A kultúra apokalipszise

Oroszország ukrajnai inváziója tagadhatatlan, megkerülhetetlen tény, itt van a levegőben, minden percünkben, minden hangulatunkban, pillantásunkban – pedig Magyarország még csak nem is tartozik a hadviselő felek közé. „Csak” a szomszédunkban dörögnek a rakéta-sorozatvetők, „csak” a fejünk fölött röpködnek a felderítő drónok.

----------------------------------------

Fotó: Maxar / EyePress News / AFP

A műholdfelvételen látszik, hogy a mariupoli színház előtti téren a katonai repülők személyzete számára is látható, hatalmas, orosz nyelvű felirat jelzi: az óvóhelyként szolgáló épületben gyerekek is vannak. A színházat ennek ellenére nagy erejű bombatalálat érte, ami letarolta középső, főbejárati részét, maga alá temetve az óvóhelyen tartózkodókat. 

Dario Franceschini, Olaszország kulturális minisztere bejelentette: készek újjáépíteni a mariupoli színházat.

----------------------------------------

A háború átkos hozadéka a cenzúra és az Orosz Föderáció nyugati kapcsolatainak majdnem teljes felszámolása, ami három hét alatt szinte földig rombolta az orosz kulturális életet. A nyugati filmek és tévésorozatok eltűntek az orosz képernyőről, a zenei szolgáltatások már nem működnek az országban, a színházak pedig (különböző okokból) fő- és mellékszereplőik nélkül maradtak. Ez az írás a Meduza.io körkérdése nyomán született. A művészet, a színház, a zene, a mozi, az irodalom és a stand-up területén tevékenykedő szakemberekhez fordult a lpa, és arra kérte őket, hogy jellemezzék az orosz kultúra aktuális helyzetét. A kép – nem túlzás – apokaliptikus. Lássuk, kik válaszoltak és mit mondtak!

Alexandr Rodnyanszkij (forrás: Facebook)

Alexandr Rodnyanszkij
filmproducer

Először is: a filmkészítés univerzális és transznacionális iparág. Ma már leginkább üzleti modellként létezik, így működik a világ, és emiatt vannak más országokban készült filmjeink.

Az elmúlt években sokat küzdöttünk azért, hogy az orosz filmek utat találjanak maguknak, és eljussanak más országok közönségéhez. A modern filmművészet meglehetősen drága. Mindenhez, amit a nagyközönség szeret – látványmozi, speciális effektusokat használó mozi –, rengeteg pénzre van szükség. Ezeket a költségeket csak a filmek földrajzi és technológiai platformok sokaságán történő felhasználása ellensúlyozza és pótolja. A földrajzi platformok azok az országok, ahol a filmek megjelennek, a technológiai platformok pedig a streaming szolgáltatások vagy a televíziós csatornák.

Most mindkét platformot lezárták az Orosz Föderáción kívül. Ez azt jelenti, hogy az egész moziipar az állami pénzek köré fog összpontosulni, a léte függ tőle. Ha fenn is marad a független filmművészet, amely amúgy is lassabban fejlődött, mint szerettük volna, akkor az olcsó zsánerfilmek gyártásáról fog szólni, amelyek Oroszországban talán kifizetődőek lesznek, de azon kívül nem.

Egyelőre elképzelhetetlen, hogy sok pénzt költsenek szerzői filmekre. Emellett a szerzői film – definíciója szerint – feltételez egyfajta szabadságot a valósággal való bánásmódban. Ebben a műfajban sok társadalomkritikus film születik, ezek általában a szerzők álláspontját fejezik ki. Nehéz elképzelni ennek a szegmensnek a fejlődését… Nagyon erőltetett filmek készülnek majd. Vagy olyanok, amelyek a kormányzat ideológiai irányvonalát népszerűsítik.

A mozik 75%-ban a nagy amerikai filmekből élnek. Ahhoz, hogy tovább létezzenek, kormányzati erőfeszítésekre van szükségük. Sokkal bonyolultabb a helyzet, mint amilyen „csak” a Covid idején volt. Akkoriban a korlátozások végéig kellett kitartaniuk. Amikor az emberek visszatértek a mozikba, kijött a Venom, a James Bond, a Dűne – a nagy filmek, amelyek anyagilag lehetővé tették a mozik túlélését. Újév előtt általában kijön néhány sikeres orosz film, de csak ebben az időszakban teljesítenek jól. Ettől kezdve az egész forgalmazás Hollywoodra épül.

Esetleg régi orosz filmeket fognak vetíteni (a hírek szerint a Moszfilm már felajánlotta a filmszínházaknak a Tarkovszkij-filmek ingyenes archív kópiáit). A mozik keresik majd a lehetőséget, hogy olyan országok filmjeit mutassák be, amelyek nem blokkolták a hozzáférést. De összességében ez a mozik számára tragédia. Csak nagyon nagy és rendszeres kormányzati segítséggel lesznek képesek túlélni a szankciókat – nem tudjuk, ez mennyire valósul majd meg.

A streamingről sem tudunk még semmi biztosat. Nem világos például, hogyan fog működni az egyik vezető streaming vállalat, az Okko, és hogyan változik a stratégiája az anyavállalatot, a Sberbankot sújtó szankciók miatt. A közelmúltig az előfizetésekért folytatott küzdelem során fejlődtek a szolgáltatók. Gazdag piacunk volt, és arra számítottunk, hogy a verseny konszolidációhoz, konvergenciához, felvásárlásokhoz és kivásárlásokhoz vezet. Most minden bizonnyal megváltozik a helyzet – bár kevésbé tűnik vészesnek, mint a moziké, mert az orosz sorozatok valóban népszerűek. Sorozatokat fognak gyártani, de sokkal kevesebbet és sokkal olcsóbban. A streamerek, úgy tűnik, ellenállnak majd – és az orosz filmipar legjobb erői ide fognak koncentrálódni.

Dmitrij Gluhovszkij (forrás: Facebook)

Dmitrij Gluhovszkij
író

Az egyetlen dolog, ami mindvégig megvédte az irodalmat az állami cenzúrától és a hatóságok beavatkozásától: az elenyésző politikai jelentősége. Tény, hogy hazánkban sokkal kevesebben olvasnak könyvet, mint ahányan tévét vagy filmet néznek.

Voltak olyan szerzők, akik – elég ritkán – bírálták a kormányt, és emiatt nem lehetett kiadni az írásaikat az Orosz Föderációban, de ezek szórványos esetek maradtak. Mivel fasiszta diktatúra felé haladunk, logikusan feltételezhető, hogy a putyinizmus új változatában a rendszer toleranciaszintje nulla lesz az írók különvéleményével kapcsolatban.

A könyvszakma olyan értelemben továbbra is fontos marad, hogy jogdíjat, adót fizet az államnak, és mivel nagyrészt az államhoz lojális emberek irányítják, akik anyagilag is függnek tőle, várhatóan a rendszerhez alkalmazkodók és hűségesek lesznek.

A nyugati szerzők azonban felbontják a szerződéseiket, így fejezik ki egyet nem értésüket azzal, amit Oroszország tesz Ukrajnában. Nem Stephen King az egyetlen író, aki megtagadta az együttműködést az orosz kiadókkal, a skandináv szerzők is meglehetősen masszív bojkottot hirdettek. Számukra az orosz állam és tisztviselőinek nemzetközi színtéren tanúsított magatartása, erkölcsös vagy erkölcstelen volta fontos tényező annak eldöntésében, hogy mely piacokon jelenjenek meg. Tavaly Kinget adták ki a legnagyobb példányszámban az orosz piacon, 1,1 millió kötete kelt el. Tömegek mentek be a boltokba, hogy megvegyenek egy King-könyvet, és ha már ott voltak, más könyveket is vettek. A kiadók számára ez nagyon fontos kereskedelmi siker. Ha Stephen King mostani bojkottjához más külföldi szerzők is csatlakoznak, és az ilyen nevek elhagyják Oroszországot, az hatással lesz az ágazat többi részének népszerűségére is.

A kis kiadókra komoly piaci nyomás nehezedik. Két nagy szereplő, az Olma és az AST-EXMO kiadói csoport magába olvasztotta a közepes és kis cégek sokaságát. De facto monopolizálásról beszélhetünk, ami sokkal könnyebbé teszi a megjelenések ellenőrzését. Valószínűleg kialakul egyfajta „irodalmi ablak”, amelyben egy vizsgálóbizottság vagy az elnöki adminisztráció listákat határoz meg, ki „fér bele” a kiadás lehetőségébe.

A könyv olyan államot tár elénk, amelynek egyetlen intézkedése sem szolgálja a benne élő emberek javát, és nem hordozza magában a fejlődés esélyét. A szerző ilyennek látja a hazáját.

Meglehet, apokaliptikus forgatókönyvet festek, de az, ami a nyugati közösségi hálózatokkal és a független médiával történik hazánkban, igazán komor lehetőségekre enged következtetni. Minden attól függ, hogy Oroszország milyen messzire és milyen gyorsan csúszik le a totalitarizmus felé vezető lejtőn. A totalitárius államok nem engedhetnek meg maguknak semmilyen alternatív véleményt a közbeszédben, így logikus feltételezés, hogy Oroszország Z-változata kiirtana a nyilvánosságból minden független véleménynyilvánítást, alternatív nézetet. Ennek megfelelően lesznek kísérletek a cenzúra bevezetésére, de nem világos, hogy ez a felelősség a kiadókra hárul-e, vagy lesz-e valamilyen bizottság az elnöki adminisztráció alatt, amely az egész tevékenységet vezeti.

Elkezdődött a szamizdat új korszaka. Ma már jó néhány olyan szolgáltatás létezik, amely lehetővé teszi, hogy a szerzők – korlátozott példányszámban – elektronikusan és papíron is publikáljanak. Mindezek a rendszerek meglehetősen aktívan monetizálódnak, és valószínű, hogy a nagy kiadók hamarosan rájuk fanyalodnak. A feltörekvő szerzőket azonban senki sem akadályozza meg abban, hogy írásaikat ingyen tegyék közzé – ahogy én is. Glukhovsky nevű Telegram-csatornámra nemrég tettem fel Posta című regényem ingyenes PDF-jét, és mindenkinek javaslom, hogy töltse le, olvassa el.

Egy, a cenzúra korlátozásait tekintve az 1920-as évekhez hasonlítható új totalitárius korszak eljövetelének vagyunk tanúi. Abban az időben meglehetősen szigorú felügyeletet vezettek be, az irodalom az állam szárnyai alá került, és így vagy úgy, de azóta is ott maradt. Az elmúlt harminc év az irodalom számára a rövid szabadságot jelentette, de úgy tűnik, a mesének vége.

Anton Hitrov (forrás: Facebook)

Anton Hitrov
színikritikus, újságíró

Nyilvánvaló, hogy azokban az országokban, ahol a színházművészet fejlődik, az Oroszországgal való kapcsolatokat mérgezőnek tekintik. Ha megnézzük az eddigi nemzetközi fesztiválok programjait, azt látjuk, hogy a résztvevők nem azok az országok, amelyeket Oroszország a szövetségeseinek tekint. Mindenekelőtt Közép- és Nyugat-Európa, kisebb mértékben a Közel-Kelet országairól van szó.

Az elszigetelődés oda fog vezetni, hogy a külföldi színházak egyszerűen nem fognak hozzánk jönni; hosszú távon ez rossz, mert az orosz színház, amely a 2010-es években élő és érdekes volt, nem fog tovább fejlődni. Amikor az 1980-as, 1990-es években felemelkedett a vasfüggöny, és kezdett megmutatkozni, mi történik a színház világában és hogyan működhet, az orosz színjátszás hatalmas lépést tett előre.

Az elszigeteltség semmiben, de különösen a művészetben nem jó. Most már világos, hogy nálunk a színpadon nem lehet szó fontos dolgokról. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb művész fog színházban dolgozni. A színház olyan műfaj, amelyet nagyon könnyű irányítani, amelyhez pénz kell. Nem lehet az íróasztal mellől művelni. Az orosz irodalom még túlélheti valahogy ezt a válságot, de a színház és a mozi nem. Ha mindez egy évnél tovább tart, akkor egyszerűen semmissé válik az elmúlt tíz év összes eredménye. Nekem úgy tűnik, hogy a nagyvárosok színházi közönségének magját azok az emberek alkotják, akik most emigrálnak; hamarosan a nézőterek is kiürülnek.

Nikolaj Regykin (forrás: Facebook)

Nikolaj Regykin
zenekritikus, a Vpiska videóblog szerzője

Az elszigeteltség és a korlátozások azzal járnak, hogy a zenészek kevesebb pénzt fognak keresni. Az összes zeneipari rendszer, amely Oroszországban kialakult, megváltozik.

A „betiltott” művészek listája már a tévécsatornákon kering. Nem tudom, mennyire ízléstelen ez a lista, de meg kell jegyezni: már korábban is voltak tilalmak. Miután 2014-ben Noize MC ukrán zászlóval lépett fel egy ukrán fesztiválon, lemondták a koncertjeit; emlékezhetünk a Husky és az IC3PEAK 2018-as koncertjeinek lemondására is. Nekem úgy tűnik, hogy a legrosszabb esetben a tilalmak sokkal nagyobbak és szigorúbbak lehetnek, de a jelenlegi helyzet más, mint 2014-ben és 2018-ban volt – a művészek most több pénzt keresnek a streaminggel.

Ahhoz, hogy koncertet tarthassunk Fehéroroszországban, a helyi hatóságoktól kell papírt szereznünk. Sok művész nem kapott ilyen papírt, és nem zárom ki, hogy ez nálunk is előfordulhat, ami szerintem – a világjárvány után – az egész koncertipart földhöz fogja vágni. Ha bevezetik a koncertcenzúrát, a Nasesztvie kivételével az összes fesztivál elmarad.

Nasesztvie fesztivál, 2014 (forrás: 123rf.com)

Úgy gondolom, a jelenlegi helyzet mindenekelőtt a nyelvet, az eszközöket fogja megváltoztatni, amelyeken a zene kommunikál a hallgatóival. Ha emlékszünk még a nyolcvanas évek szovjet rockzenéjére, az olyan zene volt, amely nem mondott ki semmit egy az egyben, csak célzásokat tett, a közönség megtanult a sorok között olvasni. Talán újból ez következik. Az Oroszországban maradó zenészek ezt nem engedhetik meg maguknak, mert a „hírhamisítási” törvény miatt nagyon veszélyes és rosszul végződhet. Valószínűbb, hogy a művészek öncenzúrára kényszerülnek.

A streaming helyzete sem egyértelmű. A fő probléma az, hogy nem lehet Oroszországban kibocsátott kártyával előfizetni. Ha erre nem születik megoldás, akkor vagy technikai trükkökhöz kell folyamodnunk, vagy meg kell kérnünk barátainkat, hogy külföldi bankkártyával fizessenek helyettünk.

Julia Petrova (forrás: Facebook)

Julia Petrova
az Orosz Impresszionizmus Múzeumának igazgatója

A politikai események természetesen azonnali hatást gyakoroltak a kulturális ágazatra. Tudom, hogy sok kollégámnak kellett leállítania vagy befagyasztania külföldi intézményeket érintő projekteket. A közös munka hivatalosan nem tilos, de az európai múzeumok már nem érdekeltek az orosz múzeumokkal való együttműködésben.

Saját idei projektjeink főként orosz gyűjteményekből származó kiállítási tárgyakra épülnek, így múzeumunknak nem kellett változtatnia a terveken. Sajnos, a nyári kiállításokon már nem szerepelhetnek a párizsi Pompidou Központ és az észtországi Kadriorg Művészeti Múzeum műtárgyai, amelyek kölcsönzését már korábban megerősítették. A japán impresszionizmus kiállítását jövőre terveztük, de új időpontokat egyelőre képtelenség meghatározni.

A múzeumok látogatottsága az elmúlt hetekben majdnem megduplázódott, de ez biztosan nem az ukrajnai eseményeknek, hanem a járványügyi intézkedések enyhítésének köszönhető. Sok látogató jelezte nekünk, hogy a művészet segített elterelni a figyelmüket a szorongó gondolataikról. A múzeumok további finanszírozásának kérdése számunkra – mivel magánintézmény vagyunk – különösen fontos. Számos orosz művészettel foglalkozó vállalat felfüggesztette marketingtevékenységét, vagy kivonult a piacról.

Belföldön természetesen meg lehet tartani az orosz művészeti kiállításokat. Múzeumaink rendelkeznek a leggazdagabb kollekciókkal, és vannak kivételesen értékes magángyűjtemények is. Megpróbálhatunk akár egy-két nagyszerű kiállítást is összeállítani egy régión vagy városon belül. De egyetlen dologról nem feledkezhetünk meg: mi és a látogatóink egészen más léptékhez szoktunk hozzá.

Dmitrij Romanov (forrás: Facebook)

Dmitrij Romanov
stand-up komikus

Nem tudom, hogyan fog fejlődni a stand-up Oroszországban a cenzúra körülményei között. Biztosan lesz valami. De nélkülem. Maradnak oroszországi srácok, akik különböző okok miatt nem akarnak sehova sem menni. Egyeseknek egyszerűen nem lesz meg az anyagi lehetőségük a költözésre. De hiszem, hogy egy nap a dolgok jobbra fordulnak. Csak a magam nevében beszélhetek. Minden oroszországi fellépésemet lemondtam.

A Kultúra Háza Szamarában. A palotát évekkel ezelőtt bezárták (Wikipedia, archív fotó)

Apokaliptikus körkép? Az, és felveti a kérdést: lehet-e, érdemes-e kultúra nélkül élni? Élet lesz az vagy csak vegetáció, túlélés, napi dzsungelharc a puszta életben maradásért?

Nagy a baj: a világ egyik legalapvetőbb, legsajátosabb, hatalmas hagyományokkal bíró kultúrája indul végromlásnak. Három hét alatt, a villám gyorsaságával jutottak idáig. Egyetlen gonosz politikai döntés következményeként.

Még „csak” Oroszországban nagy a baj.

Még „csak” ott?

Rossz döntések nálunk is születnek. Nap mint nap, szép számmal.

Ügyeljünk, nehogy mi is az ő sorsukra jussunk!

Nyitókép: A mariupoli színház épségben / a színház lebombázott romjai (fotó: Azov Battalion / EyePress / AFP)