by artisbusiness.hu/MTI 2023. Jun 27.

„A munka már nem összekapcsol és közösséget formál, hanem izolál és magányossá tesz”

– Fabricius Anna fotóművész nyerte az Argay István orvos-műgyűjtő által alapított Kassák-díjat

A pályaművet a budapesti Kassák Múzeum mutatja be önálló kiállítás formájában 2024-ben. A Kassák kortárs művészeti díjra a XX. századi avantgárd művészet jelenségeit vizsgáló vagy azokat korszerűen újraértelmező tervekkel lehetett pályázni. A díj összege bruttó másfél millió forint, amelyet új mű létrehozására fordíthat a nyertes.

Fabricius Anna kiállítástervét öt döntőbe jutott pályamű közül választotta ki a szakmai zsűri. A díjnyertes kiállítástervben, amelynek címe Home is Where Work is (Az otthon ott van, ahol munka van), a művész – korábbi alkotásaihoz hasonlóan – a munka témakörével foglalkozik. Ahogy pályázatában írja, „egyre többek számára a munka egyszerre szigorú kényszer és a magasabb szintű egyéni vagy családi boldogság akadálya. A munka már nem összekapcsol és közösséget formál, hanem izolál és magányossá tesz”.

Fabricius Anna installációjában a fő hangsúly nem a munka fogalmán vagy a munkával kapcsolatos dilemmákon van, hanem egy messze ható következményen, a transznacionális család összetett jelenségegyüttesén. Fotóin és videómunkáiban olyan emberek élethelyzeteit mutatja be, akik családjuktól távol kényszerülnek élni és dolgozni azért, hogy az otthon maradottak jelenét és jövőjét biztosíthassák.

Az 1980-ban született fotó- és videóművész Budapesten él és dolgozik. Doktori fokozatát 2015-ben szerezte meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME). Munkái számos magyarországi és külföldi kiállításon szerepeltek, többek között a Ludwig Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, a PHotoEspanán, a Parisphotón, a Lodz Photofestivalon, valamint a rijekai Modern és Kortárs Művészeti Múzeumban. Fabricius Anna a kortárs magyar fotóművészet egyik legtöbbet utazó, rezidens programokon rendszeresen részt vevő alkotója. 2009 óta a MOME óraadó tanára.

A díjátadón a tavalyi győztesek, Igor és Ivan Buharov (Hevesi Nándor és Szilágyi Kornél) adják át a vándordíjat Fabricius Annának (fotó: Birtalan Zsolt / PIM)A díjátadón a tavalyi győztesek, Igor és Ivan Buharov (Hevesi Nándor és Szilágyi Kornél) adják át a vándordíjat Fabricius Annának (fotó: Birtalan Zsolt / PIM)

A Kassák kortárs művészeti díjat Argay István orvos és műgyűjtő mint alapító és a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum mint intézményi együttműködő hozták létre 2022-ben kortárs képzőművészeti alkotások megvalósításának ösztönzésére.

Dr. Argay István szülész-nőgyógyász orvos, nemzetközileg elismert szakember, műgyűjtő. A művészet iránti érdeklődést gyermekkorából hozza. Műgyűjtő családban, műalkotások között nőtt fel, a művészet és a kultúra természetes és fontos része mindennapjainak. A kortárs képzőművészethez a Kortárs Műgyűjtő Akadémia képzésein került közel. A művészetet nemcsak gyűjteni szeretné, hanem támogatni is akarja, ezért kereste meg a díj ötletével a Kassák Múzeumot. A Kassák kortárs művészeti díjjal Kassák Lajos és az avantgárd mozgalmak szellemiségéhez kapcsolódó művek és projektek létrejöttét kívánja ösztönözni. A kezdeményezéshez kiemelt patronálóként 2023-ban a Rechnitzer-gyűjtemény is csatlakozott. A projekt koordinátora az Interart Alapítvány.

-----------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Fabricius Anna (fotó: Birtalan Zsolt / PIM)

 

Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!

Támogassa a kezdeményezésünket, legyen Ön is mecénás!