„A végén mindig kiderül, hogy a termék mennyire érdekli az embereket”

Csányi Sándor színművésszel üzlet és művészet viszonyáról, útkeresésről, a néhány éve indított Csányi Sándor Produkció üzleti modelljéről, illetve terveiről beszélgettünk. Humorral, öniróniával mesélt saját üzleti képességeiről.

Mit gondol művészet és üzlet kapcsolatáról?

Szerintem amióta a világ a világ, ez a kettő mindig összefüggött: az emberek fizettek azért, hogy szórakoztassák őket. Mindenki pénzért dolgozik, és ez a siker egyik fokmérője. Ugyanakkor nyilvánvaló: a művészi színvonalnak már nem feltétlenül fokmérője a pénz és az elfogadottság. A szocializmus alatt kialakult az a nézet, hogy aki a művészettel pénzt keres, az alávaló és nem igazi művész, de én ezt sosem gondoltam így. Szerintem az embernek egész egyszerűen el kell döntenie, hogy mi az, ami neki nagyobb örömet okoz: ha egy szűk réteg igazi és nagyszerű művészként elismeri, úgy emlékeznek rá, mint aki megújította a színházi formanyelvet, vagy szeretne sikeres lenni, szeretné, ha azok az emberek is megismernék az utcán, akik nem járnak színházba, csak tévében vagy filmekben látják. Szerintem nincs alsóbb- és felsőbbrendű kategória. Mindenkinek a maga döntése, hogy melyik az, amiben jobban működik, illetve amelyikben nagyobb örömöt talál.

Talán alkati dolog is, hogy ki melyik úton indul el.

Szerintem is, igen. Én például fiatalon, a Krétakörben egy nagyszerű, (akkor még) politikától mentes társulatnak voltam a tagja, nagyon progresszív és rettentően izgalmas színház volt, ahol három forintból csináltunk előadásokat, rengeteg fesztiválra hívtak bennünket, és nagyon sok díjat is nyertünk, ennek ellenére azt éreztem, hogy ez nem én vagyok. Én egész egyszerűen szeretnék sikeresebb és ismertebb lenni. Volt fél év, amikor nagyon küzdöttem azzal, hogy vajon igazi művész vagyok-e, de amint elfogadtam, hogy nem ez a valódi kérdés, hanem az, hogy önmagam vagyok-e vagy sem, akkor megbékéltem, és azóta van rendben a színészi pályám a magam számára.

Négy éve alapította saját kulturális vállalkozását, a Csányi Sándor Produkciót. A cég indulása utáni időszak egybeesett a Covid-járvánnyal. Ez nem ingatta meg a működőképességbe vetett hitét?

Nem, mert az önállóság annyival jobb. A színész élete abból áll, hogy minden tekintetben rendelkeznek vele: mikor játszik, milyen szerepet, kikkel. Ezzel szemben én teljes egészében tudom irányítani az életemet a saját előadásaimmal, a saját szövegeimmel. Szerencsére volt annyi tartalékunk, hogy egy évet ki tudtunk bekkelni úgy, hogy közben fizetést tudtam adni mindenkinek.

Nem volt B terve arra az esetre, ha esetleg nem jönnek be a számításai?

Hál' istennek nem tudok ilyen messzire nézni. (Nevet.) Életemben nem nyertem meg egyetlen sakkpartit sem, mert nem tudom a következő lépést kitalálni. Elképesztően hittem benne. Az volt a fejemben, hogy ha ez nem működik, akkor majd addig csinálom, amíg nem lesz jó. Az elején nem volt sikertörténet: pici helyeken kezdtünk el játszani, nagyon alacsony jegyárakkal, aztán szép lassan a kis terekből mentünk a nagyobbak felé. Több mint egy évig színészileg is folyamatosan változott a darab. Megállás nélkül azt figyeltem, mi az, ami működik, mi az, ami nem. Szerencsére nem kellett véglegesnek lennie az előadásnak, nem kellett az elején eldönteni, hogy az autó piros lesz vagy kék. Estéről estére változtatni lehetett az autó színét, formáját és még azt is, hogy benzines-e vagy elektromos. Gyakorlatilag mindent alakítani lehetett rajta.

Csányi Sándor (forrás: Csányi Sándor Facebook-oldala)

Feltételezem, a Thália Színház művészeti vezetőjeként szerzett gazdasági tapasztalata segítette akkor, amikor a saját cégét elindította.

Az indulás utáni első év folyamatosan új dolgok tanulásával telt, adminisztrációval, papírmunkával, jogszabályokkal, és közben rengeteg hiba elkövetésével. A Thália Színház-beli tevékenységem ezekben nagy segítség volt: akkoriban valahol félúton voltam a vállalkozó és a színész között. Így aztán amikor eljöttem, nem is mindent kellett újratanulni, csak majdnem mindent. (Nevet.)

Egy interjúban beszélt arról, hogy a produkció üzleti modellje nagyon egyszerű: ha a nézők jegyet vesznek az előadásaira, akkor a gyereknek ebből van cipője, önnek pedig kerti sütögetője.

Egyszerű, mert van egy előadás, ami én vagyok, én írtam, nem kell jogdíjat fizetni. Van egy minimális díszlet, amit bárhova el tudok vinni. Sokkal jobban megéri nagyobb színházban játszani, de a nagyobb színháznak nyilvánvalóan drágább a bérleti díja, ugyanakkor több embert kell elérni, tehát magasabb a marketingköltség. Innentől kezdve viszont az előadás maga ugyanaz, ugyanúgy el kell játszani, az összes kiadás ugyanannyi. Most már háromszáz-négyszáz főnél kisebb befogadóképességű helyekre ritkán megyünk. Nekem ugyanannyi egy ötvenfős színházba utazni, mint egy ötszáz fősbe, ellenben tízszeres a bevétel. Az elején jó sok pénzt kell költeni arra, hogy a nézőkhöz eljuttassuk az üzenetet. Ha kis helyeken játszunk, az még mindig nem igazán rentábilis. Van egy csomó buktató ebben, és nagyon nagy bátorság, óriási hit kell abban, hogy jó lesz, amit csinálsz. A végén mindig kiderül, hogy a termék – beleértve a színészt és a mondanivalót is – mennyire érdekli az embereket, átmegy vagy nem megy át.

A Csányi Sándor Produkció élete a Hogyan értsük félre a nőket? egyszemélyes, utazó előadásával indult, mára további három darab van a repertoárban: A döntés, A hisztis királykisasszony és Domokos László Székely stand upja. Tudatos építkezés eredménye a repertoár bővítése?

Egész egyszerűen annyira nincs bennem semmiféle üzleti érzék, hogy leginkább a lustaság az, amire nagyon alapozok. (Nevet.) Nagyon szeretem csinálni a Hogyan értsük félre a nőket? előadást. Öröm játszani, és folyamatosan jönnek rá a nézők. Ez a darab a zászlóshajó és A döntés, de a többit is próbáljuk jó helyzetbe hozni. Próbálkozunk további előadások bevonásával; természetesen jobban megéri, ha több munkát tudok adni a cég öt alkalmazottjának, de azt látom, hogy azok a darabok működnek a legjobban, amiket én csinálok.

Kadarkai Endre „Szavakon túl” című műsorában azt mondta, hogy hat kollégája kezeli a pénzügyeket.

Ennyire értek a számokhoz. (Nevet.) Gyorsan utánaszámolok: összesen vagyunk hatan, velem együtt.

Csányi Sándor (forrás: Csányi Sándor Facebook-oldala)

Hogyan oszlanak meg a feladatok a cégen belül?

Van egy gazdasági ember, aki a szerződéseket, terembérléseket, utalásokat, Facebook-hirdetéseket intézi, van egy kapcsolattartó, aki szervezi, egyezteti az előadásokat, van egy marketinges, egy ügyfélszolgálatos és egy technikus.

Egy korábbi interjúban hangsúlyozta: a cég kizárólag piaci alapon működik, állami támogatásban nem részesül. Tudatos elhatározás, hogy ily módon is megőrizze a függetlenségét?

Teljesen tudatos. Van három harmadom a színházban, és én ezt nem adnám fel kétharmadért vagy egyharmadért cserébe. Amikor világossá vált számomra, hogy a pályázással az alternatív, húszéves, tornacipős gyerekek vagy Pintér Béláék elől venném el a pénzt, azt mondtam, köszönöm szépen, nem szeretnék pályázni. Nekem nagyon jó érzés, hogy meg tudunk élni a piacon mindenféle pályázat nélkül, de hozzáteszem: ehhez nagyon szerencsés szerkezet is kell. Egy harminc- vagy akár tíz-tizenöt fős társulattal már nem tudnám ugyanezt megcsinálni.

Mecénás segíti?

Nem, csak magam vagyok.

Ha valaki azt mondaná, hogy ad önnek x forintot vagy mondjuk egy márkás autót használatra, elzárkózna előle?

Korábban volt szponzorációs szerződésem az Audival, de az a színészi személyemnek szólt. Abban nem hiszek, hogy valaki pénzt ad nekem, és nem kér cserébe semmit – olyan gyakorlatilag nincs. Nekem egyébként sem ér meg egy fillért se, hogy valaki beleszóljon abba, mit hogy csináljak. Pont ez a lényege a függetlenségnek: az én pénzem, az én kockázatom, az én felelősségem, és minden egyes fillért, amit bukunk, azt én bukom.

Meg a család. És akkor el kell adni a kerti sütőt és a cipőt.

(Nevet.) A sütő marad, de a gyerekek nem kapnak új cipőt, ez nyilvánvaló. Amúgy is nyár van.

Hány előadást jegyez a produkció egy hónapban?

Budapesten egy-egy fajta előadásból nagyjából négyet lehet eladni, de ha vidékre is utazunk vele, akkor lényegesen többet. Korábban egyes hónapokban húsz-huszonöt előadásunk is volt, de az nagyon fárasztó volt. Most havi tíz-tizenöt fellépésre álltunk rá, ami már vállalható. Egy előadás nekem nyolc óra időráfordítás: két óra, amíg odautazom, két óra a hang, a fény, a díszlet beállítása, az ellenőrzés, két óra maga az előadás, majd két óra a visszaút.

Csányi Sándor (forrás: Csányi Sándor Facebook-oldala)

Van a sikernek titka?

Hollywoodtól kezdve mindenhol próbálkoznak annak kiderítésével, hogy mi a tuti receptje egy sikeres filmnek, de az a helyzet, hogy senki sem tudja pontosan. Vannak alapvető szabályok, például, hogy legyen benne ismert ember, legyen benne szerelem, legyen benne akció, ám ugyanezzel a recepttel készítik azokat a filmeket is, amik megbuknak. Valójában senki nem tudja, hogy mi a siker igazi titka – természetesen én sem. Könnyebb eladni a terméket az én nevemmel vagy Lengyel Tamás, Nagy Ervin nevével, mint egy teljesen ismeretlen főiskolás gyerekével, aki esetleg ugyanolyan jót csinál, mint mi, csak nem ismerik mondjuk Komlón vagy bárhol az országban. Az indulásnál ez az ismertség fontos, de ahhoz, hogy egy darab évekig működni tudjon, az kell, hogy az előadás eljusson az emberekhez, és olyan pontot érintsen meg bennük, amire ők kíváncsiak. Azt gondolom, én például klasszikus drámákkal vagy remek monológokkal, verses darabokkal nem tudnék három év alatt négyszázhúsz előadást csinálni. És azt hiszem, még egy sima stand-uppal sem tudnék ilyen magas előadásszámot elérni; a Hogyan értsük félre a nőket? a poénok mellett olyan dolgokról is szól, amiket haza lehet vinni és amikre három-négy nap vagy három-négy hónap múlva emlékezni lehet.

Tenki Réka és Csányi Sándor A döntés című előadásban (forrás: momkult.hu)

A döntés mögött meghúzódó Auschwitz mint téma nem feltétlenül jó hívószó, és nagyon megosztó is. Üzleti szempontból nem gondolom egyszerű feladatnak éppen ennek a feldolgozását.

Üzletileg egyáltalán nem egyszerű. Mindig biztosabb üzleti modell egy vígjátékot eladni, de én A döntést akartam megcsinálni, Rékával. [A feleségével, Tenki Réka színésznővel – a szerk.] Szerintem ez nem igazán auschwitzi történet, hanem egy kilencvenhárom éves nő életútja, aminek hat hónapja történetesen Auschwitzban játszódott, de az egész inkább arról szól, amit ő leszűrt ebből: eldöntheted, hogy örülsz az életnek vagy nem.

Tenki Réka és Csányi Sándor A döntés című előadásban (forrás: kulturliget.hu)

A döntésre abban az értelemben illik a „fapados” jelző, hogy konkrétan egy fapad rengeteg különféle dolgot testesít meg a darabban.

A darabban körülbelül negyvenöt helyszín van. Ha minden helyszínre kitalálunk valami új jelzést, akkor a másfél órás előadás a körülbelül negyven percnyi átdíszítgetéssel már két óra tíz perces lenne, ami szerintem teljesen fölösleges. Nekem nagyon erős élményem volt, hogy mi ezt Rékával egy művelődési házban próbáltuk abban a faluban, ahol lakunk, a végén már konkrétan a WC mellett. Akkor azt mondtam Rékának, hogy ha mi ezt itt, a WC-ajtó mellett el tudjuk játszani, akkor ez az előadás van, ha pedig nem tudjuk eljátszani, akkor jöhetnek a lovasok, jöhet helikopter, tánckar, lézer meg minden túró, akkor ez az előadás nincs. Én ezekben nagyon hiszek, ráadásul azt gondolom, a nézőknek is sokkal izgalmasabb, ha egy tárgy mindenné át tud változni: ez a teherautó, ez a vonat, ez az ágy a barakkban. Sokkal emberközelibbnek találom, ha maga a színészet gazdag és izgalmas – a díszlet, illetve a díszlethasználat pedig arra van, hogy nagyon szellemesen kihasználja azt a keveset, ami rendelkezésre áll.

Tenki Réka és Csányi Sándor A döntés című előadásban (forrás: csanyisandor.hu)

A döntést nem csupán társszínészként, hanem rendezőként is jegyzi. Mi okoz önnek több örömöt, játszani vagy rendezni?

Mindig nagy öröm az is, amikor nem én vagyok a központban, hanem Réka viszi a prímet, és én statisztálok neki. Az egy másik fajta színházi öröm, hogy rendezőként hallgatom hátulról az előadást, miközben időnként kis szerepekre, harminchat különböző karakter bőrébe bújva beszaladok a színpadra. Ez nagyon hálás szerep, és a nézők nagyon szeretik. Közben pedig Réka csinál minden lényegeset: ő teremti meg a darab feszültségét, a lelkét, az igazi színészi munka az övé, de a bohóckodás része az enyém, és ezt nagyon szeretem. Ez teljesen másfajta igénybevétel, és másfajta jelenlétet követel.

Tenki Réka és Csányi Sándor A döntés című előadásban (forrás: kulturliget.hu)

Van a produkciónak jövőképe? Dolgozik új darabon?

Van egy személyes indíttatásom: próbálok sokat játszani, ugyanis a feleségem megbolondul tőlem, ha nem játszom, mert akkor egyfolytában beszélek otthon. (Nevet.) Noha nagy sikerrel fut a Hogyan értsük félre a nőket?, természetesen van az a pont, amikor elfárad egy előadás, és azt érzi mindenki, hogy már nem az igazi. Most, túl a négyszázon, én is érzem kissé, hogy már jó lenne valami mást is csinálni, nekem is szükségem lenne némi új inspirációra, ezért írom a második részét, aminek a bemutatója szeptemberre várható, továbbá van a fejemben egy új, négyszereplős darab is.

Csányi Sándor és Tenki Réka (forrás: szinhaz.online)

A filmezéssel mi az aktuális viszonya?

Most rendeztem volna egy filmet, de az íróval kialakult személyes konfliktus miatt pár héttel a forgatás előtt felálltam. Azt éreztem, hogy a függetlenségem, a szabadságom került veszélybe, és nem tudnám azt csinálni, amiben én hiszek, valami mást kellene csinálnom, olyat, amiben valaki más hisz. Viszont, ha minden jól megy, akkor januárban lesz egy film, amiben játszani fogok. De ahhoz mindennek jól kell mennie.

------------

Cikkeink írásához az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást alkalmazzuk.

Nyitókép: Csányi Sándor (forrás: Csányi Sándor Facebook-oldala)