A hierarchia tetején: a történet

Az igazi művészet megérint, érzelmeket vált ki, formálja a gondolkodásunkat, hosszas, szájbarágós magyarázat nélkül. A jól elmesélt történet nem csak abban a pár órában köt le, míg nézzük, hallgatjuk, de hatalmába kerít hetekre, hónapokra. Ilyen történeteket szeretne mesélni a Budapest Playhouse, az ország új, független alkotóműhelye.

Kilencvenes évek, Észak-Kelet-Magyarország. Tizenéves fiú szervezi színházba a templomi gyerekeket: nemcsak játszik a darabban, de a rendezést, látványtervezést, a darab körüli szervezői feladatokat is mind maga intézi.

Ezredforduló, Pest megye. Fiatal, kezdő színész járja az ócskapiacot, vele tart a család művészetért igazán rajongó tagja: nagymamája alkudozik a kofákkal, hogy a darabhoz minden kelléket beszerezzenek.

2010-es évek, London. Két lelkes fiatalember szívja magába a nemzetközi film- és színházművészetet, civilben pultosként dolgoznak, meghallgatásra járnak, képzik magukat, miközben látványtervezőként, színészként vesznek részt nagyszabású projektekben.

2021, Budapest. Az ország szülinapi tűzijátékát egy akkor alig másfél éve létrejött alkotóműhely rendezi – sikerrel.

Iványi Árpád (fotó: Réti Barnabás)

Ez a Budapest Playhouse, Iványi Árpád látványtervező-rendező és Réti Barnabás színész-rendező független produkciós irodája. Alapelvük egyszerű: teljesen mindegy, hogy az előadást tíz vagy negyven, esetleg több millió ember látja-e; hogy azt egy magánszínház aprócska színpadán vagy széles vásznon mutatják-e be – a profizmusból nem lehet engedni.

A két művész bő tíz évvel ezelőtt, 2009-ben találkozott. – Barna épp az RS9-ben rendezett, a látványtervezésben segítettem neki. Tetszett, ahogy dolgozott, hamar megtaláltuk a közös hangot – meséli Árpád. – Nem sokkal később pedig már Árpi hívott fel, hogy színpadra viszi Stephen King Tortúráját, szeretné, ha én lennék a főszereplő – egészíti ki a történetet Barnabás. – A női főszerepre Balázs Andit javasoltam, tulajdonképpen neki köszönhetjük, hogy a darab az alternatív Bakelit Multi Art Center kicsi színpadáról hamar a Karinthy Színházba került.

Réti Barnabás (fotó: Jeannie Scott)

Gyerekkori álmok, ha megvalósulnak

Tizenkét évvel a Tortúra után most megint együtt a csapat, január végén a Kövér disznó vígjáték ősbemutatóját tartják Budapesten. A rendezői székben Árpád, a főszerepben Balázs Andrea, mellette Pásztor Tibor, Tóth Szilvia Lilla és természetesen Barnabás. Csak a „keret” más: több mint két éve önálló alkotóműhelyként dolgoznak.

Mindkettejük számára viszonylag hamar egyértelművé vált: a történetmesélés az életük. – Már gyerekkoromban is bábszínházat építettem, meg Matchbox-pályát a kertben, valamit mindig alkottam, tizenévesen színházi darabot rendeztem a templomi csoportban, amely előadással később turnéztunk az országban. Mindig is tudtam, hogy ez a pályám, csak a továbbtanuláskor bizonytalanodtam el, mire szakosodjak. Legyek operatőr? Rendező? Színész? – nevet Árpád, aki végül látványtervezést tanult, de emellett rendező, szerző, grafikus is.

Barnabásnál is hamar kiütközött a művészi véna. – Lovas család vagyunk, a rokonságból senki nem foglalkozott korábban színészettel. Támogatnak, de legnagyobb rajongónk a nagymamám, aki már a pályám elején is hitt bennem, segített akkor is, mikor még kezdő színészként raktam össze a darabokat – már csak azzal is, hogy eljött velem az ócskapiacra kelléket vásárolni. Mindig is erős volt bennem az alkotói vágy, olyan időszak ritkán volt az életemben, hogy „csak” színész voltam, rendezek, darabot írok, fordítok, szabadidőmben pedig rajzolok. A lényeg az alkotás.

Londonban, otthon

Az első közös munka óta eltelt bő évtizedben a két művész hol gyakrabban, hol ritkábban dolgozott együtt, de soha nem tévesztették szem elől egymást. Együtt költöztek Londonba a 2010-es évek elején. Barnabás akkoriban nem tudott végigmenni úgy a körúton, hogy valaki meg ne szólítsa: három évig játszotta az egyik főszerepet a Barátok Köztben. – Nagyon jó iskola volt a napi sorozat, rengeteget tanultam közben, de tudatosan terveztem csak néhány évre. Nem szerettem volna, ha egyetlen szereppel azonosítanak, ezért a szappanopera mellett folyamatosan játszottam színházban is.

Réti Barnabás, Dobó Kata, Balázs Andrea és Iványi Árpád (fotó: Köő Adrien)

A kiábrándulás és a tanulni vágyás vitte őket a szigetországba, mondják mindketten. – Alkotó emberek vagyunk, akik maximalisták a munkában, akik ugyanolyan hangsúlyt fektetnek a díszlet utolsó részletére, mint a főszereplők dialógusára. Ha dolgozunk, akkor abba teljes szívvel és lélekkel tesszük bele magunkat, de itthon sajnos gyakran előfordult, hogy egyedül éreztük magunkat ezzel a maximalizmussal.

Mindketten munkát kaptak sikeres nemzetközi produkciókban, Árpádot azonban néhány év után hazaszólította a munka. – Korábban soha nem vágytam Londonba, mégis úgy éreztem, hazaértem – meséli. – Ott valahogy könnyebben veszed a levegőt, az emberek mernek önazonosak lenni. Az előadások, amiket láttam, a projektek, amikben részt vehettem, még hosszú hetekre, hónapokra lekötötték a gondolataimat. Hasonló előadásokat szerettem volna csinálni itthon is. Amikor egy régi ismerős révén erre lehetőségem adódott, örömmel jöttem haza, a Noir Színházzal nagyszabású produkciókat vittünk színpadra. Olyan látvánnyal, profizmussal készültek az előadásaink, amikkel büszkén járhattuk az országot. Öt éven át dolgoztunk ebben a felállásban.

Egy különleges nap, Dobó Kata és Réti Barnabás (fotó: Szigeti László)

Barnabás hét évig élt Angliában, két meghallgatás és filmes munka közt dolgozott bárpultosként (később ugyanitt ügyvezetőként), workshopokra járt és tanult. Hazaköltözésével újra lehetőségük adatott a közös munkára, 2019-ben bemutatták az Egy különleges napot Dobó Katával. Amikor a producerek pénzszűke miatt – hiányzott a taóból befolyó pénz – kiálltak mögülük, úgy döntöttek, nem hagyják veszni, amit addig felépítettek, saját lábukra állnak. Elhivatottság, maximalizmus, politikai semlegesség, erős kritikai gondolkodásmód, feltétlen alázat a szakma és a nézők, de mindenekelőtt a történet iránt – e főbb irányelvek alapján született meg a Budapest Playhouse.

– Már a kezdetekkor tudtuk, nem csupán színtársulatként szeretnénk dolgozni. Korábbi munkáinkból, tapasztalatainkból építkezve az évi két premier mellett vállaljuk kulturális és céges rendezvények művészeti rendezését és szervezését, látvány- és jelmeztervezést, de tanácsadással is szívesen segítünk – sorolja Barnabás a szolgáltatásaikat.

Az elmúlt jó néhány évben számos budapesti és vidéki színházi előadás látványvilágáról, jelmezeiről gondoskodtak. Árpád látványtervezőként dolgozott a 2005-ös és 2006-os 1956-os állami megemlékezésen, illetve a 2017-es úszó-világbajnokság záróeseményén is, de készített imázsfilmet a néhány évvel ezelőtti főváros számára is a Turisztikai Ügynökség megbízásából.

Az alig hároméves alkotóműhely legnagyobb megbízása azonban a 2021. augusztus 20-ai tűzijáték megrendezése volt. – A szervező Antenna Hungária figyelmébe szakmabeli ajánlásra kerültünk, megnézték korábbi munkáinkat, önéletrajzunkat, bekértek egy tervezetet – mutassuk meg, hogyan rendeznénk meg a tűzijátékot –, végül pedig megkaptuk a lehetőséget – meséli Barnabás.

Közel két évig készültek rá (plusz egy évet kaptak a pandémia miatti csúszással), a végeredmény pedig nagyon más lett, mint a korábbiak. – Az a gyerek voltam, aki könyörgött a szüleinek, hogy ne kelljen tűzijátékra menni. Soha nem szerettem, ezért is ért enyhe sokként, mikor felkértek a munkára – nevet Árpád. – Persze örömmel vállaltuk, a kihívást láttuk benne, hogy valami merőben mást alkossunk. Mert mit nem szerettem a tűzijátékban? Az összevisszaságot, a színek összevissza kavalkádját – most olyat alkothattam, ami tetszik, monokróm színekkel, átgondolt művészeti struktúrában. Barna írta a szöveget, én inkább rendeztem, de alapvetően csapatmunka volt: ketten hoztunk meg minden komolyabb döntést, amit hatalmas és profi csapat valósított meg.

A rendezés, szervezés mellett tervük, hogy külföldi mintára workshopokat indítsanak: a szakma nemzetközi sztárjainak előadásait hallgathatja magyar és nálunk dolgozó külföldi kolléga, színész, rendező, háttérmunkás, de akár civil is, aki szeretné magát új szerepben kipróbálni. A workshop mellett régi álom egy közösen készített film – mindketten optimistán tekintenek a jövőbe, de jelzik, részletekről beszélni még korai lenne.

Ahogyan Árpád fogalmaz: – A lényeg, hogy játsszunk, hogy élvezzük az alkotás folyamatát, hogy örömünket leljük ne csak a végeredményben, de az oda vezető út feladataiban is. Ma már nem vállalunk el megfelelési kényszerből semmit, nemet mondunk arra, amit nem tudunk szívvel-lélekkel csinálni. Amióta ezt eldöntöttük, csodák-csodája, csak „szerelemprojektek” találnak meg.

Nyitókép: Iványi Árpád és Réti Barnabás (fotó:: Köő Adrien)