„A magyar kortárs üvegtárgyak ára megtízszereződött”

Dr. Sík Attila neurobiológus és műgyűjtő évtizedek óta rajong az üvegtárgyakért. Szenvedélye nem csak műalkotások vásárlására, de azok felkutatására is kiterjed. Kétezer-ötszáz darabos kollekciója a magyar üvegművesség elmúlt négyszáz évét reprezentálja. Köztük olyan alkotásokkal, amelyeknek múzeumokban lenne a helye. A műgyűjtő 2026. május 14-én a BÁV Art Aukciósház és Galériában tart előadást az üvegtárgyak világáról, ennek apropóján beszélgettünk vele a magyar üvegművészet múltjáról, a gyűjtés szenvedélyéről és az üvegtárgyak értékéről.

Mit gondol, mi volt a magyar üvegművesség legkiemelkedőbb eredménye az elmúlt több száz évben?

A magyar üvegművészetben nem igazán voltak nagy felfedezések, inkább külföldi – jellemzően cseh, osztrák és olasz – technológiákat, trendeket honosítottunk meg. Azonban akad egy kivétel: az irizáló üveg feltalálása az 1860-as évek végén. Ez Pantocsek Leó Valentin orvos és pirokémikus nevéhez köthető. Sajnos, ez a szivárványszínekben játszó üveg sem itthon lett híres, hanem nyugaton. Például többek között a csehországi (az akkori Osztrák–Magyar Monarchiában) Klostermühlében működő Loetz Witwe és az amerikai Tiffany cégek vitték mesteri szintre. Egy korabeli, a Zlatnói Üveggyárban ezzel a technikával készült eredeti Pantocsek-váza a gyűjteményem megbecsült darabja.

Hogyan fedezte fel az üvegművészetet?

Már fiatalabb koromban is sokféle dolgot gyűjtöttem. A vizuális érzékenységem családi örökség. Neurobiológus végzettségem van, így bátran állítom, hogy a szépérzékem genetikai adottság. Eredetileg egy asztalközepet szerettem volna vásárolni, jártam a különböző galériákat, majd egy nap megláttam Smetana Ágnes üvegművész mívesen megmunkált, részletgazdag munkáit. Idővel vásároltam is tőle néhány tárgyat és egyre jobban megismertem ezt a művészeti területet. Kortárs üvegek gyűjtésével kezdtem, egy időben kereskedtem is Angliában magyar üvegtárgyakkal. Azután elkezdtem gyári üvegeket is gyűjteni. Mára a kollekcióm kétezer-ötszáz darabos, a benne szereplő alkotások reprezentálják a magyar üveggyártás négyszáz évét.

Smetana Ágnes: Éjszaka a tó partján, 2010, fújt üveg, 16 x 11 cm

Egyes vélemények szerint, ha olyan nemzetközileg is ismert magyar művészt keresünk, aki Magyarországon született, élt és alkotott, akkor őt alighanem a fotó- és az üvegművészet területén fogjuk megtalálni.

Egyetértek. A kortárs magyar üvegművészek sajátossága, hogy többnyire üvegszobrokat alkotnak hidegüveg-technikával, azaz az anyagot összeragasztják vagy összeolvasztják, mielőtt megmunkálnák. Ezekből az úgynevezett stúdióüvegekből kevés készül, azok sem gyárakban, hanem kis műhelyekben. A művészek az alkotásaikat jellemzően külföldön értékesítik, ahol aukciókon, neves galériákban is több ilyen tárgyat látni.

Az is érdekes, hogy napjainkra szinte megszűnt a magyarországi üveggyártás. A gyárak jó részét már le is bontották. Sokak szerint e mögött egyéni és csoportérdekek álltak.

Említettem, hogy foglalkozom gyári üvegekkel is. Érdekel, miért mentek tönkre az üveggyáraink. A XIX. századi Magyarországon több mint negyven üveggyár működött, ma egy sincs. Elkezdtem utánajárni az okoknak, és az biztos, hogy a válasz többdimenziós. Vannak egykori üveggyárban vezető beosztásban dolgozók, akik a rendszerváltás utáni privatizációt és az akkori döntéshozók rövid távú gondolkodását okolják, mások a gáz árának emelkedésével magyarázzák a helyzetet, de az anyag ára Csehországban is megnőtt, mégis vannak gyáraik. Igyekszem utánajárni a szakpolitikai döntéseknek is, hogy itthon mennyire és miben segítettek az ágazatnak, ha egyáltalán voltak ilyen törekvések…

Somkuti Katalin: Hengeres váza (412), 1980, Karcagi Üveggyár, huta üveg, 27 x 12 cm

Hogyan jellemezné az üveg iránt érdeklődő magyar gyűjtői réteget?

Akik kortárs üveget vásárolnak, jellemzően nem gyűjtők, hanem olyan személyek, akik ezeket az alkotásokat dísztárgyaknak tekintik, az otthonukat szeretnék velük díszíteni. A gyűjtők a vizualitás mellett figyelnek arra is, hogy mely gyárakból kerültek ki a tárgyak. Például a francia René Lalique és Émile Gallé – ő a francia szecessziós mozgalom egyik fő megújítója volt – tárgyai igen keresettek. Aukciókon akár a húszmillió forintos leütési ár sem ritka az alkotásaikért.

Anyagilag megéri befektetni ezekbe a tárgyakba?

Noha a magyar üvegművészet nem lett világhírű, voltak időszakok, amikor rendkívül nagyszámban exportáltunk tárgyakat, például Amerikába. Itthon inkább a megfizethető kategóriába tartozó termékek maradtak, de azokra sem volt nagy kereslet. Pedig – a teljesség igénye nélkül – a Salgótarjáni Öblösüveggyár, a Parádsasvári Üvegmanukfaktúra és az Ajkai Üveggyár mai szemmel is fantasztikus termékeket állított elő. Sok esetben külföldi, nagyon ismert márkáknak dolgoztak, így lehet, hogy például az olasz Versace, a francia Dior és az angol Waterford is Magyarországon készítette az üvegtárgyait, amelyet azután a kinti gyárak csak felcímkéztek.

Takács Géza: Lencse csiszolt vázák, Salgótarjáni Öblösüveggyár, fújt, csiszolt üveg 25-35 x 8 cm

A magyar üvegművészet ragyogó időszaka az 1970-80-as évekre tehető. A második világháború után nem volt üvegtervező képzés Magyarországon, ezért a formákat leginkább csak másolták. Az 1950-es évek végétől kezdődően már volt igény a minőségre is. Akkor kezdték el oktatni az érdeklődőket először a Kisképzőn (Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája), majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elődjében, a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Ebben a kiemelkedő szerepe volt Báthory Júliának, aki már 1949-re elkészítette a főiskolai és egyetemi szintű iparművészképzés programját, és 1952-ben létrehozta a Kisképzőben az üveg tanszakot. Művészként is jelentőset alkotott. Egyik szabadalma az ipari homokfúvás technológiájának a művészi üvegmegmunkálás területébe emelése volt. Sok művész került ki a kezei közül, akik az 1960-as évektől már egyre többet foglalkoztak üveggel. Nehéz lenne felsorolni sok kiemelkedő üvegtervező művészt, de legalább Dósa Zsuzsa, Hamza Erzsébet, Somkuti Katalin és Takács Géza neveit illik ismerni.

N. Hamza Erzsébet: Tál, 1970-es évek, Salgótarjáni Öblösüveggyár, fújt üveg, 12 x 23 cm

Az üvegművészet különleges helyet foglal el a műtárgypiacon.

Az üveg, mint anyag egyszerre hordozza a tradíció és az innováció jegyeit, így a klasszikus mestermunkáktól a kortárs alkotásokig rendkívül széles spektrumot ölel fel.

A kis példányszámú, jelzett, lekövethető származású magyar kortárs üvegtárgyak, így például Botos Péter, Lukácsi László és Gáspár György alkotásai jó befektetésnek számítanak, tíz év alatt az áruk közel megtízszereződött. Hozzá kell tennem, hogy ők sem Magyarországon értékesítik a legtöbb munkájukat. Ráadásul a közelmúltban olvastam egy írást arról, hogy a mesterséges intelligencia térhódítása miatt visszaszorult az érdeklődés a festmények és a grafikák iránt, így vélhetően a kereslet a háromdimenziós műalkotások iránt növekedni fog.

Egy időben sokan vásároltak antik, például biedermeier üvegtárgyakat, amelyek ma már kevésbé eladhatók, kimentek a divatból. Én is csak akkor teszek kivételt, ha olyan példányra bukkanok, amely illik a gyűjteményembe.

Gáspár György: White fission, 2015, ragasztott, csiszolt, polírozott üveg, 30 x 30 x 23 cm (fotó: Kórodi Zsuzsa)

2026. május 14-én A műtárgyak értéke – Időtlen értékek: üvegtárgyak és gyűjtés címmel tart előadást a műgyűjtés világa iránt érdeklődő, illetve a már abban aktív szerepet vállaló magánembereknek. Miről beszél majd a hallgatóságnak?

A résztvevők egy általános, mégis alapos betekintést kaphatnak az üvegtárgyak világába: szó lesz a különböző formákról és stílusokról, a klasszikus és kortárs irányzatokról, valamint arról is, hogyan ismerhetők fel a hamisítványok. Kiemelt figyelmet kapnak azok a szempontok, amelyekre vásárláskor érdemes odafigyelni, továbbá az értéktartás és az esetleges értékvesztés kérdései is. A rendezvény azoknak szól, akik tudatosan szeretnék bővíteni gyűjteményüket vagy új területként fedeznék fel az üvegművészetet, mint értékhordozó befektetést.

Sovánka István: Iparművészeti váza, 1912, Sepsibükszád (?), ötrétegű savmaratott fújt üveg, 46 x 24 cm

Kérem, válasszon egy műalkotást a gyűjteményéből, amely különösen közel áll önhöz!

Van egy „piócás” üvegvázám, amely Pantocsek Leó Valentin műhelyéből került ki, és amelyből olyan kevés maradt fenn, hogy rajtam és egy gyűjtőtársamon kívül csak az Iparművészeti Múzeumnak van belőle példánya. Illetve éppen a BÁV Art egyik művészeti aukcióján vásároltam meg Sovánka István 1912-ben készült emlékvázáját, amely fúvott, többrétegű, savmaratott üvegből készült. Felületén magyaros szecessziós növényi díszítmények között széles sávban különböző, tradicionális mesterségek ábrázolásait láthatjuk: kovácsokat, kádárokat és üvegfúvókat. Abszolút csúcsmunka, múzeumban lenne a helye.

Pantocsek Leó Valentin: „Piócás” váza, 1860-70, Zlatnó, fújt üveg irizáló felszínnel, 20 x 11 cm

Alapvetően nem azért gyűjtöm ezeket a tárgyakat, mert befektetésként tekintek rájuk, hanem azért, mert hiszem, hogy az ezen alkotások mögött álló tudás érdemes a megőrzésre.

---------

A műtárgyak értéke – Időtlen értékek: üvegtárgyak és gyűjtés
Időpont: 2026. május 14. 18:00–20:00
Helyszín: BÁV Art Aukciósház és Galéria (1055 Budapest, Szent István krt. 3.)

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Amennyiben érdekli az esemény, kérjük jelezze részvételi szándékát az info@artisbusiness.hu címen, amelyben  röviden megírja nekünk, miért csatlakozna szívesen a képzéshez.

További információ ITT.

Nyitókép: Sík Attila (a nyitókép és a cikkben szereplő fotók forrása Sík Attila)