by A szerk. 2021. febr 28.

„A legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, a szolidaritás.”

Az Örkény Színház a március 27-ei streamelt előadása jegybevételének felét felajánlja a függetleneknek.

Az Örkény Színház kiemelten fontosnak tartja a független színházak létezését, munkáját. Működésük évtizedek óta inspirálóan hat egész színházi életünkre – áll a teátrum közleményében. Ritka időszakoktól eltekintve az állandó támogatással nem rendelkező együttesek anyagi helyzete mindig bizonytalan volt – ma különösen az. 

Az Örkény Színház névadója egy helyen azt írta: „A legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, a szolidaritás”. Ennek szellemében az előző évadban az Örkény társulata jótékonysági akciót indított, amelyek több mint 4,5 millió forintos nettó bevétele a független színházi alkotókat támogatta, főként azokat, akik a legkisebb eséllyel találnak forrást a munkájukhoz: a pályakezdőket. A kezdeményezésben együttműködő partnerük a Független Előadó-művészeti Szövetség volt.

Most, egy évvel később az egész színházi szféra korábban nem látott nehézségekkel néz szembe: a korlátozások miatt csak online játszhatnak, bevételeik drasztikusan csökkentek vagy megszűntek. A legnehezebb helyzetben állami és önkormányzati támogatás híján mégis a függetlenek és pályakezdők vannak. Ezért az Örkény Színház a színházi világnapra, március 27-re tervezett Színészbüfé/Büfészínész 2. című egyszeri, élő előadása jegybevételének felét a független alkotóknak ajánlja fel. Együttműködő partnerük ebben az esetben is a Független Előadó-művészeti Szövetség lesz. A stream-szolgáltató együttműködő partner az eSzínház.

Az Örkény Színház társulata bízik abban, hogy a szakma és a nézők összefogásával megóvhatjuk ezt a fontos színházi területet. Ahogy maga Örkény István írja: Nézzünk bizakodva a jövőbe!

További információk a színház honlapján.

Kép: Gálffi László, Zsigmond Emőke, Csuja Imre és Csákányi Eszter a Színészbüfé/Büfészínész 1. című előadás próbáján

Fotó: Znamenák István