„A sallangmentes, idő nélküli cselekvés-történést igyekszem a képre vinni”
– Október 1-jén nyílik Erdélyi Gábor Társításaim című tárlata a szentendrei IKON galériában
Erdélyi Gábor, az 1990-es években induló művész, az ezredfordulón már generációjának egyik reprezentáns művésze, a képzőművészeti médiumok határterületeire viszi el a látogatót. 1999-ben a Velencei Biennálén A techné vállalása. Posztkonceptuális objekt-, illetve installációművészet Magyarországon című csoportos kiállításon képviselte hazánkat.
A nemzetközi irányzatok legfrissebb trendjeibe is gond nélkül illeszkedő műveinek alapkoncepciója, – a festészet nyelvén belül maradva – a túlzott gondolkodás állandó csapdájának határozott kerülése. „A képek távol tartják magukat napi társadalmi, szociológiai, még inkább politikai felvetésektől és moralizálástól. Sőt, azon igyekszik, hogy a képzőművészeti struktúrákkal, trendekkel, felépített koncepciókkal, látványos sémákkal és ötletekkel is szemben álljon. Azért nem öntörvényűségre vagy anarchikus szemléletre kell itt gondolni, hanem inkább a szabadság nagyfokú alkalmazására gyermeki öröm létérzéssel és terhektől mentes tudással.[…] Az emberi ész alkotta szabályok tiszteletben tartása, de mégis a lehető legnagyobb mértékű tudatos elvonása a célom. Könnyű érzelmeken felül helyezkedő, tulajdonképpen az ismeretlenül mélyről jövő, sallangmentes idő nélküli cselekvés-történést igyekszem a képre vinni.”
Erdélyi Gábor: Kilátás a márványra, 2022, akril, márvány, 60x45x2,3 cm, részlet, (forrás: FMC)
Erdélyi Gábor olyan sorozatok formájában fejti ki a műfajának vizuális és elméleti kritikáját is érintő koncepcióit, amelyekben már nem működnek a művészettörténeti nyelvezet általános fogalmai. Egyetlen ponton tartja szigorú határok között tevékenységét, és ez a munkáinak végletekig professzionális technikai kidolgozottsága.
Erdélyi Gábor alapkoncepciója szerint a művei „banálistól a szokatlanon át a fenségesig terjedő, többnyire illogikus kettősségek szimbiózisában válnak képekké. E munkák metaforák és tűnődések, miközben szándékaim szerint segítenek az életünkre vonatkoztatható pólusokat összebékíteni”.
Erdélyi Gábor: Éjjel-nappal, 2022, akril, vászon, selyem, tüll, 90×65 cm (forrás: FMC)
Erdélyi olyan kölcsönhatásban álló képobjektek formájában fejti ki a műfajának vizuális, és elméleti kritikáját is érintő koncepcióit, amelyekben már nem működnek a művészettörténeti nyelvezet általános fogalmai. Egyetlen ponton tartja szigorú határok között tevékenységét, és ez a munkáinak végletekig professzionális technikai kidolgozottsága. Sajátos filozófiája az állítás (meggyőződés) és tagadás (kétely) kibillenthető egyensúlyát keresi, amely paradox módon a kép hiányát helyezi fókuszába, és téma helyett az üresség, a bizonytalanság és az elgondolás (idea) megjelenítésének igényén épül fel. Ebben az ambivalens rendszerben a művész egyik eszköze a képet óvni szándékozó tárolódoboz, és az ismeretlen, anyagiságában nem létező kép.
A megvalósulás két végpontja – az áthatolhatatlan anyag (márvány) és a leheletfinom tüll fedte, keretbe foglalt anyagtalanság áttűnésének végtelen könnyűsége között történik. A kiállítás egyik kulcsműve (és kakukktojása is) a tökéletesen kivitelezett, rendkívüli pontossággal megalkotott képek között egy hibás, sőt félbetörött objekt: a Baleset, hiány, harmónia című munka, amelynek látványosan megrepedt polikarbonát dobozkeretében metaforikusan fejeződik ki egy elmesélt élettörténet, a sérülés, a hiány, a lebegés után megtalált egyensúly vagy megnyugvás.
Erdélyi Gábor: TÁRSÍTÁSAIM
IKON – Szentendrei Képtár, Fő tér 2-5.
2023. október 1. - 2023. december 31.
Megnyitó: 2023. szeptember 30. szombat 17:00
A kiállítást megnyitja: Zsikla Mónika művészettörténész
Kurátor: Muladi Brigitta
A KIÁLLÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ OKTÓBER 12. CSÜTÖRTÖK, 18:00 OKTÓBER 28. SZOMBAT, 17:00 18+ NOVEMBER 9. CSÜTÖRTÖK, 18:00 DECEMBER 29. PÉNTEK, 18:00 |
Lásd még:
A múzeum továbbgondolása
– A Ferenczy Múzeumi Centrum megújult gyűjteményes kiállításáról
Újabb szenzációs lelettel bővült a szentendrei Tarsolylemezek kiállítás
Nyitókép:
Erdélyi Gábor: Éjjel-nappal, 2022, akril, vászon, selyem, tüll, 90×65 cm (részlet) (forrás: Ferenczy Múzeumi Centrum)
Szenvedélyesen szeretjük a kultúrát, a művészeteket és a stratégiai gondolkodást. Ez ingyen van. A lapkiadás és az online magazin működtetése azonban pénzbe kerül. Kérjük, ha teheti, támogassa az Art is Business hiánypótló munkáját!