by Szemere Katalin 2021. okt 29.

A kommunikáció legjobb csatornája a művészet

Interjú Jaksity Györggyel, az Autistic Art alapítójával

„Nem ügyesen rajzolókat keresünk az autisták között, hanem önmagukat kifejező alkotókat a művészeti programban” – mondja az Autistic Art művészeti programjáról az alapító Jaksity György. Az alapítvány 2006 óta több mint 250 millió forinttal támogatott autista lakóotthonokat, árveréseikhez felhasználják művészeik alkotásait is.

Ha a családját nem érintené az autizmus, akkor is létrehozta volna az Autistic Art alapítványt?

Valamilyet mindenképpen csináltam volna, hogy milyet, az kérdés. Ha nem érintene, valószínűleg picit eltolódott volna a hangsúly a szociális, a kulturális vagy a társadalmi ügyek felé. Már tíz évvel az Autistic Art előtt, 1996-ban Küllői Péterrel és barátainkkal létrehoztunk egy alapítványt, a Mosolyt, amelynek hasonló a tematikája, ott is megjelenik az élményterápia, és beteg vagy segítségre szoruló gyerekek állnak a középpontban. Csináltunk egy kutatást az 1990-es évek második felében, hogy megtudjuk, mely területek kapják a legkisebb figyelmet Magyarországon, és így jutottunk el a segítséggel élők, a fogyatékosság kérdéséhez. Ezt több alapítvánnyal próbáltuk segíteni a 2000-es években: az Autistic Arttal (korábban Mosoly Otthon néven), valamint a Mosoly family másik tagjával, a Mosolyországgal. Ez arra jött létre, hogy kampányoljon a segítséggel élőknek társadalmi elfogadásért, nyitottságért. Amikor a Mosolyország saját lábra állt, elengedtük, és független kuratórium vette át. Péter édes gyermeke a Bátor Tábor, az Autistic Art meg erősen kötődik hozzám. Itt sokkal nagyobb a személyes felelősségem. Az alapítvány erősen támaszkodik cégemre, a Concorde Értékpapír Rt.-re, Persze jó lenne, ha minél inkább önállóan működne, nem lenne a saját cégem és az én személyem ennyire dominánsan benne a támogatásában, működésében, de ez lassú folyamat volt a korábban indított alapítványoknál is.

Lát a fundraisingben változást, amióta az alapítványi rendszerbe belekóstolt?

Szélesedett azoknak a köre, akik Magyarországon a nonprofit ügyek mellé álltak és pénzzel, idővel vagy kapcsolatrendszerrel támogatják. De az alapproblémát ez nem oldja meg, mert az adományozási kedvvel együtt a probléma is nőtt. Nem minden területre látok rá, de talán általánosíthatunk annyira, hogy sok olyan feladatot visznek civilek, amelyek állami feladatok lennének. A kormány elég sok kérdésben gyorsan komoly eredményeket elérhetne, de erre sokszor úgy tűnik, nincs igényük a politikusoknak. Az életem meg rövid, és azoké is, akiknek segítünk. Úgyhogy a kreatív energiáimat nagymértékben a civil szféra segítésére fordítom.

Hogy érti, hogy nincs rá igény?

A politika gyerekként kezeli a társadalmat, nem érdeke, hogy felnőjön, és az értékválasztásai felnőtté váljanak. Akit gyerekként kezelnek, nehezen vállal felelősséget önmagáért. Hátradőlünk: nem mi hoztunk rossz döntést, majd az állam megoldja például az egyébként általunk rosszul megkötött devizahiteles szerződést, rezsicsökkentést. Vagy: „jaj, nem gondoltuk át, hogy többet kéne tanulni, és akkor most jobb állásom lenne”. Úgyhogy kérdésére válasz: hatalmas változás nincs, és én csak a jéghegy csúcsát látom. A tízmilliós országból eljön mondjuk 200 vendég a jótékonysági aukciónkra, a másik alapítványhoz is elmegy ugyanennyi és a harmadikhoz 150. Nem a nemzetközi szervezetekről beszélek, hanem a kisebb helyi civil kezdeményezésekről. És mi boldogok vagyunk, ha 100 ezer eurót összegyűjtünk egy aukció révén.

A pandémia mennyire ártott az adományozási kedvnek?

A pártolóink jelentős része kultúratámogató, mecénás vagy gyűjtő, és ez oda-vissza hat. Másrészt a jótékonysági akcióinkon megjelenik a kortárs képzőművészet: a dizájn és a modern ékszer. Mivel művészettel foglalkozunk, szimbiózisban élünk ezzel a piaccal. A támogatókra, az autistaotthonokra és a kortárs képzőművészekre koncentrálunk. És akkor működik jól a rendszer, ha mindenki jól érzi magát benne. A mellénk álló kortárs alkotók és galériáik áldozatot is hoznak, hiszen a bevételük jó részét jótékony célra fordítják. De nyernek is az ügyön, mert a jótékonysági aukcióink olyan támogatói kört is megmozgattak, amely korábban nem vásárolt kortárs művet. Mára komoly gyűjtő vált belőlük. Tavaly tavasszal megijedtünk mi is és a műtárgypiac is. Az első online aukciónkat úgy szerveztük meg, hogy kedvezzünk a műtárgyakat beadó képzőművészeknek. Gesztusként az eddigi arányokat megfordítottuk, és a bevétel 60 százalékot kapták a művészek és negyvenet az alapítvány. Mire lebonyolítottuk az aukciót, a Nemzeti Bank komoly kortársgyűjtemény-építésbe kezdett, már kevésbé igényelték a galériák és egyes művészeik a segítséget, de nem akartunk ezen változtatni. Aztán a gyűjtők is visszataláltak a műtárgypiachoz. A járvány 2020 őszére, sőt még 2021 tavaszára is szomorú helyzetet mutatott, de a gazdasági folyamatok, a tőzsde, majd a műkincspiac is robogott. Most a gazdaság is nagyjából a Covid előtti szint közelében mozog, sőt talán meg is haladta. Nyilván mindenkinek sokat kell dolgoznia, problémát megoldania, de növekszik a bevétel, a nyereség, és ez jól hat a kortárs kulturális piacra. Végül is nem panaszkodhatunk, mert tavaly két online akciónk volt, és nagyjából annyit hozott, mint a megelőző évben, az egyik legsikeresebb, fizikailag megtartott aukciónk 2019-ben, a Szépművészeti Múzeumban 200 vendéggel és közel 40 milliós bevétellel.

Adományozóik főként az önök üzleti kapcsolatain keresztül kerültek képbe.

Az üzleti tudást, a tapasztalatot és a hálózatot kezdtük el használni. A 2008-as tisztán kortárs jótékonysági akció nem adásvétel volt, hanem aki ott leütött egy tételt, vállalta, hogy még két évig, összesen három évig vásárol az adott művésztől ugyanilyen értékben. A bevétel ötven százalékát autistákkal foglalkozó otthonok kapták. Ez mindkét kedvezményezettnek jól jött, mivel 2008 júniusát írtuk. Két és fél hónappal később összeomlott a világ gazdasága és a tőzsdék. 76 millió forint jött össze a három év alatt, és ennyi idő alatt tartós kapcsolatok alakultak ki. Az egyik alkotó, Tarr Hajnalka elment megnézni a miskolci autista otthonban lakókat, és ott töltött velük pár napot. Annyira inspirálta, amit látott, hogy rajzfoglalkozásokba kezdett. Az elmúlt tizenegy évben a két miskolci nagy autista alapítványnál született a legtöbb rajz, de 6-7 otthonban volt és van rendszeres foglalkozás országszerte. 2010-ben merész vállalkozásba fogtunk: száz autista rajzzal mentünk a Műcsarnokba aukcióra. Kérdés volt, ki akarja majd ezeket megvenni. Az egyik legmagasabb bevételű aukciónk lett: megközelítőleg 40 millió forintot gyűjtöttünk.

Az autista művészekre hogyan hat ez a lehetőség?

Nem úgy, vagy egyáltalán nem érzékelik a sikert, de fontos a terápiájuk szempontjából a lehetőség. Művészeink nagy része azért él lakóotthonban, mert segítségre szorul a mindennapokban. De rendkívüli vizuális kifejezőeszközökkel bírnak. Vannak nem beszélő és más halmozottan fogyatékos autistáink. Mások erős viselkedési zavarokkal jellemezhetők, komoly gyógyszerelés mellett lehet őket egyensúlyban tartani. Egy időben Hajni rohangált az országban az egyes otthonok között, de hát ez nem megy hat-hét otthonnál, helyben kell találni segítséget. Nemrég feladta a művészeti vezetést, hogy a magánéletével és a művészetével is foglalkozhasson. Ami fontos a projektünkben: nem ügyesen rajzolókat keresünk, hanem alkotókat a művészeti programba, amelynek alapvető célja a terápia és a tehetséggondozás. Azt gondoljuk: a kommunikáció egyik legjobb csatornája a művészet.

Hogy jött a szikra, hogy dizájntermékeket hozzanak ki autisták rajzaival?

Az látszott, hogy nem tudunk mindig csak autista rajzokat árulni, tehát visszatérő módon kortársakkal kooperáltunk. Több olyan kiállítást szerveztünk, ahol autista és nem autista művészek közösen állítottak ki. Legutóbb Dunaújvárosban és a székesfehérvári Szent István Királyi Múzeumban. Jó tíz éve a Nemzeti Galériában is volt ilyen – tízezer látogatóval, sok turistával. Nem jelöltük a művek alatt, ki autista, de aki utánanézett a prospektusban, megtalálta. A textíliában találtuk meg a következő ötletet: a selyemsál és -kendő következett. Óriási siker volt, ezért mentünk tovább: bor, csokoládé, méz, tea, papír-írószer... Ez utóbbi társadalmi érzékenyítésre is jól használható. Iskolákban önköltségi áron lehetett vásárolni a füzeteinket, és a belső borítókon írtunk le fontos dolgokat az autizmusról és a programunkról. Aztán elkezdtünk kortárs ékszerművészekkel dolgozni, az is nagy siker lett, és utána jöttek a dizájntárgyak. A mostani, októberi aukción lesz egy „autisticartosított” gitár, valamint két gördeszka, kajak. Korábban eladtunk két AA-biciklit, egyedi dizájnbútorokat.

Hogyan lehet ebből továbblépni?

Jó lenne külföldi múzeumshopokban árulni a termékeinket, ahogy bent vagyunk több magyarban is. Digitalizáljuk a több mint tízezres gyűjteményünket autista rajzokból; érdemes kutathatóvá tenni. És szerettünk volna a tizedik évfordulóra komoly könyvet kiadni, viszont közbejött a pandémia. De nem mondtunk le róla.

--------------------------------

Az interjú októberi, nyomtatott magazinunkba készült. Az aukciót lapzártánk után tartották. Az Autistic Art Alapítvány Facebook-oldalán október 22-én az alábbi bejegyzést tették közzé:

Köszönjük, hogy velünk voltatok tegnap, és mindannyian hozzátettek ahhoz, hogy az Autistic Art Alapítvány a lehető legtöbbet adhassa az autizmussal élő fiataloknak!
Örömmel jelentjük, hogy 39 850 000 Ft gyűlt össze, melyből 11 lakóotthonunk működését tudjuk támogatni!
Köszönjük, hogy velünk vagytok!
Hogy a jövőben is olyan aukciókkal rukkolhassunk elő, amiken örömmel vesztek részt, írjátok meg kommentben:
Mire licitálnátok szívesen legközelebb?