„A minőség összeköt bennünket”

Huszonkilenc év után állt fel az igazgatói székből, ám nem megy messzire, még egy évig segíti az új vezető, Velekei László munkáját. Kiss János élete összeforrt a Győri Balettéval, alapító tagja volt az ország egyik leghíresebb balett-társulatának, vele beszélgettünk az együttes múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Július elsején adta át a stafétabotot. Mivel telnek a szabadság első hetei?

Természetesen ma is bent voltam a színházban... Délelőtt mutattuk be a Marék Veronika Kipp Kopp és Tipp Topp története alapján készült mesebalettet a legkisebbeknek. Az utódom, Velekei László megkért, maradjak egy évig mellette tanácsadóként. A kérését természetesen szívesen teljesítem, emellett dolgozunk a 16. Magyar Táncfesztiválon és 6. Gyermek Táncfesztiválon, valamint a Táncszövetség ügyein is. Unatkozni nincs idő.

Milyen lesz a Velekei-korszak?

László nagyon jó érzékkel vetette bele magát a munkába, elindította a „TánciTánci” csecsemőszínházi programsorozatot, izgalmas podcastokat készít a kreatív csapattal, összeállított a táncosokkal közösen egy új házirendet és munkarendet. Ez csak néhány példája annak a sok újdonságnak, amire számítok. Kicsit bánom, hogy igazgatóként kevesebbet koreografál majd, hiszen remek alkotó, de szerencsére a következő évadban még két darabját is láthatja a közönség: novemberben Acsodálatos mandarint, illetve a következő évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon lesz az idén elmaradt GisL címűbalettbemutatója a Műpában.

Ön az a vezető, aki végigjárta a ranglétrát. A budapesti Balettintézet után következett Győr, a társulat vezetését pedig 1991-ben vette át, amikor hirtelen és váratlanul távozott Markó Iván igazgató.

Mielőtt igazgató lettem, Iván koreografálta a repertoár szinte teljes tárházát. Kisebb munkákat végeztem mellette. Távozásakor letiltotta a korábbi munkáit – repertoár nélkül maradtunk. Bombicz Barbarával, Demcsák Ottóval és más alapítótársakkal vettünk részt koreográfusként is a társulat életében. Miután belekóstoltam ebbe az alkotói folyamatba is, egy idő után éreztem, hátra kell lépnem: inkább az együttes, a művészek menedzselését tekintettem kiemelt feladatomnak.

A társulat gyakorlatilag az első előadás, 1979 óta erős márkaként van jelen a „piacon”. Mennyire volt mindez tudatos döntés a hetvenes évek végén?

Abszolút tudatos volt. Főleg 1991-től: a rendszerváltás után kinyílt a világ, sok új piaci szereplő jelent meg. A Philip Morris például minket támogatott először Magyarországon, létrehozták a Philip Morris Magyar Balettdíjat, erre különösen büszke vagyok, a díj alapításában magam is részt vettem. Róna Viktor volt a kuratóriumi elnök, aki sajnos a díj alapítása után egy évvel elhunyt, őt követte Seregi László. A csapat tagja volt Jancsó Miklós, Szabó István, Béres Ilona, Eszenyi Enikő, Presser Gábor – hogy csak néhány nevet említsek ebből a fantasztikus társaságból. 

A Philip Morris után pedig egyre jöttek a támogatók?

Ez az együttműködés sok gazdasági szereplőt „kapcsolt be”: az E.ON Hungária Zrt.-vel az energiaszektor privatizációja óta töretlenül jó a viszony, több évig támogatta a társulatot. Az együttes fogászati ellátását például a Solydent Fogászati Rendelő vállalta, a mögötte álló vállalkozó alapította a Carmen-díjat, ami egy gyönyörű szoborral és pénzdíjjal jár. A Kardirex Egészségügyi Központot szintén az egészségünket támogatja a mai napig. És soha nem felejtem el, amikor huszonnégy évvel ezelőtt beültünk egy sörözőbe az Audi akkori ügyvezető igazgatójával... Lassan negyed évszázada már, hogy a minőség összeköt bennünket – nem véletlenül ez a Győri Balett és az Audi Hungaria Zrt. közös mottója. De fontos megemlíteni a győri sportolókat, az úszókat, a kéziseket is –  kölcsönösen inspiráljuk egymást. 

A középszerűségtől való menekülési vágy alapítása óta jellemző a Győri Balettre.

Vallom, hogy ebben a változó világban egyet tehetünk: azonnal reagálunk minden változásra. Így volt ez 1979-ben, 1991-ben, és így van ez ma is. Mindig kerestük az újdonságot, felléptünk templomban, stadionban, réten, garázsban…

Garázsban?

Úgy nyolc éve, a Táncfesztivál ideje alatt kiürítettük a színház alatti mélygarázst, ebből alakult a táncgarázs – a társulat fiatal tagjainak ötlete nyomán. De nem csak a mélyben, a magasban is táncoltunk: a Hotel Rába tetején is. Nem mellesleg ezt a szállodát is a támogatóink között tudhatjuk.

Mi a helyzet a közönségneveléssel?

Szívügyünk, jó példa erre a már említett csecsemőbalett. Törődünk a fiatalokkal, olyan témákat is műsorra tűzünk, amelyek társadalmi kérdéseket boncolgatnak, a Ne bánts! (Velekei-darab) például a családon belüli erőszakkal foglalkozik. 

A társadalmi érzékenyítés már 1979 óta fontos a társulatnak.

Néha provokatívak, néha szemtelenek vagyunk. Vallom, hogy a közönséget a hidegből a meleg vízbe kell dobálni, vagyis éberen kell tartani őket. Ha valaki megtisztel a figyelmével, annak nem szabad elengedni a kezét! Együtt él a közönség a tánccal, ha lehetőséget adunk rá: énekeltek Freddie Mercury-dalt a Queen-balett előadásunk alatt, és zengték KodályEsti dalát, amikor azt táncoltuk. A repertoárunk minden darabválasztása az emberről szól, az emberért van.
Mindig mondom a fiataloknak: tökéletes nincs, de törekedni kell rá. Fél gőzzel nem lehet csinálni semmit, se művészetet, se gazdaságot, se vállalkozást. Az ember vagy teljes hittel, odaadással csinálja, amit csinál, vagy ne csinálja sehogy! 

Ez lenne a Győri Balett kiemelkedő sikerének titka?

Hála istennek, szereti ezt a mentalitást a magyar és a nemzetközi közönség is. Megalakulásunk után néhány hónappal már a milánói Scalában találtuk magunkat. Táncoltunk Baltimore-ban, Pozsonyban és Párizsban, New Yorkban – felsorolni is nehéz a sok várost, amit bejártunk. A nemzetközi táncos vérkeringésben benne kell lenni. Boldog vagyok, hogy amíg igazgató voltam, eljutottunk például Moszkvába, Párizsba, Rióba, táncoltunk három olimpián, felléptünk Csíkszeredán és Rómában.

Sikeresen kapcsolódtak be a nemzetközi vérkeringésbe.

Rengeteg nemzetközi táncművész és társulat jelezte a megalakulásunk óta, hogy szeretne velünk, nálunk táncolni, részt venni a Táncfesztiválon. De nem csak a külföldiekkel, a magyar tehetségekkel is nagyon termékeny és jó a viszony. Vegyük például a már említett GisL-t, amit Lajkó Félixszel közösen jegyez Velekei Laci. Budapesten márciusban, a tavaszi fesztiválon láthatja majd a közönség, Győrött pedig júniusban, a 16. Magyar Táncfesztivál bemutató előadása lesz. Mindig arra törekszem, hogy inspiráló, nálam okosabb emberekkel vegyem körül magam, hiszen csak így tanulhatunk.

Önt ki inspirálja?

Az együttes és a tökéletességre való törekvés vágya. Merni kell álmodni! És az álmok megvalósításához kell egy jó csapat: a közösen elért sikernél csodálatosabb dolog nincs. 

A hetvenes évek végén sok fiatal táncos álma volt külföldi ösztöndíjat nyerni. Ön megkapta ezt a lehetőséget, Moszkva helyett mégis Győrt választotta.

Hála Istennek egymásra talált az évfolyam, megtaláltuk Ivánt mint vezetőnket, és megtaláltuk ezt a csodálatos várost, amit Győrnek hívnak. A megyeszékhely akkoriban iparváros volt, nem volt a táncművészetnek semmilyen hagyománya itt, mégis hatalmas szeretettel fogadtak minket. Nagyot kockáztattunk és nagyot is nyertünk.

Melyik a legemlékezetesebb koreográfia, előadás az elmúlt negyvenegy évből?

Fantasztikus élmény volt A Nap szeretteiben eltáncolni a Nap szerepét 1979-ben. A másik maradandó élményem 1991-ből származik. Ez volt az az év, amikor egyik napról a másikra Iván és repertoár nélkül maradtunk. Ekkor látogatott Magyarországra II. János Pál pápa: Bombicz Barbarával, Horváth Erikával és Demcsák Ottóval koreografáltuk az Árpádházi Szent Margit legendát, ezt táncoltuk el Őszentsége előtt a Népstadionban. Az előadás után pedig a pápa megáldotta a társulatot. Még most is beleborzongok az emlékbe. Mindkét emlék egy új időszak kezdetéhez köthető. Most pedig egy harmadik, egy újabb fantasztikus korszak kezdődik a Győri Balett életében. Más lesz – ez törvényszerű –, de nagyon jó.

Fotó: Csibi Szilvia

Megjelent: 2020. augusztus