A művészet átértékelődése Hollandiában

Hollandiában a második világháborút követően új rendszer bontakozott ki a kultúrafinanszírozás területén. Az akkor kialakult szokások a mai trendek térhódításának fényében új kérdéseket vetnek fel. Alexander Ramselaar világhírű holland műgyűjtő szerint a művészet támogatási formái hazájában ugyan nem mondhatók hibátlannak, mégis egyes országokkal összevetve követendő példának tekinthetők.

„Sok művész él szabad életet, ami azonban nem az anyagi, hanem a szellemi függetlenséggel egyenlő. Számukra nem a pénz a mértékadó. Szabadnak lenni ugyanis azt is jelenti, hogy az embernek nincs túl sok kötelezettsége; a nagy vagyon, a határtalan tulajdon és a drága ház bizonyos szempontból bezár. A művészek anyagi megközelítésből egyszerű életet élnek: minden pénzüket a következő projektjükbe fektetik, jóllehet krízishelyzetben ez igencsak megterhelővé válhat, különösen azok számára, akik alkalmazottakkal dolgoznak. A legtöbbjük viszont rugalmas és könnyen adaptálódik bármely helyzethez, szemben egy banki alkalmazottal, akinek például nagy háza van, és fél, hogy elveszítheti.

Edward Burtynsky, Silver Lake Operations, 2007 (forrás: independent-collectors.com)

Művészekkel élni sokkal érdekesebb. Ők a világot látják, nem a tulajdont, és rendkívül inspiráló, ahogy az érzéseik, benyomásaik alapján alkotnak. A művészeti területen zajló munka vonzó és nehéz egyben” – meséli Ramselaar. „Amikor egy művész vagy dizájner saját stúdiót akar vásárolni, és a segítségemet kéri a finanszírozásához, az a feladatom, hogy áthidaljam a »nyelvi akadályokat«, és megkönnyítsem a megértést a bank és az alkotó között. Közelítem az álláspontokat. Elmagyarázom a művésznek, mit és miért kér tőle a bank, a pénzintézet képviselőit pedig meggyőzőm, hogy értékes befektetés számukra, ha segítik az alkotót.”

Hollandiában az elmúlt tíz év során a kormány drasztikusan csökkentette a költségvetést, ennek következtében közéleti vitatémává vált a műalkotások értéke és a kulturális élet állami finanszírozása. A koronavírus-járvány – úgy tűnik – pozitív hatással volt erre: az emberek felismerték, mi az, ami hiányzik nekik a pandémia alatt, és a művészet felértékelődött a szemükben. Ez a fajta átértékelődés normálisnak nevezhető abban az esetben, amikor egyszer csak valami hirtelen eltűnik az ember életéből (koncertek, fesztiválok, színházi előadások). A holland kormány nem priorizálta ezt az igényt, így komoly vita alakult ki a témával kapcsolatban. Felmerült, hogy vajon mi a valódi értéke a kultúrának, és mennyi pénzt költ rá a holland állam. Egyesek szerint az alkotói tevékenységek szponzorálása helyett egészségügyre, a betegek gondozására kellene fordítani a közpénzt.

Anya Gallaccio, Plain as Your Eyes Can See, 2011 (forrás: independent-collectors.com)

Az országban a második világháború előtt családok vagy vállalatok támogatták a kultúrát, majd az állam magára vállalta a feladatot, és a művészet finanszírozására új rendszer jött létre. Azóta viszonylag sok befektetési alap költ erre. Sokan úgy vélik azonban, azzal, hogy adóznak, már támogatták a művészetet. Az adók ráadásul meglehetősen magasak, ezért ezzel a táborral nehéz megértetni, miért kéne a műalkotások létrejöttét finanszírozniuk. A művészet iránti filantrópia nem elterjedt gondolkodásmód az országban, mégis a holland rendszer egyes országokéval összehasonlítva – Alexander Ramselaar szerint – még mindig a jobbak közé tartozik. Van, aki szerint Hollandiában jelenleg a filantrópia aranykorát élik, mivel erős a magántőke, és vannak olyan cégek, amelyek a vállalati felelősségvállalást a művészetek és a társadalom területén szeretnék gyakorolni. Kétféle trend van jelenleg: az egyik a populizmus, – amely nem ad pénzt a kultúrára –, ezzel szemben a másik a kultúra átértékelődése, felértékelődése. A kettő között a neoliberálisok helyezkednek el, akik a saját fogyasztásukat fontosabbnak tartják, mint azt, hogy műalkotásokra költsenek.

„Sok barátom, aki kulturális közegben mozog, vásárol műtárgyakat, a vállalati szférában dolgozó ismerőseim viszont nem, vagyis még bőven van potenciál a rendszerben. Ez meglehetősen nehéz, mert felmerül a kérdés, hogy mi az értéke a művészetnek, és milyen hatást tud kifejteni a társadalomra és az egyénre. Az egyik barátom megfigyelte, hogy zavargások esetén egy adott országban mindig a művészeket, az írókat és az újságírókat hallgattatják el először, ők ugyanis általában a kritikus, véleményformáló réteg.

Ronald Cornelissen, Höhere Wesen Befahlen: Go Fuck with The Hulk, 2009 (forrás: independent-collectors.com)

Az olcsó légitársaságokkal tömegek repülnek Barcelonába, Madridba vagy Görögországba, hogy élvezzék a kultúrát és az építészetet, amit a régi korokban élt emberek alkottak. Pár száz év múlva az utódaink ugyanígy fognak utazni, hogy felkeressék azokat a kulturális emlékeket, amelyeket éppen most alkotunk, jóllehet nem feltétlenül vagyunk ennek tudatában” – magyarázza Ramselaar.
Alexander fiatalkora óta rendszeresen járja a világot, túlzás nélkül mondható, hogy kevés honfitársa van, aki többet látott nála a világörökségből. Mint mondja, két okból utazik. „Az egyik, hogy lássam a világot: ez olyan szenvedély, melynek középpontjában a természet és a kultúra megismerése, tapasztalása áll, és nincs köze a munkához. A másik, hogy sok időt töltsek városi környezetben: galériákat, múzeumokat látogassak, olyan emberekkel találkozzam, akikkel hasonló az érdeklődési körünk. Egy idő után azonban nem azért jártam a világot, hogy tárgyaljak, hanem hogy benyomásokat szerezzek arról, hogyan dolgoznak mások a szakmámban, milyen új pénzügyi konstrukciókat alkalmaznak más országokban más emberek. A szenvedélyemet alakítottam át a munkámmá. New York és Párizs nagy kedvenceim. Ha ott járok, szeretem megnézni, mi a helyzet kulturális fronton, beszélgetek a művészetben forgolódó emberekkel és az alkotókkal. Energiával tölt fel, formálja a látásmódomat, és mindig magammal viszek valamit ezekről a helyekről, ami hol direkt módon beépíthető a munkámba, hol pedig később, közvetett módon látom a hatását.”

Peter Martens, Autootje Bogota (forrás: independent-collectors.com)

A műgyűjtő és művészeti menedzser több mint ötven országban megfordult. Beutazta az egész amerikai kontinenst, Dél-Kelet Ázsiát, Ausztráliát, Japánt. Amerikába többször is visszatért. „Azért szeretek oda menni, mert mindig az az érzésem, az amerikaiak öt-tíz évvel előttünk, európaiak előtt járnak. Dél-Koreában is voltam, a kormány és a kulturális élet kapcsolatát kutattam, ami ugyan nagyon érdekes volt számomra, de a végén inkább csalódottságot éreztem. Ott a vállalatok hozzák létre a különböző intézményeket, de az ezek mögött meghúzódó motivációk, gondolatok nem kifejezetten nyűgöztek le. Amikor Amerikában járok, mindig mélyen megihletve jövök haza. Az ottani világ gyakran jóval nehezebb. A holland kulturális-pénzügyi rendszerhez képest például az amerikai támogatás jelentősen alacsonyabb vagy egyáltalán nincs, így különösen motiváló, ahogyan a művészetkedvelő emberek vagy maguk a művészek megtalálják a saját útjukat. Európa nagyvárosaiba is igen sokat utazom, főleg, amikor művészeti rendezvények vannak, sok különböző országból érkező gyűjtővel lehet találkozni és kapcsolatokat építeni. Az elmúlt másfél évben a járvány miatt persze nem volt sok lehetőség erre, és most kíváncsian várom, és most kíváncsian várom, hogy képesek leszünk-e ezeket az eseményeket a régi formában, a régi szokások mentén feleleveníteni.”

-----------------------

Névjegy

Alexander Ramselaar a rotterdami Erasmus Egyetemen és a Tias Nimbas School Tilburg Egyetemen folytatta üzleti tanulmányait, majd a pénzügyi és ingatlanszektorban dolgozott, utóbb vezető beosztásban. Karrierjével párhuzamosan a kortárs művészet iránti szenvedélyének is hódolt, és a holland kulturális szektorban is nagy szerepet vállalt. 2012-ben egyesítette üzleti kompetenciáit és kultúra iránti szeretetét: létrehozta a Backing Groundst, melynek célja a kultúra, az ingatlan és a pénzügyi szférák összekapcsolása. A középpontban olyan ingatlanokkal és finanszírozással kapcsolatos kérdések állnak, amelyekkel a művészek, kreatívok és kulturális intézmények találkoznak a mindennapokban.

Alexander emellett kortársmű-gyűjtő, és több, a holland kultúra fejlesztésével foglalkozó alapítvány igazgatósági tagja. 2014 óta a Cultuur + Ondernemen munkatársa, a vállalkozói szellemet hivatott népszerűsíteni a kulturális szektorban. Részt vett a 2021. májusi Art is Business Konferencián, a vállalatok kultúraszponzorálási szokásairól, különböző módjairól és az együttműködések sokszínű lehetőségeiről tartott előadást. Számos példával érzékeltette, hogy vannak olyan együttműködések, amelyek a médiamegjelenésekről, a networkingről vagy a tudatosságról szólnak, és olyanok is, melyek barteralapon, eredményorientáltan jönnek létre.

Nyitókép: Alexander Ramselaar (forrás:cultuur-ondernemen.nl)