„A tabukat szeretném ledönteni”

A Nő kendőzetlenül című kiállítás korunk meghatározó kérdéseiről nyit párbeszédet: a nőkkel kapcsolatos berögzült sémák által okozott traumákról, valamint környezetünk pusztításának nyers valóságáról. A tárlaton Ács Kinga-Noémi installációművész és Liz Miller Kovács fotográfus társadalmi és környezeti problémákra reflektáló alkotásait tekinthetjük meg a Mabelle Caféban 2026. május 12-ig. Ács Kinga-Noémivel beszélgettünk.

Mikor kapta a felkérést a tárlaton való részvételre, és milyen koncepció mentén készültek a bemutatott alkotások?

Tavaly decemberben keresett meg Bérczi Linda, a The Space Art Gallery vezetője. Nagyon örültem neki, hiszen korábban már dolgoztunk együtt, a Budapest Art Mentor Program révén ismertük egymást. A rövid határidő miatt már meglévő munkákból válogattam. A most bemutatott darabok egy része a Kerékbe tört női sorsok című sorozathoz kapcsolódik, amely a Molnár Ani Galéria am projects terében volt látható, a Kicsiny Marthával közös, Fortuna Burns című duó-kiállításon. A Mabelle tárlatán szereplő három mű azonban már a sorozat kiegészítéseként jött létre; ezeket korábban Milánóban is bemutattam a ReA! Art Fair művészeti vásáron.

Liz munkáit korábban nem ismertem, csak a felkérést követően kezdtem mélyebben foglalkozni velük. Igyekeztem átgondolni, miként kapcsolódhatnék a műveihez és a térhez: mely alkotásaim helyezhetők el ott tematikailag és vizuálisan is, melyek működnének jól abban a kontextusban. Liz munkái elsősorban a természetközeliséghez, különösen a klíma kérdéséhez kötődnek, míg az enyéim erősen társadalmi témákat érintenek, főként a női identitás konstrukcióit vizsgálják.

Több, a kiállításban is megjelenő munkámban műgyantával dolgoztam (amely önmagában is toxikus anyag), amelybe szárított növényeket öntöttem. Úgy éreztem, ez találó metafora lehet arra, hogy mennyire toxikus a női identitás, a szépség és a virágzás – a fiatalsághoz és a nőkhöz gyakran társított fogalmak – tartósításának kísérlete. A munka arra is utal, miként mérgezhetik meg a nők életét a velük szemben támasztott, sztereotip elvárások.

Ács Kinga-Noémi és Liz Miller munkái a Nő kendőzetlenül című kiállításon a Mabelle Caféban (fotó: Török Dániel)

A Godot Kortárs Művészeti Intézetben 2025-ben bemutatott Tükörasszony játszótere című kiállításának megnyitóján izgalmas performanszt láthatott a közönség: a jelenlévők interaktív módon szakították le a társadalmi berögződéseket szimbolizáló láncokat önről. Mit gondol: az egyén identitásának megtalálásában és a társadalmi kötöttségektől való megszabadulásban hogyan segíthet a környezet?

A társadalom szerepe mindig meghatározó. Különösen fontos, hogy a közvetlen környezetünkben legyenek segítő szándékú emberek. Ugyanilyen lényegesnek tartom az edukációt. De az első lépés számomra mindig saját magam megerősítése: foglalkozom a pszichémmel, a belső folyamataimmal, illetve a kollektív problémakörökkel. Ezután tudok figyelmet fordítani a környezetemre is. Ha a társadalom és a közvetlen közösségem is tudatosabb és nyitottabb, akkor ezek a láthatatlan láncok fokozatosan leoldhatók.

A Tükörasszony játszótere című tárlat megnyitó performansza (fotó: Bese)

Installációiban gyakran megjelenik a tükör, mint az identitás keresésének szimbóluma – mesélne a motívum jelentőségéről?

A tükrös felületet már az egyetem (Kinga-Noémi a Képzőművészeti Egyetem grafika szakán végzett – R. T. R.) első éveiben felfedeztem, akkoriban tükörfényű papírra nyomtattam a munkáimat. Ekkor kezdett el foglalkoztatni a tükör, amelybe belenézve magamat látom – a kiindulópont mindig én vagyok. Amikor azonban ezt a felületet a térbe helyezem, már nemcsak rólam szól: a mű visszatükrözi a környezetét és azt is, aki ránéz. Így vált a tükör egyfajta közös, szerves elemmé, amely arra utal, hogy a művek rólunk, mindannyiunkról szólnak. Az önreflexió eszköze is: szembenézünk-e a saját problémáinkkal, küzdünk-e velük vagy önmagunkkal?

A tükör a teret is kijelöli, ezért több rétegben is megjelenik a munkáimban. Kezdetben sokféle formában használtam – tükörmozaikkal, tükörplexivel dolgoztam –, ma már inkább visszafogottabban, gyakran csak jelzésszerűen. A csillogás azonban továbbra is fontos: a vonzó, fénylő felület magára vonja a tekintetet, hiszen a kortárs ember szeret belenézni a tükörbe, sokat foglalkozik önmagával – néha jó, néha kevésbé jó értelemben.

Ács Kinga-Noémi 2021-es diplomamunkája (forrás: Ács Kinga-Noémi)

Nő művészként hogyan látja: vajon mi a férfi képzőművészek legnagyobb kihívása a XXI. században? Mennyire alakul párbeszéd a nő és férfi alkotók között a nemi szerepeket, berögzült sémákat illetően?

Két különösen érdekes kérdésről van szó, és mostanában éppen ezek foglalkoztatnak. Úgy gondolom, a nők helyzete még mindig nehezebb, mint a férfiaké. Ugyanakkor egyre erősödnek – ez új kihívások elé állítja a férfiakat. A közvetlen környezetemben is látom, hogy sok nő küzd különböző nehézségekkel, miközben egyre határozottabban próbálják levetkőzni a hagyományos szerepet, amely a gyengébb félként határozza meg őket. Ez a változás a férfiak számára sokszor bizonytalanságot vagy akár káoszt is okozhat, hiszen a hagyományos elvárások szerint ők számítanak dominánsnak, erősnek és maszkulinnak. A párkapcsolati helyzetekben is erősödő tendencia, hogy a nő kiáll önmagáért, és ez ütközik a régi normákkal, a társadalmi mintákkal. A szabályrendszerek nincsenek tisztázva: a nők meg tudják mondani, hogy mi férfias, de lehet, hogy ez nem egyezik a régi tendenciákkal, a hatalmi dimenziókkal, a politikai környezettel. Ha egymás között elítélik azt, amit a másik női csoport férfiasnak tart, az szintén hatalmas káoszt és további ellentéteket szül. De a nő nem térhet vissza a „takarító és gondoskodó” szerepbe. Ez a dinamika már az egyetem óta foglalkoztat; kezdetben a női pszichére koncentráltam, most már a férfi identitás is egyre inkább érdekel.

Nő művészként miként tudja megragadni a férfi perspektívát?

Ez egy nagyon jó kérdés. Első körben azzal foglalkozom, hogy közös, sztereotipikus képeket gyűjtök. Jó lenne, ha végezhetnék olyan online kutatást, amelyben nők és férfiak külön-külön is elmondhatnák a véleményüket. Egyelőre azonban még a külső tényezőkre koncentrálok: mely domináns elemek határozzák meg a virtuális térben a férfi identitást. Ezeket a képeket a legkönnyebben a popkultúrát vizsgálva tudom követni, hiszen a köztes, univerzális mintázatokat és sémákat így az algoritmusokból is vizsgálhatom. Ezeket a sémákat igyekszem először összeválogatni. Párhuzamosan foglalkozom a szexualitás témájával is férfi szemszögből, például a pornográf tartalmak elemzésével. Jó lenne, ha később személyesebb szinten is vizsgálhatnám mindezeket, de félő, hogy nehezen tudnám levetkőzni a női identitásomat.

Részlet a Kerékbetört női sorsok-sorozat Hárpia című alkotásából (fotó: Török Dániel)

Nem vetődött fel egy hasonló témával foglalkozó férfi képzőművésszel való közös projekt gondolata?

Izgalmas lenne. Úgy gondolom azonban, hogy a férfiaknak nem feltétlenül kell ezzel foglalkozniuk, legfeljebb a szorongással, hogy a nő nagyon „átalakult”, és ez hogyan hat rájuk. Ugyanakkor félek, hogy a kérdés esetleg negatív perspektívává válna.

Munkáiban gyakran megjelenik a játék motívum is, mint eszköz, amely nemcsak szórakozásra, hanem önmagunk és a másik megismerésére is lehetőséget ad. Meséljen ennek a szimbolikájáról!

Már az egyetem első évében nagyon untam a hagyományos képi keretet; valahogy nem tudtam igazán kapcsolódni hozzá. A tükör viszont egyfajta játékosságot hozott az alkotófolyamatba. Később azonban rájöttem, hogy önmagában nem elég kifejező számomra: nem találom benne a mondanivalót, amit közvetíteni szeretnék. Gyakran mondták, hogy túlzásba viszem, és túl sok jelentést próbálok belesűríteni a munkáimba. Nálam azonban a játék, a játékos megközelítés nagyon gyorsan működni kezdett, mert alapvetően a társadalmi és személyes kérdések, valamint a kritikai szemlélet foglalkoztatnak.

A játék számomra nem csupán az örömszerzésről szól, hanem egyfajta tanulási folyamat is: egyszerre van jelen benne az öröm, a tanulás, valamint a versengés és a győzelem vágya. A versengés és a győzelem azonban maguk is kettős természetűek: egyrészt jelenthetnek egészséges versenyt, másrészt viszont a másik legyőzését vagy a fölötte való hatalomgyakorlást is. Ez a dinamika számomra ambivalens eszköz, amely lehetővé teszi, hogy a játék stratégiái mentén közelítsek az adott témához, kritikai nézőpontot vigyek bele, és annak mentén építsem fel a teret.

Kiszolgáltatottság Billiárd Asztalai című mű a Tükörasszony Játszótere kiállításon (fotó: Hegyháti Réka)

Gyerekkorában sokat játszott, vagy inkább felnőttként állt össze önben, hogy mennyi minden aspektusa van a játéknak?

Szerintem gyerekkorban ez még nem áll össze: akkoriban legóztam, gyurmáztam, majd amikor megjelentek a számítógépes játékok, azokkal is játszottam. A mai napig szeretek videojátékokkal játszani.

Mennyire biztosított az egyetem lehetőséget a kísérletezésre és saját kifejezési formájának megtalálására?

Adódtak nehézségeim, de szerencsére jó mesterhez, Berentz Péterhez kerültem. Megbeszéltük az elképzeléseimet, látta, hogy tudatos vagyok, így engedett kibontakozni, ugyanakkor rendszeresen konzultáltunk is, mindig elmondta a véleményét. Mellette Madácsy Istvánnal és Szurcsik Józseffel is kapcsolatba kerülhettem, de főként Berentz Péter nyitottsága tette lehetővé az organikus fejlődésemet, neki köszönhetem, hogy nem éreztem magam megkötve.

Részlet a Kerékbetört női sorsok című sorozatból (fotó: Hegyháti Réka)

Egy interjúban említette: „Ha eltörik valami, azt meg kell javítani.” Ez a filozófia nem a mai fogyasztói társadalom mentalitását tükrözi. Meséljen erdélyi gyökereiről!

Erdélynek különösen gazdag kultúrája van. Csodálatos, hogy Románia közepén, Csíkszeredában, ahol születtem, fenn tudott maradni az erős székely összetartás. Ez áldás, de ugyanakkor megvannak a nehézségei is: ha túl mereven ragaszkodunk az erős mintákhoz, az identitásunkhoz, nehezen tudjuk befogadni a változást. Szerintem nőként Erdélyben létezni sokkal nehezebb a tradicinonális világ miatt, sokkal jobban meg kell felelni, bele kell inkadrálódni a közösség elvárásaiba. A hiba kijavítása attól függ, miről beszélünk. Sokszor inkább az történik, hogy az emberek hosszú távon fenntartanak dolgokat, ami nem jelenti, hogy ki is javítják a hibákat. Például a férfi hűtlenség ott sokkal elfogadottabb, mert a férfi nézőpont ott a dominánsabb, és ha egy nő erőteljesebb, akkor kritika éri. Én úgy látom, hogy a mérgező légkört – amelyet a Kerékbe tört női sorsok című sorozatban a műgyantával fejezek ki – Erdélyben inkább elviselik a nők, megragadnak benne. Gyakran a minta őrizgetése, megjavítása vagy eldobása között hatalmas, áthidalhatatlan szakadék tátong.

Hogyan élte meg a Budapestre költözést?

Alapvetően pozitív ember vagyok, nyitott szívvel jöttem Budapestre és barátságosan is fogadtak. Az egyetemen kinyíltam, ugyanakkor kerestem is önmagam, amelyben a képzőművészeti közeg sokat segített: nyitott, hasonló szemléletű emberekkel találkoztam.

Bérczi Lindával a Nő kendőzetlenül kiállításmegnyitóján a Mabelle Caféban (fotó: Török Dániel)

Hogy készíti a munkáit?

A digitális grafikai előkészítési munkát hosszabb gondolati folyamat előzi meg. Az anyagbeszerzés és a kivitelezés (lézervágás például) nagyjából két hónap alatt lezajlik, nagyobb projektnél több, kisebbnél kevesebb idő, de a munka legnagyobb részét a kutatás és a koncepcióalkotás jelenti.

Mit gondol, az önmenedzsment, eladhatóság megöli a szabadságot?

Szerintem ez téves gondolat, sajnos az egyetemen eléggé belénk nevelik a nonprofit gondolkodást. Művészként hosszú idő kellett a felismerésig: szükség van a fejlődéshez az anyagiakra, és ezért elengedhetetlen az önmenedzsment. A „szenvedő művész” képével fel kellene hagyni. Felemelő érzés, amikor egy gyűjtő megveszi a műved, és az jó kezekbe kerül. Már az egyetem alatt lehetőségem volt megismerni a forprofit szférát: gyakornok voltam a Várfok Galériában, később dolgoztam kurátorasszisztensként az acb Galériában, illetve részt vettem a Budapest Art Mentor programjaiban is. Szükség van a galériákra és a gyűjtőkre, hiszen így kerülhetnek a művek közgyűjteménybe vagy magángyűjteményekbe, és így tudnak továbbélni az alkotások. A pénzbeli eladhatóság tehát fontos, de ez nem azt jelenti, hogy meg kell alkudni.

Jelenleg a Molnár Ani Galériával állok szorosabb együttműködésben. A kereskedelmi galéria közege lehetőséget teremt arra, hogy a művek és a gyűjtők találkozása természetes módon jöjjön létre. Az am projects térben, illetve a Budapest Contemporary művészeti vásáron az installatív, játékos munkáim különösen nyitott befogadásra találtak.

Dominohatás-térinstalláció a Queen with Many Faces kiállításon 2025-ben (fotó: Hegyháti Réka)

A művészek számára általában fontos, hogy a munkáival tudjon kapcsolódni a szemlélő. Milyen eszközökkel érhető ez el, különösen a konceptuális munkák esetében?

Megint csak a játék szerepét szeretném hangsúlyozni. Próbálom az interaktivitást beleépíteni a munkáimba, és fontosnak tartom, hogy a nézőnek legyen lehetősége felfedezni a teret – például a Mabelle-ben lévő Dominóhatást. Nagyon lényeges, hogy a játék szórakoztató részét is megőrizzem. Az interaktív művekkel a figyelmet a munkához kötöm, így a néző meg fogja nézni, mi van rajta. Természetesen van szimbolikus jelentése is, de a műhöz érintésen és szemlélésen keresztül vezet az út; impulzivitást és figyelemfelkeltést ad, bár ez nem az elsődleges cél. Számomra a legfontosabb, hogy a néző kapcsolatba kerüljön a művel.

A Dominóhatás térinstalláció darabjai viszont statikusabbak: ott nem a ledönthetőség vagy a játék a lényeg, hanem a felfedezés. A térben elhelyezett, taktilis elemekhez közel kell menni, meg kell nézni a pici rajzokat, elrejtett szimbólumokat, amelyek értelmet adnak a munkának, hiszen a grafikák jelölik a témát. Nekem fontos, hogy a figyelem összpontosuljon, és a néző aktívan fedezze fel a részleteket.

A Dominóhatás-sorozat egyik darabja a Mabelle Caféban (fotó: Török Dániel)

Március elején Marokkóban járt alkotói tanulmányúton. Milyen élményekkel tért haza?

A Riad Al Massarah és Budapest Art Mentor Program közös kollaborációjában vettem részt a Gauder Art Residency alkotóház programján Marrakeshben, ahol nemcsak képzőművészeknek, hanem íróknak, fotográfusoknak is lehetőséget biztosítanak az alkotáshoz, élménygyűjtéshez. Én főleg töltekezni, új inspirációkat szerezni mentem. Lehetőségem volt közelebbről megismerni a helyi csempeművészetet, ami különösen érdekel. A marokkói kultúra is inspiráló: fenntartásaim vannak a tradicionális női szerepekkel kapcsolatban, és kíváncsi voltam a különbségekre. Nyitott szemlélettel közelítettem hozzá, figyelve a játékmotívumokra, és arra, hogy milyen áthallások, kollektív szimbólumok jelenhetnek meg. Érdekelnek az univerzális kultúrákon átívelő motívumrendszerek. Célom volt a helyi kultúra megismerése és az új műveimbe való beépítése.

Milyen tervei vannak a közeljövőben?

Szeptemberben nyílik önálló kiállításom a Kastner Kommunity-ben, ahol a már elkezdett tematikáimat folytatom. Az éves munkatervemet a férfi identitás köti le, de amellett, illetve ahhoz kapcsolódva a szexualitás témájával is szervesen foglalkozom. Arra keresem a választ, hogy a pornográfia, a férfiközpontú szexualitással kapcsolatos vizualitás hogyan befolyásolja a férfiakat és a nőket, mennyire érvényesül a női öröm. A férfi csalfaság témáját több szinten szeretném megvizsgálni: transzgenerációs kapcsolódásokat is keresek.

Az Élvezet asztala című alkotás a Man Fantasy című sorozatból (fotó: Hegyháti Réka)

Milyen motívum kap majd szerepet a témában?

Sportjátékok lesznek, ez biztos. Mint ahogy a magyar nyelvben is benne van: „sportot űz” – például a nőkből. Ezért kezdtem el a pingpongütővel is foglalkozni (Budapest Contemporary, Molnár Ani Galéria/am projects, 2025). Most a kosárlabdát, a pontszerzést, a labdajátékot próbálom kibontani magamban és az ahhoz rendelt beszélő kifejezéseket, sémákat. A vadászösztönről azt mondják, hogy benne van a genetikában, de én ezeket a tabukat szeretném ledönteni: úgy vélem, hogy nemcsak a biológiában, hanem a kulturális örökségben gyökerezik, hogy a macsóság a férfiszerep elfogadott része.

--------

A Nő kendőzetlenül
A kiállítás megtekinthető: 2026. május 12-ig
Helyszín: Mabelle Café, 1065 Budapest, Nagymező utca 9.

Nyitókép: Ács Kinga-Noémi (forrás: Ács Kinga-Noémi)

Lásd még:

A Nő kendőzetlenül – Ács Kinga-Noémi és Liz Miller Kovacs közös kiállítása a Mabelle Caféban

Párhuzamos világok a Mabelle-ben – Interjú Didier Lambrechttel, a Three Corners Hotels & Resorts szállodalánc vezérigazgatójával

Dialógus vonal és tér között – Majoros Áron Zsolt és Fürjesi Csaba közös kiállítása a Mabelle Caféban

Kortársak párbeszéde a Mabelle-ben – Interjú Bérczi Lindával, a Párhuzamos Nézőpontok című kiállítás kurátorával