A múzeum, ahol a világ legtöbb Schiele-műve lelt otthonra

A bécsi MuseumsQuartier (MQ), azaz Múzeumi Negyed olyan, mint egy pezsgő kulturális metropolisz: hatalmas kertjét tavasszal ellepik a napon sütkérező fiatalok és idősebbek, az éttermek és kávéházak teraszai megtelnek emberekkel. Egymást érik az üzletek, színháztermek és múzeumok, köztük a Leopold Múzeum is – ahol a világ legnagyobb Egon Schiele-gyűjteménye található.

Az intézmény alapítója, Rudolf Leopold szenvedélyesen gyűjtötte Schiele műveit: öt évtized alatt hozta létre a világ legkiemelkedőbb Schiele-gyűjteményét, hozzájárulva így az addig nagyrészt homályba merült festőzseni alakjának felélesztéséhez. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a Leopold Múzeum számos vitába keveredett a nácik által elkobzott műtárgyakkal kapcsolatban: 1997-ben például a New York Times úgy írta le Rudolf Leopoldot, mint „túl szenvedélyes” gyűjtőt, akit kemény taktikája késztetett arra, hogy megtartsa a nácik rablásaiból származó műtárgyakat, köztük Schiele Wally portréja című képét. Az elmúlt években sok más európai művészeti múzeumnál – köztük a párizsi Louvre-nál, a bécsi Albertinánál és az amszterdami Rijksmuseumnál – is felmerült a kérdés, hogy vannak-e olyan műtárgyak a gyűjteményükben, amelyek egykor elmenekülni kényszerült vagy deportált zsidók tulajdonát képezték. 

Prof. Dr. Rudolf Leopold Gustav Klimt Halál és élet című festménye előtt (fotó: Leopold Múzeum)

A Leopold-kollekció két Schiele-festménye is felkeltette a világ figyelmét az 1990-es évek végén, egy, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) rendezett kiállítás apropóján. Akkoriban két zsidó család is jelentkezett, hogy igényt tartanának a festményekre, amelyeket jogtalanul koboztak el őseiktől a nácik. Az egyik a Wally portréja című Schiele-kép, amelyet a legismertebbek között tartanak számon, és a festő szerelmét, Walburga Neuzilt ábrázolja. Ahogy az a Leopold Múzeum honlapján is olvasható, Lea Bondi Jaray zsidó származású műkereskedő leszármazottai évekig pereskedtek azért, hogy elismerjék: a képet a bécsi Galerie Würthle egykori tulajdonosa, Lea Bondi Jarayé birtokolta. Lea 1938 áprilisában kénytelen volt átadni a galériát Friedrich Welz náci kollaboránsnak, műkereskedőnek, és 1939-ben Londonba menekült a nácik elől. A festmény 1998 és 2010 között bírósági eljárás tárgya volt New Yorkban. Végül az Egyesült Államok New York-i Kerületi Bírósága 2009-ben megállapította, hogy a kép Lea Bondi Jaray személyes tulajdona volt, és ellopták tőle. A művet 1954-ben a Belvedere-től vette meg Rudolf Leopold, aki 1994-ben átadta a festményt a Leopold Múzeum Magánalapítványának. „A Leopold Múzeum Magánalapítvány 2010-ben megegyezett Lea Bondi Jaray örököseivel. A festményt nem adtuk vissza, de az alapítvány jelentős összeget fizetett az örökösöknek. A remekmű 2010 óta látható a Leopold Múzeumban” – mondta a Leopold Múzeum PR-menedzsere, Klaus Pokorny.

Egon Schiele: Halott város III, 1911 (fotó: Leopold Múzeum)

A Dachauban elhunyt bécsi kabaréművész, Fritz Grünbaum örökösei az ominózus MoMA-kiállítás kapcsán megpróbálták törvényes eszközökkel kikényszeríteni az Albertina és a Leopold Múzeum birtokában lévő, tizenkét Schiele-mű visszaadását. Egy kormánybizottság azonban 2010-ben és 2015-ben elutasította a visszaszolgáltatási igényeket, azzal érvelve, hogy a műveket soha nem foglalta le a náci rezsim, hanem saját rokonai adták el. „A jelen ügyben a bizottság nem talált bizonyítékot arra, hogy a szóban forgó alkotásokat a náci korszakban kobozták volna el. A műveket az 1950-es évek második felében Fritz Grünbaum sógornője, Mathilde Lukacs értékesítette, vagy Eberhard W. Kornfeld svájci műkereskedőt kérte fel erre. Így a Halott város III című kép továbbra is a Leopold Múzeum tulajdonában áll. A Grünbaum-gyűjtemény nyolcvanegy műalkotásból állt, amelyek közül néhányat visszaadtak a korábbi tulajdonosok leszármazottainak, miután elismerték, hogy a nácik lopták el őket.

Egon Schiele: Önarckép, 1912 (fotó: Leopold Múzeum)

Rudolf Leopold 1994-re hatalmas, több mint 465 millió euró (181 milliárd forint) értékű gyűjteményt birtokolt. Még ugyanebben az évben az osztrák kormánnyal közösen közalapítványt hozott létre: a megállapodás értelmében a kormány kifizette neki a gyűjtemény értékének körülbelül egyharmadát, és felépítette a múzeumot. Rudolf Leopold a The Jerusalem Reportnak adott 1998-as interjújában azt nyilatkozta: „Nem vagyok náci, és nem vagyok náci haszonleső. A családom teljes mértékben ellenezte Hitler rezsimjét.”

Egon Schiele: Moa, 1911 (fotó: Leopold Múzeum)

A Leopold-gyűjtemény a világ egyik legkiemelkedőbb osztrák modernizmussal foglalkozó kollekciója, amely mára több mint 8500 kiállítási tárgyat és több mint 5260 művet számlál.  A kollekció az Osztrák Köztársaság és az Osztrák Nemzeti Bank támogatásával a Leopold Múzeum Magánalapítványba tömörült. – A szervezet pénzügyi éve minden év április 1-jén kezdődik, és a következő év március 31-én ér véget – mondta el Klaus Pokorny. Az alapítvány alaptőkéje 2022. március 31-én 159 millió 952 ezer 908 euró volt. A múzeum a Szövetségi Művészeti, Kulturális, Közszolgálati és Sportminisztériumtól (BMKÖS) 2021/2022-ben összesen 4 millió 363 ezer eurót, tavaly pedig 4 millió 387 ezer 470 eurót kapott. Az összeg az alap és a bérleti támogatásból tevődik össze: az intézmény a 2022/23-as pénzügyi évben az előző évivel azonos alaptámogatásban részesült. A MuseumsQuartier Wiennek fizetendő bérleti díj emelkedése miatt azonban a 2021/2022-es évhez képest megemelték a bérleti támogatás összegét. Klaus Pokorny hozzátette: a Leopold Múzeum 2022/23-ban már nem kapott további pénzügyi segítséget a Covid-19 válságkezelő alapból. A nonprofit szervezetek támogatási alapjából egy kicsivel kevesebb mint 132 ezer eurót ítéltek oda az intézménynek – 2022/23-ban már nem vették igénybe az Osztrák Munkaügyi Hivataltól (AMS) kapott rövidítettmunkaidő-támogatást. [Ha egy osztrák cégnél rövidített munkaidőben (Kurzarbeit) állapodnak meg, a munkavállalónak erre a rövidített munkaidőre a jövedelmétől függően 80-90 százalék jár a korábbi béréhez képest – a szerk.]

Max Oppenheimer: Arthur Schnitzler portréja, 1911 (fotó: Leopold Múzeum)

Az, hogy milyen mértékben szponzorálják a múzeumot magánszemélyek és mecénások, a nyilvánosság számára nem hozzáférhető adat – a múzeum bizalmasan kezeli az erre vonatkozó információkat. Néha azonban egy-egy művészettörténeti jelentőségű adományról hírt adnak. 2023 végén például különleges karácsonyi ajándékot kapott az intézmény. Egy bécsi mecénás jóvoltából vásárolhatta meg Max Oppenheimer Arthur Schnitzler portréja című 1911-es festményét. A művet – amelyet aukción szerzett meg a Leopold Múzeum igazgatója, Hans-Peter Wipplinger – 2024. február 25-éig láthatta a közönség a Max Oppenheimer-kiállítás részeként. Az alkotás a harmadik Oppenheimer-festmény a Leopold Múzeum gyűjteményében, a Rudolf Leopold által megvásárolt Tilla Durieux-portréval (1912), valamint egy 1911-es önarcképpel együtt. Ezeket a festményeket szintén 2023-ban szerezte meg a múzeum.

Hans Makart: Modern Cupids, 1868 (fotó: Leopold Múzeum)

Három évvel ezelőtt, 2021-ben egy nagylelkű bécsi mecénás szintén művészettörténeti jelentőségű alkotást ajándékozott a múzeumnak: Hans Makart Modern Cupido című triptichonját. A salzburgi születésű festő 1868-ban készítette a művet, amelyet „Szalondekor” néven emlegetett, és nagy port kavart a Kunstverein Münchenben rendezett kiállításon. A Modern Cupido heves reakciókat váltott ki, volt, aki rajongott érte, és volt, aki erősen kritizálta. Hans Makart eredetileg leendő műtermébe szánta az alkotást, de a müncheni siker után megvásárolta a képet Pálffy János Ferenc műgyűjtő, aki Európa és egyben a Pálffy család egyik leggazdagabb emberének számított. A festmény ezután többször gazdát cserélt, majd 1978-ban megvette egy, ma az Unicredithez tartozó osztrák bank, és árverésre bocsátotta. Művészettörténeti jelentősége miatt az Osztrák Szövetségi Műemléki Hivatal már 1975-ben megtiltotta, hogy kivigyék az országból.

2021-ben egy szintén művészettörténeti értékű Klimt-festményt is kapott ajándékba a Leopold Múzeum: a műtárgy értéke félmillió euró (194 millió forint). Az adományt egy bécsi házaspár ajánlotta fel, akik a múzeum megbízásából vásárolták meg Gustav Klimt Dionüszosz oltára című mennyezetfestményét a bécsi Dorotheum aukcióján, 475 ezer euróért. A mű 1886-ban készült: a bécsi Burgtheater Klimtet bízta meg az épület mennyezetfestményeinek megtervezésével, így ez a kép is a dizájnterv része. A déli lépcsősor tizenkét méter hosszú timpanonjának szokatlan formátuma ihlette a művészt egy olyan kompozíció megalkotására, amely egy istentisztelet helyszínét ábrázolja, középen a görög színjátszás patrónusaként számontartott ókori isten, Dionüszosz mellszobrával. A mű azért is jelentős, mert Klimt a historizmus és a szecesszió születésének határán készítette, ezenkívül ez az egyetlen olajjal, vászonra készített mennyezeti festményvázlat. A kép adományozói – akik fiatal koruk óta lelkes látogatói a Burgtheater előadásainak – kiemelten fontosnak tartották megszerezni a művet, és hozzáférhetővé tenni a nagyközönség számára is. A festmény a Bécs 1900 című állandó kiállításon tekinthető meg, amely a világon egyedülálló, legátfogóbb módon mutatja be Klimt alkotásait. 

Nyitókép: Egon Schiele, Wally Neuzil portréja, 1912 (fotó: Leopold Museum)

Lásd még:

Albertina, Bécs – egy sikersztori – Kétszázötven éve, egy grafikai gyűjteménnyel kezdődött minden

Minden hónap első vasárnapján ingyen látogathatók Berlin múzeumai – A Múzeumvasárnap Berlin állam és a kulturális és médiaügyekért felelős szövetségi kormánybiztos közös kezdeményezése