by Szele Tamás 2022. nov 21.

A műkincspiac forradalma

– A kulturális javak komoly anyagi értéket jelenthetnek a jövőben

Ugyan, miféle forradalom változtathatná meg a műkincspiacot? Az adatkezelésé, adatelemzésé. Enyhíthet a képzőművészek ezer (főként anyagi) gondján, de eligazíthatja a műgyűjtőket és a mecénásokat is a meglehetősen kaotikus viszonyok között – érdemes elemezni egy kicsit a legújabb módszereket, főleg a műértők számára, mert világosan látszik: ez a jövő.

Robert Alice Block 34 from Portraits of a Mind című alkotása (forrás: az ArtTactic Facebook-oldala/Sotheby’s)

Kezdetben egyszerű volt a műkincspiac: az amszterdami lövészegylet megrendelte a csoportképüket, Rembrandt mester megfestette, és kapott érte ezerhatszáz akkori holland forintot, ami szép összegnek számított. Azóta viszont felbecsülhetetlenre nőtt az értéke. Később elutaztak a műkereskedők Egyiptomba, Görögországba, Kínába, összevásároltak mindenfélét potom áron, aztán busás haszonnal adtak túl az egzotikus régiségeken – akit nem régiségek érdekeltek, hanem újdonságok, az Párizsban vásárolt festményeket és ha volt egy kis szerencséje, kifogta olcsón a fiatal Picasso pár remekét, ami éveken belül a befektetett összeg sokszorosát érte.

Üzlet ez is, mint a többi: olcsón kell venni, drágán eladni, ennyi az egész. Vagyis dehogy ennyi, mert mondjuk 1901-ben kevesen mondták volna meg az első kiállítása alapján Picasso képeiről, hogy egyszer majd sokat fognak érni, elég sok fiatal festő nyüzsgött akkoriban a francia galériák táján. Tehát szerencse kell a műkereskedelemhez, jó ízlés és kifinomult üzleti érzék. Valamint az aktuális művészeti trendek beható ismerete. Nem tudhatjuk, holnap melyik stílus, melyik irányzat válik divatossá, keresetté, minek megy fel az ára. Itt van szükség a piacelemzésre és az információs technológiára.

Vegyük például az ArtTactic piacelemző céget, amelynek dokumentációból merítünk. 2001 óta működnek, saját bevallásuk szerint dinamikus és testre szabott piaci információkat kínálnak megrendelőiknek a gyorsan és folyamatosan változó globális művészeti piacról.

Fontos a testre szabottság, hiszen ha valaki például Ming-kori vázákat és tusrajzokat gyűjt, illetve abba akar befektetni, nyilván nem fogják érdekelni a kortárs festők vagy szobrászok remekei. Ezerféle befektetői, gyűjtői irányultság létezik, ide bizony már szükséges a fejlett információs technológia alkalmazása.

A globális művészeti piacok és iparágak széles körét lefedő kutatások elsősorban bonyolultan megtervezett jelentéseiken keresztül érhetők el. Ezeket a jelentéseket aztán világszerte használják az ágazat szakemberei, a diákok és a rajongók egyaránt – az értékelés, a kockázatelemzés, az ügyfél- és üzleti intelligencia fejlesztése, a stratégiai döntéshozatal és az oktatás céljaira. Az a módszerben a forradalmi, hogy a művészeti piacra vonatkozó minőségi és mennyiségi adatok gyűjtésének fő eszközeként a crowdsourcingot használják. [A crowdsourcing az emberek nagy csoportjától származó információk, vélemények vagy munkák összegyűjtése, általában az interneten keresztül .– Sz.T.] Világméretű műtárgypiaci információs hálózatot építettek ki, hatalmas és állandóan frissülő adatbázissal.

Jia Aili és Raoul Marks Valley, Line & Time című alkotása (forrás: az ArtTactic Facebook-oldala/Sotheby’s)

Az 1990-es évek előtt az adatok használata a műtárgypiacon ritka volt, de az aukciók tranzakciós adatainak az Artnet és az Artprice által az 1990-es években történő digitalizálásával egyértelmű és határozott váltás következett be. Az „adatforradalomnak” nevezett időszakban, a 2000-es évek elején számos vállalat és platform kezdte el teljesen megváltoztatni a piacot, ennek a folyamatnak az egyik legjelentősebb szereplője az ArtTactic.

Miért fontos ez? Vegyünk egy példát: Ligeti Lajos a kiváló magyar mongolista 1928-1930 között járt Kínában, és mielőtt elindulhatott volna Belső-Mongóliába, hosszasan kellett időznie Pekingben. Ott azt tapasztalta, hogy a Tiltott Várost ugyan fegyveresek őrizték, de ha ezeknek a fegyvereseknek adott az ember egy nyugati szempontból jelentéktelen összeget, bármit elvihetett a palotákból, ami megtetszett neki, ha kicsivel többet adott még el is vitték a szállására a műtárgyakat. Ha akkoriban létezett volna világháló, és lettek volna rajta műtárgy-adatbázisok, először még meg lehetett volna venni aprópénzért a kincseket, de abban a pillanatban, ahogy eladták őket Nyugaton, már a kínaiak is tudták volna, igazából mennyit, érnek és annyit is kértek volna értük. Igen, ez a módszer szűkíti a profitot, de kiegyensúlyozza a piacot: a tisztes haszon elérése lehetséges, de már nem lehet meggazdagodni nyomorgó művészek vagy tudatlan közvetítők kárára.

A piac globalizációja tehát pozitív hatású – de ebben a mai, válság tépte világban egyáltalán költ valaki műtárgyakra? Költ bizony, az adatok ezt mutatják, bár jelenleg csak a júliusi statisztikák állnak rendelkezésünkre. Nyáron ugyan felmerült annak a veszélye, hogy számos fejlett országban két számjegyűvé válik az infláció, megtorpan a világjárvány után elindult gazdasági fellendülés, a nagyvállalatok és a kriptovaluták nagyon sokat vesztettek az értékükből (a Bitcoin például 67 százalékot zuhant), de ez a trend a műkincspiacra nem hatott. Sőt a Christie’s, a Sotheby’s és a Phillips első negyedéves nyilvános aukciós adatai szerint 32%-kal meghaladták a 2021-es mértéket, és a második negyedévnek is a tavalyi év szintje felett kellett alakulnia (az eladási adatok 28,3%-kal nőttek, nem számítva a londoni Marquee aukciós hetet).

Shara Hughes Naked Lady című alkotása (forrás: presenhuber.com/ az ArtTactic Facebook-oldala)

Miért? Mert a műtárgyak jelenleg értékálló befektetésnek tűnnek. Az orosz aranykészletek egy részének kínai piacon keresztül történő értékesítése nem tett jót a nemesfémek árfolyamának – a kínai gazdaság mindent mélyen áron alul vásárol meg az orosz féltől, ugyanis most monopolhelyzetben vannak – de műtárgyakat ipari mennyiségben sem kitermelni, sem termelni nem lehet, így azok most is őrzik értéküket.

Ráadásul megjelent egy új fogalom, a műtárgyak „frakcionált”, vagyis részleges tulajdonjoga. Ezt egyébként nem kis részben az árinflációnak köszönhetjük, ugyanis a befektetési minőségű műtárgyak a legtöbb egyéni gyűjtő és befektető számára elérhetetlenné váltak. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben tisztán pénzügyi célú befektetésekről van szó, hiszen ha egy csoport vásárol meg egy műtárgyat, az nem lehet kizárólagosan egyiküké sem, tehát a birtoklás öröme esetünkben nem számít tényezőnek, azonban gazdasági (és művészeti) szempontból így is nagyon hasznos a jelenség. A ma látható részleges tulajdonosi modell inkább a művészeti piachoz való hozzáférés demokratizálására irányuló vágy kiterjesztése, és a művészeti piac számára jelent lehetőséget, hogy egy új típusú ügyfélkörhöz jusson.

A részleges tulajdonlás megjelenése a művészetben közvetlenül a 2008-as pénzügyi válság után kezdődött. 2009 és 2012 között a gyorsan növekvő kínai művészeti piac – amelyet a kulturális iparágat a kínai gazdasági növekedés egyik fő hajtóerejének tekintő kormányzati politika táplált – ideális feltételeket teremtett egy új pénzügyi termék számára, amely a forrongó kínai művészeti piac köré épült. Ezek a korai töredéktulajdonosi modellek művészeti és kulturális tőzsdék néven voltak ismertek, és lehetővé tették a befektetők számára, hogy műtárgyrészvényeket vásároljanak, amelyekkel aztán a tőzsdéken kereskedni lehetett.

A műtárgyak részleges tulajdonlásának piacát azonban szabályozni kellett, ez 2018-ra sikerült, amikor a Masterworks elindította az első SEC (Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet) által szabályozott részleges tulajdonosi termékét Andy Warhol 1979-es „1 Colored Marilyn (Reversal Series)” című művével. És azóta is egyre terjed ez a befektetési módszer, legyen szó bármilyen műtárgyról, sőt akár NFT-kről is. A jövőre nézve annyit tudunk, hogy a Deloitte & ArtTactic Art & Finance Report 2021 számára készített friss felmérés szerint a gyűjtők 21%-a mondta azt, hogy érdekli a részleges tulajdonosi modellen keresztül történő műkincsbefektetés, a 35 év alatti gyűjtők körében pedig jóval többen, 43%-uk nyilatkozott így.

Igen, ez a jövő – legalábbis a műtárgy-kereskedelem és a művészetfinanszírozás jövője. Mostantól a képzőművészeti alkotásokat nem csak azért szeretjük, mert szépek. Hanem azért is, mert megbízhatóan beléjük lehet fektetni a megtakarításainkat.

Forrás: az ArtTactic Facebook-oldala

Az ArtTactic szolgáltatásait egyébként bárki igénybe veheti, ha nem is ingyenesen. Ezek között szerepelnek a globális művészeti piac legjelentősebb egyéni művészeiről készült, személyre szabott jelentések különböző művészeti ágazatokról (például fotográfia, XX. századi dizájn, régi mesterrajzok), földrajzi piacokról (például India, Afrika, Skandinávia). Tudunk személyre szabott jelentéseket, átfogó piackutatásokat kérni, amelyek eredeti fogyasztói adatokra és elemzésekre terjednek ki a teljes művészeti iparágtól kezdve az egyes növekedési és feltörekvő piacokon, a technológián és a művészeten át a művészeti és pénzügyi szolgáltatásokig, de akár üzleti ötletekről készülő megvalósíthatósági tanulmányok is lehetnek.

Reméljük, új értelmet nyer a „műtárgy” szó, és a kulturális javak komoly anyagi értéket jelentenek a jövőben.

A nyitókép forrása: arttactic.com

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!