
A kreativitást megvalósító út pénzzel van kikövezve
Interjú Perjési Péterrel, az Intelligent Power Solutions Kft. ügyvezetőjével
Öt év. Pont egy üzleti tervnyi idő. Perjési Péter mérnökember és az Intelligent Power Solutions Kft. cégvezetője, aki szeret színházba járni. Öt esztendővel ezelőtt kitalálta, hogy nehéz sorsú gyerekeknek szeretne segíteni úgy, hogy színházi előadásokat visznek el hozzájuk, az ország legelmaradottabb részeibe. Eddig háttérből támogatta és finanszírozta a projektet. Most úgy döntött, a nyilvánosság elé áll.
A szüleitől hozta ezt a segíteni akaró szemléletet?
Alapvetően falusi parasztgyerek vagyok. Traktoron nőttem föl. A bátyámmal mi vagyunk az elsők a családban, akik diplomát szereztünk. Sokat köszönhetek a szüleimnek, mert megteremtették a feltételeit, hogy tanulni tudjunk, és ne traktoron, földművelésből kelljen megélnünk. Édesanyám szociálisan nagyon érzékeny. Tőle jött ez az erőteljes szociális érzék. Ha azt kérné tőlem valaki, mutassak egy embert, akitől önzetlenséget, érzékenységet lehet tanulni, biztos, hogy az anyukám lenne.
Diploma után merre indult el?
Mivel voltak, vannak is ambícióim, és céltudatos vagyok, lett egy kis vállalkozásom. Biztonsági áramellátás, illetve szerverszoba-építés – ezek a fő lábaink. Nem vagyunk őrült nagy cég. Egy karácsonyi vacsorán tizenketten ülünk együtt – én vagyok az egyedüli tulajdonos és a cégvezető. Nyilván ebből fakadóan a szabadságfokom jóval nagyobb lendületet kap: ha adományozni szeretnék, akkor adományozok. Ha az ember látja, hogy van rá lehetősége, akkor visszaforgat egy picit, és foglalkozik a társadalommal, a rászorulókkal.
Miért pont színházi előadásokat szeretett volna támogatni?
Ez banális dolog: a családba bekerült a sógornőm, aki a FÜGE-ben, a Jurányi Házban dolgozik, és vele beszélgettünk arról, miként tudnánk segíteni. Nekem annyi kikötésem volt, hogy rászoruló gyerekek legyenek a célközönségünk, és ezt hozzuk össze valahogyan a színházzal. Ezek a gyerekek még nem tudnak maguknak lehetőséget teremteni, mert olyan függőségi rendszerben vannak – és sajnos olyan körülmények között –, hogy semmi esélyük rá, hogy eljussanak egy színházba, hogy a művészeteken keresztül tanuljanak, vagy élményeket szerezzenek. Talán patetikusan hangzik, de azt gondolom, a színházzal nagyon sok mindent el lehet érni. Idestova ötödik éve, hogy ezt a sógornőmmel vállvetve csináljuk.
Hogyan néz ki ez a közös projekt?
Először kitaláltuk, hogy elmaradott régiókból elhozunk a Jurányiba nehéz körülmények között élő gyerekeket. Helyi szervezeteken keresztül próbáltuk azt a célközönséget meglelni, akik mélyszegénységben élnek, akik rászorulók. De azt vettük észre, hogy gyakran falakba ütközünk.
Miért?
Mert sok esetben a szülők nem engedték el a gyerekeket.
Bizalmatlanság okán?
Igen, mert volt olyan a falujukban, hogy két-három tizennégy éves lány eltűnt. El sem hiszi az ember, hogy ma Magyarországon egy faluból eltűnnek gyerekek, és senki nem tud róluk semmit...! Így elvetettük ezt az ötletet, és jött, hogy mi volna, ha mi utaztatnánk a társulatokat az elmaradt régiókba, ott szerveznénk meg ezeket az előadásokat. Ez már sokkal hatékonyabbnak bizonyult. Emellett nekem fontos volt az is, hogy a Jurányin keresztül olyan más színházi társulatokat is szponzoráljunk, akik szintén vihetnek előadásokat.
Eljutottak egészen lehetetlen helyszínekre is?
Volt olyan, hogy két napig kellett fűteni a kis művelődési házat, mert annyira nem használják, és…
És felfűtötték erre a nagy alkalomra?
Igen. Hihetetlen, de ott a gyerekek kabátban ültek, pedig tizennyolc-húsz-huszonkét fokot próbáltak temperálni a művelődési házban. Kérdeztek egy kislányt, hogy miért nem veszi le a kabátját, mire azt válaszolta, hogy anyukája azt mondta: soha ne vegye le, mert nincs pénz új kabátra. Ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy mi a valódi probléma, mi igazán fontos. Azt gondolom, akinek van lehetősége arra, hogy ezeknek az embereknek, ezeknek a gyerekeknek egy icipicit – ha csak egy fél napra is – jobbá tegye az életét, és a művészetek útján tudjon nekik valamit tanítani, az értékrendjükhöz hozzáadjon egy morzsányit, akkor feltétlenül tegye meg! Nekem ez fontos – s ha akár csak egy-két gyereket megmozgat a dolog, s utána ez bármilyen módon hatással lesz az életére, már megérte! Elindítottuk ezt a kezdeményezést, és volt olyan színházi társulat is, a Szamárfül Projekt, amelyik azt mondta, beszáll, az útiköltséget ne fizessük ki, megoldja, és ezzel ő is hozzájárul a megvalósításhoz. Az Új Start Alapítvány, Szőke Judit vezetésével szintén segít a szervezésben. Az ember elejt egy magot, és utána azt látja, hogy működésbe lép a társadalmi összefogás. Mindenki hozzátesz egy keveset, a mag kinő, és értékes lesz a társadalomnak. Legalábbis ezt remélem.
Négy év alatt merre jutottak el?
Kázsmárkra, Léhre, Piskóra, Diósviszlóra, Alsóvadászra, Ároktőre, Tiszakeszire, Novajidrányba, Boldvára és még sorolhatnám. Ez Északkelet-Magyarország, Borsod és Miskolc környéke. Évente körülbelül tíz előadást tartunk. Viszünk egy kis uzsonnás csomagot is a gyerekeknek: gyümölcslevet, csokit vagy bármit. Az egész levezénylését a FÜGE-re bízom, mert maximálisan megbízom bennük. Tudom, hogy az adomány, amit erre a célra szánok, odaér, és jó helyre kerül. Ami még fontos: a kollégáimat is bevonom ebbe az egészbe. Az ő teljesítményük nélkül én sem tudnám ezt magamnak megengedni. Tehát ilyen szempontból ez nem is feltétlenül az én érdemem, hanem a kollektíváé, amely nap mint nap velem együtt dolgozik. Az előadásokon és az utánuk készült képeket megmutogatom nekik is, hogy nézzétek, ez a közös munkánk eredménye! És hogy a mosoly a gyerekek arcán, nekik is köszönhető. Négy év alatt több milliós nagyságrendű öszszeget költöttünk erre a célra. A lehetőségeinkhez mérten ez a szám minden évben nőtt, úgy, ahogy a cég teljesítménye is.
Öt év után úgy döntött, hogy a nyilvánosság elé áll, előbújik a háttérből. Miért?
Kaptam azért egy kis unszolást is, hogy mi lenne, ha… Végül a sógornőm beszélt rá. Azt gondoltam, talán ha ezzel példát lehet mutatni hasonló lehetőségekkel rendelkező vállalkozóknak vagy üzletembereknek, és ha valakit is meg lehet vele mozdítani, akkor volt értelme.
Mi az általánosan tapasztalható szemlélet a művészet, kultúra támogatása kapcsán az üzleti világban?
Nyilván egy látványsportba fektetni tao-szinten – üzleti szempontból – jobb befektetés. De az, hogy kiállok vele a nyilvánosság elé, ezzel a cégem társadalmi felelősségvállalását mutatom meg. Azt, hogy mi erre áldozunk, a partnereink belénk fektetett bizalmából így konvergálódik a megtermelt haszon bizonyos része.
Tehát ez a cég arculatát is alakítja?
Igen, azt gondolom, fontos, hogy a cégünknek legyen lábnyoma. S ne csupán szakmailag! Ne csak az legyen rólunk a partnereink fejében, hogy tök jó szünetmentes tápegységet tudunk szállítani, hogy mindig rendelkezésre állunk, hanem el tudjuk mondani egy baráti beszélgetésen azt is: jó, hogy együtt dolgozunk, hogy win-win állapot van köztünk, hogy ti is meg vagytok elégedve a munkánkkal, mi is jó szájízzel dolgozunk veletek, s ezen felül egy kicsit tudunk foglalkozni a társadalommal, a rászoruló gyerekekkel, nekik is képesek vagyunk adni valamit.
Egy cég arculata is hozhat „profitot”? Hiszen nyilván a személyesség is számít.
Ha kívülről nézném a cégünket, akkor nekem ez fontos lenne! Hogy látom, nem csak profitorientált a cég, hanem ott van benne az ember is. S ma már társadalmi felelősségvállalásra lehet pluszpontot kapni egy tenderen! Én abban hiszek, hogy időt és energiát fektessek a kollégába, hogy tanuljon, jobb, hatékonyabb legyen, nem attól félve, hogy majd elmegy, és más aratja le a babérokat. Ilyesmitől félni nem előremutató. Egy dolgot sokan elfelejtenek: ha fejlesztem, tanítom, majd elmegy, utána ugyanúgy az én jó hírnevemet viszi tovább. Ami megfizethetetlen. Azt szeretném, hogy olyan kisvállalatom legyen, amelynek az én nevem nélkül is van olyan értékrendje, víziója, ami tőlem függetlenül is megállja a helyét a piacon. Amikor a FÜGE ötéves volt, és láttam ott a sok jó produkciót, kreatív embert, arra gondoltam, mennyi üzletember meríthetne ötletet abból a kreativitásból vagy csak egyetlen vízióból azok közül, amiket ott tapasztaltam. A kreativitást megvalósító út sajnos pénzzel van kikövezve. De talán a két oldal között egy kis hidat mi is tudunk építeni, ami az elkövetkező időszakban még kardinálisabb lesz…
Vigyázzunk egymásra!
Megjelent: 2020. április
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!
2025 decemberében jelentetjük meg A mecenatúra 125 éve 1900-tól napjainkig című kiadványunkat.
Támogassa a kiadvány létrejöttét, legyen Ön is mecénás!