by Nagy Zsófia 2021. Sep 05.

A jövő koncertformátuma

„Nem is üzleti alapon csináltuk a projektet, hanem abban gondolkodtunk, hogy a Ciscónak, illetve a Webexnek ez a későbbiekben nagyon jó referenciaanyag lesz.”

Az Elefánt zenekar 2021 májusában egészen rendkívüli feladatra vállalkozott: interaktív koncertet szervezett az online térben Közönséges koncert címmel. Ugyan korábban már sok zenekar közvetített koncertet különböző platformokon keresztül, Magyarországon még nem volt példa arra, hogy a közönség ugyanolyan aktív szereplőként vehessen részt egy virtuális térben megrendezett eseményen, mint bármelyik fesztivál nagyszínpada előtt csápolva.

Az ötlet Vedres Hajninak, a jövőre tizedik születésnapját ünneplő alternatívrock-zenekar menedzserének fejéből pattant ki. A koncepcióhoz a The Voice UK tévéműsor adta az inspirációt, amelyben a két fellépő közé beékelődő Tom Jones-produkció közben egyszer csak megjelentek az online bejelentkező nézők a színpad mögötti LED falon. Hajni párja, aki virtualizációs IT mérnök, azonnal felvázolta, hogyan lehetne hasonló módszerrel az Elefánt mögé varázsolni a közönséget egy online megrendezett koncerten, illetve az ő javaslatára kereste meg az ötlettel Hajni a Ciscót.

„A nulladik pillanattól a kivételes lehetőséget láttuk a felkérésben, azt, hogy mi hogyan tudunk segíteni a zenekarnak” – mesélte Németh Zoltán, a Cisco magyarországi értékesítési vezetője, aki azóta a zenekar rajongójává vált. – „Nem is üzleti alapon csináltuk a projektet, hanem abban gondolkodtunk, hogy a Ciscónak, illetve a Webexnek ez olyan próbatétel, ami a későbbiekben nagyon jó referenciaanyag lesz. Ráadásul egy rendkívüli élménnyel gazdagodott a csapat, egészem euforikus volt a hangulat, amikor véget ért a koncert.” A Cisco csapatának elsősorban azért jelentett kihívást a projekt, mert szolgáltatásuknak teljesen új helyzetben kellett helytállnia. A Webex alapvetően üzleti megbeszélésekre, nagyobb konferenciák lebonyolítására létrehozott alkalmazás, egy interaktív koncert esetében azonban sok szempontból magasabb a léc, amit át kell ugrani, hiszen hang- és képminőségben is többet kíván, hogy igazán színvonalas koncertélményben lehessen része a közönségnek.

Míg egy konferencián néhány aktív előadóval és rengeteg lenémított mikrofonú, kép nélkül bejelentkező hallgatóval érdemes számolni, az Elefánt szemei előtt az a cél lebegett, hogy közönsége a koncert folyamán bármikor bekiabálhasson, tapsolhasson, és végigtáncolhassa a számokat egy hatalmas LED falon. Ugyanakkor ügyelni kellett arra, hogy a közönség hangja semmiképp ne nyomja el a zenekarét. Rengeteg próbát és tesztet követően alakult ki az a Webex alapján működő rendszer, amelyben sok kis trükkel sikerült megoldást találni valamennyi felmerülő problémára. Részletes forgatókönyvet dolgoztak ki, amelyben pontról pontra megtervezték, hogy a koncert különböző szakaszaiban miként szabályozzák majd, hogy a résztvevők milyen módon hallatszódjanak be.
A Cisco számára az újdonsült szakmai kihívás mellett azért is volt különösen izgalmas az Elefánt megkeresése, mert a projekten keresztül a fogyasztók egy, a vállalat számára korábban idegen rétegéhez juthattak el. Annak ellenére ugyanis, hogy a Cisco a legnagyobb hálózatimegoldás-gyártó a világon, az emberek kevéssé ismerik a nevét. „A Cisco ügyfelei alapvetően vállalati felhasználók, a Webex az egyetlen olyan szolgáltatása a cégnek, amit nem csak vállalati közegben lehet használni. Márkaismertségben ezért nekünk nagyon fontos volt, hogy tudjunk előre lépni” – fogalmazott Németh Zoltán.

Míg a technológiát a Cisco hozta, a közös gondolkodásban nagyon nagy szerepe volt partnercégüknek, a 99999 Informatika Kft.-nek is. Rumy Attila, a cég Solution Architectje a következőképpen mesélt az együttműködésről: „Amikor egy cégnek összerakunk egy konferenciarendszert, akkor azt az IT átveszi, és nem kapunk közvetlen visszajelzést a felhasználóktól, csak tudjuk, hogy munkájuk során hasznukra fog válni a rendszer. Itt viszont azt láttam az embereken, hogy élményt adtunk, illetve rajtunk keresztül élményt adott a zenekar több száz embernek. Ez egy nagyon nagy dolog volt számunkra.”

A koncerten összesen nagyjából harminc-negyven ember dolgozott a helyszínen. A zenekar, a Cisco és a 99999 Informatika Kft. mellett a H.G. Event Technics és két partnercége, a Light Positive és az Ász Bt. is részt vett a projekt gördülékeny lebonyolításában. A produkció újszerűsége és a számtalan kihívás miatt a legtöbbekben csak a koncert közepe felé oldódott fel az izgalom, amikor elkezdtek érkezni a pozitív visszajelzések, és egyértelművé vált, hogy a rendszer jól működik, a tesztek után élesben is helyt állt.

A szervezők számára a technikai kihívások mellett izgalmas volt az is, hogy a résztvevők hogyan fogják magukat érezni ebben az egészen szokatlan helyzetben. Ahogy Hajni fogalmazott: „Féltem attól, hogy hogyan fognak alkalmazkodni az otthon ülő résztvevők, hiszen a koncertezés mégiscsak olyan dolog, amit az ember nem az otthonában szokott csinálni.” A közönség azonban szerencsére azonnal vette a lapot: énekeltek, ugráltak, táncoltak, mintha valóban ott lehettek volna egy közös térben a zenekarral. Volt, ahol többen összegyűltek egy poszterekkel kiplakátolt falú szobában, két lány az ágyon ugrálta végig a koncertet, volt egy csávó, aki befeküdt a franciaágyába, és onnan csápolt, egy srác pedig a macskájára irányította a kamerát, így egy cicával is bővült az Elefánt rajongótábora.

A Közönséges koncerttel a zenekarnak az az álma vált valóra, hogy a korlátozások ellenére olyan koncertet adhassanak, amin a közönség ott tud lenni, és kapcsolatba léphet a zenészekkel. „Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor először megszólalt a közönség a fiúk fülében, azt, amikor először meghallották, hogy a nézők tapsolnak. Egy éve nem volt olyen, hogy azonnali feedbacket kapjanak egy produkcióra” – mesélte Hajni.

Az eseményre kétféle jegytípust dolgoztak ki a TIXA Hungary Kft.-vel: egyrészt a Közönséges jegyet, aminek a tulajdonosai interaktívan, kameraképpel és hanggal élvezhették a koncertet, másrészt a streaming jegyet, amellyel a nézők élőben, ugyanakkor a zenekarral való interakció lehetősége nélkül követhették az eseményeket. Ugyan a zenekar minden platformon igyekezett érthetővé tenni a koncert teljesen egyedülálló koncepcióját, úgy érezték, hogy sok kérdőjel maradt a közönségben. Ennek tudják be azt is, hogy Közönséges jegyből kevesebb fogyott, mint streaming jegyből. „Az volt a célunk, hogy annyi ember váltson Közönséges jegyet, amennyi már biztosítani tudja nekünk a folyamatosan váltakozó, sok kis képből felépülő hátteret. Az utolsó pillanatig nagyon bizonytalan volt, hogy ez sikerül-e” – fogalmazott Hajni.

Mivel sokáig kétséges volt, hogy a koncert egyáltalán megvalósítható-e, mindenki úgy tette bele a lelkét, hogy fogalma sem volt róla, hogy mi fog kisülni a projektből. A technika kivitelezhetőség bizonytalanságai miatt nagyon későn tudtak kijönni a koncerttel, így promócióra is viszonylag kevés idő jutott. Az esemény – valószínűleg főleg a rövid kampány és a közönség számára teljesen ismeretlen koncepció miatt – nem tudta hozni a Hajniék által várt számokat. Üzleti szempontból így nem is lehet nyereségesnek nevezni a projektet, ugyanakkor a csapat által kikísérletezett gyakorlat talán az egész kulturális iparágat tette gazdagabbá egy olyan megoldással, amelyet a jövőben flexibilis módon alkalmazhatnak a különböző művészeti ágak képviselői online eseményeik interaktívvá alakítására.

Az Elefánt zenekar koncertnaptára jelenleg teljesen tele van, így nem terveznek egyelőre újabb Közönséges koncertet adni, azonban hibrid megoldásokon nagyon is törik a fejüket. Az általuk megálmodott formátum ugyanis az offline térben megrendezett koncertekkel is remekül ötvözhető, megoldást adhat akár a létszámlimitre és a földrajzi távolságok áthidalására is. Érzésük szerint egy végtelenül sokoldalú megoldásra találtak rá, amely kellően alapos kidolgozás és felkészülés mellett üzletileg is nagyon jól működő eszközzé válhat a jövőben.

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!