvesebb: idejöhetnek azok az ismerősök, barátok, akik szívesen segítenének vagy csak meg akarják nézni a helyet. Így lesz egy évig kommuna a kastélyból. 

Enteriőr a kiskastélyban (fotó: Derdák András)

Szimpla hotelben gondolkodik, vagy programokon is töri a fejét?

Inkább kulturális programokat akarok szervezni, mint hotelt üzemeltetni. De azt megtanultam: a megélhetésemet nem szolgáltathatom ki annak, hogy szeretek eseményeket csinálni. A hely megteremti majd azt a részt, amiből megélünk. Rengeteg barátom jelentkezett, színházasok, filmesek és a gasztroszakmából is, hogy szívesen jönnének és csinálnának itt valamit. Azok is, akiknek nincsen pénzük beszállni, de valamilyen workshopban, fesztiválban benne lennének. Amikor először ültünk le beszélgetni a falu polgármesterével, lelkes lett, mert valójában a kulturális programok hiányoznak innen. Ez azt jelenti, hogy a falu néhány éven belül sokkal vonzóbb turistacélpont lehetne.

Enteriőr a kiskastélyban (fotó: Derdák András)

Ez amúgy mennyire kedvelt turistacélpont?

Sokan jönnek Dél-Franciaországba. Ez a vidék gyakorlatilag olyan, mint Provence, csak kevésbé fölkapott. A falu négyszáz méterre van a tengerszint felett, innen indul egy túraútvonal, télen pedig a sípályákon nagy az élet tőlünk harminc kilométerre. Folyó fut a hegyek között, lent végtelen szőlőmezők és olívaültetvények. Ez egy ezerötszáz lelkes falu az UNESCO-világörökség területén, amelyben mintegy háromszáz Airbnb lakás és két szálloda üzemel jelenleg is. 

Járt majdnem egyéves képzésre ezzel kapcsolatban. Ott mit lehetett megtanulni?

Van egy fogalom franciául: tiers-lieux, (third place angolul), amely „harmadik hely”-et jelent. Nem terjedt még el annyira Magyarországon, mint Franciaországban. Ez olyan helyre utal, ami se nem az otthonod, se nem a munkahelyed, hanem egy harmadik, ami arra való, hogy ismeretségeket kössenek az emberek, barátkozzanak, együtt legyenek.

A kiskastély Val-d'Aigoual-ban (fotó: Derdák András)

Kicsit olyan, mint amilyen a Banán Klub* volt?

Hát ez az, köszönöm, igen. Tulajdonképpen ezt csináltam a kezdetektől fogva. Szóval, a tanfolyamtól sok újat nem kaptam, de egy éven át tizennégy, hozzám hasonló terveket dédelgető figurával voltam együtt. Megnézhettük, mások hogyan csinálják a környéken, megtudhattuk, mik voltak a buktatók. Ráadásul nagyon szimpatikus módon, senki nem konkurenciaként fogadott bennünket, hanem megmutatott, elárult mindent, ami segíthet nekünk.

* A Banán Klub egy független egyesület által működtetett alternatív kultúrház volt a kilencvenes években.

A #kastélyprojekt hírlevelére ide kattintva lehet feliratkozni.

-------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Derdák András (fotó: Földes Anita)