A kultúra segít az orvosok érzékenyítésében

Dr. Kincses Gyula orvos-fotográfust 2019-ben választották meg a MOK elnökének. Nemrég a tagság újra bizalmat szavazott neki, s megerősítette elnöki pozíciójában 2023-ig. Áprilisban ARC-OK címmel portréfotóiból nyílt kiállítása Debrecenben, s ennek a bevételét az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlotta fel. Bár a kiállítás már bezárt, a fotográfiák – köztük Esterházy Péter, Nádas Péter, Szabó T. Anna, Barabási Albert László, Presser Gábor portréi – az interneten is megvehetők, és ezzel az Igazgyöngy munkáját, a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozását lehet támogatni.

Amióta megválasztották a Magyar Orvosi Kamara elnökének, gondolom, sok minden megváltozott az életében. A fényképezés megmaradt?

Persze, bár nem olyan intenzitással, mint előtte. De a fotózást egész életemben ez az oda-vissza hangsúlyeltolódás jellemzi. Még negyedikes gimnazistaként kezdtem el fényképezni, s azóta a fotográfia különböző súllyal, de mindig jelen van az életemben. A gyökereim tehát Debrecenbe, a Tóth Árpád Gimnáziumba nyúlnak vissza, amely egy fantasztikus szellemiségű iskola volt.

Erdély, 1970-es évek (fotó: Kincses Gyula)

Mondhatni ez volt az alma matere?

Igen. Bár reál tagozatra jártam, mégis teljesen új világokat nyitott meg előttem: a kortárs művészetekét. Különösen két tanárom hatott rám: egyikük egy zseniális magyartanár, Móré Mihályné volt, akit mi „mondanivaló tanárnőnek” neveztünk el. Ő ugyanis minden irodalmi műben azt kereste: milyen értékeket közvetít, mitől leszünk jobbak általa. Első osztálytól negyedikig Sarkadi Imre írásait elemeztük – a hatvanas évek iskolarendszerében! És volt egy jó fej rajztanárunk is, akitől az esztétikum sokszínűségét, befogadását tanultunk meg a kortárs művészetektől a népművészet formagazdagságáig. A gimiben volt egy képzőművészeti diákkör, amelynek az elnöke lettem. Azért az elnöke, mert tagja nem lehettem, mivel egy egyenes vonalat sem tudtam húzni. Ugyanakkor a képzőművészet, mint kifejezési forma nagyon is érdekelt, így kötöttem ki a fotográfiánál, mint manualitást nem igénylő művészeti ágnál. Érettségi után felvettek a debreceni orvosi egyetemre, s igazán abban az időszakban kezdtem el aktívan fényképezni.

83 év (fotó: Kincses Gyula)

Úgy tudom, nem is akármilyen szinten.

A hetvenes évek közepére viszonylag ismert fotóssá váltam, főleg egyetemi körökben. Több egyéni kiállításom volt, és 1974-ben portré kategóriában egyéni első díjat nyertem a szegedi fotós szalonon. Külföldre is meghívtak önálló kiállításra. A portréfotózás mellett mindig kötődtem a társművészekhez: kiállítások, performanszok, színházi előadások, alternatív zenei koncertek rendszeres – időnként átértelmező – dokumentálója vagyok. A fényképezést két mesteremtől, Hapák Józseftől és Balla Demetertől tanultam. Utóbbi mutatott be Schaár Erzsébetnek, aki befogadott, és bejáratos lettem a szobrászműtermébe.

Schaár Erzsébet (fotó: Kincses Gyula)

Egyik nap Schaár azzal várt, hogy járt nála Féner Tamás fotóművész, és amikor meglátta a műteremben a fotográfiáimat, megkérdezte: „Ezeket ki csinálta?” Mikor Schaár megmondta, hogy egy debreceni egyetemista srác, Féner közölte: „Most indul a filmművészeti főiskolán a fotóművész szak. Üzenem a fiúnak, hogy fel van véve”.

Nem semmi ajánlat! Élt is vele?

Nem, bár komoly dilemma elé állított, mert a művészetek akkor már legalább annyira vonzottak, mint az orvoslás. A volt rajztanárommal, Velényi Rudival megalapítottuk Debrecen első alternatív galériáját, a DOTE galériát, ahol például 1976-ban Haraszty István Édeskének rendeztünk kiállítást. Noha ő egyáltalán nem tartozott a korabeli mainstream művészeti körökbe. Egyetemi jazzklubbot is szerveztem, ahol free jazzt játszottak, ami a politikailag a megtűrt műfajok közé tartozott. Engem a kortárs kultúrában éppen ez a peremlét, a kreatív kívülállás izgatott. Nagyon vonzott ez a világ.

Szabó T. Anna (fotó: Kincses Gyula)

Ugyanakkor már befejeztem a negyedévet az orvosin, és nem akartam, hogy a fotózástól függjön a megélhetésem. Úgy gondoltam, ha orvosként keresem meg a kenyeremet, és mondjuk, ötszáz fül-orr-gégész között én vagyok a kétszázötvenedik – az nem szégyen. De ötszáz fotós közül nem szeretnék a kétszázötvenedik lenni anyagi kényszerből. Azaz a művészet az életformám, és ne a foglalkozásom legyen. Az orvosi diplomát 1976-ban szereztem meg, majd orr-fül-gégészetből szakvizsgáztam.

Esterházy Péter (fotó: Kincses Gyula)

Miért épp ezt a területet választotta?

A szüleim gyógypedagógusok voltak, a debreceni Siketnémák Intézetében tanítottak. Úgy terveztem, hogy az orvosi után én is elvégzem a gyógypedagógia szakot, és ilyen sérülteket fogok gyógyítani. Csak aztán másként alakultak a dolgok: a nyolcvanas évek végén belesodródtam a közéletbe, a rendszerváltás után pedig parlamenti képviselő lettem, és egészségpolitikával foglalkoztam. De ez már egy másik történet.

Galkó Balázs (fotó: Kincses Gyula)

A fotózás viszont hosszú időre háttérbe szorult az életében…

Amikor diploma után a debreceni fül-orr-gégészeti klinikára kerültem, havonta tízet kellett ügyelni, rengeteg beteget ellátni, akiknek nem mondhattam azt, hogy ne várjanak, mert kiállításom lesz. Később a parlamenti munka is nagyon lekötött, máshova vitte a fókuszt. A fotózás háttérbe szorulásának volt egy technikai oka is. A fekete-fehér képeimet magam laboráltam, és nagyítottam ki akár másfél méteresre is. Ám bejött a színes technika, és a labormunkákat a színes fotókkal már nem tudtam megoldani. Viszont amikor a 2000-es években a digitális fényképezés eljutott odáig, hogy tűrhető minőségben lehetett fotózni, újra fotografálni kezdtem.

Parti Nagy Lajos (fotó: Kincses Gyula)

2007 és 2008 között egészségügyi államtitkár volt, majd a 2010-es kormányváltás után „kiiratkozott” a politikából, a kulturális életbe pedig „visszairatkozott”. Hogy történt ez?

2010 után az új kormány, hogy úgy fogalmazzak, már nem akart fölöslegesen terhelni közfeladatokkal. Magyarán: nyugdíjaztak. Így lett időm arra, hogy ismét aktívan fényképezzek, és nagyon jól jött, hogy visszatérhettem abba művészeti közegbe, amelyben otthon érzem magamat. Befogadtak újra az avantgárd zenei körökbe is: Menyhárt Jenő és Müller Péter Sziámi nem azt nézték, hogy egy volt államtitkár fényképezi a koncertjeiket, nekik csakis a képeim számítottak, és hogy értem, szeretem amit csinálnak. Bekapcsolódhattam újra a színházi életbe is. Fotóspróbákra jártam és járok, ami ismét egy közvetlen kapcsolódási felület.

Átrium Színház: Frida (fotó: Kincses Gyula)

Úgy tudom, mindenkinek ingyen fotózik. Ezzel is támogatja a kortárs kultúrát?

Ez is benne van, de amikor eldöntöttem, hogy nem leszek hivatásos fotós, azt is elhatároztam, hogy a képeimért nem kérek honoráriumot. Betartottam ezt akkor is, amikor 2010 után nekem is nehezebben ment. A fényképezést az életem kiteljesítése miatt csinálom, rengeteg élményt és nagyszerű emberek barátságát kaptam tőle. Nem akarom ezt üzleti viszonnyal, áfás számlákkal megrontani.

Presser Gábor (fotó: Kincses Gyula)

Nemrég Debrecenben, az akadémiai székházban rendezett kiállítást portréfotóiból, amelynek a bevételét L. Ritók Nóra Igazgyöngy Alapítványának ajánlotta fel. Miért nekik?

Nórát régóta ismerem, és fantasztikus, amit a hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek művészeti képzéséért megtesz. Ráadásul ő ugyanabból a bihari térségből származik, mint az édesapám. Debrecenben apám alapította meg az első Gyengénlátók iskoláját, dolgozott nála egy rajztanár, aki annyira jól megtanította a gyengénlátókat rajzolni, hogy nemzetközi rajzversenyeket nyertek. Megmutatta nekik, hogy hátránnyal is lehet teljes életet élni. L. Ritók Nóra hasonló csodákat tesz a mélyszegénységben élő gyerekekkel.

Csend I. (fotó: Kincses Gyula)

Ha a MOK elnöke alkot és jótékonykodik, annak üzenetértéke is van a többi orvos számára…

Az orvosi létben – már csak a rengeteg személyes tapasztalás, élmény miatt is – mindig kell, hogy jelen legyen egyfajta szociális érzékenység. Meggyőződésem, hogy az orvos hagyományosan kultúrértelmiségi, és nem szakértelmiségi. Régebben természetes volt, hogy az orvos, mondjuk, vonósnégyesben játszik vagy festeget, a kollégák között komoly műgyűjtők és mecénások is voltak, akik a helyi közösségek szellemi életében meghatározó szerepet játszottak. S noha a szakmának ez a fajta presztízse már megkopott – nem miattunk, hanem a világ változott –, még ma is sok orvos van, aki alkot, műgyűjtő, vagy egyszerűen csak rendszeres fogyasztója a minőségi kultúrának.

Csend II. (fotó: Kincses Gyula)

A Semmelweis Egyetem például kiemelten támogatja az orvostanhallgatók művészeti tevékenységét. Ettől lesznek majd jobb orvosok?

A szűk szakmai ismeretek nem elegendők ehhez a hivatáshoz. Gondoljon bele: tizennyolc-tizenkilenc éves fiatalok kerülnek be az orvosegyetemre, és szörnyű betegségekkel, szenvedéssel, halállal találkoznak. Holttesteket boncolnak. Ez nem olyan, mintha géptant tanulnának. Ezt fel kell tudni dolgozni. Az érzékenyítésben, az érzelmi terhek feldolgozásában a kultúra sokat segíthet. Megóvhatja őket a kiégéstől is.

Mégis (fotó: Kincses Gyula)

A kiégés az orvosokat fenyegető egyik legsúlyosabb mentális probléma. A MOK foglalkozik ezzel?

Az egyik megyei csoportunk most kezdett el egy felmérést a kiégéssel kapcsolatban, és az eredményeik alapján terápiát is javasolnak majd. A MOK decentralizált szervezet, és minden olyan kezdeményezést támogatunk, amelyik a tagságtól jön és sokakat érint.

Belenyugvás (fotó: Kincses Gyula)

A kamara az Orvosok Lapjában kulturális rovatot indít. Ezt is szellemi frissítőnek szánják a kiégés ellen?

A kultúrának mindig is nagyobb hangsúlyt akartunk adni a működésünkben, de sűrű két évünk volt, annyi szakmai feladatot kellett megoldani, hogy csak most jutottunk odáig, hogy a kultúrrovatot is elindítsuk. Ebben alkotó, művészettel foglalkozó orvosokat szeretnénk bemutatni, illetve a kollégáink kultúrával kapcsolatos írásait és híreket közölünk. A weboldalunkat pedig kulturális „csempével” bővítjük, amelyre ha rákattintanak, virtuális galériák nyílnak meg. Tervezünk egy zenei aloldalt is, együttműködve a Magyarországi Orvosmuzsikusok Egyesületével.

Ammonitesz (fotó: Kincses Gyula)

A MOK tagsága nemrég megerősítette önt elnöki pozíciójában 2023-ig. Hogyan összegezne: mit sikerült eddig elérnie, és miként segíti céljai elérésében az alkotás?

Mi olyan időszakban vettük át a MOK vezetését, amikor az orvostársadalom közösségi élete, érdekérvényesítő ereje mélyponton volt. Úgy érzem, a kamarát sikerült kihozni az árnyékból, létező, látható szervezet lettünk. A Covid alatti megszólalásaink sokak számára hitelesek voltak, sikerült újra mérvadó szakmai szerepbe kerülnünk. A két legfontosabb eredménynek az orvosok béremelését és a hálapénz eltörlését tekintem. De ismét mondom: az orvos egy hagyományosan szociálisan érzékeny kultúr-értelmiségi, aki polgári életet él.

Ez a szemlélet egyben alapja is a lelkiismeretes gyógyításnak, korrekt orvos-beteg kapcsolatnak. Számomra is fontos, hogy ne szakadjak el újra a kulturális közegemtől, és az elnöki valamint az alkotó munkámat egyensúlyban tarthassam. Örülök, hogy a fotózás szabadságát sikerült megteremtenem, s így azt fényképezek, amit akarok, úgy ahogy szeretném. A kulturális kötelékek erősítésével az elnöki feladataimat is hitelesebben, nagyobb empátiával tudom végezni.

Nyitókép: Kincses Gyula (fotó: Balla Demeter)

A cikk alatt kattintásra fotógaléria nyílik. Kincses Gyula további képei ITT láthatók.

-----------------------

Az interjú létrejöttét a B. Braun támogatta.